A szovjet csapatok 75 éve e napon verték ki a németeket és magyar szövetségeseiket Pestről. A főváros ostroma Budán folytatódott tovább. Az „egy szempontból felszabadulás, más szempontból megszállás” kapcsán fontos szólni egy súlyos büntetőjogi és emberi jogi kérdésről, a háborúkban elkövetett tömeges nemi erőszakról. Mindezt sokszor a csend összeesküvése veszi körül vagy kínos tehetetlenség kíséri még nemzedékekkel a történtek után is.
„A háborúk története az egyenruhában harcoló hősies férfiak története. A nők ebben a történetben legfeljebb mint polgári áldozatok szerepelnek” – írja Pető Andrea történész, a téma kiváló kutatója. Hogy a budapesti ostrom idején és utána hányan lehettek nemi erőszak áldozatai, pontosan nem tudni. A komolyan vehető becslések meglehetősen tág határok közt mozognak: 50 és 200 ezer nőről írnak.
Mindenesetre a Budapesti Nemzeti Bizottság egyik első intézkedéseként ideiglenesen engedélyezte és ingyenessé tette a magzatelhajtást az egészségügyi intézményekben. Rákosi Mátyás pedig arról panaszkodott Moszkvának, hogy a fosztogatások, az emberek elhurcolása mellett a nők tömeges megerőszakolása árt leginkább Vörös Hadsereg megítélésének, amelyet a lakosság a Párt számlájára ír.
Tehetetlenségükben a magyar férfiak, olykor az áldozatok közeli hozzátartozói igyekeztek félrenézni, a bűnt bagatellizálni, illetve megideologizálni. Márai Sándor például így okoskodott naplójában: „Az oroszok nemi izgalma nem mesterkélt, mint a miénk, európai embereké. Ezek az emberek pattanásig feszültek a nemi géntől. Potenciájuk valamilyen fájdalmas, elemi szükséglet, mint az éhség, a szomjúság. Számukra a szerelem nem finom és gonosz játék, hanem ősi szükséglet. Ezért a kínos nőhistóriák, mindenütt, ahová eljutnak.”
Tegyük egyértelművé, a „kínos nőhistóriák” nem számítanak orosz specifikumnak, a háborúkban nem csak szovjet katonák erőszakoltak meg nőket. Ahogyan az áldozati szerep sem kötődik csak egyetlen néphez: nem csak magyar nőket erőszakoltak meg. A történelem tele van ilyen bűnökkel. Például a magyar katonák is követtek el szexuális bűncselekményeket a megszállás alatt tartott Szovjetunióban. Sokáig a háborúk viszolyogtató, de szükségszerű kísérőjelenségének tartották a tömeges nemi erőszakot, azt, hogy a katonák hadizsákmánynak tekintik a nőket, mondván, „a háború már csak háború”.
Kutatások azonban bizonyították, több körülménytől is függhet, melyik háborúban vagy fronton fordult inkább elő nemi erőszak. A hadvezetés hozzáállása, a politikai propaganda, a katonai ellenállás hevessége, civilizációs távolságok stb. is sokat számítanak. Nem szabad a háború „természetes kísérőjelenségnek” vagy „természetben kirótt hadisarcnak” tekinteni a tömeges nemi erőszakot, mert az maga is súlyos háborús bűncselekmény, amelynél igenis megállapítható az egyén felelőssége.
A tömeges nemi erőszak megítélésének szemléleti változását tükrözi, hogy a délszláv háború kegyetlenségei arra késztették a háborús bűnöket vizsgáló hágai nemzetközi bíróságot (ICTY), hogy elfogadja: a háborúban elkövetett nemi erőszak bizonyos körülmények teljesülése esetén háborús bűntett. A hágai ítéletek precedenst teremtettek, és a ruandai népirtást vizsgáló arushai nemzetközi bíróság (ICTR) is több erőszaktevőt ítélt el háborús bűnösként.
(A mai képünket Jevgenij Khaldei (Jevgenyij Kaldej) szovjet hadi fényképész készítette Budapesten 1945-ben.)