Európai_Menekültügyi_Alap

2012. június 15.

Menekültek világnapja: Kőszeg, Makai, Parti Nagy cenzúrázott írásai

A Magyarországra érkező menekülők közül sokan azért részesülnek nemzetközi védelemben, mert véleményük, politikai nézeteik kimondása miatt hazájukban üldözés fenyegeti őket. Ma Magyarországon ismét megtörténhet, a menekültekről szóló, európai uniós támogatásból létrejövő kiadvány neves szerzőinek írásait a minisztérium egyszerűen kicenzúrázza, mert azok nem szolgálják a kormányzat érdekeit. Így ünnepeljük a menekültek világnapját 2012-ben.

Az Európai Unió négy pénzügyi alapot hozott létre az unióba irányuló migrációs folyamatok kezelésére, az ún. Szolidaritási Alapokat. Magyarország 2007-2013-ben az alapok révén 115 millió euró támogatásban részesül, az összeget a hazai költségvetésnek 25 százalékkal kell kiegészítenie. Az alapokat a Belügyminisztérium kezeli, a pénzt pályázati úton osztják el, a pályázatokat a minisztériumon belül működő független Értékelő Csoport bírálja el. A pályázók java részben a Belügyminisztérium alá tartozó szervezetek, a rendőrségnek a határőrizettel foglalkozó egységei, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), illetve a BÁH szervei, például a menekülteket befogadó állomások. De pályázhatnak és rendszeresen kapnak támogatást civil szervezetek is. Több civil szervezet (pl. a Helsinki Bizottság) részesül az Európai Menekültügyi Alap támogatásából, amelynek feladata „a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és menedékkérők helyzetének javítása”.  A pályázatokat szakmai és pénzügyi szempontok alapján bírálják el. A pályázati célok megvalósulását és főképpen a pályázó szervezet gazdálkodását természetesen az eredményhirdetés után is szorosan nyomon követik, de a nyertes pályázat keretében végzett tevékenység tartalmi elemeibe eddig nem szólt bele a minisztérium.

Tavaly a Menekültügyi Alap felhívására egy elsősorban reklámtevékenységgel és kiadványszerkesztéssel foglalkozó cég nyújtott be – egy tapasztalt menekültügyi szakember közreműködésével – pályázatot. A pályázó azt vállalta, hogy 2012. június 20-ára, a Menekültek Világnapjára gyűjteményt állít össze olyan írásokból, amelyek menedékkérőkről, menekültekről szólnak, érzékeltetik helyzetüket, boldogulásuk lehetőségeit és akadályait azzal a céllal, hogy erősítsék a hazai társadalomban a szolidaritást azokkal a külföldiekkel, akik nem önszántukból hagyták el hazájukat. A minisztérium azt kérte a pályázótól, a pályázathoz mellékelje be a kiadvány néhány felkért szerzőjének nyilatkozatát, hogy írásukkal hozzájárulnak a gyűjteményhez. A pályázó Kőszeg Ferenc, Parti Nagy Lajos, és egy harmadik szerző nyilatkozatát mutatta be. A gyűjtemény tervezete és a mellékelt nyilatkozatok alapján a pályázó megkapta a kért támogatást, és 2012 májusára el is készült a kiadvány kézirata.

Éppen ezért volt meghökkentő, hogy a pályázó cég pár napja azt közölte három szerzővel (végül Kőszeg Ferenccel, Parti Nagy Lajossal és Makai Józseffel), hogy írásuk megjelenéséhez a minisztérium nem járul hozzá, mert a BM döntése szerint azok „nem felelnek meg a támogatott célkitűzésnek, nem támogatják maradéktalanul az elismert menekültek, oltalmazottak társadalmi integrációját, nem irányulnak a társadalom érzékenyítésére”, így nem képviselik a kormányzati érdekeket sem.

A három írás letiltásának történetét az index.hu cikke ismerteti.

Kőszeg Ferenc: Az őrnagy sírt...

Makai József: Vezetőszáron

Parti Nagy Lajos: Az elképzelt bőrönd