1989-1990

Rock a rendszerváltás idején - podcast

Víg Mihály, a Balaton és a Trabant zenekarok vezetője, valamint Szőnyei Tamás, egykori zenei szakíró, ma már inkább levéltáros-történész idézi fel a nyolcvanas és kilencvenes éveket Nádasdy Vilma kérdéseire. ‌

Melegek a rendszerváltás idején - podcast

Az LMBT emberek az 1980-as években kezdtek láthatóvá válni Magyarországon. A legtöbbjüknek titkolnia kellett szexuális irányultságát. A rendszerváltás nem hozta el nekik a teljes szabadságot és jogegyenlőséget. - Kárpáti József jogász és Mocsonaki László tanár, szociális munkás válaszol Nádasdy Vilma kérdéseire.

Pártállami cenzúrától a kormánypropagandáig - podcast

2010 óta a kormány mindent elkövet, hogy a kritikus és független médiát elhallgattassa, saját propagandáját pedig minél inkább felerősítse. Hogy lesz ebből újra médiaszabadság? – kérdezi Nádasdy Vilma műsorvezető a Fülolajnak, a Magyar Helsinki Bizottság podcastsorozatának a 3. részében.

December 21.: Ceaușescu bukása (1989)

„Románia nincs és soha nem lesz egy olyan Európa mellett, amelyben lábbal tiporják a népek és nemzetek függetlenségét.” Ismerős? Ezek Nicolae Ceaușescu mondatai voltak röviddel bukása előttről, 1989 novemberéből. Az nem állíthatjuk, hogy az összeomlást nem sejtette, hiszen paranoiás volt. De nem csak félnie kellett volna, meg is kellett volna ijednie.

A magyar nők helyzete és szerepe egykor és ma - podcast

Hol voltak a nők a rendszerváltás idején? És hol vannak most? Fodor Éva szociológussal és Szelényi Zsuzsa politikus és fejlesztéspolitikai szakértő a nők rendszerváltáskori és azóta megváltozott helyzetéről beszélgetnek Nádasdy Vilmával.

Fülolaj 1.: Zöld mozgalmak szerepe a rendszerváltásban – podcast

Vargha János és Foltányi Zsuzsa környezetvédők beszélnek Nádasdy Vilmának arról, miért számított a környezetvédelem rendszerellenes tevékenységnek a nyolcvanas években. És miért lehet korunk Bős-Nagymarosa a Paks II. beruházás?

November 29.: a „bársonyos forradalom” győzelme (1989)

A diákok békés prágai tüntetését szétveri a rendőrség 1989. november 17-én. Még aznap megalakul a Polgári Fórum (OF), amely már többpártrendszert, szabad választásokat és emberi jogokat követel. A hatalom kénytelen tárgyalni vele. 24-én lemond a teljes pártvezetés, 26-án már 750 ezres tömeg tüntet a Vencel téren, 27-én általános sztrájk, 29-én a parlament törli az alkotmányból a párt vezető szerepét.

November 19.: Gorbacsov és Reagan első csúcstalálkozója (1985)

Gorbacsovnak és Reagannek öt hivatalos találkozója volt egymással. Közvetlen eredményét tekintve biztosan nem az első, a genfi volt a legjelentősebb kétoldalú megbeszélésük, mégis az első érzékelhető mérföldköve lett annak a folyamatnak, amely elvezetett a hidegháború végéhez.

Október 31.: az Alkotmánybíróság eltörli a halálbüntetést (1990)

„Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben”. Ezt a korlátot márpedig nem lépheti át az állam. Harminc éve döntött az Alkotmánybíróság a halálbüntetés betiltásáról.

Október 29.: elkészül a Bibó-emlékkönyv (1980)

Bibó István életműve mellett a demokráciának és az egyénnek a hatalommal szembeni esélyei kaptak súlyt a gyűjteményben. Meg persze 1956. Mind kínosan érintették a Kádár-rezsimet. Az pedig különösen fájt neki, hogy a sokfelől érkező szerzők képesek voltak összefogni egymással.

Október 28.: szétverik a prágai ellenzéki tüntetést (1989)

A független Csehszlovákia kikiáltásának 71. évfordulóján hatalmas tüntetést tartottak Prágában. A kommunista pártállam ezt kihívásnak tekintette. Jó okkal. Mert a tiltakozó, de békés tömeg emberi jogokat, szabadságot és változásokat követelt. Ezt a tüntetést még sikerült szétvernie a hatalomnak, de két hónap sem telt bele, és összeomlott a magára maradó rezsim.

Október 20.: alkotmányozási és törvényalkotási dömpinggel teremtik meg a köztársaság jogi alapjait (1989)

A pártállami parlamentnek különösen űzött állapotban kellett az tennie, amit mindig is tett. Azaz a kormány által elé tett törvényjavaslatokat rendben megszavazni. Néhány képviselőben fel is horgadt az addig jól palástolt önérzet. De a többség előírásszerűen szavazta meg a pártállam végét jelentő törvényeket és a harmadik magyar köztársaság közjogi alapjait.

Október 19.: a parlament elutasította az ombudsmanjelölteket (1993)

Az ombudsmani jogintézményt már az 1989-es alkotmánymódosítás létrehozta. Mégis négy évbe tellett mire elfogadták a róla szóló törvényt, és hat évbe, hogy valóban megválasszák az ombudsmanokat. 1993-ban ugyan tettek rá kísérletet, de nem sikerült, mert akkorra már elenyészett az a meggyőződés, hogy fontos közjogi kérdésekben meg kell állapodniuk a szemben álló politikai ellenfeleknek. A nép ügyvéd nélkül maradt.

Október 15.: alternatív kulturális fórum kezdődik Budapesten (1985)

A hazai pártvezetés fogát csikorgatva vette tudomásul 1985-ben, hogy miközben Budapesten vendégül látta a Helsinki Záróokmány 35 aláíró államát az Európai Kulturális Fórumon (EKF), a hivatalos rendezvénnyel párhuzamosan megvalósult a nyugati civilek és a keleti ellenzékiek ellenfóruma is. Amint elmentek a vendégek, következtek a hatósági retorziók, házkutatások, razziák és csúcspontként az 1986. március 15-ei gumibotos tömegoszlatás, a „lánchídi csata”.

Október 9.: bejegyzik a Magyar Helsinki Bizottságot (1989)

Az egyesülési törvény volt a törvények közt a második, amelyiket 1989-ben, a „csodák évében” elfogadott az utolsó pártállami parlament. Januárban még meg sem kezdődtek az egyeztető tárgyalások a hatalom és a rendszerellenzék között, az egyesülési törvény mégis kellően szabadságpárti volt ahhoz, hogy a lehetőség nyomán gombamód jöjjenek létre egyesületek, így a Magyar Helsinki Bizottság is.

Szeptember 29.: Lech Wałęsa születése napja (1943)

A gdanski Lenin hajógyár 27 éves villanyszerelőjeként már az 1970-es sztrájkbizottság tagja volt. A hatalom akkor a tüntetők közé lövetett, mintegy 80-an haltak meg. Lech Wałęsa börtönbe került. A következő évtizedet rendőri felügyelet, munkanélküliség, gyári munka és az ellenállás szervezése töltötte ki. A nyolcvanas években ezek a tapasztalatok aztán jól jöttek Wałęsának.

Menekültek a magyar utcákon 1989 és 2015-ben

1989-es önzetlen helytállásával az ország nemzetközi presztízse megerősödött, és jogos büszkeség töltötte el az embereket. Míg az 5 éve induló önző menekült- és idegenellenes offenzíva világszerte sokat rontott a megítélésünkön és a magyarok közérzetén.

Szeptember 10.: megnyitjuk a határt a keletnémet menekülők előtt (1989)

Keletnémet menekülők szeptember elején a budapesti nyugatnémet nagykövetségen már 171-en, az épület körül és az ideiglenes konzulátusnál több százan, a fővárosban pedig sok ezren tartózkodtak. A helyzet tarthatatlanná vált. Szeptember 10-én a magyar kormány Moszkva támogatását bírva úgy döntött, hogy mindenki szabadon távozhat az országból Ausztria felé NDK-s útlevelével. 10 nap alatt kb. 16 ezer keletnémet menekült hagyta el az országot. És mire két hónap múlva leomlik a berlini fal, több mint 50 ezren lépik majd át nálunk a határt.

Augusztus 19.: páneurópai piknik – keletnémetek százai menekülnek át Ausztriába (1989)

Az NDK összeomlásához és a német újraegyesítéshez számos lépéssel jutottunk el. Egyik ezek közül a sopronpusztai–fertőrákosi páneurópai piknik volt, ahol a magyar politika és hatóságok előzékenységének köszönhetően mintegy hatszáz keletnémet menekülő tudott átjutni Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba, azaz NSZK-ba. A szabadság szimbolikus pillanata volt ez. A kezdeményezők szervezők civilek, politizáló civilek voltak. Ők adtak lendületet az eseményeknek.

Július 30.: Sólyom László az Alkotmánybíróság elnöke lesz (1990)

Az utolsó pártállami parlament még 1989 elején döntött az Alkotmánybíróság (AB) életre hívásáról, októberben beleírták az Alkotmányba, majd novemberben megválasztották az első öt alkotmánybírót, köztük Sólyom Lászlót. Az AB hivatalosan 1990. január elsején kezdte meg munkáját. Eleinte elnöke sem volt, mert az is a politikai alku része volt, hogy az új, demokratikusan választott parlament fogja majd megválasztani a testület első emberét. Így is történt. Sólyom László harminc éve lett hivatalosan is az AB első elnöke, igaz, a bírák megválasztotta alelnökként valójában már előtte is ő vezette a testületet.

Május 22.: az Antall-kormány programot hirdet (1990)

A szabad, demokratikus és tisztességes parlamenti választásokkal, valamint az új Országgyűlés megalakulásával közjogi értelemben 1990 tavaszán megtörtént a rendszerváltás. Megalakulhatott a koalíciós kormány, amelyet Antall József, az MDF elnöke vezetett. Az ország új vezetői előtt hatalmas feladat tornyosult. Az emberi jogok mindenesetre valóban komoly esélyt kaptak arra, hogy üresen kongó deklarációkból kikényszeríthető alapjogokká erősödjenek.(Hangos változat, podcast itt.)

Május 13.: tömegverekedésbe fullad a Dinamo–Zvezda-meccs (1990)

„Szurkolói rendbontás miatt” a zágrábi „mindent eldöntő” meccs valójában el sem kezdődhetett a „két ősi rivális” között. Mégis azok között a sportesemények között tartják számon, amelyeknek történelemformáló hatásuk volt. Meglehet, túlzás, ámbár közkeletű túlzás, de sokak szerint ezzel indult el, ez adott szikrát a délszláv népek tíz éven át tartó sorozatháborújához, amely felbomlasztotta Jugoszláviát, 150 ezer ember halálához vezetett, egymillió ember otthonát rombolta le és milliókat üldözött el szülőföldjükről. Nem a foci volt a hibás.(Hangos változat, podcast itt.)

Április 30.: újranyomják a Beszélő 16. számát, benne Kis János könyvrészletével (1986)

„Vannak-e emberi jogaink?” Tette fel a kérdést a nyolcvanas évek közepén Kis János (1943), a demokratikus ellenzék meghatározó alakja híres esszéjének címében. Bár a kérdést a filozófus morálfilozófiainak tekintette, az állam a gyakorlatban demonstrálta, mi is volna rá az ő közérthető válasza: a szamizdat Beszélőnek azt a számát, amiben az esszé egyik részlete megjelent, a hatóságok még a terjesztés előtt 1986. április elsején lefoglalták és bezúzták. A lapot titokban újra kellett nyomni. (Podcastunk, blogposztunk hangos változata itt hallható.)

Április 19.: az Ellenzéki Kerekasztal kezdeményezi a tárgyalást az állampárttal (1989)

A lengyel példa ragadós volt. 1989 tavaszán már mind az MSZMP, mind az ellenzék oldalán egyre több szó esett valamiféle „nemzeti érdekegyeztetésről” az egyre mélyülő politikai és gazdasági válság kezelése érdekében, illetve a demokratikus átmenet előkészítésére. Március 30-án az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) levelet írt a pártvezetésnek, hogyan képzeli a tárgyalást. Április 8-án pedig az állampárt néhány szervezettel össze is ült, de az ellenzék fő erői távol maradtak. Nem kívántak besétálni a csapdába. Április közepére azonban az is világos volt már, nincs mire várni, az ország konstruktivitást és eredményeket akar.

A jogállam tündöklése és bukása - podcast Halmai Gáborral és Mink Andrással

Ez a Skype-beszélgetés a magyar jogállam harminc évvel ezelőtti megszületéséről, a jogállami forradalomról és későbbi elbukásáról, a jogállami ellenforradalomról még a koronavírus-járvány korai időszakában készült. Firenzében, ahol Halmai Gábor jogtudós él és tanít, éppen csak elkezdődtek a korlátozások, de már nem volt tanítás, korlátozták a mozgást és a társas érintkezést. Magyarországra és Budapestre, ahol Mink András történész él és dolgozik, még csak a rémisztő hírek jutottak el, elsősorban Kínából. Azóta a járvány ideért hozzánk is elvitathatatlanul. De más rossz dolgok is bekövetkeztek azóta: bevezették a rendeleti kormányzást, és a kormány teljhatalmat kapott, s csak rajta áll, mire használja majd. Az első napok nem sok jót ígérnek. 

„A lánchídi csata”: hogyan működött a rendőrállam 1989 előtt?

Broszman György ma történelem-francia szakos gimnáziumi tanár. 1986-ban a debreceni bölcsészkarra járt. Akkori barátnőjével többé-kevésbé véletlenül vett részt az egyik legnagyobb 1956 utáni spontán tömegrendezvényen 1986. március 15-én. Szerették volna szabadon megélni azokat a polgári jogokat, amikért már 1848-ban is tüntettek a forradalmárok. Ez 1986-ban nem volt lehetséges. Volt itt ülősztrájk, tömeges előállítás, személyi igazolványok elkobzása, míg a rendőrség végül végiggumibotozta a Lánchídra felterelt, rendőrségi provokátorokkal megtévesztett tömeget. Broszman György és barátnője is kapott az ütlegekből. Így működött a rendőrállam: csak a békés tüntetőket bírságolták meg, a brutálisan fellépő rendőrök megúsztak mindent. A Magyar Helsinki Bizottság rendszerváltó sorozatának új darabja. 

A mi forradalmunk Romániában volt

Magyarországon a romániai rendszerváltásnak volt a legnagyobb érzelmi hatása és támogatottsága. A rendszerváltás egész folyamatát nem kísérte minálunk akkora lelkesedés és tettvágy, mint a romániai forradalmat. Mondhatjuk, hogy a szomszéd rendszerváltását sokkal intenzívebben és egységesebben élte meg az ország, mint a sajátját. Rendszerváltó sorozatunk idei utolsó része.

Eldorádó a moziban: 1989 magyar filmjei

A magyar filmnek is nagy éve volt 1989. A korábban dobozban tartott vagy csak klubvetítéseken látható alkotások moziba kerülhettek végre, és új, a változásokra reagáló filmek is születtek szép számmal. Mindenütt voltak még mozik, és közönsége is akadt a jó magyar filmnek. 1989-es sorozatunk új része. Fábry Sándor és Rátonyi Róbert az Álombrigád c. filmben

Csipkerózsa felriad: 1989 asztalfiókból kikerülő könyvei

A Kádár-korszak apologétái a diktatúra bukása után hangoztatták, hogy Kádár idejében szinte minden megjelenhetett, nem is kerültek elő jelentős művek a fiókból a rendszerváltáskor... Ez nem igaz. Az viszont igaz, hogy rezsim egyik presztízsterülete a könyvkiadás volt, és igyekeztek a látszatot fenntartani. Például maga Kádár is azzal „nyugtatgatta” az 1968-as csehszlovákiai invázió miatt csalódott egyetemistákat, hogy „nálunk cenzúra sosem volt, akasztani ugyan akasztottunk, de cenzúra sose volt”. Mint 1989-es sorozatunk új részéből kiderül, nagyon sok regénynek megvolt a maga „regénye”, sokszor hasonlóan kalandos vagy tragikus, mint a szerzőjéé.

Falkeltétől falnyugtáig: a Berlini fal utolsó éve 1989-ben

A Berlini fal leomlása volt a kelet-európai rendszerváltások, Európa újraegyesülésének és a csodák évének a dicsőséges csúcspontja. 3 nappal a 30. évforduló előtt mi mással is foglalkozhatna 1989-es sorozatunk új része, mint ezzel a földindulással.

Mi csináltunk 1989-ben? Például fényképeket. Hála istennek!

1989-ben elkezdtünk élni egy új életet. De még a régit is éltük egy darabig. Azt hittük, az előző élet kényszer, az új meg szabad választás. Maradjunk annyiban, nem volt tökéletesen igazunk. Ennél, mint rendesen, bonyolultabb volt a helyzet. Ezt az izgalmas átmeneti állapotot rögzítik a korszakból megmaradt privátfotóink, azok is, amelyeket kidobásra szántak. 1989-es sorozatunk új része arról tanúskodik, mit is jelentett a munka, és hogyan szórakoztunk. 

1989 „temetetlen túlélői”: politikusok, akiket a rendszerváltás szitált ki

Számtalan politikus és vezető közéleti pályájának vetett véget az 1989-es „rendszerváltóláz”, feketeöves pártkáderének, cinikus társutasénak és tisztességes rendszerjobbítóénak egyaránt. Volt, aki csak hónapokra szagolhatott bele, mit is jelent a politizálás és a hatalom, volt, akinek emberöltőnyi ideje volt erre. 45 figura Aczél Györgytől Várkonyi Péterig. 1989-es sorozatunk új része. Hatan a 45-ből az 1976-os KISZ-kongresszus idejéből. Balról bekarikázva: Horváth István, Maróthy László, Aczél György, Grósz Károly, Fejti György és Barabás János. Forrás: Urbán Tamás / Fortepan

Kifáradtak, és voltak szívesek kifáradni – a szovjet csapatok kivonása 1989-ben

Még ha valaki kérte volna, akkor sem maradnak itt a szovjet csapatok. A kelet-európai csatlósállamokban állomásozó mintegy egymilliós kontingens és az itt felhalmozott nukleáris fegyverzet fenntartása óriási pénzbe került. Márpedig a rendszerváltások és összeomlás idején abból volt a legkevesebb a fegyverkezési és technológiai versenybe végzetesen kimerült birodalomnak. 1989 sorozatunk új része.Cicciolina (szül. Staller Ilona) békegalambbal búcsúzott a kivonulóktól

Mit rontottunk el 1989-ben? Például a fényképeket. Hála istennek!

Elbaltázott fotókból is rekonstruálható 1989 kollektív vizuális emlékezete. A néhai Főfotó Vállalatnál előhívatott és kiselejtezett amatőr fotókat Forgács Péter vezetésével a Népművelési Intézetben kezdték el szisztematikusan gyűjteni és rendszerezni még a nyolcvanas években. Ma a gyűjtemény a nagyszerű Blinken OSA Archivumban kutatható. Nem túlzás, hogy csak a digitális korban nyerhették el születésük idején nem is sejtett értelmüket, kelhettek életre ezek a valaha szemétkukába szánt vizuális hulladékok. Ma éppúgy rajonghatunk értük, mint az egykori szemétdombokon feltárt antik cserépdarabokért. 1989-es sorozatunk új része közülük szemezget, méghozzá az emberélet fordulóihoz és az ünnepekhez kapcsolódó fotográfiákból

A „tankember” sem tehetett csodát – Kína 1989-ben

„A csodák évében” sok minden megtörtént. Kínában is tömegek álltak ki a demokratikus fordulatért és az állami szintű korrupció ellen. A „kínai tavaszt” aztán vérbe fojtották. A tankokkal szembeszálló magányos, ismeretlen férfi alakja ugyan szabadságszimbólummá vált világszerte, de a Tienanmen téren a hatalom megmutatta: sok minden megváltozott Mao halála óta, de az nem, hogy a gerontokratikus, magát tévedhetetlennek és öröknek tekintő pártállam nem tűr beleszólást az ország irányításába. A hatalom megosztása szóba sem jöhetett. 1989-es sorozatunk legújabb része a lelkesítő, egyben kijózanító kínai történésekről szól.

„Ebből gettó lesz” – a cigányság ügye 1989-ben

„Azonnal hagyják el a művelődési házat. Maguknak énekelni és táncolni volt itt joguk, senki nem adott engedélyt, hogy itt ellenzékileg szervezkedjenek.” Ezzel a felkiáltással dobta ki a munkásőr portás a miskolci Gettóellenes Ideiglenes Bizottság alapítóit. Az autonóm roma közéletet azonban nem volt képes eltiporni se a portás, se az agonizáló pártállam. Utóbbi azért utolsó leheletéig küzdött, hogy romák ne vehessék kezükbe saját ügyeik intézését. Teljes joggal tarthattak hát „200 évre az emberi jogoktól” mottóval fesztivált 1989-ben. Ráadásul sok tízezer roma veszítette el munkahelyét egyik napról a másikra. Mégis szép éve volt a roma önszerveződésnek is 1989, utólag visszanézve tán eddig a legszebb. A rendszerváltásról szóló sorozatunk 13. része.Szirtesi Zoltán körzeti orvos a kiskundorozsmai cigánytelepen. Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

A lengyel fecske nyarat csinált – lengyel rendszerváltás 1989-ben

A lengyel rendszerváltás egy évtizeden át húzódott, és sokáig szemernyi esélye sem látszott annak, hogy be fog következni és békés lesz. Párhuzamos, egymást elutasító univerzumok éltek egymás mellett: a pártállamé és a Szolidaritásé, a hatalomé és a társadalomé. A szükségállapotból aztán nem csak az ellenzék, de az állampárt is sokat tanult. 1989-ben felgyorsultak az események, megtörtént a kiegyezés, amit a lengyel népnek és a kelet-európai változásoknak sikerült előnyösen felülírniuk. 1989-es sorozatunk 12. része.Jaruzelski és Walesa mint megvásárolható mellszobrok manapság

Kámforrá vált közvagyon – korrupció és privatizációs villámrajt 1989-ben

Tulajdonosok nélküli piacgazdaság, azaz kapitalizmus egyelőre nem létezik. Ezért hát az állami vagy közvagyon, ezen belül párt- és szakszervezeti vagyon magánosítása elkerülhetetlen volt a rendszerváltás idején. Ezt a szükséghelyzetet használták ki azok, akik az előző rendszernek is haszonélvezői voltak. Az államszocializmus korrupciós ügyei és umbuldái sokakat felháborítottak, miközben – többnyire titokban – a közvagyonból hatalmas részeket játszottak át magánkézbe.1989-es sorozatunk 11. részében kiderül, az állampárt utolsó leheletéig küzdött vagyona átmentéséért.Horn Gyula vasfüggönyt bont Alois Mock külügyminiszterrel 1989-ben. A pártvagyon sem hagyta hidegen

Bunda, dopping, csípős csabai – a magyar sport 1989-ben II.

Hiába egy év alatt 100 világbajnoki érem, 1989-ben a sportszerető közvéleményt leginkább a hazai bunda- és doppingügyek tartották lázban. Disznótorossal megvett focibírók, előállított focisták, pozitív vizeletminták, magyarázkodó sportvezetők. Sokan megtisztulásra vártak, de a katarzis elmaradt. Az élsport ment a maga útján, a hazai focivilág pedig csöndesen rohadt tovább. 1989-as sorozatunk tizedik része a versenysport botrányaival foglalkozik.

Karcsi bácsi elintézi – a magyar sport 1989-ben I.

Teljesen perverz sportfinanszírozási modell működött a létező szocializmusban. A rendszerváltás tektonikus gazdasági változásai, rövid ideig úgy tetszett, elsodorják az élsportot körül lengő korrupciót és umbuldát, az állam pedig leáll a pénzszórással. Végül nem így történt. Karcsi bácsi feltámadt. Karcsi bácsi örök, élt, él és élni fog. 1989-es sorozatunk kilencedik része a versenysport finanszírozásával foglalkozik.

Rádióaktivitás 1989-ben és a médiaháború kezdete a közrádióban

Az 1989-as műsortermés a „Rádió”, azaz a közrádió nagy fellángolása volt. A műsorok és készítői napról-napra, adásról-adásra törtek meg sok évtizedes tabukat. Az elfojtások utáni kimondások „kollektív élményt” nyújtottak a rádióhallgató országnak. Az állami média rövid ideig valóban közszolgálatként működött. Friss, érdekes, olykor katartikus volt. Viszont túl fontos volt ahhoz, hogy a politikai szereplők ne próbálják maguk alá gyűrni. 1989-es sorozatunk nyolcadik része a „Rádió aranykoráról”, egyben a médiaháború indulásáról szól.Faltuk a rádióműsorokat. Az ABC szájharmonika együttes felvétel közben. Fotó: Fortepan

Vége az adásszünetnek! – televíziózás 1989-ben

„Harmincéves története során először felügyelet és irányítás nélkül maradt a Magyar Televízió. (Ez az állapot állami tévék esetében ismeretlen Keleten és Nyugaton egyaránt.) A teljesen elbizonytalanodott elnök igyekezett kedvére tenni mindenkinek.” (Horvát János: Televízió 90. Jel-Kép, 1990/1.) Ebben a diktatórikus és a demokratikus rendszer közötti „ismeretlen állapotban” kezdődött az 1989-es év. A csodák évéről szóló sorozatunk hetedik része a Magyar Televízióról és a magyar televíziózás különös, páratlan időszakát eleveníti fel. Végleg vége az adásszünetnek!Kiss-Kuntler Árpád fotója

Volt bennük spiritusz – szakkollégisták 1989-ben

A szakkollégiumok talán pár ezer egyetemistát értek el az 1980-as években. A mozgalomnak mégis nagy jelentősége volt és még nagyobb lett. Egyrészt az államszocialista diktatúrán belül a szabadság és fontosság mámorító élményét adta meg a résztvevőknek. Másrészt részben ebből a gárdából nevelődött ki az új politikai elit. A rendszert azonban nem a szakkollégiumok döntötték meg. A történetben lesznek ma is sokat hallott nevek, Chikán Attila, Stumpf István, Orbán Viktor vagy éppen Soros György. A gombamód szaporodó szakkollégiumok közül szinte csak a „Rajkot” és a „Bibót” emlegetjük. Nyilván ez leegyszerűsítés, de ha a jelentőségüket nézzük, megfelel a történeti igazságnak. 1989-es sorozatunk hatodik darabja. Marabu rajza

Amit tudni akarsz a szamizdatról, de sosem merted megkérdezni – második nyilvánosság 1989-ben

Míg a Szovjetunióban hosszú börtön, internálás vagy kényszergyógykezelés jutott osztályrészül az ún. „tiltott irodalom” íróinak, sokszorosítóinak és terjesztőinek, addig nálunk szinte mindig „adminisztratív eszközökkel kezelték az ügyet”: elkobozták a kiadványokat és a közreműködőket sajtórendészeti vétség címén bírságolták meg. A legkorábban a szovjeteknél jelentek meg az első szamizdatok, a legpezsgőbb szamizdatkultúra Lengyelországban volt, de az 1980-as évek végére már a magyar ellenzék illegális kiadványai is (elsősorban a legfontosabb „újságok”, a Beszélő, a Hírmondó és a Demokrata) többezres példányszámokkal büszkélkedhettek. 1989-es sorozatunk ötödik részében Mink András történész beszél a szamizdatos ellenkultúra egykor titkos, mára pedig teljesen elfelejtett világáról.

Új értelmet nyert, hogy megtanultunk olvasni – könyváradás 1989-ben

Olvasni jó. Nem sok emberi tevékenység van, ami jobb volna nála. Azért nem mindegy, mit olvasunk. Az olvasó természeténél fogva cenzúraellenes, és az egyéb korlátozásokat sem szereti. Herótja van a prüdériától, a kánonoktól, és rühelli, ha nincs pénze a vágyott könyvre. 1989-ben még jelen volt az olcsón jó minőséget előállító állami könyvkiadás, de már berobbantak a gyors, piacérzékeny magánkiadók is. A választék hirtelen szélesre tágult, nem volt többé tabutéma és tabuműfaj. A magasirodalom és magaskultúra gyönyörűséges haláltusáját vívta, a lektűr, ponyva és bulvár pedig negyvenévnyi száműzetésből diadalmasan tért vissza. Az olvasók boldogan költöttek mindenre. 1989-es sorozatunk negyedik részében sajtósunk, Zádori Zsolt mesél 1989-es olvasmányélményiről.

A nép a kormánnyal is szembeszállt a menekültek védelmében – 1989-ben

Magyarország hatóságai harminc évvel ezelőtt is igyekeztek megvédeni Európát az illegális migrációtól. Az ellenzék akkor nyíltan és szívből a menekülőket pártolta. 1989-es sorozatunk harmadik része a hazai menekültügy születését eleveníti fel.

Orbán-beszéd az újratemetésen és a „nemzeti megbékélés” botránya – 1989-ben

„Orbán Viktor a régióban elsőként mondta ki, hogy a szovjetek vonuljanak ki Magyarországról. Ez mindent megváltoztatott.” Idézet Schmidt Máriától, a sikeres üzletasszonytól és emlékezetpolitikai tótumfaktumtól. Ilyet csak az mondhat, aki nem élt akkor, vagy cserben hagyta memóriája, netalán nem akar igazat mondani. Valójában már 1989. június 16. előtt is sokan sokszor követelték határozottan a kivonulást nyilvánosan, még maga Orbán Viktor is. 1989-es sorozatunk második része az '56-os mártírok és áldozatok újratemetését kísérő vitákat eleveníti fel.Pócs Péter plakátja az újratemetésre (1989)

A Fidesz és az emberi jogok – 1989-ben

Az emberi jogok mindenek felett. Ennek jegyében indult el a pályáján Magyarország jelenlegi elnöke, kormányfője és kormánypártja. „A Fidesz elsősorban azoknak a szavazataira számít, akik az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartását tekintik a legfőbb alapelvnek.” Ezt mondta Orbán Viktor a Kamaraerdőben rendezett Fidesz-napon 1989. április 22-én. (Magyar Hírlap, 1989. április 24.) Saját mai sleppje bizonyosan azt mondaná elítélően egykori meggyőződésére, hogy „doktriner" vagy „emberi jogi fundamentalista". Ránk fért ez a doktrína, és  ránk férne ma is.