A pereskedés kockázatai és mellékhatásai miatt forduljon lelkiismeretéhez
A Kúria elnöke több eljárást is indított egyik legfelkészültebb közigazgatási bírája ellen, aki kritizálta bírói tanácsa megszüntetését és a Kúria ügyelosztási rendjét. Kovács András több, a kormány számára kellemetlen ítélet meghozatalában működött közre tanácselnökként. Hogy ezért vagy másért, mindenesetre Varga Zs. András szokatlan intézkedéssel függesztette fel tanácselnöki posztjából – az elsőfokú bíróság szerint is törvénysértően. Interjú Kovács ügyvédjével.
„A függetlenség és pártatlanság nem bírói előjog, hanem kötelesség. Bizonyos vagyok abban, hogy a Kúria teljesíti alkotmányos kötelességét.” Ezzel a magabiztossággal adta ki közleményét Varga Zs. András. A Kúria elnöke éppen azon a napon érezte szükségét a megnyilvánulásnak, amikor a Fővárosi Törvényszék törvénysértőnek találta egyik intézkedését. Ebben Kovács András kúriai bíró tanácselnöki megbízatását függesztett fel két évre.
Az ítélethirdetés után beszélgettünk Tóth Balázzsal, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjével, aki több eljárásban is képviseli Kovács András bírót.
Hogy lehet, hogy a Kúria elnökét nem zavarja, hogy a miniszterelnök nyilvánosan dehumanizálja a bírákat, de az meg zavarja, ha egy bíró a tanulmányában a Kúria ügyelosztási rendjéről értekezik?
Ha észszerű magyarázatot akarok rá találni, akkor az az lehet, hogy nem véletlenül választott olyan elnököt a regnáló kétharmad a Kúria élére, aki bírósági vezetőként nem a saját szervezetéhez, hanem az őt megválasztó politikai erőhöz lojális. Ez magyarázza, hogy kinek a nyilatkozatában nem talál kivetnivalót, és kiében meg igen.
Mit mond el Kovács András ügye a bírói függetlenség hazai helyzetéről?
A bírói függetlenség azt jelenti, hogy a bíró csak a törvényeknek és a saját szakmai meggyőződésének van alávetve, semmilyen más külső befolyás nem játszhat szerepet abban, hogy egy ügyben milyen álláspontot foglal el. Az igazgatási befolyás, amit az alkotmányos gyakorlat tilt, azt jelenti, hogy egy bírósági vezető egy bírói döntésre valamilyen módon hatni akar. Ezt a hatást sokféle módon lehet elérni. Hogyha a bírói tanács és annak tanácselnöke olyan szakmai álláspontot képvisel következetesen az ítélkezésben, tudományos tevékenységében és a bírói szakmai fórumokon, ami a Kúria vezetőjének nem tetszik, és emiatt felfüggeszti a tanácselnököt, akkor megvalósul az igazgatási nyomásgyakorlás egyik tiltott változata.
Hogyan befolyásolja a bíró helyzetét, ha egy időre nem lehet tanácselnök?
Kovács Andrásnak nem lett ettől kevesebb a fizetése. Ezek az eljárások nem erről szólnak. A tanácselnök az a személy, aki biztosítja egy-egy eljárás törvényességét, levezeti a tárgyalást, meghozza a pervezető döntéseket, előadja a szóbeli indoklást. Tehát érdemi hatása van az ügyekre. Nem véletlen, hogy a kúriai tanácselnöki pozíciókat pályázat útján, törvényben megszabott feltételek szerint lehet betölteni.
Ha a mostani ítélet jogerőre emelkedne, az járna-e valamilyen gyakorlati következménnyel a Kúria elnökére nézve?
Varga Zs. Andrásra nézve nem, ellenben Kovács Andrásra nézve igen: vissza kellene kapnia a hatásköreit, és az általa vezetett tanácsban ismét tanácselnöki pozícióba kerülne.
Nemrég egy fegyelmi eljárás is lezajlott Kovács Andrással szemben. Nem találtak kivetnivalót. Rendben van az, hogy alaptalanul indítsanak eljárást egy bíró ellen?
Önmagában az, hogy felmerül valamilyen szabálytalanság gyanúja, és eljárást indítanak, hogy kivizsgálják, az rendben van. Kovács András esetében viszont arról beszélünk, hogy a fegyelmi szankció mellett még indítottak egy integritási eljárást is, felfüggesztették a tanácselnöki pozíciójából, és még azt is megtiltották neki, hogy publikálja a tanulmányát. Az intézkedések és eljárások számossága problémás, különösen annak fényében, hogy eddig két ügyben született elsőfokú döntés, és mindkettőben megállapították, hogy jogsértőek voltak a Kúria elnökének lépései.
Mit szeretnénk elérni az eljárásokban?
Részben elértük, amit szeretnénk.
Azért továbbra is marad elég okuk a bíráknak, hogy tüntessenek?
Arra elég sok bíró felhívta a figyelmet, hogy a nyomásgyakorlásnak vannak más eszközei is. A propagandasajtó által indított lejáratásoktól kezdve a belső, rendkívüli vizsgálatokon át a különböző kedvezmények és jogosultságok korlátozásáig sokmindennel megpróbálhatnak nyomást gyakorolni egy bíróra. Viszont a végső kérdés, hogy a bírói státuszt, vezetői pozíciót érintetlenül hagyja-e a nyomásgyakorlás. Mert ha igen, akkor legalább megvan annak az esélye, hogy a bíró integritása és erkölcsi teherbíró képessége segítségével ellen tud állni.
Miért jár jobban egy bíró azzal, ha szembeszáll a vezetőjével egy ilyen helyzetben?
Jobb esetben eleve úgy gondolja valaki, ahogy Kovács András is, hogy neki ezt erkölcsi meggyőződésből meg kell tennie, és akkor nem opció, hogy meg sem próbálja érvényesíteni a jogait.
Emellett a nyilvánosság előtt zajló per védelmet is nyújthat az érintett bírónak, hiszen utána nehezebb egy újabb jogsértő intézkedést meghozni vele szemben, mert biztosra lehet venni, hogy a sajtóban megjelenik. Bármennyire is magabiztos valaki, legyen az akár a Kúria elnöke, azért mégiscsak „kellemetlen”, ha a döntéseit rendre jogsértőnek ítélik.
Nyilván ezzel együtt is vannak kockázatok. Akik ezekbe a perekbe beleállnak, azok személyesen vállalják annak rizikóját, hogy a kormánypárti sajtó hazugságokat kezd terjeszteni róluk és ügynöknek állítja be őket. Nagyon nehéz lehet úgy bíróként ülni a pulpituson, hogy közben lejárató cikkek jelennek meg róla.
Hiába érzékelhetjük, hogy nem stabil a jogrendszer és a jogállam Magyarországon, azért vannak az önkénynek határai, amit az ítélkezési gyakorlat képes megvonni és megerősíteni. Ebből fakadóan a jogérvényesítési eszközökkel még mindig hasznosabb élni, mintha nem tennénk.
(A Kovács András ügyeiben született ítéletek letölthetőek a Magyar Helsinki Bizottság honlapjáról.)
Kik vagyunk?
Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.
Soundcloud
Iratkozz fel hírlevélre!
Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.

