1989 csodája után sokan képzeltük, hogy a világ végérvényesen szakít korábbi esztelen gyakorlataival, így nem lesz több népirtás sem. Azonban a ruandai és a srebrenicai genocídium néhány éven belül ki kellett józanítsa az álmodozókat: a megváltás még távol, a történelem nem ért véget, „az emberfaj sárkányfog-vetemény” maradt továbbra is.
1995 júliusában mintegy 8700 boszniai muszlimot, férfit és fiút gyilkoltak meg a Szerb Köztársasági Hadsereg (VRS) martalócai Ratko Mladić vezetésével. A kivégzések előtt az áldozatokat megfosztották minden azonosításra alkalmas tárgyuktól. A gyilkosok célja nem egyszerűen a srebrenicai férfiak kivégzése volt, a mészárlás az egész boszniai muszlim közösség ellen irányult. Dolgukat megkönnyítette, hogy ekkorra már a néhány ezres település lakossága a környékről ide menekülők miatt 40 ezer fölé duzzadt.
Korábban az ENSZ-haderők (UNPROFOR) biztonságosnak minősítették Srebrenicát. A „különleges övezetben” állomásozó holland kéksisakosok passzivitása sokban hozzájárult ahhoz, hogy a VRS mészárosai ennyi embert meggyilkolhattak „zavartalanul”. Nyilvánvaló, hogy a tétlenkedő katonák felelőssége nem ér fel a gyilkosokéhoz, de nem lehetnek nyugodt álmaik nekik sem. (2013-ban egy holland bíróság megállapította Hollandia felelősségét, és kártérítésre kötelezte őt.)
A nagyhatalmak is kevés erélyt mutattak akkoriban. A volt Jugoszlávia ügyeivel foglalkozó hágai székhelyű nemzetközi büntetőbíróságon (ICTY) tett tanúvallomások szerint a britek, az amerikaiak és a franciák már jóval azelőtt elfogadták, hogy a srebrenicai és a két szomszédos „biztonságos terület” (enklávé) fenntarthatatlan, hogy Mladić csapatai elfoglalták volna a várost. A „békéért cserébe” szívesen átadták volna Srebrenicát és a környező területeket a szerbeknek. Az etnikai tisztogatást ugyan „nem szerették”, de „realitásként fogadták el”.
A szerb csapatok nem tartották be az ENSZ felügyelte egyezséget. Ugyan szabad elvonulást ígértek a bosnyák civileknek, a férfiakat mégis leszállították a buszokról a város melletti ellenőrzőpontokon. A kivégzések napokig tartottak. A tömegsírokat földgyaluval egyengették el, hogy nehezebb legyen megtalálni őket.
A bosnyákokkal szembeni etnikai tisztogatásokban sok ezren haltak meg más helyszíneken (Bratunac, Brčko, Foča, Zvornik, Cerska, Snagovo stb.) is, de Srebrenica az áldozatok száma, a kivégzés hidegvérű brutalitása és a nemzetközi közösség tétlensége miatt is a délszláv háborúk kegyetlenségének és értelmetlenségének szimbólumává vált. Mostar, Szarajevó blokádja vagy Vukovár mellett Srebrenica borzalmainak képei is beleégtek az európai közösségi emlékezetbe.