Szeptember elsejétől emelkedni
fognak a szabálysértési bírságok tételei. A salátatörvény a központi
költségvetést tervezi megalapozni többek között a megemelt bírságokból.
Mintha a bagatell kihágások szankcionálásával lehetne gátat szabni annak, hogy tovább növekedjen a büdzsé többszáz milliárdos hiánya. Társadalmi egyeztetés nem volt a törvénytervezetről, pedig a trendszerűen majdnem fele arányban elzárásra átváltoztatott pénzbírságok csak a börtönzsúfoltságot fogják tovább növelni.
2021-ben 157 439-ból 70 833-at, 2022-ben 11 hónap alatt pedig a 106 506 esetben kiszabott pénzbírság közül 44 111-et változtattak át szabálysértési elzárásra – ennél frissebb adatokat nem tartalmaz a BM Bűnügyi Statisztikai Rendszere. Ez azt jelenti, hogy a kiszabott pénzbírságok 41–45 százalékát nem fizették be (leginkább nem tudták befizetni), ezért a bíróság elzárásra változtatta át a bírságokat.
Ez fiskálisan is kettős veszteség az államnak: nemhogy nem jön be a várt bevétel, de az elzárások börtönben történő letöltése újabb költséget jelent a központi büdzsének.
Pénzkivonás ott, pénzbesöprés itt
Ehhez képest a jogalkotó a büntetésre fektet egyre nagyobb hangsúlyt a szociális nehézségek felmerülésekor is úgy, hogy közben gyakorlatilag lélegeztetőgépen tartja az ilyen típusú problémákra megfelelő válaszokat adni tudó szociális, illetve egészségügy ellátórendszert. A szabálysértési törvény módosítása a szankcionált jelenségek átfogó ismeretének hiányáról árulkodik.
A jogalkotó alkalmatlan megoldásokat iktat törvénybe. Látványos példa erre, hogy 2012-ben szabálysértéssé nyilvánították, hogyha valaki a gyerekét nem íratja be óvodába vagy iskolába időben, vagy gyereke meghatározott számú igazolatlan órát halmoz fel. Ahelyett, hogy az állam a szociális rendszer segítségével mozdítaná elő a veszélyeztetett gyerekek oktatását, tanulását, ha a családok bármilyen oknál fogva nem képesek megfelelni az előírásoknak, megbünteti őket. A szankcionálás értelmetlenségéről és a társadalmi költségeiről az alábbi blogposztban írtunk részletesen.
A szociális ágazatban dolgozók bérét „rendező” tervezet sem valószínű, hogy megoldást fog jelenteni a más bérekhez képest az egyik legalacsonyabb jövedelmet biztosító, munkaerőhiánnyal küszködő szakma számára és az általuk kezelendő jelenségekre.
Se hatásvizsgálat, se egyeztetés
Azon túl, hogy sem a törvény által előírt hatásvizsgálattal, sem pedig egy érdemi indokolással nem bajlódott a szabálysértési törvény módosítását benyújtó minisztérium, még szakmai egyeztetésre sem került sor. Formailag tán még stimmel a dolog, mert a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény szerint nem kell konzultálni a költségvetésre vonatkozó jogszabályok tervezetéről. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a szabálysértési bírságok növelése vajon miért is a költségvetés megalapozásáról szóló törvényben kapott helyet.
Mindez azt a hamist látszatot kelti, mintha a kérdéskör csupán a költségvetést érintené.
Pedig érdemes lenne számolni a szankciónövelés társadalmi hatásával és céljával is. A törvényi indokolás szerint a bírság összegének az emelése a „szankció kiszabása céljainak érvényesülését” fogja elősegíteni. Emellett azonban legalább két fontos szempontot figyelmen kívül hagy a törvényhozó. Egyrészt, amikor valaki az élethelyzete miatt kerül olyan helyzetbe, hogy megbüntetik szabálysértésért (pl. az iskolakerülő gyerek szülője), a szankció semmit nem fog segíteni annak érdekében, hogy az megváltozzon, így a bírság növelése bizonyosan nem fogja elérni a célját. Másrészt nem számol azzal a szakemberek által hangoztatott elvvel, miszerint a büntetésnek nem a szigora, hanem az elkerülhetetlensége adja a visszatartó erejét.
Egyéb szempontokat is fokozottan figyelembe kellene venni a fiatalkorúak vonatkozásában, akik esetében szintén nőtt a bírság mértéke. Az ENSZ fiatalkorúakra vonatkozó szabályai kiemelik, hogy a társadalmi normákkal való szembeszegülés az éretlenség és a felnőtté válási folyamat része, ami a legtöbb ember életében az érzelmi és mentális érettség bekövetkeztével eltűnik. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pedig egy tanulmányunkban arra hívta fel a figyelmet, hogy például a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás, a családból való kiemelés, a kortársaktól elszenvedett bántalmazás, a függőség és szerhasználat a családban, a kudarcos iskolai teljesítmény a fiatalok esetében mind olyan kockázati tényezők, amelyeket nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni egy kriminális magatartás értékelésekor.
Esetükben leginkább a kockázatok csökkentésére, a reintegráció érdekében pedig a fiatalok támogatására és segítésére kellene fektetni a hangsúlyt a büntetés helyett. Annak ellenére, hogy a Magyarország által is ratifikált nemzetközi szerződés, a Gyermekjogi Egyezmény kimondja, hogy az elzárás kizárólag végső esetben lenne alkalmazható, addig a bagatell kihágásokat szankcionáló szabálysértési törvény a megbotlott fiatalok tekintetében lehetővé teszi az elzárást. A megnövelt pénzbírság meglátásunk szerint leginkább az azt kifizetni nem tudó gyerekek számára lesz a legkártékonyabb szankció. Az ő esetükben ugyanis lehetőségként felmerül az elzárás, ami halmazati büntetés esetén – vagyis ha ugyanabban az eljárásban több olyan szabálysértés miatt vonják felelősségre őket, ami elzárással is büntethető – akár 45 nap is lehet.
A Szabálysértési Munkacsoport (Magyar Helsinki Bizottság, TASZ, Utcajogász) évek óta igazságosabb szabálysértési rendszer megvalósításáért küzd. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a törvényhozóval nem volt mód egyeztetni a fentiekről. Bízunk benne, hogy a jogszabálymódosítás nem tekinthető véglegesnek.