A rendőrök tétlenségükkel bátorították a homofób garázdákat

A rendőrség tegnap nem avatkozott közbe, hagyták, hogy egy homofób banda megakadályozzon egy zártkörű kulturális rendezvényt az Auróra közösségi házban. Arra hivatkoztak, hogy nem volt joguk intézkedni. Ez nem igaz. Egyenesen kötelező lett volna közbelépniük, mert a rendbontók akár többféle bűncselekményt és szabálysértést is elkövethettek. Nem először fordul elő ilyen. A rendőrség önkényesen válogatja meg, kinek segít, kinek nem, kit véd meg, és kit nem. Ilyet nem tehetne. Ezért a Magyar Helsinki Bizottság panaszt tesz a rendőri mulasztás miatt, és feljelenti a garázdákat.

Tegnap szélsőjobboldali bajkeverők, élükön Budaházy Györggyel megjelentek az Auróra Közösségi Házban, ahol egy LMBTQ-témájú zártkörű rendezvényt tartottak. Transzparensekkel, hangosbeszélővel, melegellenes jelszavakat skandálva vették be magukat a helyszínre, ahol „spontán tüntetést” tartottak, megfélemlítve a résztvevőket és szervezetőket, akik így el sem merték kezdeni a rendezvényt.

A szervezők távozásra szólították fel őket, amit azzal a felkiáltással utasítottak el Budaházyék, hogy szerintük egy nyilvános helyen vannak, ahol azt csinálnak, amit akarnak. Ezt is tették, még azután is, hogy a hely üzemeltetői közölték, a helyet bezárják, és csak a személyzet tartózkodhat a továbbiakban ott.

Nem intézkedtek

Ezért a hely üzemeltetői és a szervezők kihívták a rendőröket, akik 20 perc múlva ki is érkeztek, de rövid körülnézés után távoztak is a házból, és közölték a szervezőkkel, hogy nem fognak intézkedni a rendbontókkal szemben. Ők ebbe a vitába nem szólhatnak bele, ők egy nyilvános helyről nem fognak senkit elvinni.

A szervezők sorolták nekik a lehetséges bűncselekményeket és szabálysértéseket, amelyeknek legalább a gyanúja felmerül. Mindez nem hatotta meg a rend egyenruhás őreit, akik ekkorra már nagy számban voltak jelen az Auróra utcában.

A rendőrök akkor sem változtattak álláspontjukon, amikor a zavargók egy „zéró tolerancia” feliratú transzparenst állítottak fel. A hatóság egyértelművé tette, hogy csak akkor fognak intézkedni, ha vér folyik.

Lett volna miért

A rendőrségnek alapvető feladata a bűncselekmények és szabálysértések elkövetésének megelőzése, azok megszakítása, ha éppen elkövetik őket, illetve az elkövetők elfogása és felelősségre vonásuk elősegítése. A rendőr szabálysértés vagy bűncselekmény egyszerű gyanúja esetén is felléphet az elkövetővel szemben, a szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt előállíthatja, a bűncselekmény elkövetésén tetten értet pedig köteles elfogni és előállítani.

És választék lett volna bőven, lett volna miért intézkedni tegnap az Aurórában. Mondjuk, itt volt mindjárt a közösség tagja elleni erőszak gyanúja – garázda magatartással elkövetve. A Btk. szerint itt nem szükséges fizikai erőszak alkalmazása, „nem kell vérnek folynia”, elég megfélemlítő vagy riadalomkeltő környezet létrehozása (lásd például a Gárda-vonulások). De ha esetleg a rendőröknek nem tűnt bűncselekménynek, akkor ott volt még többféle szabálysértés lehetősége is. Például garázdaság, rendbontás szabálysértése, gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése. Utóbbihoz az szükséges, hogy egy nem közterületen lévő helyre valaki a tulajdonos engedélye nélkül gyűlést szervezzen – ha más nem, ez maradéktalanul megvalósult.

Elmulasztott kötelesség

A rendőröknek így nem csak lehetőségük, hanem kötelességük is lett volna megakadályozni azt, hogy Budaházy és bandája cinikusan vélemény-nyilvánításnak beállítva szétzavarjon egy LMBTQ-rendezvényt, az elkövetőket elő kellett volna állítania, de legalábbis igazoltatnia, és beszüntetni a homofób gyűlöletparádét.

A rendőrök a passzivitásukkal azt üzenték: ma Magyarországon a melegek nem számíthatnak tőlük védelemre, még gyűlöletalapú bűncselekmények esetében sem. Ez elfogadhatatlan. Nem először történik ilyen. Devecseren például a romák portáira támadó szélsőséges horda úszta meg a dolgot 2012-ben. Akkor az országos főkapitány azzal magyarázta a tétlenséget, hogy a beavatkozás „a rendőrség és a demonstrálók összecsapását eredményezte volna, amely nemcsak a rendezvény részvevőit és a rendőri erőket, hanem a lakosságot is közvetlen veszélynek tette volna ki”. Ennek voltaképpen az az üzenete, hogyha kellő számban, kellően erőszakosan lép fel egy társaság, nem kell tartania a következményektől, mert a rendőrség nem fog közbe lépni.

Csakhogy az államnak alkotmányos kötelessége megvédeni a kisebbségi közösségeket, a rendőr itt nem mérlegelhet. A rendőrségnek ez a dolga, és képes is rá.

A rendőri tétlenséget nem menti, sőt súlyosbítja, ha a helyszínnel volt bajuk, mert hát köztudott, hogy az Auróra közösségi házat évek óta próbálják ellehetetleníteni és kiszekírozni a kormánypárti erők és a helyi hatalom. A rendőrség politikai alapon sem válogathat a védelemre szoruló polgárok között.

Hangsúlyozzuk, a semmittevést – a rendőrök saját bevallása szerint – felülről rendelték el, mindezt úgy, hogy a parancsot kiadók tán nem is voltak a helyszínen, fogalmuk sem lehetett, hogy pontosan mit művelnek a szélsőjobbos provokátorok.

Mi azért nem hagyjuk annyiban: panaszt teszünk a rendőri mulasztások miatt, és feljelentést a bűncselekmények és/vagy szabálysértések miatt.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.