A kezdetektől kétségek övezték az észak-ír kiegyezést lehetővé tevő egyezményt, a bonyolult duális önkormányzati rendszer csak pillanatokig működött, mégis nagy jelentősége van a nagypénteki egyezménynek. Esélyt adott a békés életre egy gyűlölettől régóta átitatott európai válságrégiónak. A Brexit ezt is veszélybe sodorta.
„Az európai integrációs folyamatok a második világháború után képesek voltak tartós békét teremteni a kontinensen.” Összességében, persze, ez így van. De mindig voltak olyan válsággócok, ahol az erőszak és a félelem volt az úr. Kétségtelenül ilyen hely volt Észak-Írország.
Az Ír Köztársaság teljes függetlené válása (1949) nem vetett véget az erőszaknak, az ír köztársaságiak nem nyugodtak bele, hogy a protestáns (angol, skót) többségű Ulster, Észak-Írország brit uralom alatt marad. Amint az IRA lemondott az erőszakról, megjelentek kisebb kisebb-nagyobb csoportok, amelyek a merényletektől sem riadtak vissza. A britek pedig többször gyilkoltak meg ártatlan embereket. Mint az megszokott a polgárháborúkban, itt sem a hadviselő felek, hanem a civilek voltak a legkiszolgáltatottabb helyzetben.
Több mélypontja is van a szembenállásnak, a véres vasárnap, véres péntek, a Maze börtönben éhségsztrájkoló Bobby Sands és kilenc társa éhhalála vagy a Konzervatív Párt elleni brightoni robbantásos merénylet, amelyet a miniszterelnök M. Thatcher csak különös szerencsével úszott meg. A törzsies gyűlölet áthatotta a protestáns és katolikus közösségeket is. Erős társadalmi támogatottsága volt a bosszúnak és erőszaknak, hiszen kölcsönös sérelmekből sohasem volt hiány.
1993-ban London nyilatkozatban foglalt állást a békés rendezés mellett, 1994-től pedig Clinton amerikai elnök is jelentős erőket mozgósított a megállapodás érdekében, már csak azért is, mert a sokmilliós amerikai ír közösség az IRA, illetve az amerikai Demokrata Párt fontos támogatójának számított. Az IRA és a Sinn Féin azonban megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó beszolgáltatni a fegyvereit, a tűzszünet pillanatok alatt véget ért, és bomba robbant Londonban.
Tony Blairnek, az új brit miniszterelnöknek ígéretekkel és ultimátummal sikerült egy asztalhoz ültetnie a feleket, és megszületett a nagypénteki megállapodás, amely egyfajta önkormányzati modell szerint a két közösség kompromisszumára építi a helyi kormányzást. Noha az észak-ír nemzetgyűlés és kormány alig-alig működött az eltelt 19 évben, így permanens politikai válság sújtja az országrészt, Észak-Írország mégiscsak sokkal élhetőbb hely lett, mint amilyen korábban az egyezmény előtt volt. Ez a kiegyezés sokat ér az ottani embereknek. Ezt tette kockára a Brexit, amely újra kemény határt vonhat az Ír-sziget két országa közé.