európai_jogok

2013. január 16.

Fontos európai ítélet palesztin menekülőkről

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága látszólag egyedi magyarországi ügyben hozott döntést tavaly december közepén, ítélete mégis több tízezer palesztin menekült jogi helyzetét rendezheti megnyugtatóan.

[caption id="attachment_1325" align="aligncenter" width="560" caption="A libanoni Ein el-Hilweh menekülttáborban. Terhes örökség"][/caption]

Mostafa Abed El Karem El Kott az Ein el-Hilweh táborban élt. Volt munkája, de mivel a családját keresetéből nem tudta eltartani, alkoholt kezdett árusítani a táborban. A Jund el-Sham nevű terrorista csoport ezt követően felgyújtotta házát és megfenyegette. A férfi elmenekült a táborból és Libanonból is.

Chadi Amin A Radinak a Nahr el-Bared táborban lévő otthona és üzlete a libanoni hadsereg és a Fatah közti összecsapásokban semmisült meg. Mivel a közeli Baddawi táborban nem volt hely, Chadi Amin A Radi szüleivel és testvéreivel Tripoliban szállt meg egy ismerősnél. A libanoni katonák azonban bántalmazták, önkényesen letartóztatták, kínozták és megalázták őket. A férfi édesapjával együtt hagyta el Libanont.

Hazem Kamel Ismail a családjával élt az Ein el-Hilweh táborban. A Fatah és a Jund el-Sham közti fegyveres összecsapások során a hadviselők fel akarták használni a házát. Mikor a férfi ezt megtagadta, megfenyegették, és meggyanúsították, hogy az ellenség ügynöke.

A három palesztin férfit nem csak múltjuk és üldöztetésük köti össze, azaz hogy megpróbáltatásaik miatt Magyarországra menekültek, de az is, hogy menedékkérelmüket a magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal elutasította, bár visszaküldési tilalmat állapított meg javukra vagy kiegészítő védelemben részesültek. Az is közös bennük, hogy nem nyugodtak bele a döntésbe, és bíróságon támadták meg a BÁH határozatait. Magyarországon több tucatnyian lehetnek olyan palesztinok, akik üldöztetésük ellenére sem juthattak menekültstátuszhoz, annak ellenére sem, hogy korábban „speciális palesztin” védettséget élveztek.

A Fővárosi Bíróság (ma Törvényszék) 2011 nyarán úgy döntött, nem fogja élből elutasítani a palesztinok, jellemzően hontalanok felülvizsgálati kérelmét, hanem észlelve a probléma súlyát kezdeményezi a luxembourgi bíróság jogértelmezését.

Az ún. előzetes döntéshozatali eljárás során ugyanis bármely tagállam bírósága megkeresheti az EU bíróságát, hogy értelmezzen olyan uniós jogi rendelkezést, amelyet a tagállami bíróság az előtte folyó perben alkalmazni szándékozik. Főszabály szerint az uniós bírák adta értelmezés iránymutatást jelent az Unió összes bíróságának az adott jogszabály értelmezését illetően, sőt, a luxembourgi döntést általában a közigazgatási hatóságok is követik. A luxembourgi eljárásába a peres felek mellé bekapcsolódhat valamennyi tagállam és az Európai Bizottság is. Jelen ügy súlyát jelzi, hogy a palesztin felpereseken és a magyar kormányon kívül beavatkozóként részt vett benne az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, valamint számos tagállam, köztük Nagy-Britannia, Németország és Franciaország is.

A luxembourgi bíróság ítélete ugyanis közvetve a menekültek helyzetéről kötött ún. Genfi Egyezmény egyik speciális rendelkezése (az 1. cikk D. pontja) értelmezésére irányult, amely a palesztin menekültek helyzetét volt hivatott rendezni Izrael állam megalakulását, illetve a hatnapos háborút követő 1967-es területfoglalásokat követően. E két történelmi esemény során ugyanis olyan ritka helyzet állt elő, amikor palesztinok tízezreit az ENSZ (azaz gyakorlatilag a világ nemzeteinek közösségének) határozata kényszerítette korábbi otthonaik elhagyására; a Genfi Egyezmény ezt a különleges(en súlyos) helyzetet igyekezett rendezni.

Mindezt az ENSZ úgy képzelte el, hogy a palesztinoknak létrehoznak egy, a Genfi Egyezménynek a menekültek részére nyújtott általános védelemével párhuzamosan futó, eredetileg eseti és ideiglenesnek szánt rendszert, viszont nem teszik lehetővé a palesztinoknak, hogy más nemzetbeli menekülőkhöz hasonlóan védelmet kaphassanak távolabbi országokban. (Leginkább azért, mert a nyugati országok nem kívánták felvállalni az esetleges palesztin menekülthullámmal járó terheket.) Viszont kiegészítő szabályként azt is megfogalmazták, hogy amennyiben ez a párhuzamos védelem bármely okból megszűnik, akkor a palesztin menekültek automatikusan menekültstátuszt kaphatnak az Egyezményt aláíró bármely tagállamban. Ez pedig nyilván azt a célt szolgálta, hogy a palesztinok sose maradjanak védelem nélkül. (A palesztinokra vonatkozó külön szabályok csak azért nem számítanak egyedülállónak, mert a véres koreai háború idején hasonlóak vonatkoztak az ottani menekülőkre is, ám az „újjáépítési ügynökséget”, az UNKRA-t és a koreaiakról szóló speciális rendelkezéseket már 1960-ban megszüntették.)

Az Izraelből elmenekülők és elüldözöttek védelmi rendszerének két pillére az Egyesült Nemzetek Palesztinai Egyeztető-bizottsága (UNCCP) és a Palesztin Menekülteket Segélyező és Támogató Közel-keleti Ügynöksége (UNRWA) nevű ENSZ-szervek lettek volna; azonban az előbbi – amelyet a védelmi–biztonsági feladatokra szántak – soha nem kezdte meg tényleges működését, az utóbbi pedig legfeljebb korlátozott mértékben tud szociális–humanitárius segítséget nyújtani néhány olyan országban és térségben, ahol palesztin menekültek élnek (ilyen Szíria, Libanon, Jordánia, illetve a Gázai-övezet és Ciszjordánia, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is). Az UNRWA-nak nincs hadereje vagy biztonsági szolgálata, így a palesztin menekülttáborokban uralkodó erőszakot képtelen megfékezni, illetve az izraeli hadsereg harci tevékenységétől sem tudja megóvni a civil áldozatokat.

A magyar bírósági eljárás (ahol a három palesztinunk ügyét egyesítette a Fővárosi Bíróság) arra kereste a választ: milyen esetekben állapítható meg a palesztin menekülteknek a „helyben”, egykori lakhelyük közelében (az UNRWA által) nyújtott védelem megszűnése; és a védelem megszűnése esetén valóban automatikusan menekültként kell-e elismerni a palesztinokat?

A palesztin felpereseket a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) ügyvédei képviselték, mind a magyar bírósági, mind a luxembourgi eljárásban.

A luxemburgi bíróság mostani ítéletében igen méltányos és az eljárásban részt vevők közül leginkább az MHB álláspontjához közel álló értelmezést fogadott el. Eszerint a védelem megszűnése nem csupán azt jelenti, hogy az UNRWA-t jogilag felszámolják vagy beszünteti tevékenységét, hanem az is, hogy az adott palesztin menekült az adott területen (például egy libanoni menekülttáborban) biztonságban tud-e élni, és az UNRWA képes-e számára biztosítani az ENSZ-ügynökség mandátuma szerinti támogatásokat, szolgáltatásokat.

Az uniós bírák szerint, amennyiben a palesztin menekült biztonsága komoly veszélyben van (például polgárháború vagy harci tevékenység, esetleg a menekülttáborokban dúló bandaháborúk miatt), és az UNRWA nem tudja ellátni a mandátuma szerinti feladatát, akkor az adott palesztin menekült vonatkozásában a védelem megszűntnek tekintendő. Vagyis ha bármelyik uniós tagállamban menedékkérelmet nyújt be, automatikusan menekültként kell elismerni (feltéve persze, hogy ún. kizáró okok nem állnak fenn, azaz például nem terrorista az illető).

Az Unió luxembourgi bíróságának ítélete tehát – értelmezésünk szerint – palesztin menekültek tízezrei előtt nyitja meg az utat a menekültstátusz felé az uniós országokban, amennyiben a fenti feltételeknek megfelelnek. Vagyis az egykor „speciális palesztin védelemben” részesülő menekültek sikerrel folyamodhatnak új védelemért európai országok hatóságaihoz, ha igazolni tudják, hogy az UNRWA nem volt képes őket megvédeni.

Így tehát a továbbiakban a palesztinok nincsenek rákényszerítve arra, hogy olyan védelmet vegyenek igénybe „helyben”, amely védelem önhibájukon kívül sosem vált teljessé, és sosem biztosított számukra ugyanolyan biztonságos, nyugodt életet, amely kijut minden más menekültnek, aki üldözés elől menekül el az országából.