Két évvel egy kormányzati plakát megrongálása után idézték be kihallgatásra Rékát, aki akkor még fiatalkorúként fejezte ki politikai véleményét: egy kormányzati „HÁBORÚPÁRTIAK” feliratú plakátra egy nyári éjszakán felírta, hogy „MOCSKOS FIDESZ”. A 2023-ban történt eset után 2025 nyarán a fiatal felnőttet – immár nagykorúként – hivatalosan is gyanúsítottként hallgatták ki. Az ügy túlmutat a falfirkáláson: a politikai véleménynyilvánítás szabadságának határait, a fiatalok jogait és a jogállamiság állapotát is napirendre helyezi.
Réka története – az anyja erkélyéről kifüggesztett „MOCSKOS FIDESZ” feliratú lepedőjétől a rendőrségi rabosításig – egyszerre abszurd és tanulságos látlelet arról, miként reagál az állam a kormányzati propaganda nyilvános kritikájára. A fiatalt a Magyar Helsinki Bizottság képviseli; az ügyről őt és védőjét, Fazekas Tamás ügyvédet kérdeztük.
Foglalkoztat még a közélet? Milyen témák érdekelnek mostanában?
Réka: Igen, két évig aktív tagja voltam az Egységes Diákfrontnak, illetve az aHang aktivistájaként is működtem. Továbbra is érdekelnek ezek az ügyek, de mivel már teljes állásban dolgozom, nincs időm ilyesmire. Folyamatosan olvasok az aktuális politikai helyzetről, hogy tudjam, mi történik éppen, milyen döntéseket hoznak. Mostanában leginkább a Pride betiltása foglalkoztatott, előtte pedig a transznemű emberek nemi megerősítő beavatkozásokkal kapcsolatos egészségügyi korlátozása, ami személyes ügy számomra.
Akkor részt vettél idén a Pride felvonuláson is?
Réka: Sajnos nem tudtam. 12 órában dolgozom, éjszakai műszakban, és a felvonulás épp két műszak között volt.
Fel tudod idézni így több éves távlatból, hogy mit gondoltál 2023-ban, 17 évesen a világról, és benne a kormánynak az akkor aktuális “háborúpárti” plakátkampányáról?
Réka: A plakátrongálást egy olyan korszak előzte meg, amikor folyamatosan tüntetésekre jártunk és hasonló akciókat szerveztünk. Amikor megjelentek az uszító plakátátok, ugyanazt gondoltam, mint most: hogy hülyeség az egész. Az egész plakátkampány olyan buta, leegyszerűsített és félrevezető volt. Zavart, hogy a kormány nyilvánvaló hazugságot terjeszt és úgy próbál kommunikálni a választókkal, mintha azok nem látnának át ezen a kétbites üzeneten. Az is zavart, hogy ezt közpénzből finanszírozzák, minden ezzel volt tele, miközben alapvető szolgáltatásokra, egészségügyre nem jut, például eladósodnak a gyógyszertárak.
Hogy zajlott az előállítás azon az éjszakán, amikor összefirkáltátok a plakátot?
Réka: Két évvel ezelőtt, nyáron éppen a nyolcadik kerületi János Pál pápa téren voltunk egy barátnőmmel, olyan éjfél körül. A park szélén egyszer csak felbukkant egy rendőrautó, benne két rendőrrel, pont miután összefirkáltuk a plakátot. Megpróbáltunk elfutni, de mindkettőnket utolértek, majd rendőrautóba ültettek bennünket, és a VIII. kerületi kapitányságra vittek. A táskáinkat átkutatták, a festékspray-einket és a filctollainkat elkobozták. Mindketten kiskorúak voltunk, úgyhogy csak annyi történt, hogy egy folyosón ültünk kb. két órán át, és vártuk, hogy a rendőrök elérjék a szüleinket. Közben az egyik rendőr olyanokat mondott, hogy nem fogunk tudni továbbtanulni, és priuszunk lesz. A szüleinket végül nem érték el, így a barátnőm egy távolabbi rokona jött értünk, és vele mindketten távozhattunk.
Nagyon megijedtetek?
Réka: Őszintén szólva nem.
Mit szóltak otthon a történtekhez?
Réka: Reggel mondtam el anyukámnak, mi történt. Az ő azonnali reakciója az volt, hogy ráfestette egy lepedőre, hogy „MOCSKOS FIDESZ”, és kilógatta az erkélyre.
Semmi ejnye-bejnye?
Réka: Semmi ilyesmi nem volt. Teljesen egyetértett azzal, amit tettem, talán még ő is megcsinálta volna. Nem volt neki para.
Utána két éven át nem lett semmilyen fejleménye az ügynek?
Réka: Amikor 2023-ban kihallgattak, a Helsinki Bizottsághoz fordultam. Ugyan a rendőrségtől és az ügyészségtől nem érkezett újabb értesítés, azért voltak azonnali következmények, mivel kiskorú voltam. Kellemetlen és hosszú folyamat volt: a Családsegítőbe is el kellett mennünk, a Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztályán is meg kellett jelennünk, és a Gyámhivatal előtt is. Két különböző szakember is kijött különböző időpontokban az otthonunkba környezettanulmányt készíteni, és kötelezően el kellett járnom a családsegítőbe pszichológushoz, és egy pártfogóhoz is. Szinte minden hétre jutott valami feladat. Még a tanáraimtól is véleményt kért rólam a Gyámhivatal. A szomorú az egészben az volt, hogy a szakemberek minden intézményben magánemberként maguk is arról biztosítottak, hogy arról álmodnak, hogy egyszer olyan világban élünk majd, ahol a fiatalok szabadon kifejezhetik a véleményüket, illetve a tudomásomra hozták, hogy a valóban veszélyeztetett helyzetben levő, segíteségre szoruló, valódi bűntényeket elkövető gyerekek nem jutnak el hozzájuk.
Amikor betöltöttem a tizennyolcat, ezeket a folyamatokat lezárták. Utána hosszú ideig nem történt semmi, csak idén tavasszal jelentkezett a hatóság, hogy újra nyomozni kezdtek.
Mivel nem volt lezárva az ügy, számítottam arra, hogy hallani fogok még róla. Amikor készültem a kihallgatásra, úgy voltam vele, hogy túl akarok rajta lenni, és lehetőleg még azelőtt, hogy teljesen elfelejtem, mit csináltam pontosan azon az éjszakán.
Ügyvédként hogy tapasztalod, mennyire jellemző, hogy a nyomozóhatóság így elhúzza az időt?
Tamás:
Ez egy viszonylag egyszerű megítélésű ügy, ilyesmiben nem jellemző ez a lassúság. Volt egy szakasz, amikor úgy tűnt, szabálysértésként akarják kezelni az ügyet és meg akarják szüntetni, de úgy tudom, hogy az ügyészség ezt nem hagyta. Már hosszú évek óta az a gyakorlat, hogy az ilyen eseteket bűncselekményként kezelik az okozott anyagi kár mértékétől függetlenül. Végül itt is ezt követték.
A kihallgatás hogy ment?
Tamás: Egy kifejezetten jó szakmai színvonalon dolgozó előadója volt az ügynek. Fontosnak tartom az ilyen eljárási cselekményeknél, hogy mindenkit az életkorának megfelelően hallgassanak ki. Egy fiatal felnőtt nem olyan, mint egy hivatalos eljárásokban már tapasztalt 50-es ember. A kihallgatást vezető rendőr nem csak a törvényi előírásoknak megfelelően dolgozott, de ki tudta alakítani azt a konstruktív légkört is, amiben kulturáltan, az ügy súlyának és Réka élethelyzetének megfelelően ki lehetett hallgatni az ügyfelünket.
Viszont a VIII. kerületnek vannak adottságai, és talán nem kellene, hogy a XXI. században úgy nézzen ki egy rendőrkapitányság, ahogy láttuk. Amikor a kihallgatás technikai része a rabosítással folytatódott, egy olyan vakolat nélküli előállító helyiség nél történt, ami már akkor is méltatlan volt - munkavégzésre is, kényszerintézkedésre is -, amikor 2001-ben még fogdamegfigyelőként jártam ide és hasonló helyekre. Szégyen, hogy ilyen infrastrukturális adottságok vannak, amiről persze nem a rendőrök tehetnek.
Van egy másik ügyfelünk, a pécsi Heindl Péter, akit szintén ugyanezek a háborúpárti plakátok zavartak, és akit szintén te képviselsz a Helsinki részéről. Vannak más párhuzamok is a két ügy között szerinted?
Tamás: Adja magát a párhuzam, hogy mindkét esetben politikai véleményt nyilvánítanak ki egy adóforintokból finanszírozott poltikai tartalmú plakáton, amivel szemben nincs is más eszközöd, hogy kifejezésre juttasd, hogy nem értesz egyet azzal, amire a te pénzedet költik. Ráadásul sok esetben ezek a plakátok maguk is jogsértőek, uszítóak, zaklatóak.
Az állami propagandával kapcsolatos politikai véleményeket pedig tolerálni kell. Az rendben lehet, ha az anyagi kárt egy hirdető bevasalja, de semmiképp nem szabadna társadalomra veszélyes bűncselekményként kezelni, hogy valaki él a véleménynyilvánításhoz fűződő alapvető jogáva ilyen körülmények között.
A hasonlóságok mellett jelentős különbségek is vannak a két elkövető között: Heindl Péter egy jogász, aki tisztában van a lehetséges büntetőjogi következményekkel. Egy sokkal kevésbé tudatos középiskolás esetében alapozhatunk szerinted arra, hogy a bíróság elnézőbb, kevésbé szigorú lesz?Tamás: A büntető- vagy szabálysértési jogszabályok is mindenkire ugyanúgy érvényesek életkortól függetlenül. Az, hogy valaki hány éves, inkább az eljárás lefolytatására és a felelősség megállapítása esetén a szankció mértékére van kihatással.
Nem gondolom azonban, hogy ezek közül bármelyik bűncselekmény lenne, mindegy hány éves, aki rárajzol egy ilyen propagandaplakátra. Ez alapvető habitus, meg jog- és igazságérzék kérdése, ami nem életkor függvénye.
Azt szeretnénk elérni, hogy ilyesmi miatt senkit ne büntessenek, és ha nincs más választásunk, akkor az összes hasonló ügyet megpróbáljuk elvinni a strasbourgi bírósághoz, és addig is minimalizálni a károkat, amit az érintett ügyfelek elszenvednek ebben az egészen szürreális jogi limbóban.
Mi a reális kimenetele magyarországi viszonylatban Réka ügyének?
Tamás: Egy alacsonyabb szankció, megrovás, legfeljebb próbára bocsátás. Ez a minimális büntetőjogi szankció, ez alá nem lehet menni, ha megállapítják a felelősséget. De nagyon bízom benne, hogy az első fokon illetékes bíróságon olyan bíró tárgyalja majd az ügyet, aki kimondja, hogy Réka akciója nem veszélyes a társadalomra, és kész. És ha ezt megfellebbezik, akkor a másodfokú bírói tanácsból is lesz olyan, aki ezen a véleményen lesz. Mi azért nyújtunk védelmet ezekben az ügyekben, mert hiszünk benne, hogy ez megtörténhet, bár nem nagy az esélye.
Ha a Strasbourgba kerül végül ez az ügy is, mi az amit érdemes még mérlegelnie a nemzetközi bíróságnak?
Tamás: Például azzal is érvelünk, hogy ezek a büntetőeljárások a szigorítás óta folyamatosan indulnak falfirkálás miatt. Réka esetében a fiatalkorúság ténye is erősítene egy ilyen kérelmet.
Eltántoríthatott
szerinted a barátaid körében bárkit a plakátfirkálástól, hogy tetten értek és
eljárás indult ellened?
Réka: Biztos, hogy nem. Akkoriban csak
nevettünk rajta, hogy egyáltalán ilyesmi megtörténhet, és ilyen komolyan veszik
a dolgot. Van ismerősöm, akiről tudom, hogy azóta kormányplakátra
festett.
Úgy látom, hogy sok fiatal a környezetemben a kormány miatt megy külföldre, de amikor az itthon maradó, velem egykorúakkal beszélek, általában az derül ki, hogy Budapestet és Magyarországot nagyon szeretjük, itt érezzük otthon magunkat. Jelenleg egyedül a Fidesz az, ami elrontja ezt nekünk, anélkül tök jó lenne, lehet.