Történetünk hőse, Laci a Helsinki Bizottság ügyfeleiből lett összegyúrva. Most múlt 18 éves, érettségire készül, de nagy bajban van. Büntetlen előéletű, rendőrrel sose volt dolga, viszont rablással vádolják. A törvény és a józan ész szerint kerülhetett volna ugyan házi őrizetbe, mégis előzetes letartóztatását rendelték el. Szokásosnak mondható mindez, még akkor is, ha ennek a borsos árát nemcsak ő, hanem az egész társadalom fizeti.
Laci vagyok. Suliba járok, otthon is minden rendben. Kérditek: akkor meg miért vagyok börtönben? Ugyan erőszak nem volt, de két haverommal elvettük egy srác pólóját. Már látom, hülyeség volt. Néhány nap múlva vissza is adtuk. A rendőrök meg az ügyész azt mondta, alapos a gyanúja, hogy csoportos rablást követtünk el. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, vagyis bevarrtak a börtönbe. Azt mondják, hogyha szabadon maradok, meghiúsíthatom a büntetőeljárást. Sokan vannak itt hozzám hasonlók. Rögtön látni, ki az, aki még csak vár az ítéletre, mert annak nincsen kincstári rabruhája.
Már az elején volt ügyvédem, kirendelt, persze. Az előzetes meghallgatáson láttam először. Nem tudott semmit az ügyemről, tárgyalás közben futotta át a papírokat. Későn szóltak neki. Csak annyit mondott a bírónak, hogy mivel büntetlen az előéletem, meg fiatal vagyok, jobb lenne, ha szabadlábon védekeznék.
Az ügyész meg arra hivatkozott, hogy jobb, ha lefognak bennünket, mert még megfélemlítenénk a tanúkat, pedig ennek semmi jele nem volt. A bíró neki hitt inkább, a védőm érveiről szót sem ejtett.
Utána az ügyvéd azt mondta: ez a szokás, a bírók „nem akarnak hibázni”, és szinte mindig az ügyész indítványát fogadják el. Csak nagyon indokolt esetben mondanak nemet, de úgy látszik, az enyém nem ilyen.
Mondjuk, azt nem értem, miért nem rendeltek el inkább házi őrizetet. Úgysem tudnám megfélemlíteni a tanúkat, nem igaz? Ez lett volna mindenkinek a legjobb, az államnak se kerülne annyiba, mint a fogva tartásom. Minden három nyomkövetős lábpereccel töltött nap úgyis csak egy börtönnapot ér majd a jogerős büntetésnél.
Időről időre hosszabbítgatták az előzetesemet, noha a nyomozás öt hónap alatt lezárult. Utána is hiába fellebbeztünk, mindig elutasítottak. Pedig minden bizonyítékot összegyűjtöttek már, vagyis az eljárást már akkor sem tudtam volna meghiúsítani, ha akartam volna.
Az ügyvédem, akit közben már megfogadtunk, azt mondta: nagyon sajnálja, de ebben sincs semmi különös, így szokott ez lenni. Többnyire embertelenül zsúfolt zárkákban voltam. Napi egy óra séta, ha összejött. Egyébként meg még a heti háromszori fürdés idején hagyhattam el a zárkát. Egyéb „zárkán kívüli program” semmi. Azt mondták, „forduljak Strasbourghoz, ha nem tetszik”. Még az is lehet, hogy megteszem.
13 hónapot voltam fogva tartva, ebből 8 hónapot biztosan teljesen értelmetlenül. Most szabadulok. Nincs még ítéletem, de végre megkapom a lábperecem. Tudja valaki, miért kellett erre ennyit várni?