Helsinki Figyelő

Helsinki Figyelő - A Magyar Helsinki Bizottság emberi jogi blogja

Ami a hivatalos sajtóközleményekből kimarad…

Egyre többen vagyunk, akik egyre inkább a saját bőrünkön érezzük, hogy alapvető jogainkat megsérti a hatalom. Egyre többen vagyunk, akik szerint az emberi jogok és a jogállam értékeinek védelme nem holmi úri huncutság vagy értelmiségi allűr, hanem mindennapos, gyakorlati teendő. Hisszük, hogy ezek olyan értékek, amelyeket mindenkor, minden körülmények között védenünk kell.

Blogunk célja, hogy a jogállammal, az emberi jogokat érintő témákkal kapcsolatban közérthető, érdekes és hiteles tartalmak forrása legyen. Háttérinformációkkal, magyarázatokkal segítse mindazokat, akiket érdekelnek a jogállam helyzetével, a fogvatartottakkal, menekültekkel, az egyenlő bánásmóddal, rendészettel, valamint a büntetőjoggal kapcsolatos „helsinkis” témák.

Blogbejegyzéseinkben igyekszünk kiemelni, rendszerezni az általunk készített tanulmányokban, elemzésekben hosszasan kifejtett jogi érveket, konkrét esetek kapcsán magyarázzuk meg a politikai, emberi jogi jogsértések következményeit, valamint azt, hogy miért tartjuk a jogállamot mindenek előtt védendő értéknek. Ha jobban megértjük, hogy az emberi jogok és az alkotmányos fékek nem dogmák, nem idealista jogvédők idealista konstrukciói, hanem nagyon is súlyos emberi-társadalmi problémákra adott gyakorlati válaszok, akkor jobban felvértezve tudunk küzdeni a jogsértések ellen is.

Magyar Helsinki Bizottság
http://helsinki.hu/

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.