Sokan csodálkoznak rá és kérdezik tőlünk: vajon miért nem magyar állampolgár már réges-rég a 20 év óta itt élő és tavaly kiutasított Kaya Turan és családja? A válasz a rendkívül megszorító hazai állampolgársági gyakorlatban keresendő. Az állampolgársághoz először letelepedési engedély kell. Kayáék már azt sem kaptak.
A kurd nemzetiségű és alevita vallású Kaya Turan 20 éve érkezett Magyarországra. Rokonai már éltek itt, kereskedőként dolgoztak, és ő is az lett. Felesége is itt volt vele, de szülni hazautazott Törökországba, majd mikor a kislánya egy éves lett, visszajött a férjéhez. A második gyerek, a kisfiú Hasan már magyar földön született, és nővérével együtt itt tanult meg járni és beszélni; jelenleg mindketten középiskolások, Elif, a 18 éves lány már érettségire készül. Tavaly született még egy testvérük, a kislány neve Asmin.
Az apa évről-évre hosszabbíttatta a tartózkodási engedélyét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál (BÁH), illetve jogelődjeinél. Tíz év után jutott odáig, hogy megpróbál letelepedési engedélyt kérni. Ez a hozzá hasonlóan integrált, családjáról gondoskodni képes, de nem magyar nemzetiségű külföldieknél elvileg az állampolgárság előszobája. Csakhogy ebbe az előszobába kevesek léphetnek be. Ha nincs letelepedési engedély, nem lehet állampolgárság sem.
A hatóság Kayaéknak is elutasította kérelmét, mert nem volt elégedett a lakóhelyükkel és a jövedelmükkel. A családfő így inkább a korábbi járt utat választotta, és amellett döntött, hogy évről-évre hosszabbítatja meg a tartózkodási engedélyüket. Ez egészen tavaly év végéig sikerült, csakhogy vállalkozásuk megroppant, mert bezárták a józsefvárosi piacot, és büféjüknek nem sikerült jó helyet találni.
A letelepedési engedélykérelmük elutasítása után ugyan házat is vásároltak, azóta sem folyik ellenük semmiféle büntetőeljárás, és a szülők munkát is találtak, de saját vállalkozásuk már nem termelt havi 289 ezer forintot, amelyet a magyar állam minimumként elvár egy itt tartózkodó ötfős külföldi családtól. Ha, tegyük fel, magyar állampolgárok lennének, aminek ennyi idő után józan elvárás szerint már lenniük kellene, ez a helyzet nem jelentene problémát; de mint megélhetésükről a kérelem beadása idején – a hatóság szerint – gondoskodni képtelen külföldiektől mindegyiküktől megtagadták a tartózkodási engedélyt és kiutasították őket. Ezeket a döntéseket támadták meg bíróságon a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.
Fontos tudni, önmagában az, ha volna is letelepedési engedélyük, illetve az, hogy – ami tény – hosszú ideje élnek itt (ketten közülük születésük óta), a magyar gyakorlat szerint még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az állampolgárságot nagy eséllyel megkapnák. Ezek csak kötelező, de nem elégséges feltételek. Ilyenek mások is vannak: büntetlen előélet, állampolgársági vizsga, megélhetés, lakhatás biztosítva legyen, illetve a honosítás közbiztonsági és nemzetbiztonsági érdeket nem sérthet. Ám, még ha minden elvárásnak eleget is tesznek, akkor sem mehetnek biztosra. Az állampolgárság megszerzésének „rendes útja” ugyanis különösen rögös.
A magyar állam ugyanis ritkán honorálja a bevándorlók integrációs törekvéseit, és hiába a bizonyított többdimenziós beilleszkedés, a nem magyar nemzetiségű külföldiek csak nehezen jutnak állampolgársághoz. Amilyen nagyvonalúan osztogatja a hatalom az állampolgárságot azoknak, akik „kiválasztott”, azaz magyar felmenőkkel rendelkeznek, éljenek bármely szegletében a világnak, éppolyan fukarul méri azt a hosszú ideje hazánkban élő, gazdaságilag aktív, ám pechjükre nem magyar nemzetiségű országlakosoknak. Az egyszerűsített honosítás révén a tavalyi parlamenti választásokig 560 ezren tehették le az állampolgári esküt. Ehhez képest „hagyományos” úton 2013-ban mindössze 999-en próbálkoztak a magyar állampolgárság megszerzésével, és csak 379 főnek sikerült. Pedig aligha vállalkoztak olyanok minderre a drága procedúrára, akik nem feleltek meg mindenben a törvény támasztotta követelményeknek. Bár elvileg a köztársasági elnök dönt, valójában egy közigazgatási hatóság, a BÁH ügyintézője dönt arról, ki válhat magyar állampolgárrá és ki nem. És hogy még kafkaibb legyen a helyzet, mégpedig úgy, hogy kifelé soha, senkinek nem kell elszámolnia a döntés indokairól, mert az állampolgársági kérelem elutasításánál nincsen indoklási kötelezettség. A kérelmező tehát sohasem tudhatja meg, miért utasították el.
Orbán Viktor a tavaly augusztusi nagyköveti értekezleten az etnikailag egységes nemzetállam szerinte vitathatatlan előnyéről szónokolt: „Versenyelőnynek tekintjük, hogy az ország átlátható, ha kulturálisan nem is homogén […], de mégis van egy érzés, hogy összességében kulturálisan homogén ország.” Ahogy azt is világossá tette: „Itt egy kőkemény, a bevándorlást legkevésbé sem támogató hatósági és belpolitikát fogunk folytatni a jövőben is.” Az igazság azonban az, hogy az állampolgárság-osztási gyakorlat már hosszú ideje és egyáltalán nem Orbán miniszterelnöksége óta működik illiberálisan. Nos, ezért nem magyar állampolgárok Kayaék.
Zádori Zsolt