Egy hónappal ezelőtt zártkörű vetítést szerveztünk fogva tartásban érintettek (volt fogvatartottak, hozzátartozók, segítő szakemberek, a fogvatartásban érintett embereket segítő civilek) számára a FECSKE és a MANYI segítségével, a Szabad Terek finanszírozásában. Egy olyan játékfilmet néztünk meg, ami bűnelkövetők és áldozatok speciális találkozásáról szól, ezért bárki számára húsbavágó lehet – mi ezt érintettekkel, egy támogató, bizalmi körben tettük és közösen, a témában jártas szakemberek segítségével fel is dolgoztuk. Az arcuk mindig előttem lesz című kortárs francia játékfilmet ajánljuk.
Az arcuk mindig előttem lesz első hallásra egy marginális témáról, a helyreállító igazságszolgáltatásról szól. Sokan még nem is hallottak erről a kifejezésről. A filmajánlót elolvasva pedig olyan érzésünk is lehet, talán túlságosan sokkoló vagy nyomasztó ez az alkotás ahhoz, hogy rávegyük magunkat a kétórás programra. Ugyanis arról szól, hogy a börtönbüntetés során, vagy azt követően mit adhat egy, szakemberek segítségével megfelelően előkészített folyamat, amikor erőszakos bűncselekmények elkövetői és áldozatai találkoznak egy traumafeldolgozó csoportban, hogy párbeszédet folytassanak. Transzformatív hatású is lehet a film, az egyik résztvevő így fogalmazott, amikor élményeiről kérdeztük:
„Vasárnap délután részt vehettem egy különleges programon a FECSKE (Fogvatartottakért és Családjukért) szervezésében. Egy zártkörű filmvetítés volt, aztán pedig beszélgetés a film megéléséről. Különlegessé attól vált, hogy mindenki, aki eljött, valamilyen formában vagy érintettként volt jelen, vagy foglalkozik a büntetés-végrehajtás és fogvatartás zárt, nehéz világával. Sokan sokféle területről jöttünk, voltak köztünk szakemberek, segítők, családtagok, korábbi fogvatartottak címkék és előítéletek nélkül. Maga a film is egy nehéz témáról szólt: elkövetők és áldozatok hogyan tudnak feldolgozni traumákat közösen a helyreállító igazságszolgáltatás keretében.
A FECSKÉ-s találkozások is hasonló szándékúak, de még ennél is többet igyekszenek adni. Azt szeretnénk, hogy együtt tudjunk dolgozni más fontos ügyekért és azokért is, akik sokszor a radar alatt maradnak a társadalom szemében, akár csak családtagként.
Ahogy eddig mindig, a mostani találkozó is feltöltött és megerősített, hogy milyen fontos folytatnunk ezt a munkát.”
A film pontos képet fest arról, ami a FECSKE és a Magyar Helsinki Bizottság munkájában is fontos, ugyanis a helyreállító igazságszolgáltatás nem a büntetést helyezi középpontba: azzal foglalkozik, hogy a bűncselekmény okozta kárt hogyan lehet helyreállítani, az okozott traumának gyógyulását a helyreállító igazságszolgáltatás módszereivel elősegíteni. Központi kérdése: hogyan lehet újrakezdeni? Alapvető fontosságú eleme mindkét fél részéről az önkéntesség: a részvételét az áldozat és az elkövető is bármikor felfüggesztheti, a hozzájárulását bármikor visszavonhatja. Magyarországon is léteznek intézményei, de a film a francia rendszerben létező két példát mesél el hitelesen, mindazok számára ismerős jelenetekkel, akik valaha, valamilyen módon kapcsolatba kerültek a büntető igazságszolgáltatással – akár áldozatként, akár elkövetőként, akár hozzátartozóként, akár szakemberként. A film érzékenyen mutatja be azt, hogy a jelenleg is uralkodó, formális, klasszikus európai büntető igazságszolgáltatási rendszer hogyan képtelen megnyugvást hozni az áldozatok számára, még akkor is, ha az elkövető ismert és börtönbe kerül. Jó példa erre a mediáció (vagy közvetítés) folyamatát bemutató filmbéli Chloé története, aki egy rendkívül súlyos bűncselekménynek volt áldozata: hat évvel idősebb bátyja szexuálisan bántalmazta éveken át gyerekkorukban. Chloé a büntetőeljárás után évekkel is arra emlékszik, hogy a nyomozók és a bíróság minden apró technikai részletet megkérdeztek tőle áldozattá válása kapcsán, éppen csak azt nem, hogy ő mit érzett miközben elszenvedte a bűncselekményt. Chloé története megmutatja: a helyreállító folyamatot súlyos bűncselekmények esetén csak az áldozat tudja elindítani, és jellemzően csak hosszú évekkel a történtek után. Az övé igen súlyos történet, ugyanakkor megnyugtató, hogy van kihez fordulnia és még fizetnie se kell érte: azért jelentkezik az Áldozatsegítő Központnál, mert megtudja, hogy bátyját kiengedték a börtönből és visszatért ugyanabba a városba, ahol ő lakik. Eredetileg azzal keresi fel az áldozatsegítőknél dolgozó mediátort, hogy szeretne a bátyjával a városi logisztikában megállapodni: hogy intézzék mindennapi teendőiket a mozilátogatástól elkezdve a temetőlátogatásig úgy, hogy ne találkozzanak egymással. A folyamat persze felszakítja a sebeit, egy ponton túl pszichológus segítségére is szüksége lesz – fontos, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás érzelmekkel dolgozik, de nem helyettesíti a pszichoterápiát. A mediátor feladata szinte emberfeletti erőt kíván: mindkét oldalt meghallgatja, közvetít a párbeszéd létrejötte érdekében, de nem ítélkezik – azt a bíróság és a társadalom már megtette. Tehát a mediátornak az is a feladata, hogy mindkét félre vigyázzon – Chloé történetszálában eljön egy pont, ahol félő: a kérdéseire annyira fájdalmas válaszokat kapna bátyjától, hogy talán túl kockázatos lenne a találkozó.
A mediáción kívül megismerkedünk a békítőkör, vagy röviden a kör módszerével is. A filmbéli kör a börtönben zajlik hosszú, részletes egyéni előkészítést követően, amit két mediátor végez. Ennek a történetszálnak három rablásért elítélt fogvatartott és három rablás-áldozat a főszereplői, rajtuk és a két mediátoron kívül részt vesz még két önkéntes is: egyikük elmondja, azért van itt, hogy jelenlétével támogassa a kör résztvevőit és jelezze, hogy a társadalmat érdekli az érintett áldozatok és elkövetők sorsa. Fontos jelzése ez annak, hogy mindannyiunk ügye, mi történik egy büntetőeljárásban, miként szabadul valaki a börtönből. Mindannyiunknak fontos, hogy létezzen olyan újrakezdés a börtön után, ami a bűnözéstől mentes élet megteremtésével kecsegtet. Ahogyan Klára, a vetítés másik résztvevője fogalmazott:
„Ha össze kellene foglalnom azt, hogy mit váltott ki belőlem ez a film: sokkot. Teljesen letaglózott. Rendkívüli élményt nyújtott, hogy mindkét oldal küzdelmeit megismerhettem. Sőt! A harmadik oldalt is: a mediátorét. Nem is sejtettem eddig, hogy milyen hosszú, több hónapot átívelő munka az, hogy az elkövető és áldozata le tudjon ülni egy békés mediációs beszélgetésre, ami mindkettejük továbblépését segíti. S igen, mindkettejükét, hiszen a filmből közelebbről megismerhettük nem csak az áldozatok, de az elkövetők belső világát is, ami sokszor éppolyan sok fájdalommal van tele, mint az áldozatoké. S mégis, a közös lelki utazás közelebb hozta egymáshoz őket, tudtak segíteni egymásnak emberi küzdelmeikben. A mai napig hatása alatt vagyok a filmnek, s mivel úgy érzem, nem is sikerült minden részletét teljesen megértenem és megragadnom, biztosan meg fogom még többször is nézni.”
A filmbéli kör résztvevői megküzdenek önmagukkal, félelmeikkel, sztereotípiáikkal, közös kemény munkájuknak pedig a gyümölcse nem más, mint egymás emberségének felismerése. Mi más segíthet a bűncselekmény okozta károk, szétzilált emberi viszonyok helyreállításának útján, mi segíthet az újrakezdésben, a traumafeldolgozásban, a gyógyulásban, ha nem ez? Nagyon ajánljuk Az arcuk mindig előttem lesz című filmet mindenkinek.
***
A film címe: Az arcuk mindig előttem lesz (Je verrai toujours vos visages), rendezte: Jeanne Herry, szereplők: Adele Exarchopoulos, Élodie Bouchez, Leila Bekhti, Gilles Lellouche, Miou-Miou, francia filmdráma, 118 perc, 2023.
