Számtalan politikus és vezető közéleti pályájának vetett véget az 1989-es „rendszerváltóláz”, feketeöves pártkáderének, cinikus társutasénak és tisztességes rendszerjobbítóénak egyaránt. Volt, aki csak hónapokra szagolhatott bele, mit is jelent a politizálás és a hatalom, volt, akinek emberöltőnyi ideje volt erre. 45 figura Aczél Györgytől Várkonyi Péterig. 1989-es sorozatunk új része.
Hatan a 45-ből az 1976-os KISZ-kongresszus idejéből. Balról bekarikázva: Horváth István, Maróthy László, Aczél György, Grósz Károly, Fejti György és Barabás János. Forrás: Urbán Tamás / Fortepan
Egy rendszerrel együtt a hozzá tartozó politikusokat is el szokták temetni. Politikailag. Legalábbis azokat, akik nem tudták vagy akarták magukat az új rendszerbe átültetni úgy, mint például Horn Gyula, Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc, akik az új rendszerben értek a csúcsra, és a Magyar Köztársaság két évtizedének nagyobbik részében kormányozták az országot.
Emlékeztetőül egy kis annotált névsort adunk alább (ábécérendben) azokról a pártállami politikusokról, akik megélték, de politikailag nem (vagy nem nagyon) élték túl a pártállam bukását.
Nem érdemeik alapján kerülnek most össze, hanem egykori helyzetük miatt. Akad köztük cégéres gazember és rendes, érdemes ember is. Vannak közöttük olyanok, akik 1989-re már túljutottak pályájuk zenitjén és csak a tehetetlenségi erő tartotta még őket valamilyen politikai pozícióban. Vannak olyanok, akiknek éppen ekkor jutott kiemelkedő szerep. És olyanok is, akik a rendszerváltás után is tevékenykedtek még politikusként, de már csak marginális szerep jutott nekik.
Akik jelentősebb pozíciót viseltek a rendszerváltás után (pl. Békesi László, Csehák Judit, Fodor István, Németh Miklós), azokat nem vettük be a névsorba. Miként Gáspár Sándort, Havasi Ferencet, Lázár Györgyöt, Németh Károlyt és Óvári Miklóst sem. Nekik ugyanis 1989-re már semmilyen pozíciójuk nem maradt. Az 1988-as pártértekezleten kikerültek a Politikai Bizottságból (PB) is, a Központi Bizottságból (KB) is, és minden egyéb tisztségükről, országgyűlési képviselői mandátumukról is lemondtak. Benke Valéria, aki 1970-1985 között a PB első és egyetlen nő tagja volt, 1988-ban már a KB-ból is kikerült. Kádár János nem érte meg a rendszerváltást, ő ezért nem szerepel a listán.
A negyvenöt személyből tizenhatan élnek még, vagy legalábbis nem tudunk róla, hogy meghaltak volna. A „rendszer-leváltottak” közül sokan magas kort éltek, élnek meg.
Aczél György (1917–1991)
Egy 1978-es aktíván. Forrás: Fortepan
Az illegális kommunista mozgalomból jött. Antifasiszta ellenálló volt, zsidókat mentett. A Rákosi-korszakban koncepciós perben ítélték el. A forradalom leverése után Kádár mellé állt. Fénykorában az ország három-négy legbefolyásosabb politikusa közé tartozott. A Politikai Bizottság tagja (1970–1988), az MSZMP KB kulturális titkára (1967–1974 és 1982–1985). A magyar csúcsértelmiség köreiben igen elterjedt volt az „Aczél-függés” és az „Aczél-fóbia”. A pályája akkor tört meg, amikor az általa pacifikált és politikailag integrált nagy nemzedék (Déry Tibor, Németh László, Illyés Gyula, Kodály Zoltán, Örkény István stb.) kihalt. Második – kudarcos – KB-titkársága után az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének a főigazgatójaként „vezetett le”. 1988-ban kikerült a PB-ből, 1989-ben nyugdíjba ment. Országgyűlési képviselőként visszahívási akciót indítottak ellene, amelyet pécsi hívei ügyrendi ügyeskedéssel hárítottak el. Utolsó éveiben hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy történész munkatársai segítségével elemezze pályáját és korát, de kudarcot vallott. Utolsó éveit meghatározta súlyos és fájdalmas betegsége, valamint rettegése attól, hogy a nacionalizmus, a fajgyűlölet, a bosszúszomj uralkodik el a országban. Ezeknek az éveknek jelentős részét Bécsben töltötte.
Antoniewicz Roland (1946)
A Lengyelországban nevelkedett, kalandos életű férfiú az extrém szélsőbaloldalt képviselte 1989-ben. Ellenforradalomnak minősítette a rendszerváltás folyamatát, Kádár János Társaságot szervezett, amely az MSZMP feloszlása után „kommunista párttá” alakult át. Kim Ir Szent és Nicolae Ceaușescut dicsőítette, őket nevezte meg példaképeiként. Annak érzékeltetésére, hogy hová vezethet a proletárdiktatúra megdöntése, a nyilaskeresztes párt jelentkezését bizonyító röplapot terjesztett, melyről kiderült, hogy maga hamisította őket. A hálón jelenleg fellelhető honlapján a bolsevisták üldözött, keresztény áldozatának, az antikommunista forradalmak hősének állítja be magát.
Apró Antal (1913–1994)
Apró Antal szentesi gyárlátogatásán beír a brigádnaplóba, a hölgykoszorú feszülten figyel. Forrás: Szentesinfo
Fiatalon részt vett az illegális kommunista mozgalomban és az antifasiszta ellenállásban. Az ötvenes években a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a Hazafias Népfront elnöke. Ebben a minőségében ő búcsúztatta a rehabilitált Rajk Lászlót 1956. október 6-án. Az 1956-os forradalom után Kádár János egyik legfontosabb kádere, a Nagy Imre-per pártfelelőse. 1971-ig miniszterelnök-helyettesként a legfontosabb politikai vezetők szűk köréhez tartozott. Ezután az Országgyűlés elnökeként már elfekvő kádernek számított, és 1980-ban a Politikai Bizottságból, 1988-ban a Központi Bizottságból is kimaradt. 1989 májusában lemondott képviselői mandátumáról, miután a visszahívását kezdeményezték. A forradalom utáni megtorlásokban szerzett érdemeiért utalták ki neki azt a nagypolgári villát, amelyben jelenleg unokája, Dobrev Klára és annak férje, Gyurcsány Ferenc lakik.
Asztalos László (?)
Politikai karrierje mindössze néhány hónapig tartott. A Hazafias Népfront kádereként, a HNF infratrukturájára és káderállományára építve 1989 decemberében létrehozta a Hazafias Választási Koalíciót (HVK), amely „a pártonkívüliek pártja” kívánt lenni, és a pártokban nem bízó, az MSZP-re nem szavazó választókat igyekezett az utódpárt táborához csatolni. Az 1990-es választások előtti hónapokban Asztalost úgy szerepeltették a médiában, mintha valóban egy jelentősebb politikai erő képviselője lenne. A választásokon a HVK-listája a 2%-ot sem érte el. A választások után a HVK feloszlott, Asztalos eltűnt a közéletből és a nyilvánosságból.
Barabás János (1947)
Balról: dr. Kende Péter, Tóth Dezső és Barabás János Tatán a könnyűzene problémáival foglalkoznak 1981-ben. Forrás: Archivnet
Ifjúsági és agitációs-propaganda vonalon töltött be különböző funkciókat, de csak 1988–89-ben jutott fontosabb szerephez. A fővárosi pártbizottság ideológiai titkáraként ő mondott beszédet az 1956 újraértékelése ellen tiltakozó balosok demonstrációján a Köztársaság téri lincselés emlékművénél 1988. november 4-én. 1989. június 16. után ellenben azt nyilatkozta a televízióban, hogy csak azért nem vett részt Nagy Imre és társai újratemetésén, mert a szervezők diszkriminálták az MSZMP képviselőit. 1989 júniusában lett tagja a pártvezetésnek a Politikai Intéző Bizottság (PIB) tagjaként és a KB ideológiai titkáraként. 1989 októbere után bekerült az MSZP országos választmányába. 1990-től különböző cégeknél (Intercontact, Ganz-Ansaldo, Caola, Transelectro, Hungexpo) résztulajdonos, vezető, tanácsadó. 2006 és 2010 között a Gyurcsány-kormány főtanácsadója volt.
Barcs Sándor (1912–2010)
MLSZ-elnökként 1961-ben a kép közepén Sándor Csikarral. Forrás: Fortepan
A Kisgazdapárt (FKGP) kommunistákhoz közelálló vezetőinek egyike volt. 1949–1950-ben a Magyar Rádió elnöke, 1950 és 1980 között az MTI vezérigazgatója. Népi ülnökként részt vett a Rajk-perben. Igazolt labdarúgó volt. A Magyar Olimpiai Bizottság, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökévé választották, az UEFA alelnökeként is tevékenykedett. A rendszerváltás idején már csak a képviselői mandátuma kötötte a politikai élethez. Az Országgyűlésnek 43 éven át, az 1990-es választásokig tagja volt.
Berecz János (1930)
Itt középen, jobbra tőle Grósz Károly, balra Ribánszki Róbert 1989-ben. Forrás: Fortepan
Az 1980-as évek közepétől a legbefolyásosabb pártvezetők egyike. 1985-től az MSZMP KB ideológiai titkára, a párt 1986-ban megerősített 1956-koncepciójának legfőbb képviselője a nyilvánosság előtt. 1987-től a PB tagja. Kádár János egyik legesélyesebb utódjaként tartották számon. A párt reformellenes szárnyának képviselője. 1989-ben az állampárt vonalát tovább vivő MSZMP-hez csatlakozik. 1991-ben kilép az MSZMP-ből, 1997 és 1999 között a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja. Vállalkozóként ment nyugdíjba 1999-ben.
Berend T. Iván (1930)
Akadémiai elnökké választásakor 1985-ben. Forrás: MTI / Pólya Zoltán - MANDA
Nemzetközileg elismert történész. Rövid politikai pályája a nyolcvanas évek második feléhez kötődik. 1985 és 1990 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1988–1989-ben az MSZMP KB tagja, a Németh-kormány tanácsadó bizottságának elnöke, az MSZMP KB 1956-ot újra értékelő Történész Bizottságának az elnöke. 1990-től Kaliforniában él, 1990 és 2015 között, nyugdíjba vonulásáig az UCLA professzora. A rendszerváltásnak köszönheti azt is, hogy politikai pályája véget ért, és azt is, hogy tudományos pályája nemzetközi szinten a magasba emelkedett.
Bognár József (1917–1996)
Az első sor bal oldalán 1949-ben. Mellette Kállai Gyula és Losonczy Géza. Forrás: Fortepan
Közgazdász, akadémikus. A koalíciós években a Kisgazdapárt „baloldalának” prominens képviselője, a párt alelnöke, 1947 és 1949 között Budapest főpolgármestere. 1946 és 1956 között több kormányban tölt be különböző miniszteri posztokat. 1956 után számos hazai és nemzetközi szervezetben tevékenykedik. Az 1968-as gazdasági reform egyik kidolgozója. A rendszerváltás a Gazdaságkutató Intézet igazgatójaként éri. 1945-től 1990-ig megszakítás nélkül az Országgyűlés tagja.
Borbély Sándor (1931-1998)
Világos cipőben múzeumlátogatáson a sárvári múzeumban 1978-ban. Forrás: Sárvár Anno
Altábornagy. A hatvanas-hetvenes években csepeli pártvezető, a Csepel Művek és a kerület első titkára felváltva. 1976–1980-ban az MSZMP KB titkára. 1980-tól 1989 októberi feloszlatásáig a Munkásőrség parancsnoka. Mindvégig ellenezte a Munkásőrség feloszlatását. A rendszerváltás után visszavonultan élt a Csepel-szigeten lévő Szigetújfaluban.
Cservenka Ferencné (1918–2010)
Dunakeszi 1977-es várossá avatásán. Forrás: Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár, Dunakeszi
1936-tól az illegális kommunista párt aktivistája. Újpesten, Budapesten, Pest megyében visel különböző párt tisztségeket. 1962-től a Pest megyei pártbizottság titkára. Az MSZMP KB tagja, az Országgyűlés alelnöke. Miután a visszahívását kezdeményezték, 1989. március 8-án lemondott a mandátumáról.
Fejti György (1946)
Gépészmérnök diplomája van. 1972-től párt- és KISZ-funkciókat visel. 1980 és 1984 között a KISZ KB első titkára, 1984 1987 között Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első titkár, 1987–89-ben az MSZMP KB belügyi titkára, 1989 júniusától októberéig a PIB tagja. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon az MSZMP tárgylóküldöttségének helyettes vezetője. Pozsgay helyetteseként ő képviselte a „kemény vonalat”. A rendszerváltás után vállalkozó lett. Üzlettársai szintén volt pártkáderek. Az 1998-ban alapított Alsys-2000 Vagyonvédelmi Kft. ügyvezetője. „2003 augusztusában az Alsys-2000 Kft. nyerte meg azt a hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást, melynek nyomán a Magyar Posta »a postások biztonságának növelése érdekében« 177 millió forintért vásárolt különleges táskákat a Fejti-cégtől.”
Fekete János (1918–2009)
A Szarvas Város Barátainak Köre rendezvényén. Forrás: Szarvasnet
Bankár. Összesen 37 éven át dolgozott a Magyar Nemzeti Bankban különböző beosztásokban, 1968 és 1988 között, nyugdíjazásáig elnökhelyettesként. Miután Magyarország belépett a Valutaalapba, ő volt annak magyarországi kormányzója. 1989–1990-ben ő képviselte Magyarországot a Világgazdasági Tanácsadó Testületben. Halálakor a HVG azt írja róla, hogy „Évtizedekre ő lesz a devizagazdálkodás főatyaúristene. Ez idő alatt tárgyalja be az országot a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba.” 1985 és 1990 között országgyűlési képviselő. A rendszerváltás után a Leumi Hitel Bank magyarországi igazgatóságának az elnöke, majd más bankoknál tanácsadó.
Grósz Károly (1930–1996)
Forrás: Fortepan
Az 1956-os forradalom után, majd 1979 és 1984 között az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetője. A két időszak között a pártközpontban dolgozott, valamint a Magyar Televízió párttitkára volt. 1984–1987: a Budapesti Pártbizottság első titkára. 1985-től PB-tag. 1987 júniusától 1988 novemberéig miniszterelnök, közben az 1988 májusi pártértekezleten Kádár János utódaként megválasztják az MSZMP főtitkárának. Nagyjából egy évig számít a párt és a pártállam első számú vezetőjének. A párt vezetését 1989 júniusában egy négytagú elnökség veszi át, amelyben Grósz is helyet kap, de Németh Miklós, Pozsgay Imre és Nyers Rezső mellett háttérbe szorul. Grósz azzal a feladattal vette át az ország vezetését, hogy kemény kézzel végrehajtott reformokkal vezesse ki a pártállami rendszert a válságból. Ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Amikor a rendszerváltás elkerülhetetlenné vált, és megkezdődtek a rendszerváltást előkészítő Nemzeti Kerekasztal tárgyalások, Grósz szerepe véget ért. Az 1989 októberi pártszakadás után az MSZMP-be lépett be, de a pártja számára kudarcos 1990-es választásokat követőn kilépett a párt Központi Bizottságából és minden politikai tevékenységgel felhagyott.
Gyenes András (1923–1997)
Kádár balján olasz delegációval
1945-től párttag. Szakszervezeti vonalon foglalkoztatták. 1956 után egy időre megtört a pályája, mert valamelyest eltért a pártvonaltól az 1956-os események értékelésében. A hetvenes években külügyi területre vezényelték, nagykövet is volt az NDK-ban, 1975 és 1982 között ért a csúcsra. Ekkor az MSZMP KB külügyi titkára. 1982-től a Központi Ellenőrző Bizottság elnökeként „díszsírhelyet” kapott a kádertemetőben. Kádár bukása után, 1988 májusában bekerült a Központi Bizottságba. 1989 októberében a pártszakadás után lemondott képviselői mandátumáról.
Horváth István (1935)
Hőerőmű avatásán még mint a KISZ KB első titkára 1973-ban. Forrás: Urbán Tamás / Fortepan
Jogász. A hetvenes években először a KISZ, majd a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első számú vezetője volt. 1980-tól két éves megszakítással belügyminiszter, abban a két évben pedig az MSZMP KB belügyi titkára. Pozsgay Imre földije és bizalmasa. Az 1990 első napjaiban kitört Dunagate-botrányba bukott bele. Kiderült, hogy a BM III/III-as ügyosztálya akkor is tovább gyűjtötte titkosszolgálati módszerekkel az információkat az ellenzékről, amikor ezt már az alkotmány tiltotta. 1990 januárjában lemondásra kényszerült.
Huszár István (1927–2010)
Közgazdász, statisztikus. 1969 és 1973 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, 1973–1980 miniszterelnök-helyettes, 1975–1980 egyúttal az Országos Tervhivatal elnöke. Ebben az öt évben a legfelső pártvezetés, a PB tagja. A nyolcvanas években háttérbe szorul. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetét, majd 1985–1988 a Párttörténeti Intézetet igazgatja. 1988–1989-ben a Hazafias Népfront elnök-főtitkáraként újra jelentősebb szerephez jut. Ekkor kerül vissza az Országgyűlésbe is. A rendszerváltással a pályája lezárul.
Iványi Pál (1942)
Balról: Fejti György, Pozsgay Imre és Iványi Pál 1989-ben az ellenzékkel folyó tárgyaláson. Forrás: MTI
Mérnök végzettségű. 1987–89-ben lépett az élvonalba Grósz Károly embereként. Ekkor a Fővárosi Tanács elnöke. Az 1988-as pártértekezlet után a pártszakadásig a PB, majd a PIB tagja és az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkára. Az „új hullám” reformpárti technokratának tekintett embere. 1996-ban ő búcsúztatta a barátok nevében Grósz Károlyt.
Jassó Mihály (1936)
Tanító. Ő is Kádár bukása után került be Grósz embereként a legfelső pártvezetésbe, de ő a „keményvonalasokat” erősítette. Azelőtt a fővárosi pártbizottság egyik titkára volt. 1988-ban ő lett a fővárosi pártbizottság első titkára, tagja lett a PB-nak, majd a PIB-nak. A pályafutása az állampárt feloszlatásáig tartott. A rendszerváltás után ő is az üzleti életben kamatoztatta politikai (többek között oroszországi) kapcsolatait. Több homályos privatizációs ügyletben (illetve kísérletben) merült föl a neve. A kilencvenes években az Eural Tours egyik ügyvezetőjeként Knopp András üzlettársa volt.
Kállai Gyula (1910–1996)
1931-től illegális kommunista. Jelentős szerepet játszott már 1945 előtt is a Márciusi Front szervezőjeként, a Népszava újságírójaként, antifasiszta ellenállóként. Aczélhoz és Kádárhoz hasonlóan ő is koncepciós per áldozata volt az ötvenes években. A forradalom leverése után Kádár egyik legfontosabb kádere, a kulturális életben a tisztogatások vezetője, a Nagy Imre-per legfőbb felelőse. 1956 és 1967 között különböző pozíciókban a kormány tagja, 1965 és 1967 között kormányfő. Ezután évtizedeken át már csak a korábbiakhoz képest súlytalan funkciókat kap. Néhány évig az Oszággyűlés elnöke. 1957-től egészen 1989-ig a HNF elnöke. 1990-ig tagja az Országgyűlésnek.
Keserű Imre (1956)
Az MSZMP-n belüli reformköri mozgalom karizmatikus alakja, aki szenvedélyes felszólalásaival keltett közfigyelmet 1989-ben. A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára volt és maradt, amíg a fideszes többségű megyei vezetés kezdeményezésére el nem bocsátották 2008-ban. Az MSZP-be nem lépett be. 2014-ben ezt írta: „A kongresszus után a reformkörösök zöme belépett az MSZP-be. Mi, többiek már csak a veterántalálkozókra járunk. Olyankor jól beolvasunk nekik, hogy meg kellene szabadulni Horntól, a balos demagógoktól stb., ők meg dicsérnek minket, milyen jó, hogy még mindig ugyanaz a tűz, a hév stb. Valószínűleg erről juthatott eszükbe, hogy legutóbb többek között e sorok íróját külön erre az alkalomra alapított Sisyphus-díjban részesítsék, úgy is, mint aki nem váltotta pozícióra, befolyásra, vagyonra akkori szerepét.”
Knopp András (1938)
1970-től 1989-ig másodvonalbeli pozíciókban (KB alosztályvezető, osztályvezető-helyettes, miniszterhelyettes, államtitkár), szürke eminenciásként a kulturális élet pártellenőrzésének kulcsembere, aki az ellenzékkel szembeni szigorúbb rezsimet szorgalmazta. A rendszerváltás után a Reemtsmától az Eural Transon keresztül a GEMM-ig számos cég irányításában vett részt, leginkább az ukrán Dmitro Firtas, kétes üzletember hűbéreseként. Az FBI 2014-ben nemzetközi körözést adott ki ellene, és Bécsben egy időre le is tartóztatták.
Korom Mihály (1927–1993)
Jogász. A hatvanas és a nyolcvanas évek közepe között a legfelsőbb vezetők közé tartozott. 1966 és 1978 között igazságügyi miniszter, előtte három, után hét évig az MSZMP KB adminisztratív titkára, 1980m és 1985 között a PB tagja. A nyolcvanas években a párt reformellenes szárnyához tartozott. 1985 után háttérbe szorult. 1989-ben lemondott képviselői mandátumáról, miután a visszahívását kezdeményezték.
Kulcsár Kálmán (1928–2010)
Jogász, szociológus, akadémikus, a jogszociológia magyarországi úttörője. Hatvanéves korában kezdődött politikai pályafutása. Addig a tudományos élet rendszerhű képviselője volt. Számos tudományos pozíciót töltött be egyetemeken, az Akadémián, hazai és nemzetközi tudományos társaságokban. 1988-ban hívja be Grósz Károly igazságügyi miniszternek a kormányába. Ezt a tárcát birtokolta Németh Miklós kormányában is. Rövid miniszteri ténykedésének csúcspontja az 1989 őszén megalkotott új alkotmány volt. A Hazafias Népfront utolsó elnöke, a Hazafias Választási Koalíció elnökjelöltje, majd képviselőjelöltje volt. A közvetlen elnökválasztásra nem került sor, a HVK pedig az 1990-es választásokon kudarcot vallott. Viszont Antall József Kulcsárt nevezte ki 1990-ben Magyarország kanadai nagykövetévé. 1993-ig képviselte az országot Ottawában.
Lakatos Ernő (1930–2018)
Újságíró. A Magyar Rádióban és a Magyar Ifjúságnál dolgozott, majd a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalához került. 1969-től 1982-ig dolgozott itt, az utolsó két évben vezérigazgatóként. 1982 és 1988 között az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát vezette. Ebben a minőségében uralkodott a pártállam médiája fölött. 1988-ban félreállították. Az NDK-ba küldték nagykövetnek. 1991-ben vonult nyugdíjba.
Losonczi Pál (1919–2005)
Kádár mellett a tribünön. Balról a harmadik
Agrárszakember. 1948 és 1960 között az általa alapított barcsi termelőszövetkezet elnöke. 1960 és 1967 között földművelésügyi miniszter, utána két évtizeden át az Elnöki Tanács elnöke. 1975-től 1987-ig a PB tagja. 1987 után már nem volt számottevő szerepe. 36 évi képviselősködés után 1989 márciusában mondott le a mandátumáról. A rendszerváltás után visszaköltözött Barcsra, és teljes visszavonultságban töltötte élete utolsó másfél évtizedét.
Lukács János (1935)
Baranyai pártvezető. Volt Pécs és Baranya megye első embere. Az országos politikába a Grósz-korszakban lépett be. 1987-ben az MSZMP KB pártszervezéssel foglalkozó titkára lett. Jelentős szerepe volt a nagyarányú személycserék lebonyolításában az 1988 májusában megtartott pártértekezleten. Ekkor került be a Politikai Bizottságba. 1989 áprilisában az ő napja is leáldozott. A párt Központi Ellenőrző Bizottságának elnökeként fejezte be politikai pályafutását.
Maróthy László (1942)
Légi parádén 1972-ben. Forrás: Fortepan
Agrármérnök. 1973 és 1980 között a KISZ KB, 1980 és 1984 között a Budapesti Pártbizottság első titkára, ezután miniszterelnök-helyettes, 1986–1987-ben az Országos Tervhivatal elnöke. 1987 végétől 1989 végéig (lemondásáig) környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter. Ebben a minőségében képviselte a Bős-Nagymarosi vízierőmű ügyét. Az ellenzék „vízlépcsőt vagy demokráciát” jelszavára ő válaszolt a „vízlépcsőt és demokráciát” jelszavával. 1975-től az 1988 májusi pártértekezletig volt a PB tagja. Képviselői mandátumát az első szabad választásokig megtartotta. 1990-ben szülővárosában, Szeghalmon független képviselőjelöltként indult és ötödik lett.
Méhes Lajos (1927–2002)
Géplakatos. 1964 és 1970 között a KISZ első titkára, 1978–1980-ban a fővárosi pártbizottság első titkára. 1980–1985 PB-tag, 1981–1983 ipari miniszter. Ezután 1985-ig a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára. 1985-ben, 58 éves korában nyugdíjba vonul, de képviselői mandátumát 1990-ig megtartja.
Nagy Imre (1957)
Matematikus, közgazdász. A KISZ utolsó első titkára 1988–1989-ben, ezután 1989 novemberéig a KISZ utódszervezetének, a DEMISZ-nek az elnöke. A pártszakadás után bekerül az MSZP elnökségébe. Az 1990-es választásokon a párt színeiben indul, de mandátumot nem szerez, és a továbbiakban politikai szerepet nem tölt be. Üzletemberként érvényesül. A Pólus Plusz Rt. elnöke, a Caola vezérigazgatója és tulajdonosa, a Hungexpo Rt. igazgatóságának a tagja.
Nyers Rezső (1923–2018)
Forrás: Fortepan
Nyomdász, közgazdász. 1940-től a pártegyesítésig a Szociáldemokrata Párt tagja. A forradalom leverése után közellátási kormánybiztos. 1960-tól pénzügyminiszter, 1962-től az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkára, 1966-tól a PB tagja. Az 1968-as gazdasági reform kulcsembere. A reformellenes kurzus idején 1974-ben elveszti KB-titkári pozícióját, 1975-ben kirakják a PB-ből. Parkolópályára kerül, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetét igazgatja és a Közgazdasági Szemlét szerkeszti. Ekkoriban a párt reformpárti belső ellenzékének legtekintélyesebb személyisége. 1988-ban emelkedik ismét a párt vezetői közé. Bekerül a PB-be és államminiszterként a kormányba. 1989 júniusában az MSZMP négytagú elnökségének a tagja lesz. 1989 októberétől a megalakuló utódpárt elnöke. Az 1990-es választások után lemond a pártelnökségről, de 1998-ig az MSZP országgyűlési képviselője marad. Ekkor vonul vissza véglegesen.
Pál Lénárd (1925–2019)
Erdei Ferenc, Pál Lénárd, Eke Károly rádiós, Aczél György. Forrás: Fortepan
Matematikus, fizikus, akadémikus. 1945-től a kommunista párt tagja, nékoszos, a Bólyai János Népi Kollégium igazgatója. Számos magas tudományos, egyetemi, akadémiai pozícióban tevékenykedett. A hetvenes-nyolcvanas években jelentős befolyást gyakorolt a tudománypolitikára. Hatvan éves korában került komoly politikai pozícióba. 1985-től 1988 végéig az MSZMP KB kulturális titkáraként tevékenykedett. Az ELTE professzoraként ment nyugdíjba 1995-ben.
Péter János (1910–1999)
A kép bal szélén, Kádár 1958-as szófiai útjának delegációjában. Forrás: Fortepan
Református lelkész. A világháború előtt Párizsban és Glasgow-ban folytatja tanulmányait. 1949-1956 között a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, az állampárthoz lojális békepapi mozgalom reprezentánsa. A forradalom idején lemond a püspökségről. A forradalom leverése után külügyi szolgálatba lép. 1961 és 1973 között külügyminiszter. 1961-től az MSZMP tagja. 1973 után másfél évtizedig az Országgyűlés alelnöke. Ekkor már nem tartozik a befolyásos politikusok közé. 1953-tól 1990-ig országgyűlési képviselő.
Pozsgay Imre (1933–2016)
Horn Gyulával az 1989-es parlamentben. Forrás: Fortepan
1950-től párttag. 1969-ig Bács-Kiskun megyében tölt be pártfunkciókat. Ekkor felkerül a pártközpontba. 1976-tól 1982-ig kulturális, majd művelődési miniszter. Kezdetben Aczél György embere, a nyolcvanas években ellenlábasa. 1982 és 1988 között a HNF főtitkára. Fölfelé buktatták, de a HNF-ben kiépítette a maga hatalmi bázisát a párt és az ellenzék „nép-nemzeti” szárnyára támaszkodva. 1988-ban PB-tag és államminiszter lett. 1989 júniusában bekerül az MSZMP négytagú elnökségébe. Az 1956-os forradalom átértékelésének első lépését a nyilvánosság előtt ő teszi meg, amikor 1989 elején egy nyilatkozatában népfelkelésnek (is) minősíti a történteket. 1989-ben ő az ország legnépszerűbb politikusa. Ő vezeti a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon az állampárt tárgyalóküldöttségét. Antall Józseffel olyan egyezséget dolgoznak ki, amely jó esélyt nyújt arra, hogy együtt vezessék tovább az országot Antall kormányfői, Pozsgay államfői minőségben, az MDF és az MSZMP utódpártjának koalíciójával. Az egyezséget el nem fogadó pártok által kezdeményezett népszavazás sikere ettől a lehetőségtől megfosztja Pozsgayt és pártját.
Az 1990-es választások után Pozsgay lesz az MSZP frakcióvezetője. 1990 novemberében kilép az MSZP-ből és annak országgyűlési frakciójából. 1991-ben megalakítja a Nemzeti Demokrata Szövetséget, amely jelentéktelen alakulat marad és 1996-ban feloszlik. Ezután Pozsgay az MDF-hez csatlakozik, és annak képviselőjelöltjeként bukik meg az 1998-as választásokon. 2005-től Orbán Viktor táborát erősíti szimbolikus funkciókban (például az Orbán-vezette Nemzeti Konzultációs Testület tagjaként).
Puja Frigyes (1921–2008)
A második világháború végéig nyomdászként dolgozott. Ekkor belépett a kommunista pártba. 1953-tól nagykövetként képviselte Magyarországot a skandináv országokban és Ausztriában. 1973-tól 1983-ig külügyminiszter, azután 1986-ig nagykövet Finnországban. Az állampártban ekkor már nincs számottevő szerepe, 1985-ben még a KB-ból is kikerül, de az 1990-es választásokig megtartja képviselői mandátumát. 1989 őszén Grószhoz és Bereczhez hasonlóan az MSZMP-hez csatlakozik. 1990-ben a párt képviselőjelöltje. 1992-ben elhagyja az MSZMP-t.
Ribánszki Róbert (1933–2015)
Az 1956-os forradalom leverése után Kádár János személyi titkára lett. 1976 és 1983 között pekingi nagykövet. Hazatérése után a HNF országos titkára. Az állampárt ortodox szárnyának egyik legmarkánsabb és legharciasabb képviselője, aki Gorbacsovot a kommunista mozgalom árulójának minősítette. 1989 áprilisában elveszti pozícióját a HNF-ben. Ebből az alkalomból interjút ad a Népszavának, amelyben kifejti, hogy a véleménye gyökeresen eltér az MSZMP vezetőinek véleményétől, és egyáltalán nem ért egyet a párt „válságpolitizálásával”. 1989 őszén az MSZMP KB tagja lesz. 1991-ben Ribánszki elhagyja az MSZMP-t, mert még azt sem találta eléggé kommunistának.
Sarlós István (1921–2006)
Csehák Judit mögött a második sorban rendszerváltás idején a parlamentben. Forrás: Fortepan
A pártegyesítésig a Szociáldemokrata Párt tagja volt. 1956 decemberében karhatalmistaként szolgált. 1963 és 1968 között a Fővárosi Tanács elnöke, 1968–1982 a HNF alelnöke, majd főtitkára. E két tisztség között a Népszabadság főszerkesztője. 1982–1984 miniszterelnök-helyettes, 1984–1988 az Országgyűlés elnöke. 1975-től 1987-ig volt a PB tagja. Ezután már nem játszott komolyabb szerepet a politikai életben. Képviselői mandátumát 1990-ig megtartotta.
Stadinger István (1927)
Faültetés a Városligetben 1984-ben. A kép jobb szélén. Forrás: almakakas
Közgazdász. A Szociáldemokrata Pártból került át az állampártba. 1951 és 1978 között az iparban dolgozott, gyárakat igazgatott. 1978 és 1988 között a Fővárosi Tanács elnökhelyettese volt. 1988 júniusától az Országgyűlés elnöke. 129 ellenszavazattal választották meg! Erről a tisztségéről 1989 februárjában lemond. Mandátumát az 1990-es választásokig megtartotta. 1990-ben kivonult a közéletből.
Straub F. Brúnó (1914–1996)
A második sorban. Forrás: Urbán Tamás / Fortepan
Biokémikus, akadémikus. A Szegedi Biológiai Kutatóközpont alapító igazgatója. 1956-ig volt párttag. 1985-ben pártonkívüliként került be az Országgyűlésbe. Németh Károly lemondása után ő lett az Elnöki Tanács elnöke. Ezt a tisztséget ő töltötte be utoljára. A Magyar Köztársaság kikiáltásával egy időben, 1989. október 23-án az Elnöki Tanács megszűnt. Straub professzor 1990-ig megtartotta mandátumát, azután visszavonult.
Szabó István (1924–2017)
Mezőgazdász. 38 éven át, 1952-től 1990-ig volt a nádudvari Vörös Csillag Tsz és a hozzá kapcsolódó Termelési Együttműködés elnöke, illetve tiszteletbeli elnöke. Több mint húsz évig, 1967-től 1989-ig vezette a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát. Több mint harminc évig, 1958-tól 1990-ig volt országgyűlési képviselő. 1985 és 1989 között a PB-nek is tagja volt. A rendszerváltás után rendszeresen bírálta az agrárpolitikát, interjúkban és a róla szóló könyvben.
Szépvölgyi Zoltán (1921–2006)
Jobbról a második. Forrás: Fortepan
1971 és 1986 között a Fővárosi Tanács elnöke. 1967-től 1990-ig országgyűlési képviselő. 1970-től több mint másfél évtizeden keresztül az MSZMP Központi Bizottságának a tagja.
Tatai Ilona (1935)
Vegyészmérnök. 1959-től 1990-ig, nyugdíjba vonulásáig a Taurusban dolgozott különböző beosztásokban. Laboránsként kezdte, 1975-től ő volt a vezérigazgató. Ő is az utolsó években került be „technokrataként” a felső pártvezetésbe. 1987-től KB-tag, 1988-tól PB-tag, 1989-től PIB-tag. A kilencvenes években a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke volt. A Creditumban és az az Altus Rt.-ben, Gyurcsány Ferenc cégeiben tűnt fel alapítóként, igazgató tanácsi és felügyelő bizottsági tagként.
Tallóssy Frigyes (?)
Választási szórólapja 1990-ből. Forrás: OSZK
Paraszti származású, nékoszos indíttatású jogtanácsos. 1985-ben pártonkívüli értelmiségiként invitálta meg a budapesti pártbizottság képviselőjelöltnek. Jól bevásároltak vele. Sokat és öntörvényűen szerepelt, jogászként aprólékos bírálatban részesítette a törvénytervezeteket. 1986-ban az illetéktörvény javaslatához benyújtott két módosítójavaslatát fogadták el a kormánnyal szemben! Ilyen 1949 óta nem történt a magyar Országgyűlésben. A kamatadó elleni harcban alulmaradt. Amikor a kamatadót megszavazták, lemondott a mandátumáról. 1990-ben elindult a választáson, de alulmaradt. 1991-ben Pozsgay Nemzeti Demokrata Szövetségéhez csatlakozott.
Trautmann Rezső (1907–1995)
A Szociáldemokrata Pártból került át az állampártba. 1957-től 1968-ig, nyugdíjazásáig építésügyi miniszter volt. 1975-től 1989. október 23-ig, a Magyar Köztársaság kikiáltásáig az Elnöki Tanács elnökhelyettese. 1990-ig országgyűlési képviselő.
Várkonyi Péter (1931–2008)
Diplomataként kezdte a pályáját. 1969 és 1980 között a kormány Tájékoztatási Hivatalának az elnöke volt. Innen a Népszabadság főszerkesztői székébe került. 1982–1983-ban az MSZMP KB külügyi titkára. 1983–1989-ben külügyminiszter. 1989 szeptemberében lemondott a mandátumáról, és azután Egyesült Államokban képviselte Magyarországot nagykövetként. A kormányváltás után hazahívták, és ezzel politikai pályája véget ért.
Rod Menso
NEM ENGEDÜNK A '89-BŐL! Memóriafrissítés és ismeretterjesztés 30 részben. Minden hétre újabb és újabb info-bonbonok várhatók a rendszerváltásról, az összeomló régi és a felépülő új rendszerről. A Magyar Helsinki Bizottság sorozatának korábbi részei itt érhetők el:
A Fidesz és az emberi jogok – 1989-ben
Orbán-beszéd az újratemetésen és a „nemzeti megbékélés” botránya - 1989-ben
A nép a kormánnyal is szembeszállt a menekültek védelmében – 1989-ben
Új értelmet nyert, hogy megtanultunk olvasni – könyváradás 1989-ben
Mindent a szamizdatról – a második nyilvánosság 1989-ben
Volt bennük spiritusz – szakkollégisták 1989-ben
Vége az adásszünetnek! – televíziózás 1989-ben
Rádióaktivitás és a médiaháború kezdete – a közrádió 1989-ben
Karcsi bácsi elintézi – a magyar sport 1989-ben, I. rész
Bunda, dopping, csípős csabai – a magyar sport 1989-ben II.
Kámforrá vált közvagyon – korrupciós és privatizációs villámrajt 1989-ben
A lengyel fecske nyarat csinál – lengyel rendszerváltás 1989-ben
„Ebből gettó lesz” – a cigányság ügye 1989-ben
A „tankember” sem tehetett csodát – Kína 1989-ben
A korszak vizuális emlékezete amatőr fotókon, I. rész
