A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai egy börtön előtt adtak jogi tanácsot a látogatásra érkező, a fogvatartás körülményeit panaszoló hozzátartozóknak. Ez volt az első, de nem az utolsó. Kovács Petra beszámolója a “Venyige” előtt tartott kitelepülésről.
Hogyan tudnak elkövetők és áldozatok traumákat közösen feldolgozni a helyreállító igazságszolgáltatás keretében?
A fogvatartottak látogatófogadásának minősége kulcsfontosságú az emberséges fogvatartás és az elítéltek családi kapcsolatainak megőrzése szempontjából. A hazai szabályozás azonban túlzó módon korlátozza az érintkezést.
Leon nehéz gyerekkor után javítóintézetbe került, onnan pedig a fiatalkorúak börtönébe, majd a felnőtt börtönt is megjárta. Eddig elég kiszámítható történet, ugye? A legtöbben sosem állnának fel egy ilyen helyzetből, és érnék el mindazt, amit Leon elért.
Dominika párja már két éve ül börtönben. A havonta beadott kérelmek ellenére csak most kaptak engedélyt arra, hogy családi beszélőn találkozzanak, ahol a gyerekek végre megölelhették, megpuszilhatták az apukájukat. Korábban csak plexifallal elválasztva találkozhatott személyesen a család.
Péter, Pál és Ferenc bizonyosan nem voltak szentek. Különféle életeket éltek, de börtönben haltak meg mindhárman. Nem volt kegyelem.
Nándor a saját bőrén tapasztalta, mennyire nehéz szociális helyzetbe sodródhat az, akit börtönbe zárnak. Azért vállalta, hogy erről nyilvánosan beszél, hogy mások már tájékozottabbak legyenek. Adósként a börtön nem ereszt szabadulás után sem.
Erősen kétséges, hogy a költségvetési bevételt növelik-e majd a megnövelt bírságok. A börtönzsúfoltságot viszont bizonyosan igen, és egyéb társadalmi károkat is okoznak.
Zsuzsa középiskolai tanár volt, de büntetett előélete miatt már sosem lehet újra az. Az élet úgy hozta, hogy édesapja ápolása miatt tartósan fizetés nélküli szabadságra kellett mennie, miközben kamasz gyermekeiről és az akkoriban munkaképtelen férjéről is egyedül kellett gondoskodnia. Miközben próbált valahogy a felszínen maradni, egy piramisjátékból eredő csalásba keveredett, amiért több évnyi börtönre ítélték.
Vitányi László hét év után szabadult. Ott voltunk az első szabad perceiben. Barátai várták. Szülei már nem tudták megvárni, így első útja a temetőbe vezetett, ahol leróhatta kegyeletét.
2022-ben 3 hónap alatt 30 fogvatartott kért engedélyt rövid intézetelhagyásra, ám csak egyetlen fogvatartottnak engedélyezték. Ő 20 napot töltött a börtöntől távol, holott a törvényi maximum évente legfeljebb 15 nap.
Nehéz elképzelnünk, hogy valaha börtönbe kerülhetünk mi magunk vagy egy családtagunk. Interjúalanyaink családját ugyanilyen váratlanul érte, amikor az anyát megvádolták. Az első naptól kezdve arra koncentrált, hogy a büntetése idejét épségben átvészelje. Nem volt könnyű dolga se neki se a családjának, akik hazavárták, és igyekeztek támogatni őt. Úgy érezték, mindannyian büntetésben vannak. A megrendítő családi történetet az érintettek mesélik el saját szavaikkal.