Óvodás korunktól fogva annyi részletet hallottunk csodálatos nagy nemzeti ünnepünkön 1848. március 15-éről, hogy a témában nehéz újat mondani. Emberi jogi kalendáriumunk most arra vállalkozik, hogy a pesti forradalom első napjának 12 tán kevésbé közkeletű, mégis fontos részletét idézze fel. Ez a fényes nap teljes joggal tekinthető az utca forradalmának, amely példásan békésen és derűsen zajlott le. Sok minden kedvező külső körülmény kellett ehhez, de Tömeg Őfelsége, a pesti nép így is tüneményesen viselkedett. Rájuk méltán lehetünk büszkék, tőlük mindig tanulhatunk.
1. A „márciusi ifjak” március 9. óta eredetileg francia mintára „bankettet” (lakomát), voltaképpen nagy népgyűlést szerveztek volna az ellenzék támogatására. A helyszín is párizsi módi szerint lett kiválasztva: ahogy a Mars-mező ott, úgy itt a Rákos mezeje lett volna, hogy minél többen férjenek el. Az időpontot pedig a szokásos József napi országos vásárhoz igazították, amely idején vidékről tízezrek áramlottak a városba. Ráadásul március 19. éppen vasárnapra esett. Itt akarták közfelkiáltással elfogadtatni az Irinyi József által összeállított 12 pontot is. Aztán a külföldi és hazai konstellációk miatt mégiscsak előbbre hozták, de szerencsére szerdán (márc. 15.) is elég sokan voltak ahhoz itt a vásáron, hogy a forradalomnak rögvest hírét vigyék országszerte.
2. A pesti forradalom kemény magja a liberális nemesek és értelmiségiek, a céh- és mesterlegények mellett az egyetemi ifjúság volt. Ekkor is, mint 1956-ban, megpróbálták a diákokat eltántorítani a tüntetéstől. Jedlik Ányos dékán (© dinamó és öngerjesztés elve!) egyszerűen eltiltotta őket a politikai megmozdulásoktól. Ennek ugyan semmi foganatja nem lett, de a nagyszerű szerzetestanár belebukott, pedig egyébként jó hazafinak számított. A forradalom alatt nemzetőrnek állt, Pest ágyúzása alatt pedig megmentette az egyetem műszaki szertárát.
3. A 12 pont kézírásos szövege már márc. 15. kora reggelén feltűnt a pesti épületek falain. És a házilagos plakátok az aznapi tüntetésre invitálták a pestieket.
4. Ebből a helytartótanács arra következtetett, hogy nem lesz komoly jelentősége a ribilliónak. És abban is igencsak bíztak, hogy az egyetemi tiltás távol tartja majd az egyetemistákat. Sőt azt gondolták, hogy a szerdai tüntetés elsődleges célja éppenséggel az egyetemi tiltás és a rektor elleni tiltakozás lesz.
5. A hatalom eleve nem számolt jelentős számú katonaság bevetésével, noha mintegy 8500 katona állomásozott Budán és Pesten. Nem azért, mintha féltették volna a tüntetőket. Hanem maguktól a katonáktól féltek, a helyőrség nagyobbik részét ugyanis a lázongó Észak-Itáliából sorozták (Evviva l’Ungharia!), és legénységnek csak a negyede volt megbízhatónak tekintett osztrák vagy cseh baka.
6. A Pilvaxból 10–15-en indultak el az Újvilág utca felé, ahol az orvosi kar működött. Ott már 300–400-an lehettek. Az egyetem piacán a tömeg 2000 fősre duzzadt. (Ez nem volt akármi, mert kb. 1000 egyetemista tanult a városban.) És Landererék nyomdája elé már mintegy 5000-en érkeztek. (Pesten akkoriban mintegy 100 ezren laktak, Budán kb. 45 ezren.)
7. A jó szimatú, egyébként közkeletű gyanú szerint rendőrségi besúgó Landerer Lajos felkészült a fogadásukra. Legényeivel ismertette a haditervét: ha kevesen jönnek, akkor ki kell verni őket a műhelyből, ha sokan lesznek, engedelmeskedni kell nekik. Az utóbbi forgatókönyv lépett életbe. Azért a nyomdatulajdonos haladék nélkül még aznap kirúgta egyik nyomdászát, Siegmund Wintert, mondván, túlzott készségességet tanúsított a forradalmár uracsok követelései iránt. Hogy aztán egy nap múlva mégiscsak visszavegye.
8. Amíg a nyomdában folyt a munka, a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatása, addig a szónoklatokkal tartották egybe a tömeget. A rögtönzött beszédek németül is elhangzottak, hogy a helyi polgárok és munkások is értsék Degré Alajost, Jókai Mórt, Petőfi Sándort, Vasvári Pált, Irányi (Halbschuh) Dánielt, Bulyovszky Gyulát, Egressy (Galambos) Gábort és Hermann Rosenfeld zsidó orvostanhallgatót. A 12 pontot németül is kinyomtatták. A pestiek többsége akkoriban ugyanis német anyanyelvű volt.
9. A forradalom kellős közepén, délben a tömeg feloszlott és a nép elvonult megebédelni. Elvégre üres gyomorral forradalmat sem lehet csinálni.
10. Ebéd után a Nemzeti Múzeumnál a „szakadó eső dacára” tízezren sereglettek egybe. De nem ez a létszámcsúcs, mert a Városháza előtt délután 4-kor 15–16 ezresre hízott az izgatott sokaság, és Budára már több mint 20 ezren vonulnak át a hajóhídon át. (A Lánchíd ekkor még nincsen kész.) Egy biztos, ekkora tömeg még nem tüntetett itt. Ez az a helyzet, amely láttán Petőfi szerint „a nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett”, vagyis elfogadta a forradalmárok 12 pontos követelését, és hozzájárult óvadék ellenében Táncsis Mihály feltételes szabadlábra helyezéséhez.
11. Stancsics Mihályt (merthogy hivatalosan így hívták) ennek az engedélynek a birtokában szabadítja ki a nép a budai börtönből. Élettársával, Terézzel bérkocsiba ültetik, és a szabadítók kifogják a lovakat, és ők húzzák át Pestre a járművet. A város, ahogyan Buda és Óbuda is fényben úszik, általános tehát a forradalmi testvérvárosok díszkivilágítása. A spontán lelkesedést az is serkenti, hogy olyan helyeken, ahol az ablakokban nincsenek égő gyertyák, ott némely garázdák betörik az ablaktáblákat…
12. „Szabad a sajtó! ... – Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarai. Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs ... Vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága? […] Oh szabadságunk, édes kedves ujszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt. […] Késő éj van. Jó éjszakát szép csecsemő ... szép vagy te, szebb minden országbéli testvéreidnél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek. Jó éjszakát!” Írta felhevülten aznapi naplóbejegyzésében Petőfi Sándor. S hogy a „szabadság, szerelem” kettős jelszavát valóban személyes életprogramjává tette, ahhoz némi adalékkal szolgál, hogy fia, Zoltán éppen 1848. december 15-én jött a világra. Napra pontosan 9 hónappal a forradalom kezdőnapja után.