Nem a brassói felkelés vezetett el Ceauşescu és a rezsim bukásához, de a világ számára itt vált egyértelművé, hogy Románia éhezik, és a diktátor támogatottsága egyáltalán nem egyöntetű az országban.
November 15. vasárnapra esett 1987-ben. Tehát munkanap volt Romániában. Szombat pedig fizetésnap volt a brassói a Vörös Zászló teherautógyárban. Tehát nem fizettek, legalábbis nem annyit fizettek, amennyi járt volna a munkásoknak. Az 1980-as évek éhező, didergő és rettegő Romániájában nem voltak ritkák az efféle „furcsaságok”. Csakhogy e sokat megélt országban is nehéz volt ezekhez hozzászokni, noha Nicolae Ceauşescu diktatúrája ezt várta el az emberektől, mint afféle kezes alattvalóktól.
A conducător katasztrofális ötlete az volt, hogy Románia visszafizeti az összes külföldi tartozását, és mindezt a lakosság elképesztő kizsákmányolásával, a belső fogyasztás drasztikus visszafogásával meg a munkateher növelésével fogják majd elérni. Ezért kellett például vasárnap is dolgozni. A kizsákmányolás miatti elégedetlenség már a kezdetektől kisebb-nagyobb éhséglázadásokban tört felszínre. Temesvár, Arad, Kolozsvár, Torda, Iași. Ezeket azonban a hatalom gyorsan felszámolta.
A brassói felkelés közvetlen oka az volt, hogy a teherautógyárban önkényesen megkurtították a fizetéseket, és ez csak aznap közölték velük. Az üzemi vezetés arra hivatkozott, hogy a dolgozók nem teljesítették a normát. Ők viszont ezt nem fogadták el, és az éjszakai műszak már szombaton elkezdett sztrájkolni. Vasárnap a reggeli műszak is csatlakozott hozzájuk. A vezetés nem volt hajlandó tárgyalni a tiltakozókkal. Így több százan nekiindultak a városközpontnak. A tömeg egyre nőtt. Amire a pártház elé értek már 8000-en lehettek. A tiltakozók betörtek az épületbe és feldúlták azt. Az apparátcsikokat megverték. Az iratokat az utcára dobálták és felgyújtották. Szemben a többi éhséglázadással, itt Ceauşescu- és rendszerellenes jelszavakat skandáltak.
A felbőszült tömeget aztán különleges katonai egységek oszlatták fel könnygázzal és vízágyúkkal. Mintegy 300 ember ellen indítottak eljárást, megkínozták őket, és közülük 61 embert ítéltek kényszermunkára. A büntetések fél és három év között szóródtak.
Nem a brassói felkelés vezetett el Ceauşescu és a rezsim bukásához, de a világ számára itt vált egyértelművé, hogy Románia éhezik, és a diktátor támogatottsága egyáltalán nem egyöntetű az országban. A felkelőket óriási nemzetközi szimpátia övezte. Magyarországon a tüntetés egyéves évfordulóján a rendszerellenzék szolidaritási tüntetést szervezett, amit a rendőrség gumibotokkal vert szét. Lényegében ez volt az utolsó tüntetés a Magyar Népköztársaságban, amelyiken a rendőrök erőszakosan léptek fel a békés tüntetőkkel szemben.