A kormánytöbbség törvénymódosítása alapján a belügyminiszter 2012 óta olyan rendőröket és fegyőröket is állományban tarthat, akiket a bíróság jogerősen akár két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt el. 2017-ig 50 elítélt hivatásos fordult a miniszterhez, aki 29-őjüknek adott felmentést. Ők, a súlyos bűncselekmény miatt jogerősen elítélt személyek így továbbra is a testület tagjai maradhattak. 2009-ben ellenzékben merőben más volt a mostani kormánytöbbség álláspontja.
Az izsáki halálos rendőri bántalmazás elkövetői a tárgyaláson
Mindössze két évig tartott az az üdvös állapot, hogy a belügyminiszter nem szólhatott bele a jogerősen elítélt rendőrök és börtönőrök szolgálati viszonyának alakulásába. 2012. január 1. óta azonban újra kedve szerint dönthet a megpörkölődött, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt rendőrök és fegyőrök alkalmasságának vagy alkalmatlanságának megítéléséről – mégpedig annak a meglehetősen gumiszerűen megfogalmazott rendelkezésnek a figyelembevételével, hogy „az elmarasztalás alapjául szolgáló magatartás a további szolgálatellátást feltehetően hátrányosan nem befolyásolja”.
A közvélemény többnyire valamelyik megrázó rendőri, fegyőri bántalmazás kapcsán értesül arról a helyzetről, hogy, bizony, sokszor rovott múltú rendőrök is továbbszolgálhatnak. Így volt ez a rendőrség 2006. őszi brutális fellépése nyomán vagy a halálos izsáki kényszervallatás hatására. De ez történt a mi hatvani ügyfeleink esetében is, amikor két már korábban elítélt rendőr bántalmazta őket.
A hatóság embereivel szemben természetesnek mondható, hogy az erkölcs terén az átlagosnál többet várunk el. Különösen így van ez törvényes erőszak alkalmazására feljogosított rendőrök esetében. Ők ráadásul többféle bűncselekményt követhetnek el, mint mi, közönséges állampolgárok. Velünk ellentétben a hivatásosok katonai bűncselekmények miatt is bíróság elé állíthatók, például kötelességszegés vagy szolgálati tekintély megsértése miatt. De más különbség is akad: az egyik civiltől a másik civilnek „kiszalasztott” pofonnak a legtöbbször semmiféle jogi következménye sincs, de más a helyzet, ha a pofonosztó egy szolgálatban lévő rendőr vagy fegyőr. Az már elkerülhetetlenül büntetőügy. És ez így van jól. Az intézkedő rendőr ugyanis az állami erőszakot testesíti meg, amelynek jogszerűnek és arányosnak kell lennie.
Elvileg tehát a törvény betűje szerint a rendőr bűnelkövetők több tilalmas dologért és súlyosabb büntetésre számíthatnak. A tapasztalat azonban mást mutat. Hivatásosok ellen indított büntetőeljárások csak 1–4%-ban kerülnek bíróság elé, s az enyhének tűnő ítéletek gyakran zárulnak azzal, hogy a megtévedt rendőrt, fegyőrt előzetesen mentesítik a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Ennek pedig az az eredménye, hogy a bűnös továbbszolgálhat.
Igaz, elképzelhető olyan különleges helyzet, amikor a felfüggesztett börtönbüntetés mellett túlságosan súlyos szankció lenne a szolgálati méltatlanság megállapítása. Ha így lenne, akkor ennek kimondására azonban csakis az összes körülményt jól ismerő, független és pártatlan bíróságnak lenne szabad lehetőséget biztosítani. Ehhez képest egészen 2009. december 31-ig a szolgálati törvény lehetőséget adott a rendőrséget felügyelő belügyminiszternek is arra, hogy a méltatlanság megállapításától – és ezzel az elbocsátástól – eltekintsen, ha a felfüggesztett szabadságvesztés nem haladja meg az évet. A miniszternek ez a jogosítványa – a Helsinki Bizottság örömére – 2010. január 1-jével megszűnt. Ez az állapot azonban nem tartott örökké, mert a „kétharmad” visszaadta a miniszter „méltányossági jogát”, sőt a 2012. január 1-jén hatályba lépett rendelkezés immáron a kétéves felfüggesztett szabadságvesztésnél is megengedi a miniszteri pardont.
Már csak azért is érdekes a fideszes többség pálfordulása, mert a 2006-os események után – igaz, akkor még ellenzéki kisebbségben – hangosan követelte a brutális rendőrök példás megbüntetését, és azt, hogy egyetlen rendőr se maradhasson hivatalában, ha a bíróság bűnösnek találta. Munkatársunk, Tóth Balázs külsős szakértőként felszólalt az Országgyűlés emberi jogi bizottságának 2009. október 20-i ülésén: „Nem szerencsés az a szabályozás, hogy azokat a hivatásos állományú rendőröket, akik szándékos bűncselekményt követtek el, és őket adott esetben feltételes szabadságvesztésre ítélik, abban az esetben, ha a bíróság előzetesen mentesíti a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, akkor ők a rendőrség kötelékében továbbra is szolgálhatnak. […] a jogalkotói szándék az, hogy megtartsuk a rendőröket minél nagyobb számban a rendőrség kötelékében. Ezzel egyet is értünk, de egy-két évvel ezelőtt, amikor a zavargások után megszülettek az első ítéletek, akkor úgy látszott, hogy […] konszenzus kezdett […] kialakulni. Készültek is tervezetek, amelyek [azt tartalmazták:] abban az esetben, ha egy rendőrt szándékos bűncselekmény miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélnek, akkor ne maradhasson előzetes mentesítés esetén sem a rendőrség kötelékében.”
Kollégánk szavait a jelen lévő akkori ellenzéki képviselők (Bíró Ildikó, Ékes Ilona, Varga József és Semjén Zsolt) nagy tetszéssel fogadták, és kevesellték, hogy a Bajnai-kormány csak a miniszteri pardont szünteti meg, a bíróit nem. Ehhez képest 2011 végén a szolgálati törvény módosításakor – már kormányon lévőként – négyük közül hárman is megszavazták a miniszteri jogkör visszaállítását. Egyedül Bíró Ildikó nem, de ő nem is voksolhatott, mert 2010 óta nem parlamenti képviselő.
A Helsinki Bizottság 25 éve foglalkozik a rendőri, börtönőri erőszak áldozatainak jogi képviseletével. Tapasztalataink azt mutatják, gyakorlatilag ma is alig van esélye annak, hogy a nyomozó hatóságok a bántalmazás körülményeit feltárják és az elkövetőket megbüntessék. Mindezt nem magyarázzák megfelelően sem a bántalmazás bizonyítási nehézségei, sem pedig az a lehetőség, hogy esetleg bosszúból születnének a feljelentések. A strasbourgi bíróság több esetben marasztalta el a magyar államot és ítélt meg kártérítést a Helsinki Bizottság ügyfeleinek, mert az állam nem tett meg mindent azért, hogy kivizsgálja a lehetséges kínzásos ügyeket és megtalálja a felelősöket.
Több körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy feltűnően lejt a pálya a rendőr, fegyőr elkövetőknek. Az egyik ilyen a miniszteri mentesítés lehetősége.
Idén éppen ezért kértük ki közadatként, hogy a belügyminiszter hányszor adott pardont elítélt hivatásosoknak. Kiderült, 2012 és 2017 között összesen 50 jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egyenruhás kérte a minisztert, hogy tekintsen el a „hivatásos szolgálatra való alkalmatlanság megállapításától”, és 29 fő esetében (58%) Pintér Sándor ezt is megtette.
Meglehet, nem mindegyik pardonban részesülő hivatásos bántalmazott vagy kényszervallatott, de azért elég súlyos bűncselekményt követett el ahhoz, hogy a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje őket. Mondjuk, bizonyítékot hamisított vagy megvesztegették. Például a mi hatvani ügyfeleinket bántalmazó három rendőrt közül kettőt korábban hivatali visszaélés miatt ítélték el.
Az erőszakos és korrupt rendőröknek adott miniszteri pardonnak olyan hatása van a testületre, mint a ládában hagyott rohadt almának: az ilyen gyümölcs továbbrohasztja a vele szorosan összezárt többit. Hogy miért néz mégis félre a miniszter? Csak találgathatunk.
Egy biztos. Nem csak maga a bántalmazás vagy a kínzás sértheti az emberi jogokat, hanem az is, ha az állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a bántalmazásos ügyeket és megtalálja a felelősöket. Az állam szemérmesen lesütött szeme vagy félrepillantása ugyanis jelzés a tetteseknek és a társadalomnak: a brutális hivatásosoknak nem kell tartani a következményektől.