„Amikor gyerekeket zárnak be a halálnak kitéve őket, egyszerűen az emberi szív legmélye is tiltakozik a brit uralom ellen.” E szavak a későbbi angol miniszterelnök, az akkor ellenzékben lévő David Lloyd George képviselőtől valók, aki élesen támadta az angol kormány háborúját Transvaal és Oranje, a két dél-afrikai búr köztársaság ellen. A hódító háborúnak akkor veszett el a támogatása brit földön, amikor kiderült, hogy Kitchener tábornok a nyakas búr gerillákat azzal akarja megtörni, hogy tanyáikat felperzseli, az otthon maradt asszonyokat és gyerekeket hatalmas sátortáborokba kényszeríti. Ezeket szokás az újkor első koncentrációs táborainak tekinteni.
Pedig 1900-re, amikor a táborok működni kezdtek, a búrok voltaképpen már vereséget szenvedtek. Komoly reguláris erejük nem volt, s a berendezkedő brit gyarmati erőknek tudtak csak kellemetlenséget okozni szabotázsokkal, kisebb csetepatékkal. A britek azonban minél hamarabb le akarták zárni a háborút, amely terveik közt nem is szerepelt, mert nem számítottak ilyen szívós ellenállásra a többségében parasztokból álló, néhány tízezres haderőtől.
Az aljas terv bevált, a búr erők 1902 tavaszán végképp feladták a kilátástalan küzdelmet, és május 31-én Pretoriában aláírták a békediktátumot. A mintegy másfél éven át működő koncentrációs táborokban 25 ezer nő és gyerek halt meg, többségük fertőző betegségekben, járványokban. Az elégtelen és egyoldalú élelmezés is hozzájárult a nagy pusztításhoz.
Nagy-Britannia nemzetközi presztízse többszörös csorbát szenvedett. A puskás farmerekkel szemben tehetetlenkedő hadsereg lebőgésénél sokkal nagyobb volt magának a birodalomnak az arcvesztése, amelynek propagandája igyekezett civilizációs misszióként feltüntetni a gyarmati hódítást. Hát itt szó sem volt erről: a birodalomnak gazdag nyersanyag-lelőhelyekre fájt a foga, és nem számított neki tízezrek, ártatlan gyerekek és nők halála.
#emberijogikalendarium #emberijogok2019
