57 éve hirdette ki ítéletét az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság egy szovjet kém, Rudolf Ivanovics Abel ügyében. Őt egy nagyszerű, a jogállam iránt elkötelezett ügyvéd, bizonyos James B. Donovan (1916–1970) képviselte. Ő látható mai képünkön. Azóta, hogy a függetlenségi háború idején John Adams – a későbbi elnök – védte az 1774-es bostoni mészárlásban bűnös angol katonákat, tán egyetlen amerikai védőügyvédnek sem jutott Donovanénél gyűlöltebb védenc.
Ugyan Legfelsőbb Bíróság a lehető legkisebb többséggel (öt szavazattal négy ellenében) megerősítette Abel hosszú börtönbüntetését, mert törvényesnek mondta ki a bizonyítékok (egyébként szabálytalan) lefoglalását és a házkutatást, Donovan ügyvédi-jogvédői teljesítménye – ahogyan minden követ megmozgatott gyűlölt védence érdekében – mégis figyelmet érdemel ma is. Mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez. Nem csak Amerikában, hanem minden jogállamban, így nálunk is így kellene lennie.
„A hírhedt – és a kisstílű – bűnözők ügyei alkalmasak a rossz igazságszolgáltatásra. Ha egy jegyzőkönyvet átitat a bűn, néha még a bírák is lazítanak az éberségen, és hagyják, hogy a politika levágja a kanyarokat, az alkotmányos eljárásjogi szabályok ellenére. Ez a szokás történelmünk bizonyos szakaszaiban és bizonyos bíróságokon leszállította az igazságszolgáltatás szintjét. Az adott esetben a baj megbocsáthatónak tűnhet. Ám a gyakorlatnak, amelyet a precedens hoz létre, mérhetetlenül ártalmas és sérelmes következményei lesznek. Erre kiváló példa a jelenlegi döntés” – minősítette a többség döntését az egyik kisebbségben maradó bíró, William O. Douglas. De most talán nem is a konkrét ítélet a lényeg.
„Miért védjük a bűnözőket, a rosszakat, az érdemteleneket, az idegeneket, az ellenséget? Miért éppen a külföldieket védjük? Mit piszmogunk annyit a jogi garanciákkal, mikor mindenki láthatja, milyen nagy a baj?” Ilyesmi kérdésekként megfogalmazott bírálatokat kapunk tömegével jogvédőként. (Többnyire vaskosabb minősítésekkel fűszerezve.)
Olykor és pillanatokra mi magunk is elbizonytalanodunk, vajon mi haszna a mi munkánknak, ha már ennyire nem érti és elutasítja a közvélemény. Donovan példája segít ilyenkor. Ő védte az ötvenes évek végén Rudolf Ivanovics Abel szovjet „mesterkémet”. A hidegháború időszakát éltük. A politika és a közvélemény is az amerikai életforma legnagyobb ellenségének a szovjeteket tekintette, akikkel szemben voltaképpen bármi megengedhető. Donovan azonban mégis mindent megtett védencéért, pedig ő maga is antikommunista patrióta volt. Pontosan ezért ragaszkodott a jogállami garanciákhoz, amelyek mindenkinek kijárnak, még az ellenségnek is.
Bár a hidegháború véget ért már, Donovan megközelítése mégis időszerű maradt, és Magyarországon is érvényes üzenete van. Itt van mindjárt a könyv ajánlása: „Azoknak az amerikai ügyvédeknek, akik a gyengéket, a szegényeket és a népszerűtleneket védik.” Az Abel-ügy kapcsán akkoriban nagy vita folyt arról, vajon egy külföldit is megillethetnek-e azok a jogállami garanciák, amelyeket az amerikai alkotmány biztosít. Donovan egyetértően idéz egy korabeli cikket: „A történelem egyértelműen bebizonyította, hogy az alkotmányos kiskapuk, amelyeket külföldiek esetében nyitogattak, hamarosan használatba kerültek az állampolgároknál is.” Nálunk ezek a kiskapuk már 2015 óta tárva-nyitva állnak, de mintha nem vennénk róla tudomást.