Nem bíznak a hatóságokban a menekültügyi fogdákba zárt menedékkérők, ezért bántalmazásuk esetén is csak elvétve tesznek panaszt. Rosszak a tapasztalataik. Úgy tűnik, nem ok nélkül.
A Magyar Helsinki Bizottság múlt héten tette közzé a menekültügyi őrizet végrehajtásáról szóló jelentését, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) reakcióját. A februári látogatásaink tapasztalatait összegző beszámoló számos ponton bírálta a menekültügyi őrzött befogadó központokban uralkodó állapotokat és a menedékkérő külföldiek fogvatartásának körülményeit. A három helyszínen, Békéscsabán, Debrecenben és Nyírbátorban mintegy 150 fogvatartottal folytatott beszélgetések alapján a Helsinki Bizottság bántalmazásgyanús ügyekről és fogvatartotti panaszokról is írt. A sajtó leginkább ezekről adott hírt.
„A Helsinki Bizottság sem tette meg azt, hogy megjegyezte volna, hogy melyik ügyfél jelezte ezt, hogy esetleg ki tudtuk volna vizsgálni. Ez az a szint, amikor azt mondja valaki, hogy »valahol van valami probléma«. OK. Mit vizsgáljunk ki? Tehát nem tudjuk, hogy melyik egészségügyi kollégáról van szó, nem tudjuk, hogy melyik fegyveres biztonsági őrről van szó, nem tudjuk, hogy melyik ügyfélről van szó.”
Szép Árpád, a BÁH menekültügyi igazgatója ezekkel a szavakkal ütötte el a Debrecen Televízió érdeklődését, amely a Helsinki Bizottságnak azon a tényekkel alátámasztott meggyőződésén alapult, hogy talán mégsem megy minden hibátlanul ezeken a fogdákon, különösen a debrecenin nem.
Ebben azonban az igazgatónak bizonyosan nem volt igaza, a Magyar Helsinki Bizottság ugyanis jelentésben összesen hat menedékkérőnél jelzett valamilyen egyedi panaszt. Közülük a három Debrecenben fogva tartott menedékkérő mindegyike bántalmazásról számolt be.
A BÁH írásos válaszában utal is ezekre az esetekre, igaz, úgy tűnik, mindegyiknél lezártnak tekinti az ügyet.
Külsérelmi nyomok
Ezek szerint az elsőnél az orvosi jegyzőkönyv szerint a külföldi fogvatartott „úgy nyilatkozott, hogy elesett és akkor keletkezett a sérülése”. Hol, mikor és milyen körülmények között esett el? Erre a BÁH válasza nem tér ki.
A BÁH tájékoztatása szerint a második panaszos egyetlen alkalommal sem tett említést bántalmazásáról. A válasz nem foglalkozik azzal a körülménnyel, hogy a tartózkodási engedélyének fotóján is jól látható külsérelmi nyomok és egy méretes ragtapasz az arcán vajon miként kerülhettek oda.
A harmadik panaszos is a fegyveres biztonsági őrök bántalmazására panaszkodott nekünk, illetve arra, hogy bejelentéséről semmilyen írásos dokumentumot nem kapott a hatóságtól. Ehhez képest a BÁH válasza csoportos rendzavarásból származó sérülésekről ír, és nem tér ki arra, a hatóság értékelése szerint vajon ezek a sérülések a fogdatársaitól elszenvedett bántalmazása vagy pedig az őrök fellépése nyomán keletkezhettek. Mindenesetre az ügyészség nyomoz, bár a válaszból nem világos, hogy bántalmazás hivatalos eljárásban vagy esetleg más bűncselekmény gyanúja miatt.
Közös megoldás
A Magyar Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint a zárt intézetekben elkövetett hatósági túlkapások és brutális fellépés miatt a sértettek csak ritkán tesznek panaszt. Az idegenrendészeti vagy menekültügyi fogdákban fogvatartott külföldiek esetében talán még rosszabb a helyzet: nyelv- és helyismeret, magyarországi kapcsolatok híján ők csak elvétve fordulnak hatóságokhoz. Ne felejtsük el, menekültügyi őrizetben olyan embereket tartanak fogva, akik sokszor éppen a hazájuk hatóságai elől menekülnek, és akik számára a hatalom brutalitása meg igazságtalansága napi élmény. A menekültügyi őrizet indokoltságát egyébként sem tudják elfogadni, mert nem értik, miért is kell bezárva tartani őket, ha a magyar állam egyébként menedékkérőknek tekinti őket, és éppen azt vizsgálja, jogosultak-e az állam védelmére.
Ahhoz képest, hogy mekkora jelentősége lenne, a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazások felderítése rettentően nehéz. Ha nincsenek külsérelmi nyomok és főleg tanúk, akkor csak a sértett, jelen esetben a fogvatartott vallomása áll szemben a hivatalos személyek állításával. Ilyenkor sokszor még az elkötelezett nyomozóhatóság is tehetetlen. De más körülmények is nehezíthetik a brutális hatósági személyek lebukását. Ilyen, ha az intézményvezetők nem követnek el mindent a körülmények tisztázása érdekében, kelletlenkedve vagy eleve elutasítással fogadják a bejelentéseket vagy a külső megfigyelők információit. Az elbagatellizálás már csak azért is veszélyes, mert a bántalmazások megelőzésében fontos szerepe van, ha a potenciális elkövetőnek jó oka van félni a lebukástól. Mindezt erősíthetné egy diszkrét és hatékony panaszrendszer kiépítése is. Ez biztosíthatná, hogy a panasz ne sikkadjon el, a panaszost tájékoztassák az eljárás során történtekről, valamint védve legyen az újabb zaklatástól.
Mint jelentésünkben írtuk, a menekültügyi fogdák esetében különösen fontosnak tekintjük a fegyveres biztonsági őrök képzését és az alkalmassági vizsgák komolyan vételét, hiszen ők nem hivatalos rendőrök vagy börtönőrök, ebben az értelemben nem „szakmájuk” mások őrzése. A frusztrációt nagyban csökkentené az is, ha az őrök legalább egy idegen nyelven tudnának beszélni (a fogvatartottak menedékkérők általában beszélnek legalább alapszinten angolul).
Legutóbbi látogatásaink is arról győztek meg bennünket: a civilek intenzív jelenléte és segítsége is hozzájárulhat, hogy javuljanak a körülmények a menekültügyi őrzött befogadó központokban. Van erre jó példa, nem is kell messzi menni hozzá. 2011 végén, amikor az idegenrendészeti őrzött szállásokon a bánásmóddal kapcsolatos panaszok száma egyre nőtt, a civil szervezetek, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) Budapesti Regionális Irodája és a rendőrség – mely sokáig vonakodott elismerni a rossz bánásmódnak akárcsak a lehetőségét is – közösen kerestek megoldást a bánásmód javítására és a konfliktusok megelőzésére, illetve arra, hogy sikeresebben lehessen fellépni az esetleges bántalmazás elkövetőivel szemben.
Ez az a szint, a kívánatos szint, amit jó lenne minél hamarabb elérni a menekültügyi fogdák esetében is.
Zádori Zsolt