Az állam szőrös mancsa mindenütt matathat

Sikkasztás miatt rendelt el feljelentés-kiegészítést az ügyészség a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) pénzeinek felhasználása kapcsán. Hogy miért nem utasította el eleve a „feljelentést” a nyomozóhatóság? Megvan az oka annak is.

 

A hírek szerint az ügyészek azokat az iratokat is kikérték, amelyeket a jogalap hiányában folytatott KEHI vizsgálatban nem adtak ki az NCTA-t kezelő Ökotárs munkatársai. Kérdés, hogy ha ezt meg lehet tenni büntetőeljárás keretében, akkor milyen iratunk van biztonságban. Úgy tűnik, semmilyen, lássuk miért.

A sikkasztást az követi el, aki a rábízott dolgot ellopja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik. Tipikus példája ennek, ha valaki ellopja a nála letétben elhelyezett pénzt, vagy nem lopja el, de elkezd vele saját szakállára tőzsdézni. Fennállhat-e a hasonló bűncselekménynek bármilyen gyanúja az NCTA esetében? Mi is történt ott?

Három állam adott pénzt egy civil konzorciumnak azért, hogy azt a konzorcium előre meghatározott szabályok szerinti pályázati eljárásban ossza szét magyar civil szervezetek között. Erről az adományozók nemzetközi szerződést kötöttek a magyar állammal. A finanszírozó rendszeresen ellenőrzi is, hogy az általa átadott pénz felhasználása szabályszerű-e. A magyar állam képviselői a pénzosztás folyamatában a kezdetektől részt vesznek. A pénzfelhasználás jogszerűségét az adományozó nem kifogásolta, sőt a bizalma máig töretlen: ugyanazt a konzorciumot bízza meg a pénz elosztásával. Manapság pedig már a nemzetközi szerződésre hivatkozva tiltakozik az ellen, hogy a magyar állam – ti. a KEHI – kutakodik az ő pénze körül, mondván: ha neki problémája van, majd ő megteszi a szükséges lépéseket. Ugyanezt az álláspontot képviseli a civil konzorcium is, ezért a KEHI vizsgálatában nem adja át azokat az iratokat, amelyek a finanszírozót illetik meg. Ezt követően érkezik egy kormánypárti politikus emailjéről egy feljelentés az NCTA pénzeinek felhasználásával kapcsolatban, ezt a feljelentést pedig most egy budapesti ügyészség akarja kiegészíttetni olyan adatok berendelésével, amiket korábban a civilek megtagadtak kiadni.

A feljelentés elutasítása helyett a feljelentés kiegészítésének elrendelése komoly veszélyeket rejthet magában.

Képzeljük el, hogy Laci odaad Petinek 100 forintot, hogy azt Peti ossza szét a szegények között. Laci ellenőrzi, hogy Peti a 100 forintot hogyan költi el, és mindent rendben talál. Majd kifejezetten tiltakozik, amikor egy állami hivatal jogtalanul elkezdi vizsgálni Peti pénzköltését. Laci szerint az ő dolga, hogy a saját pénzének felhasználását ellenőrizze. Ezt követően Petit feljelentik, hogy elsikkasztotta Laci pénzét, ezért a rendőrség – mivel állítása szerint nem tudja eldönteni, hogy történt-e bűncselekmény – elkéri azokat az iratokat, amelyek Laci pénzére vonatkoznak. Még egyszer: mindeközben Laci szerint az ő pénzét Peti rendben költötte el.

Tegye fel a kezét, aki szerint el lehet sikkasztani úgy a kölcsönadó Laci pénzét, hogy ő minden forint elköltését leellenőrzi és rendben találja!

És tegye fel a kezét, aki szerint rendben van, ha ilyenkor a rendőrség nem elutasít egy feljelentést, hanem olyan, Lacira tartozó iratokat kér el Petitől, amelyeket maga Laci sem akar senkinek odaadni!

Kérjük felsorolni azokat a személyes iratokat, amelyeket nem ismerhet meg az állam, ha csak annyit kell tennie, hogy színleg egy nyilvánvalóan képtelen feljelentést ellenőriz!

Történik mindez abban az országban, ahol a négyezer milliárdos paksi beruházásra vonatkozó közérdekű adatokért is perelni kell.

Fazekas Tamás–M. Tóth Balázs