2023. május 25.
A kormány a börtönzsúfoltság csökkentését abszurd lépéssel próbálja megoldani. Miután az egyre szigorúbb büntetőpolitikával büszkélkedett és a migráció elleni harcról kommunikált, többszáz külföldi embercsempészt engedett ki a börtönből, ami kártékony és veszélyes is.
2023. május 16.
Szabad-e kordont bontani nekem vagy egy parlamenti képviselőnek? Megengedett védekezni a könnygáz ellen? Számos gyülekezési joggal és rendőri intézkedéssel kapcsolatos kérdést tettek fel ügyvédeinknek a Karmelitánál történtek után, ahol május 3-án tüntetők csaptak össze rendőrökkel. A héten folytatódik a státusztörvény és a rendőri túlkapások elleni tiltakozás. Ezért is fontos, hogy a résztvevő diákok képben legyenek a jogaikkal és a rájuk vonatkozó szabályokkal.
2023. május 12.
Mit jelent a mai kordon jogszerűségére nézve a két és fél évvel ezelőtti helyzetről szóló jogerős ítélet?
2023. május 8.
A Magyar Helsinki Bizottság eljárási kegyelmi kérvényhez készített mintát a tüntetőknek, akik ellen büntetőeljárás indult a Miniszterelnökség környékét lezáró kordon megbontása miatt.
2023. május 7.
Mit tehetsz, ha nyugdíjas korú anyukádat börtönbe zárják? És fogva tartott anyaként és nagymamaként te mit teszel azért, hogy büntetésed ne dúlja fel a családodat? A rab anyával kicsit börtönbe kerülnek gyerekei, unokái is. Eta és Mónika, anya és lánya párhuzamos története.
2023. május 3.
A Magyar Helsinki Bizottság csontsovány ügyfele testsúlya közel negyedét veszítette el fogvatartása során. A büntetés-végrehajtás képtelen megfelelő élelmezést biztosítani a súlyosan beteg nőnek. Ehhez képest ide-oda szállítgatják. Az igazságszolgáltatás szereplői széttárják karjukat: nem tudnak segíteni. Pedig csak ők tudnak.
2023. április 28.
A széleskörű együttműködés az igazságügyi képzésre is kiterjed Türk Államok Szervezetében. De mi jókat tanulhatnak a hazai bírák és ügyészek türk kollégáiktól, amit az Európai Igazságügyi Képzési Hálózattól (EJTN) nem?
2023. április 27.
A lakhatási aktivista egy gyerekét egyedül nevelő anya kilakoltatását akarta megakadályozni passzív ellenállással. Sokkolót alkalmaztak vele szemben. Megpanaszolta a rendőrség jogsértő eljárását, de mivel elutasították, bírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.
2023. április 6.
Sikerülhet-e kormánynak ötlépéses mattot adni a tiltakozó tanároknak? A jogállási törvénnyel és a hozzá kapcsolódó törvénycsomaggal mindenesetre erre készül. A kormány a gyerekek érdekeire hivatkozik, valójában azonban csak saját hatalmát védelmezi.
2023. március 21.
Tavaly szeptemberben határvadászokat avattak Budapesten. 16 éves ügyfelünk úgy szeretett volna tiltakozni a kormány bevándorlásellenes politikájával szemben, hogy az avatáson ünnepi beszédet mondó miniszterelnök által is jól látható helyen krétával felírja az aszfaltra: „Ha a határon vadászni kell, ki a vad?”
2023. március 8.
X. Y. rendőr törzsőrmester „három közepes erejű ütést mért a kisbusz belsejében néhai Makula István Károly fejére” – így értelmezte az ügyész azt a videót, aminek meghatározó szerepe volt az X. Y. és társa elleni büntetőperben. A katonai bíró azonban nem találta bizonyíthatónak a bűncselekményt. Az ügyész fellebbezett. A Magyar Helsinki Bizottság szerint helyesen tette.
2023. február 15.
A kormány propagandagépezete olajozottan működik: megtekerik, szalad. Matusik Tamás és Vasvári Csaba bírákat, az Országos Bírói Tanács tagjait így lehetett hivatásuk és az ország elárulóiként lejáratni, az új amerikai nagykövetet pedig a pokol helytartójaként beállítani. Tantörténet.
2023. január 30.
Nehéz elképzelnünk, hogy valaha börtönbe kerülhetünk mi magunk vagy egy családtagunk. Interjúalanyaink családját ugyanilyen váratlanul érte, amikor az anyát megvádolták. Az első naptól kezdve arra koncentrált, hogy a büntetése idejét épségben átvészelje. Nem volt könnyű dolga se neki se a családjának, akik hazavárták, és igyekeztek támogatni őt. Úgy érezték, mindannyian büntetésben vannak. A megrendítő családi történetet az érintettek mesélik el saját szavaikkal.
2023. január 19.
Egyértelmű videós bizonyítékai voltak annak, hogy a rendőri intézkedés során tört el egy tanárnőnek a válla, miközben meg volt bilincselve. Mivel itthon nem nyomoztak tisztességesen, az ügy a strasbourgi bíróság elé került, amely most megállapította a súlyos jogsértést.
2023. január 12.
Az Erasmus-csapdahelyzet kulcsa a kormánynál van. Nem csoda, mert a csapdát ő maga állította. De ha a kormányerő a közérdekű vagyonkezelő alapítványok szabályozását nem változtatja meg érdemben, a jelenlegi helyzet válságosból tragikussá romolhat.
2022. december 20.
Van, ahol az élet még kegyetlenebb, mint a menekülttáborokban, de sok menekülőnek az elhagyott, jéghideg, romos házak mégis esélyt jelentenek. Reményt adnak a teljes reménytelenséghez képest. Pontosabban adtak, mert a magyar határnál lévő hajlékokat éppen most dózerolják le Szerbiában.
2022. december 9.
Az állami szervek sokszor nem hajtják végre az őket a közérdekű adatok kiadására kötelező bírósági ítéleteket. Ha ez a gyakorlat megmarad, hiába születnek újabb és újabb átláthatósági szabályok, a közadatok továbbra is rejtve maradnak.
2022. november 28.
„Aszalt szilva lettem, tizenhat kilót fogytam, nagyon leromlott az egészségügyi állapotom.” „Biztosan nem fogom elfelejteni, nem is szabad elfelejteni, de azért... nem nosztalgiával gondolok rá.” Emlékek a börtönről.
2022. november 25.
Nem gyűrűzött be a gazdasági válság a hazai börtönökbe. Nem, valóban nem gyűrűzött be, hanem már rájuk is rúgta az ajtót. Súlyos pénz- és emberhiány sújtja a büntetés-végrehajtási intézeteinket. Télen, a fűtési szezonban még kritikusabb a helyzet.
2022. november 24.
Független bíróságok nélkül nincsen korrupció elleni harc sem. Ehhez képest a magyar bíróságok 2022 őszére egyre mélyülő krízis tüneteit produkálják.
2022. november 22.
– Ennek a pernek olyan funkciója is van, hogy dokumentáljuk, mi történik ebben az országban – mondta a Figyelő-per egyik felperese. Ő is egyike volt azoknak, akik személyesen is el akarták mondani, mit is jelentett felkerülni a „Soros-zsoldosok” feketelistájára. És ehhez képest mivel foglalkozik a civil jogvédő vagy az egyetemi oktató.
2022. november 18.
Hiába vár a magyar bírói kar arra, hogy érintett vezetőik tisztázzák szerepüket az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós botrányában, a Schadl–Völner-ügyben. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke titkosította a belső vizsgálat anyagát, és azt sem árulja el, miért.
2022. november 17.
Függetlenek-e a hazai bíróságok? „Az attól függ.” Hogy mégis mitől, erről beszélgettek a Helsinki hangadó 31. adásában. Szóba került a Schadl-ügy és az Országos Bírói Tanács elleni támadások is. A civil szakértők mellett megszólalt Vasvári Csaba bíró, az Országos Bírói Tanács szóvivője is.
2022. november 14.
Hadiállapot-szükségállapot-veszélyhelyzet. November elsejével megváltoztak a különleges jogrend szabályai. Az Alaptörvény és a kapcsolódó törvények módosítása egy célt szolgált: azt, hogy kizárólagos és tulajdonképpen korlátlan hatalmat biztosítson a kormánynak minden különleges helyzetben.
2022. november 7.
Nem talált problémát a rendőrség abban, hogy egy kiskorú lányt a rendőrök jogszerűtlenül bilincseltek meg, ok nélkül tartottak vezetőszáron és fogva. Vidák Zsanett bíróságon keresi igazát. A Magyar Helsinki Bizottság képviseli őt az eljárásában.
2022. november 4.
A számok azt mutatják, nincs igaza annak, aki nem lát összefüggést a tanárok pocsék keresete és a közoktatás siralmas állapota között.
2022. október 10.
Miközben Varga Zs. András látszólag azon dolgozik, hogy mindenkit megnyugtasson a Kúria működésének törvényességéről, reakciói csak megerősítik a bíróságok függetlenségével kapcsolatos aggodalmakat.
2022. október 5.
Holnap kezdődik az a per, amelynek vádlottja egy pszichésen beteg férfi, akit tavaly nyáron TEK-esek tepertek le. A rendőri akció során a férfi súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett, kómába került, és gégemetszést kellett rajta végrehajtani.
2022. szeptember 29.
Horváth Zoltán valóban stramm férfi. Csakhogy nyolc éve amputálták az egyik lábát. A rendőrök akkor állították elő, amikor egy elzárással is büntethető közlekedési szabálysértést követett el. Horváth tudja, hogy hibázott, ezt már a helyszínen is elismerte, végig együttműködő volt. A rendőrök mégis három napig tartották fogva, noha fogyatékkal élőt egyáltalán nem lehetne elzárni szabálysértésért. Horváth beperelte őket. A rendőrség most arra hivatkozik, hogy a végtaghiányos férfi nem is fogyatékos.
2022. szeptember 28.
Magyarország népszámlálást tart. Íme, néhány fontos tudnivaló a népszámlálásról. Most már magunk is kitölthetjük az íveket. Az, hogy pontos képünk legyen az országról, mindannyiunk érdeke. Már csak ezért is fontos igazat mondani, meg a megtévesztésért bírság is jöhet.
2022. szeptember 22.
Tivadart őrei bántalmazták a sopronkőhidai börtönben. Noha többen is részt vettek a brutális akcióban, egyedül csak egyiküket büntették meg – pénzbüntetésre. Videó mutatja, mennyire brutálisan bántak a rabbal őrei.
2022. szeptember 16.
A bírák kirendeléséről szóló szabályokban kódolva van a visszaélés lehetősége. Ezt kihasználva a Kúrián a törvényes kereteken túlmutató kirendelési gyakorlat alakult ki. A Magyar Helsinki Bizottság kutatása bemutatja, hogy az önkényes kirendelési gyakorlat mennyiben veszélyezteti a bíráskodás függetlenségét.
2022. szeptember 15.
Egy bíró szerint a plakátátragasztás jogilag falfirkának számít, tehát bűncselekmény. Nem, ez nem csak a józan ész szerint nincs így, de a hazai joggyakorlat szerint sem. A pécsi kutyapárti aktivisták ügyének újabb fordulata.
2022. szeptember 3.
Törvénybe ütköző módon nevezett ki több bírót a Kúriára Varga Zs. András, a Kúria elnöke 2021-ben. A Magyar Helsinki Bizottság kikérte a pályázati eljárások összefoglalóját, amelyből kiderül, hol sértett jogszabályi előírásokat a Kúria elnöke. Tanulságos.
2022. szeptember 2.
„Gördülő” polgári engedetlenségi akciót indítanak hétfőtől a pedagógusok. De mit is jelent a polgári engedetlenség? A megértéshez lépjünk vissza az ősforráshoz, Henry David Thoreau-hoz.
2022. augusztus 23.
Egy kilakoltatás ellen tiltakozó, csupán passzívan ellenálló lakhatási aktivistát lőttek meg sokkolóval a rendőrök közvetlen közelről pár hete. Kiszely Tibor elmeséli, mit érzett, amikor elektromos sokk érte.
2022. augusztus 22.
Miközben a sokkolót Nyugaton többnyire menekülő vagy támadó személyek ellen vetik be a rendőrök, feltűnő, hogy nálunk passzív, ülő embereket lőttek meg vele közvetlen közelről.
2022. augusztus 19.
A Fővárosi Ítélőtábla 11. sz. tanácselnöki álláshelyét az a pályázó kapta meg, aki lényegesen kevesebb szavazatot kapott, és aki történetesen a Kúria elnökének felesége. A megjelent hírekkel kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla elnöke és a Kúria elnöke is gyors közleményben reagált. Az alábbiakban a két bírósági elnök álláspontjához fűzünk néhány gondolatot, és hogy érthetőbb legyen a helyzet, az általunk megismert tényeket és a pontos szavazati arányokat is közzétesszük.
2022. augusztus 18.
Az Ukrajnából elmenekült, tanköteles gyerekeknek iskolapadban a helyük. A társas tanuláshoz az államtól minden segítséget meg kell kapniuk. Az elmúlt időszakban sok megkeresés érkezett a Magyar Helsinki Bizottsághoz a témával kapcsolatban.
2022. augusztus 4.
A tisztességes kormányzás alapja, hogy a polgárok részletes információhoz jussanak arról, államuk mire költi a közösség pénzét – legyen az hazai vagy EU-s adófizetők pénze. A magyar államnak a saját forrásait és az uniós támogatásokat is átláthatóan kellene kezelni. A Budapest Intézet vendégposztja arra mutat rá, hogyan lehetne a hazánkban elköltött uniós pénzekkel kapcsolatos adatokat, melyek közadatnak számítanak, professzionálisabban és közérthetőbben közzétenni. Pár lépéssel érdemben javítható lenne Magyarország Nyílt Adat Érettségi Indexe.
2022. augusztus 2.
Az EBESZ teljes körű választási megfigyelési missziója nem csak a választások napján történteket, hanem a teljes kampányidőszakot vizsgálta, és számos ajánlást megfogalmaz a demokratikus választások fejlesztése érdekében. Bár a kormány tagjai úgy kommentálták a jelentést, mintha a misszió nem talált volna problémát a magyarországi választásokkal kapcsolatban, valójában számos kemény kritikát fogalmazott meg és fontos javaslatokat tett az EBESZ.
2022. július 28.
Hogy mielőbb uniós pénzekhez jusson az ország, ahhoz a kormányerőnek el kellene viselnie a mostaniaknál erősebb jogállami garanciákat. Nagyvonalú ajánlat, és minden szempontból a mi érdekeinket szolgálja. A kormány mégis vonakodik. Az ő nem akarását mi, polgárok nyögjük leginkább: se pénz, se jog.
2022. július 14.
Nem csupán munkájuktól tiltotta el az oltatlan egészségügyi dolgozókat a kormány, de elvette tőlük az addig becsülettel ledolgozott évek után járó végkielégítésüket is. A Magyar Helsinki Bizottság mentőápoló ügyfele a strasbourgi bírósághoz ad be panaszt.
2022. július 12.
„Az embereket nem érinti, ezért nem érdekli a jogállam" - mondják a nagyokosok. Aki kicsit is figyelt az utóbbi napokban, az többet nem veheti be ezt az önsorsrontó maszlagot.
2022. június 21.
Köztudott, hogy 2010 óta a magyar kormány a partnerinél jóval szívélyesebb kapcsolatot tart fenn Putyin Oroszországával. Ukrajna lerohanása óta ugyan van némi változás, de Budapest még mindig gesztusokat tesz Moszkvának. Mi a helyzet az orosz illiberális rezsim elől ide menekülőkkel? Befogadja őket, menedékjogi védelmet biztosít nekik a magyar állam? Nem, mindent elkövet inkább, hogy ne kelljen megtennie. Anatolij Lazarev rakétamérnök-vállalkozó ügye is ezt példázza.
2022. június 14.
A strasbourgi bíróság kilenc év után döntött egy viszonylag egyértelmű helyzetről. Mire megszületett az ítélet, már kétszeresen is elkésett. Nem csak az cinkos, aki hallgat, de az is, aki későn szól.
2022. június 10.
A szerdán elfogadott 4. felhatalmazási törvény kiiktatja a parlamenti kontroll maradékát is: az egyes veszélyhelyzeti rendeleteket nem kell külön megerősítenie az Országgyűlésnek. Sőt, a jövőben megalkotandó rendeletek kapcsán is biankó felhatalmazást kap a kormány.
2022. május 4.
Jelentős uniós krízispénzeket várna el a kormány, amit ígérete szerint az ukrajnai menekülők ellátására fordítana. De tényleg akkora terhet jelentenek a költségvetésnek az üldözöttek, amekkorát a kormány állít? Egyelőre közel sem. Az uniós tagállamokban védelmet kérőknek az 1 százaléka sincs Magyarországon.
2022. április 29.
A Terrorelhárítási Központnak és az Alkotmányvédelmi Hivatalnak is megismerhetővé és vitathatóvá kell tennie szakvéleményét és döntéseit az érintett számára – még abban az esetben is, ha menekült vagy menedékkérő nemzetbiztonsági kockázatát állapítja meg. Az Európai Unió Bíróságának (EUB) főtanácsnoka tegnap ismertette indítványát
2022. április 28.
Maradt-e még valami a választások tisztasága felett őrködni hivatott intézmények pártatlanságából? A Nemzeti Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság után a kormányerő vajon a rendesbíróságokat is maga alá gyűrte-e már teljesen? Még nincs itt a vég, de a kormány már igen jól áll itt is.