Deák Lajos azt mondja, rendőrök verték össze a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon. Az biztos, hogy eltört az orra és egyik bordája. Számos bizonyíték ellenére a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség mégis megszüntette a bántalmazás miatt indított büntetőeljárást. Ez ellen az áldozat a Magyar Helsinki Bizottság segítségével tett panaszt az ügyészségnél.
Az alapos gyanú nem egyenlő az ítéleti bizonyossággal. Az ügyészség vádemeléséhez nem kell kétséget kizáró bizonyosság, a vádlott bűnösségét majd a bírói ítéletnek kell kétséget kizáróan bizonyítani. Az ügyész nem léphet fel bírói szerepben. Az viszont törvényi kötelessége, hogy mindent tőle telhetőt megtegyen a bűncselekmény körülményeinek feltárásáért. Különösen így van ez, ha a gyanú rendőr elkövetőkre terelődik.
Deák Lajosnak eddig nem adatott meg az alapos nyomozás és a bizonyítékok megfelelő értékelése. Pedig tavaly június 4-én megverhették őt a hajdúböszörményi rendőrök.
A férfi iparos vállalkozóként dolgozik a hajdúsági kisvárosban, olykor a testvérével összefogva, máskor vele összeveszve. Ezen a nyári napon is összekaptak. Két rendőr ki is érkezett a helyszínre. Szerintük Deák Lajos ellenállt, ezért kellett őt megbilincselni, a motorháztetőre nyomni és a kapitányságra előállítani.
Előállításának és benntartásának eleve nem volt értelme, hiszen a személyazonosságát nem kellett megállapítani, a rendőrök személyesen ismerték. Az intézkedés oka – miszerint annak ellenállt – pedig értelemszerűen megszűnt azzal, hogy elvitték. A férfi a kapitányságon folyamatosan és indulatosan kérte, hogy engedjék haza, dörömbölt a rendőrség előállító helyiségének ajtaján. Utána következett az iszonyat.
Az ügyész így idézi fel az áldozat vallomását:
az egyik elkövetőn a lábát fogta, miközben a másik dühös rendőr „többször ököllel és gumibottal megütötte, illetve megrúgta az oldalát, és közben azt mondta, hogy »mikor döglesz már meg, a kurva anyádat, kussolj«”.
A bántalmazás miatt eltörött az orrnyerge és az egyik bordája, a másik pedig megrepedt, valamint zúzódásai keletkeztek testszerte és a fején.
Miután a rendőrök aláíratták vele, hogy nincsen panasza, este negyed 9-kor elengedték. Bő egy órát tartották bent.
Az összevert férfinak már akkor nagy fájdalmai voltak, ezért az utcáról hívta feleségét, hogy vigye haza kocsival. Mivel fájdalmai reggelig csak erősödtek, orvoshoz fordult. Lajos barátja fotókat készített a sérülésekről. (Ezek közül látható három a cikk elején.) A látlelet borda- és orrtörést, a comb és a fej zúzódását állapította meg. Másnap Deák feljelentést tett.
A nyomozó ügyészség megkésve kérte ki a rendőrség kamerafelvételeit, hogy lássák, milyen állapotban jutott ki Deák Lajos a rendőrségről. Ám a felvételek összegyűjtésével megbízott hajdúböszörményi rendőrszázados szerint sem az előállítás helyszínen, sem a rendőrségen, sem a környéken nem volt működő kamera vagy a felvételeket már letörölték. Ez annál is furcsább, mert csak magának az önkormányzati térfigyelő rendszernek 9 kamerája van a környéken, és számos ottani üzletnek is lehet.
A be nem szerzett videós bizonyítékok azért is váltak lényegessé, mert az ügyészség éppen azok hiányára hivatkozhatott, hogy „kétséget kizáróan” „nem volt igazolható”, miszerint Deák Lajos sérülései a rendőrségen keletkeztek, hiszen „csak” 14 órával később készült róluk látlelet. Az is aggályos, hogy a bizonyítékok megszerzését miért éppen arra a kapitányságra bízták, amelynek a rendőrei lehettek a bántalmazók.
Az ügyész azt sem értékelte bizonyítékként, hogy a kirendelt igazságügyi orvosszakértő szerint az áldozat sérülései igenis keletkezhettek úgy, ahogy arról a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele többször is beszámolt. Ennek ellenére a büntetőeljárás lezárását a nyomozó ügyészség azzal indokolta, hogy az orvosi szakvélemény „nem támasztja alá kategorikusan, hogy a sérülések kizárólag bántalmazásból származhattak”.Valójában a szakértő nagy bizonyossággal állította, hogy a sérülések bántalmazásra utaltak. Orvosszakértő ennél erősebb állítást nem tehetne, vagyis szó sincs arról, hogy a szakvélemény bizonytalan lenne.
Az már csak hab az ügyészi határozat tortáján, hogy a szembesítés eredménytelensége is hivatkozási alap lehetett. Ugyan melyik szembesítés jár eredménnyel, ki az, aki áldozata szemébe nézve elismeri a bűncselekményt, ha korábban már tagadta? Minden százból ha egy. Azt a körülményt pedig vaskos hiba volt a rendőrök javára értékelni, hogy Deák azon melegében nem nyilatkozott írásban a rendőrségen a bántalmazásáról. Ugyan bizony ki tett volna ilyet a brutális megverése után? Százból kilencvenkilencen minden papírt aláírtak volna, hogy támadóiktól és a rendőrségről mihamarabb szabaduljanak.
Ehhez képest az ügyészség nem hallgatott ki fontos tanúkat. Ezért indítványozta Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje az ügyészségnek benyújtott panaszában, hogy hallgassák ki Deák Lajos feleségét, aki érte ment a bántalmazás után, valamint a sértett barátját, aki orvoshoz vitte őt. Azt is kéri a jogi képviselő, hogy a rendőröket ne tanúként, hanem a sértetti vallomáshoz igazodóan gyanúsítottként hallgassák ki.
„Egy hétköznapi embernek szinte lehetetlen bizonyítani a fegyveres szervek tagjai által elkövetett bántalmazásokat. Viszont ebben az ügyben különösen erősek a bizonyítékok, éppen ezért különösen fájóak az ügyészségi mulasztások. Így nem volna meglepő, ha valaki arra gondolna, hogy »lám, az állam igyekszik eltussolni a bántalmazásos ügyeket«. Valójában mind az állampolgároknak, mind az államnak elemi érdeke az ilyen ügyek feltárása, alapos kivizsgálása, a bántalmazások megelőzése. Ez egyébként emberi minimum is”
– vonta meg az ügy tanulságait Ivány Borbála ügyvéd.