A kormány felszámolja a Károlyi István Gyermekközpontot Fóton. A menedékkérő, oltalmazott és menekült gyerekeket az aszódi javítóintézethez paterolja át. Noha a gyerekek érdekeit nagyon is sérti, de a kormányzat szemléletéhez jól illeszkedik, hogy egy büntetés-végrehajtási intézet hátsó kertjébe száműzik azokat a gyerekeket, akik maguk is többnyire súlyos bűncselekmények szemtanúi és áldozatai voltak.
Fotó: 24.hu
Egy normálisan működő állam normálisan működő gyermekvédelmi rendszerében magától értetődő, sőt, üdvözlendő dolog lenne az, amiről a Magyar Hírlap beszámol:
„A kommunizmus évtizedei alatt szinte száműzték a társadalomból az árvákat és a fogyatékos embereket. A gyermekotthonokat, az intézményeket is sok esetben a települések szélén álló, leromlott kastélyokban, egykori kolostorokban alakították ki. A kormány határozott célja, hogy megszűnjenek ezek a nagy létszámú, korszerűtlen gyermekotthonok Magyarországon.”
Azonban ami most a fóti Károlyi István Gyermekközpont körül történik, az minden, csak nem egy normálisan működő gyermekvédelmi rendszer újabb sikere. A kormány fent idézett tirádája a tények ismeretében végtelenül cinikus, a gyerekek életére gyakorolt hatása pedig rendkívül kockázatos.
A Károlyi István Gyermekközpont nem egy tömegintézmény. Területe egy nagy őspark, amin kisebb házakban laknak a gyerekek. A park területén lévő kastélyban nem laknak gyerekek. A megnyugtató, zöld környezetben sok gyerek érezheti magát életében először otthon igazán.
A Magyar Helsinki Bizottság több, jelenleg a gyermekközpontban elhelyezett, szüleitől elszakadt menekült, menedékkérő és oltalmazott gyermek jogi képviseletét látja el és látta el a múltban is. Az elmúlt években több száz egyedül érkező, végletekig kiszolgáltatott, megalázott, kihasznált és védelemre, támogatásra szoruló gyermeket képviseltünk a menekültügyi eljárásban és nyújtottunk nekik civil és állami partnereinkkel együtt segítséget abban, hogy elkezdhessék megélni gyermekkorukat.
Láttuk, hogy a fóti gyermekközpont működése nem mentes a hibáktól. Hogy is lehetne az? Az állam magasról tesz a gyermekvédelemre, amelyben alulfizetett, de túldolgoztatott közalkalmazottak igyekeznek lényegében társadalmi munkában elvégezni azt az embert próbáló feladatot, amit a gyermekotthonokban elhelyezett gyerekek nevelése jelent.
Különösen igaz ez azoknál, akik a háború elől menekültek, és nem egyszer szemtanúi voltak édesanyjuk, édesapjuk, testvéreik vagy barátaik megkínzásának és megölésének. Közülük nem kevesen maguk is átélték, milyen a kínzás, a rabszolgasor vagy a szexuális bántalmazás. Ezért kellett elhagyniuk sokszor tragikusan fiatalon hazájukat. A Helsinki Bizottság legfiatalabb, a fóti gyermekközpontban elhelyezett menedékkérő gyermek ügyfele épphogy nyolc éves volt.
A gyerekeket azonban nem csupán védeni kell. Alapvető emberi jogaikat is tisztelni kell.
Minden gyermeknek joga van a békés, kiegyensúlyozott testi, lelki, érzelmi és mentális fejlődéshez.
Minden gyermeknek joga van az oktatáshoz, a kikapcsolódáshoz, a békés, nyugodt otthonhoz és a megfelelő fejlődést biztosító környezetben.
Az állam feladata nem merül ki annyiban, hogy nem akadályozza a gyerekeket abban, hogy éljenek jogaikkal, hanem aktívan elő is kell segítenie e jogok gyakorlását. Ezért tartunk fenn adóforintjainkból iskolákat, gyámhatóságokat és gyermekotthonokat. Ez utóbbiak kialakítása, működtetése és fenntartása csak akkor lehet jogszerű, ha az a gyerekek mindenek felett álló érdekének mentén történik. Nem úgy, mint most.
A kormányzati szócsőben idézett nemes célok ugyanis nem teljesülnek a Károlyi István Gyermekközpont bezárásával. Az a szakmai közösség teljes kihagyásával, titokban folyik – a sajtóértesülések szerint az aszódi fogadóintézmény sem igazán tudja, pár hónap múlva hogyan is kellene közösségébe integrálnia a menekült gyermekeket.
Hová helyezik majd el őket? A legfrissebb információink szerint az erre kijelölt épület évek óta egy romhalmaz. Mivel igazolja a kormány, hogy egy omladozó házba zsuppolná a gyerekeket ahelyett, hogy felújítaná a nekik évek óta biztonságos otthon adó fóti gyermekközpontot, vagy megerősítené és alkalmazná a menekült gyerekek fogadására az elmúlt években kiépült nevelőszülői hálózatot?
Hogyan garantálják majd megfelelő elkülönítésüket a javítóintézetben fogvatartott gyerekektől?
Ki, mikor és hogyan tájékoztatja a fóti menekült gyerekeket arról, hogy mi történik velük? Melyik kormányzati szereplő talál majd időt, energiát (és bátorságot?) arra, hogy elmondja a gyerekeknek, mi történik velük, hová kerülnek és válaszoljon az aggodalmukra, kérdéseikre és eloszlassa a félelmeiket? Ki teszi ezt meg olyan nyelven, amit jól értenek és beszélnek?
Mi lesz a gyerekekkel régóta együtt dolgozó, őket ismerő gyermekvédelmi szakemberekkel? Ők folytathatják a munkájukat Aszódon is? Ki fog vigyázni a gyerekekre és felelősségteljes felnőttként napi szinten részt venni az életükben akkor, ha őket kiszakítják az életükből?
Miképpen kívánja garantálni a kormány azt, hogy a gyerekek a jövőben is folytathassák a tanulást azokban a budapesti iskolákban, ahová most járnak?
Hogyan kíván a kormány reagálni az aszódiak félelmeire és véleményére, egyben pedig biztosítani a gyerekek fizikai biztonságát úgy, hogy az elmúlt években ő maga szította tudatosan a menekültek, köztük a fóti gyerekek ellen irányuló gyűlöletet?
A fenti csak egy pár a megválaszolásra váró kérdések közül, melyek szemmel láthatóan a legkevésbé sem fontosak a kormánynak. Minket, velük szemben érdekelnek a gyerekek jogai. Egyszer már megvédtük fóti ügyfeleinket a kormány önkényétől, és ha szükséges lesz rá, most is így fogunk tenni.
Szekeres Zsolt