Január 17.: Varlam Salamov halála (1982)

Egy süket és vak öregember tüdőgyulladásban meghalt egy moszkvai tébolydában. Szomorú, de egyáltalán nem szokatlan eset. Béke poraira. Kevesen tudták, hogy nem egy lerokkant vén piásnak, hanem a XX. század egyik hatalmas írójának komor élete ért ezzel véget.

Varlam Salamovot (1907–1982) lágerírónak, még ha kiváló lágerírónak is szokás elsősorban tekinteni. Való igaz, legjobb írásainak nyersanyagát Sztálin börtön- és kényszermunkatáboraiban gyűjtötte, Szolovkin, a Butirkában és Kolimán. Szűken véve összesen 16 évet volt lágerben, 6-ot pedig száműzetésben. „Méltó volt a börtönre.” Salamov azonban nem csak a fogolylétről, hanem az emberi létállapotról nyújt látleletet. Valahol a fogoly is ember, vagy legalábbis valaha ember volt.

A lágerirodalom egyik alapkérdése, hogyan lehet túlélni a túlélhetetlent. Miként maradhatunk meg embernek, amikor minden azon iparkodik, hogy emberi méltóságunkat elvegyék, és iparszerűen ronccsá alázzanak bennünket. Voltak, akik abban találtak magyarázatot ember voltuk megőrzésére, hogy „soha nem adták fel a reményt”. Az Auschwitzot és Dachaut megjáró Tadeusz Borowski és Salamov, ez a két kelet-európai íróóriás a legfontosabb megtartó erőnek éppen a remény elvesztését tekintette. „A remény mindig bilincs a fogoly számára. A remény mindig a szabadság hiánya.” Salamov sötét, „reménytelen” világa mégis rabul ejt, és az olvasó számára a Kolimai elbeszélésekben valamiféle vigasztalóan nemes és mélységesen emberi tárul fel. Vagy annak negatív lenyomata. Egyik értő olvasója ezt írta neki:

„Ezek a legkegyetlenebb elbeszélések, amelyeket valaha olvastam. A legkeserűbbek és a legkönyörtelenebbek. Múlt, biográfia, emlékek nélküli emberek. Maga azt mondja, hogy a szerencsétlenség nem viszi közelebb egymáshoz az embereket. Hogy mindenki csak önmagára gondol, a túlélésre. Miért, hogy az olvasó mégis a tisztességbe, a jóságba, az emberi méltóságba vetett hittel tesz le a kéziratot? Ez valami titokzatos dolog, nem tudok magyarázatot adni rá, hogyan következik be. De így van.”

Jó lenne azzal zárni a posztot, hogy Salamovot nem tudta megtörni a hatalom, de nem lehet, nem lenne igaz. Mert ugyan Sztálin lágereinek végig ellenállt, ám a magány, a meg nem értettség, a visszhangtalanság, a brezsnyevi pangás sorvasztó évei meg az alkohol megtették a magukét. 1972-ben nyilatkozatban határolódott el önmagától, mondván, „a Kolimai elbeszélések problematikáját meghaladta az élet”. Hát, nem, tisztelt Varlam Tyihonovics, ez a problematika még ma is időszerű, és addig az marad, míg csak egyetlen ember lélegzik a világban.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.