A strasbourgi bíróság befogadott három panaszt, amely a kegyeleti jog önkényes korlátozását teszi szóvá. A három panaszos egymás testvérei, akiket három különböző börtönben tartottak fogva más-más súlyú ügyekben. Egyiküknek sem engedélyezték, hogy ott lehessenek édesanyjuk temetésén, noha a törvény szerint azt csak kivételesen és alaposan indokolva lehet megtiltani.
Alapvető emberi igény, hogy méltón búcsúztassuk el elhunyt hozzátartozónkat. Ettől csak kivételesen, a legszükségesebb esetekben lehet megfosztani valakit. A büntetés-végrehajtásról szóló törvény is biztosítja, hogy a fogvatartottak részt vehessenek közeli hozzátartozójuk, családtagjuk temetésen.
A törvény szerint a börtönparancsnok csak kivételes esetben tagadhatja meg a temetésen való részvételt. Ám a gyakorlatban inkább az engedélyezés a kivételes. 2022-ben és 2023-ban 182-en szerettek volna kimenni közeli hozzátartozójuk temetésére, ebből kevesebb mint egynegyedüknek, összesen 46 fogvatartottnak engedték meg ezt.
Három úton ugyanoda
A lesújtó statisztikát erősíti egy tavalyi történet is, amiről már júliusban hírt adtunk.
A Gaszton család Égetthalmon él. (A neveket megváltoztattuk.) A nagycsalád középpontjának Emília, az anya számított, aki igazi mater familiasként próbált úrrá lenni a telepi szegénység jelentette gondokon, és igyekezett egyben tartani a családot. 2024 tavaszán három felnőtt fia mégis börtönben volt. Ekkor derült ki, hogy az asszony végstádiumos rákos beteg, hetei lehetnek hátra, nem lehet megmenteni.
A három fiú három különböző börtönben értesült anyja haláláról. A családot segítő szociális szakemberek a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordultak. A civil jogvédő szervezet ügyvédje azonnal kérelmezte a temetésre történő „kegyeleti célú eltávozásukat”. Ödön, aki súlyosabb bűncselekményért volt börtönben, jó okkal tarthatott attól, hogy nem fogják majd felügyelet nélkül elengedni, eleve vállalta kikísérést, sőt azt is, hogy „medvében” vigyék majd a sírhoz. Az övéhez bilincselt kézzel és lábbal biztosan nem tudott volna megszökni, és nem jelentett volna fenyegetést senkire. Azt is felajánlotta, hogy a kísérés költségét előre kifizeti. Mégsem engedélyezték neki.
Levente évek óta volt elítélt, és még évekig tart a büntetése. Ő sem kapott engedélyt sem kegyeleti célú eltávozásra, sem temetői előállításra.
A legérthetetlenebb talán Károly története. Még egy hónapja sem volt letartóztatva, amikor meghalt az édesanyja, és a temetés után pár nappal szabadult. Ő is beleegyezett volna abba, hogy megbilincselve lehessen ott a temetésen. A költségeket is – amennyiben méltányosak – előteremtették volna, hogy testvéreivel utolsó útjára kísérhesse édesanyját. Ám nem számítottak a körülmények, őt sem engedték ki a temetésre. Történetéről már júliusban hírt adtunk.
Variációk egy témára
Mindhármójuk kérelmét elutasították hát, de eltérő megoldásokkal. Gaszton Ödön a kérelmét követő nyolcadik napon tudhatta meg, hogy nem fogják kivinni. Ez magának a temetésnek a napja volt. A temetés megkezdése után átvett határozatot azzal indokolták, hogy nem kaptak rendőrségi információt, ezért biztonsági okokból tagadják meg az engedélyt. Csakhogy fel sem vetődött, hogy Ödön egyedül mehetne ki a temetésre, az engedély esetén is csak fegyőrök szoros őrizetében történhetett volna. Tehát semmi szükség nem volt rendőrségi környezettanulmányra, hogy mi várná otthon a fogvatartottat.
Gaszton Levente 11 nappal a temetés előtt jelezte kérelmét. Az elutasítást mégiscsak a temetés után 4 nappal vehette át. Ő azért nem mehetett ki az anyja temetésére, mert nem volt pénz a börtönös letéti számláján. Nem vették figyelembe, hogy a családja és az őket támogató civil szervezet pénzt ajánlott, hogy Levente megadhassa a végtisztességet az édesanyjának. Az elutasító határozat hivatkozott a rendőri véleményre is, amely szerint az elítélt előállítása kiemelt kockázattal járhat, és nem zárható ki, hogy a család erőszakosan lép fel a temetésen („célvezérelt cselekményt” kísérel meg). Ennek részleteiről és a feltételezés forrásáról nem tudunk többet.
Hogy mire alapozta ezt a rendőrség, sem Levente, sem védője nem tudhatta meg. Az iratok megismerése érdekében bíróságra ment Ivány Borbála ügyvéd. Most a börtönnek újra kell döntenie, hogy kiadja-e az iratokat, ha nem, akkor ezt meg kell indokolnia.
Ennél is abszurdabb Gaszton Károly esete, amit tavaly már részletesen megírtunk. Itt csak annyit, hogy Károly családja is vállalta volna a kiszállítás költségeit. Ő kapott is költségbecslést, amitől elborzadt. A börtön 324 643 Ft-ban határozta meg az előállítási költség. Ezt Károly nem tudta vállalni. A büntetés-végrehajtás nem indokolta, mi szükség van egy pár hete fogva tartott és egyébként pár nap múlva szabaduló, jó magaviseletű rabot 2 fő kutyavezetővel és kutyával, 6 műveleti főfelügyelővel, 3 gépjárművezetővel, 3 gépjárművel kísérni.
Elsikkasztott kegyeleti jog
A három férfi hatékony hazai jogorvoslati lehetőség híján a strasbourgi bírósághoz fordult. A Magyar Helsinki Bizottság segítségével beadott panaszaikat az Emberi Jogok Európai Bírósága befogadhatónak minősítette és érdemben fog foglalkozni velük, azaz Gasztonék megugrották az első lépcsőt. A három fiú szerint a magyar állam megsértette a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogukat, amikor önkényesen, szükségtelenül és indokolatlanul nem engedélyezte, hogy ott lehessenek édesanyjuk temetésén.
Paulusz Bogáta, Gaszton Ödön ügyvédje rendszerszintű problémának tartja, hogy gyakran késedelmesen bírálják el a fogvatartottak kérelmét, méghozzá annyira, hogy rendszeresen a temetés napján vagy utána tudják csak meg, hogy nem mehetnek. A börtönparancsnokok többnyire nem indokolják tisztességesen döntésüket, ráadásul az ügyvédek meg sem kapják a dokumentumokat. Így a határozatokkal szembeni jogorvoslat csak sötétben tapogatózás, mert nem ismerhetik meg a döntés indokát és hátterét, vagyis a határozat érdemben nem támadható. Egyébként sincs sok gyakorlati értelme a temetés után reklamálni.
A strasbourgi ítélkezési gyakorlat szerint a fogvatartottak magán- és családi életét az államnak nemcsak tiszteletben kell tartani, hanem támogatnia kell, a kapcsolatot az elítéltek és hozzátartozóik között. A végtisztesség közös megélésének és a kegyeleti jog gyakorlásának támogatása állami feladat, ami alól nem bújhat ki önkényesen.
Both Emőke, a Bagázs Közhasznú Egyesület társelnöke úgy látja, hogy a szegény családoknál magától értetődő veszteséget jelent a fogva tartott kereső hiánya és a börtön miatti egyéb rendkívüli költségek (utazás a sokszor távoli beszélőre, csomagok, telefondíjak stb.). De talán még nagyobb gond, hogy a büntetés-végrehajtás lényegében semmit nem tesz az elítéltek reintegrációjáért, azért, hogy megváltozzanak a börtönben, és képesek legyenek talpra állni, ne kerüljenek vissza a rácsok mögé. A kapcsolattartásnak rendkívüli fontossága van a reintegráció támogatásában. Ha az állam nem segíti, hanem egyenesen akadályozza a fogvatartottak és rokonaik családi gyászát és a veszteség közös feldolgozását, azzal a börtön nem szolgálja a reintegrációt, hanem akadályozza.
A Magyar Helsinki Bizottság mintabeadványokat készített azoknak a fogvatartottaknak, akik szeretnének részt venni a családtagjuk temetésén.