Nem Pesten történt az eset, hanem a napfényes Kaliforniában. Pár évvel ezelőtt egy idegenbe szakadt ‘56-os honfitársunk (manapság “menekültnek”, “bevándorlónak” mondanák őt) elméje zavarodottá vált, és egy helyi kórház pszichiátriáján kezelték.
Aggódó felesége rendszeresen látogatta, és meleg ételt főzőtt neki nap mint nap. Ételhordójával, benne tyúkhúslevessel, töltött paprikával, miegymással lassan bandukolt a hipermodern kórház pálmafákkal övezett sétányán, majd belépve a légkondicionát kórházba a széles lift csendben felvitte a harmadikra. Szegény férje (honfitársunk, a menekült) az üldözési mániája miatt már mindenhol kémeket látott, és feleségének a rakott krumplit eszegetvén hevülten bizonygatta, hogy bizony már a kórházban is vannak, akik őt figyelik.
Mindenről semmit sem sejtett Luoai, az afrikai bevándorló pszichiáter, aki éppen visszatért szabadságáról, és ahogy átfutotta a beteglistát, fennakadt a szeme az egyik betege nevén. Egy magyar! - örvendezett. Merthogy Louai az orvosi egyetemet Szegeden végezte a nyolcvanas években és felejthetetlen éveket töltött Magyarországon.
Louai, vagy ahogy Szegeden magyarosították az “érthetőség kedvéért”, Lajoska, mai napig folyékonyan beszél magyarul, így hát öröme érthető volt a magyar beteg láttán: valljuk be, ritkán van alkalma egy szudáninak magyarul csevegni egy kicsit a Szilícium-völgyben. Öles léptekkel szelte át a folyosót, hogy honfitársunk szobájához érjen, aki ekkor éppen ott tartott a története mesélésében, hogy nem lenne meglepve, ha az orvosa is kém volna. Felesége szomorú tekintettel igazgatta a férje ágyán a takarót.
Ebben a pillanatban, repesve az izgalomtól az ajtót kivágva lépett be Loui, azaz Lajoska. Gyermeki örömmel harsányan és enyhe dél-alföldi akcentussal köszöntötte páciensét: “hogy vagyunk, hogy vagyunk, Kovács bácsi? Itt biztonságban van, minden rendben lesz magával.” A hozzátartozóhoz is volt pár kedves szava: “Kovács néni, ne tessék izgulni, nálunk jó kezekben lesz a férje, vigyázok majd rá.”
“Ugye megmondtam, ugye megmondtam”- kiabálta Kovács bácsi kikeredett szemekkel a feleségének, akinek az álla jobban leesett, mint a férjének.
(A történetet a Helsinki Bizottság egyik régi barátjától kaptuk. Köszönjük.)