A magyar kormány 1,6 milliárdot ajánlott fel a „hosszú távú” szíriai rendezés segítésére. Nagyjából annyit, amennyit elherdált idegenellenes kampányára, és töredék annyit, amennyit a déli határzárra vert el. Pontos számok nem ismeretesek, de a „migránshelyzet váratlan költségeinek” túlnyomó részét nem a menekültekre költötték.
A kormány nem tisztelte a pénztárcánkat
A londoni Szíria-támogatási konferenciára igyekvő Szijjártó Péter miniszter nem utazott üres kézzel. A kormány szerdai határozata szerint ugyanis „kész arra, hogy a szíriai helyzet hosszú távú rendezése, így különösen a biztonságpolitikai feltételek megléte esetén Magyarország Szíria újjáépítéséhez kórházépítés és -üzemeltetés útján nemzetközi fejlesztési együttműködési tevékenységével hozzájáruljon”. Minderre 1 575 000 000 forintot biztosított.
A párhuzamot kereső demagógok persze rögtön felidézhetik, hogy a sztálinista Magyarország is kórházépítéssel, -működtetéssel segített a koreai konfliktus során, és az észak-koreai kórház ma is gyógyít Szarivon városában, és hát Rákosi Mátyás nevét viseli. Pedig a különbségek nyilvánvalóak. A koreai magyar kórház már akkor gyógyított, amikor a háború még javában dúlt, a felelőtlen Rákosiék nem vártak arra, hogy „különösen a biztonságpolitikai feltételek” megteremtődjenek. Másrészt az ötvenes évek kommunista államának itthon az illegális emigrációval kellett megbirkóznia, nem pedig az „illegális immigrációval”. Igaz, határzár ahogyan akkor is, úgy most is áll.
Észak-koreai kórházi dolgozók egészséges öntudattal vonulnak a forradalom ösvényén
Ezzel együtt vannak itt – nyilvánvalóan véletlen, de mégiscsak meghökkentő – egyéb hasonlóságok is. Az egykori vasfüggönyről se nagyon lehetett tudni, építése, csinosítása, fejlesztése, őrzése, működtetése mennyibe kerül. Mint ahogy a mostaniról sem könnyű megbízható számokat szerezni. A szerb–magyar és horvát–magyar hátáron felhúzott kerítés ára sem biztos, itt-ott bujkálnak az adatok, a költségek jelentkeztek a BM-nél és a HM-nél is. Becsüljük talán 15 milliárdra az építés költségeit, amelyeket korántsem nevezhetünk véglegesnek, mert a földkisajátítások miatti kártalanítás ma is folyik, már 195 milliónál tartanak. A határzár-működtetés költségeit pedig segítség nélkül a nyomorult adófizető állampolgárnak nehéz megbecsülni, noha fontos kérdés, a teljes határőrizeti kiadásokból mennyit is kell a „kerítésre” költeni. Megemlítjük, de nem számszerűsítjük a határzár átlépésének büntetése miatt jelentkező „járulékos” költségeket: a szegedi rögtönítélő bíráskodás, a fogvatartás és a kiutasított emberek bebörtönzése miatti kifizetéseket.
Még a látszólag egyszerű kérdésre, hogy mennyi pénzt fordított 2015-ben idegenellenes kampányaira a kormány összesen, sem könnyű válaszolni. Az emlékezetes Nemzeti Konzultáció költségei 1 milliárd körül alakultak, aztán jött a nyári 600 milliós sikerkampány, amelynek kulcsüzenete azt volt, hogy „nem akarunk illegális bevándorlókat”. És az évet zárták egy újabb 381 milliós költéssel, amikor „a kormány nemet mondott a kötelező betelepítési kvótára”. Szóval a szíriai kórházra szánt reményteljes 1,6 milliárddal szemben ott van a xenofób lakossági imprintingre elköltött cirka 1,6 milliárdnyi közpénz valósága.
De ne legyünk igazságtalanok. Magyarország például már befizette azt a 3 millió eurót, amit Európai Unió Szíriai Válságra Reagáló Regionális Vagyonkezelői Alapjának szánt. A vállalás szerint az Európai Unió 500 millió eurót, míg a tagállamok újabb 500 milliót adnak össze. A sokszor szidott „brüsszeli gólem” ezt már megtette, míg január 29-ig az uniós országok kormányai összesen csak 52,5 milliót utaltak át. (Íme, egy újabb adalék, mennyivel hatékonyabb a nemzetállami kormányzás, mint a közösségi.)
Jó lenne tisztázni: mennyibe került végül is a nemzetközi migráció és „kormányzati kezelése” az országnak? Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár évelejei sajtótájékoztatóján „a migránshelyzet 84 milliárd forintos váratlan költségéről” beszélt. De mennyit költöttek a menedékkérők és menekültek ellátására, utaztatására, elszállásolására stb.? Írd és mondd – és ezt már Végh Zsuzsannától, a bevándorlási hivatal vezetőjétől tudhatjuk – 5,5 milliárdot. 2014-hez képest a költségek tehát megduplázódtak, de korántsem nőttek az égbe. A regisztrált menedékkérők száma például négyszeresére ugrott. A központi költségvetés kiadási főösszegéhez viszonyítva ez mindössze 3 tízezredes, vagy ha jobban tetszik, 0,03%-os költést jelent.
A „migránshelyzet váratlan költségeinek” 83,5%-át teszik ki tehát a határzárra, az idegenellenes kampányra, az uniós hozzájárulásra, a hivatalra, menekültügyi őrizetre és egyéb létfontosságú dolgokra kifizetett pénzek. Ezt a 78,5 milliárdot akkor is el lehet, persze, bokázni, ha egyetlen menekülő sem érkezik. És idén valami hasonló csodára készül államunk.
Zádori Zsolt