Nem igaz az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság nem törődött a határon túli magyarokkal. Ügyfeleink között nagy számban voltak határon túlról menekülő magyarok, akiknek ügyét akkor is felvállalta egyesületünk, amikor az első Orbán-kormány nem törődött velük.
Civil jogvédő szervezetként a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleit nemcsak a hivatalok és a bíróság előtt képviseli, tevékenységünknek a nyilvánosság is kiemelt terepe. A sajtó segíti munkánkat, és mi is segítjük a hozzánk forduló újságírókat. A tájékoztatást kötelességünknek tekintjük. Egy ideje mégis úgy döntöttünk, bizonyos sajtóorgánumok megkeresésére nem reagálunk. Tesszük ezt azokkal, amelyek nem közölték vagy meghamisították válaszainkat. Így járt el többször a Magyar Idők is.
Ezzel együtt is előfordul, hogy a nyilvánosságot foglalkoztató kérdések érkeznek ezektől a szerkesztőségekből. Ezekre a Helsinki Bizottság felületein válaszolunk.
A Magyar Idők újságírója a következő kérdezte tőlünk:
Szervezetük hány esetben látta el határon túli magyarok (határon túli magyar állampolgárok) képviseletét; hány esetben szólalt fel a határon túli magyarokat (határon túli magyar állampolgárok) ért jogsértések miatt? Felszólaltak-e valaha a nemzeti és vallási jelképek megrongálása, megcsúfolása ellen? Tettek-e lépéseket azért, hogy a határon túli magyarok (határon túli magyar állampolgárok), illetve a nemzeti és vallási jelképek határozottabb védelmet kapjanak?
Gyakori vád velünk szemben, hogy nem foglalkozunk, soha sem foglalkoztunk a határon túl élő magyarok emberi jogaival. Legutóbb Soltész Miklós államtitkárnak adtunk erre választ. Kőszeg Ferenc alapító elnökünk és Kádár András Kristóf társelnökünk által felidézettekből is kiderül: nem igaz az, hogy nem törődtünk volna a határon túli magyarokkal. Ügyfeleink között nagy számban voltak határon túlról menekülő magyarok, akiknek ügyét akkor is felvállalta egyesületünk, amikor az első Orbán-kormány nem törődött velük.
A Helsinki Bizottságnak már az 1989 tavaszán kiadott alapító felhívása is kitér a menekültek és köztük a magyar nemzetiségű üldözöttek ügyére. A Helsinki Bizottságnak később százával voltak olyan határon túli magyar ügyfelei, akik eleinte Romániából, majd a délszláv háborúk idején az egykori Jugoszláviából, elsősorban Szerbiából menekültek Magyarországra.
A Helsinki Bizottság éveken át küzdött azért, hogy a vajdasági magyar menedékesek itteni helyzetét rendezze a magyar állam. Erre azonban az első Orbán-kormány és Pintér Sándor belügyminiszter nem volt hajlandó. A kedvezményes bevándorlás lehetőségét végül a következő kormány belügyminisztere, Lamperth Mónika teremtette meg, de addigra a kérelmek száma a 2000-ben becsült 500-ról 140-re apadt. A többi vajdasági magyar vagy tovább ment Ausztriába, vagy félelmei ellenére visszatért Szerbiába.
A levél kitér arra is, hogy a Helsinki Bizottság fő feladata a magyar állam hazai jogsértéseivel szemben fellépni. „Ezért a határokon túl elkövetett jogsértések jellemzően nem tartoznak a mandátumunkba.” Már csak azért sem, mert a környező országok nemzeti jogában nem vagyunk járatosak, és jellemzően a képviseleti joguk is hiányzik, amely ahhoz kellene, hogy eredményesen nyújthassanak segítséget külföldi jogviták esetén.
Az államtitkárnak címzett levél itt olvasható.
S hogy mennyire vehető komolyan a Magyar Idők mostani érdeklődése? Ugyanez az újságíró 2016 augusztusában is feltett nekünk kéréseket. A legjobb tudásunk szerint válaszoltunk neki, de lapja nem közölte sorainkat. Pedig akkor is kitértünk a Szerbiából elüldözött magyarok itteni kálváriájára és helyzetük legalizálása ügyében tett erőfeszítéseinkre. Nem volt szükség tehát különösebb nyomozásra vagy újabb kérésekre, elég lett volna a kilenc hónappal ezelőtt írtakat felidézni és közölni. De hát, úgy tűnik, a konzervatív napilap a szokásosnál hosszabb kihordási idővel működik.