A kormány eszement tervéről, hogy a kvótát perre viszi, ahelyett, hogy elfogadta volna. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász vendégposztja.
Azt kell itt tisztán látni, hogy kétféle „kvóta” van. Az egyik az Európai Unióról szóló szerződés (EUMSZ) 78 (3) cikkén alapul. Eszerint: „Ha egy vagy több tagállam olyan szükséghelyzettel szembesül, amelyet harmadik országok állampolgárainak hirtelen beáramlása jellemez, a Tanács a Bizottság javaslata alapján az érintett tagállam vagy tagállamok érdekében átmeneti intézkedéseket fogadhat el. A Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően határoz.”
Az ezen a bekezdésen alapuló döntés egyszeri áthelyezést irányoz elő. Az Európai Bizottság eredeti javaslata alapján nekünk senkit nem kellett volna átvennünk, hanem tőlünk vettek volna át 54 000 menekülőt. Mivel ezt a magyar kormány megfúrta, a végleges döntésben (2015/1601 sz. Tanács döntés) az szerepel, hogy az első menetben áthelyezendő 66 000 menekülőből 1294-et kell átvennie Magyarországnak.
Van egy másik ugyanilyen jogalapon született döntés, a 2015/1523 tanácsi döntés, amely 40 000 embert helyez át Olaszországból és Görögországból, akik közül Magyarországra még néhányszáz jutott volna.
Az utóbbit nem kívánja a kormány megtámadni. Vajon miért nem?
De a lényeg az, hogy függőben van egy másik kvóta, vagyis az „állandó”, normatív kvótarendszer kialakítása. Ennek alapja a Bizottság benyújtott javaslata [COM (2015) 450 final], a Dublin III. rendelet (az Európai Parlament és a Tanács 604/2013/EU rendelete) formális, a nemzeti parlamenteket is bevonó, rendes jogalkotási eljárásban megvalósuló módosításáról. Erről sincs szó az „oktrojált norma” elleni luxembourgi bírósági fellépést támogató törvényben.
Szóval az 1294 ember helyett (aki után fejenként 6000 eurót, azaz 1 872 000 forintot, azaz összesen 2 milliárd 422 millió forint támogatást kapott volna a magyar állam) a százmilliókba kerülendő pereskedést választotta.
Ilyet politikus, akinek megvan a józan esze, nem tesz.
Nagy Boldizsár