Sorozatban 18. alkalommal rendelte el a strasbourgi bíróság, hogy egyik ügyfelünknek, akit a tranzitzónában tartanak fogva, ismét biztosítsanak ételt a magyar hatóságok. Másfél év alatt 28 embert éheztettek a határon válogatás nélkül: keresztényt és muszlimot, férfit és nőt egyaránt. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának köszönhetően ügyfelünket egy hét sanyargatás után nem éhezteti tovább az idegenrendészeti hatóság. A Magyar Helsinki Bizottság összeállítása arról, amit a tranzitzónás éheztetésről tudni kell.
Videónk A 17. éheztetés után készült
Sokan sokféleképpen reagáltak az újabb éheztetés hírére. A legtöbben elemi felháborodásuknak adtak hangot, amit mi is maximálisan osztunk. Rengeteg kérdést is kaptunk azonban az éheztetésekről, ezeket itt válaszoljuk meg.
1. „Az interneten azt olvastam, hogy a tranzitzónában minden menedékkérőnek jár az élelmiszer-ellátás. Lehet, hogy nem mond igazad a Helsinki Bizottság?”
A tranzitzónákban menedékkérőket és idegendrendészeti eljárás alatt lévő külföldieket helyez el az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF). Menedékkérőket legutóbb 2018-ban éheztetett a hatóság, ez azonban egy félreértés eredménye volt, ezt utólag maga a kormány is elismerte. A hatóságok a menedékkérőknek valóban adnak enni naponta háromszor, gyerekeknek pedig ötször.
A baj akkor kezdődik, amikor egy kérelmező menedékkérelmét az OIF elutasítja, ezt pedig a bíróság is jóváhagyja. Innentől ugyanis a fogvatartott külföldi már nem menedékkérő. Sőt, a kérelmét elutasító határozat minden esetben elrendeli a kiutasítását és a toloncolását is. Így a menekültügyi eljárás végével megindul az idegenrendészeti eljárás, aminek célja a kiutasítás végrehajtása, vagyis a kitoloncolás.
A törvény 2017. óta lehetővé teszi, hogy az idegenrendészeti eljárás idejére is a tranzitzónában tartsanak embereket, akikkel szemben idegenrendészeti eljárást folytatnak. Csakhogy míg más esetekben részletesen szabályozza a vonatkozó kormányrendelet, hogy ott mire jogosultak a külföldiek, a tranzitzónák esetében nincs ilyen felsorolás. A hatóság szerint pedig ha a kormányrendelet nem mondja ki egyértelműen, hogy kell adni enni valakinek, akkor nem kell ételt adni.
Az első ügyekben kifejezetten le is írta a hatóság, hogy nem jár az étel. Ezt a sort azóta elhagyják a határozatokból, de ez a valóságon mit sem változtat.
Részlet az 1. éheztetett tompai tartózkodását elrendelő határozatból
Van tehát egy hiba a rendszerben. Ennek alapján először tán még hihette is volna a hatóság, hogy nincs egyéb tennivalója, mint csökkenteni a megrendelést a konyha felé. Azonban mind az Alaptörvény, mind az Emberi Jogok Európai Egyezménye – amely 1993 óta a törvény erejénél fogva része a magyar jogrendnek – egyértelműen kimondja: senkit sem szabad kínzás és embertelen, megalázó bánásmódnak alávetni. A jogszabályok közötti fontossági sorrend, hierarchia szerint pedig az Alaptörvény és az Egyezmény elsőbbséget élvez egy kormányrendelettel szemben. Már az első strasbourgi beavatkozás után egyértelmű kellett volna, hogy legyen: az éheztetés bőven kimeríti az ilyen bánásmódot, vagyis ellentétes az Alaptörvénnyel és az Egyezménnyel, következésképpen jogellenes gyakorlat, amivel azonnal fel kell hagyni.
Az, hogy ez az első, de a tizennyolcadik eset után sem történt meg, egy egyértelmű politikai akaratot közvetít: a szisztematikus éheztetésnek az a célja, hogy akinek lezárult az – egyébként nem tisztességes – menekültügyi eljárása, az húzzon el innen minél gyorsabban. Innentől kezdve abszolút nem érdekes, hogy beteg gyerekkel, várandós feleséggel van itt, sem az, hogy iszlamista szélsőségesek elől menekülő keresztény: Magyarország készen áll arra, hogy beálljon a sanyargatói sorába, ha nem lép le innen azonnal.
Mégis, mintha a hatóság maga is érezné, hogy ez valahol nincs rendjén: gyerekeket és terhes nőket vagy újszülöttjüket szoptató édesanyákat soha nem éheztettek – csak éppen a többi felnőtt rokonuk éheztetésével kényszerítették őket is arra, hogy kevesebbet egyenek. A családok ugyanis megosztják egymással, amijük van.
2. „Ha elutasították a menedékkérelmüket, miért vannak még mindig itt?”
Azért, mert a magyar hatóság erre kötelezte őket. A törvény egyértelmű: az idegenrendészeti eljárás idejére kötelező tartózkodási helyet kell kijelölni, ez pedig, ahogy fent is írtuk, 2017 óta a tranzitzóna is lehet. Márpedig az esetek túlnyomó többségében a röszkei és tompai tranzitzónát jelölik ki kötelező tartózkodási helyül.
Részlet a 28. éheztetett röszkei tartózkodását elrendelő határozatból
Ennek megfelelően épp az OIF maga az, amelyik itt tartja az embereket. Jogerős határozatában arról rendelkezik, hogy származási országukba – nem pedig Szerbiába! – fogja toloncolni őket, és arra kötelezi az elutasított menedékkérőket, hogy ezt a tranzitzónában várják meg.
Részlet a 28. éheztetett kiutasítását és kitoloncolását elrendelő határozatból
Több olyan eset is volt, amikor az idegenrendészeti eljárás során először valóban Szerbiába akarták toloncolni az éheztetett menedékkérőket, ami a tranzitzónától csupán pár lépés. Szerbia azonban 2015 óta minden esetben megtagadta külföldiek átvételét.
3. „A tranzitzóna szabad Szerbia felé, menjenek oda ételért!”
Igaz, hogy a magyar hatóságok senkit sem tartanak vissza, ha szeretne Szerbia felé kisétálni a tranzitzónából. Ez azonban éppen azoknak a határozatoknak a megszegése, amit maguk a magyar hatóságok hoztak. Szerbia pedig egyetlen esetben sem fogadott vissza hivatalos úton senkit Magyarországról. A határt így csak illegálisan léphetnék át. Tehát szemben azzal, amit a kormány sugall, ezek az emberek nem akkor sértenek törvényt, amikor sokhónapos várakozás után a magyar hatóságok engedélyével belépnek a tranzitba, hanem akkor, amikor a magyar hatóságok ösztökélésére átlépnek („visszalépnek”) szerb területre. Ekkor nem csak a szerb idegenrendészeti előírásokat sértik meg, de megszegik a magyart is, mert önkényesen elhagyják a kötelező tartózkodási helyüket.
Mivel a tranzitzóna három irányból fizikailag, egy irányból pedig jogilag zárt helyszín, egyértelmű, hogy fogvatartási hely, ahol csak az kap enni, akinek a hatóságok biztosítanak ételt.
Aki egyszer kisétál Szerbia felé, az a gyakorlatban soha többet nem térhet vissza Magyarországra, lemond minden itteni jogáról.
Pedig az idegenrendészeti eljárás ideje alatt még rengeteg dolog történhet: a hatóságoknak vizsgálniuk kell a visszaküldés tilalmát, vagyis hogy nem érné-e embertelen, megalázó bánásmód a visszatérőket, nem kínoznák-e meg őket, vagy ne lenne veszélyben az életük. Mert ha ez a veszély fennáll, akkor nem lehet visszaküldeni őket, tehát legalizálni kell itteni tartózkodásukat.
A menedékkérők származási országai konfliktusoktól terhelt, instabil helyek, ahol akár pár hét leforgása alatt alapvetően megváltozhat a helyzet – elég csak Törökország szíriai offenzívájára vagy az iraki politikai helyzetre gondolni.
Azok tehát, akik kisétálnak Szerbia felé, megszegik a magyar hatóságok határozatait, meghiúsítják az idegenrendészeti eljárás célját, és elesnek annak lehetőségétől is, hogy tisztességes eljárás keretében értékeljék újra a kérelmüket, ha változik az otthoni helyzet.
4. „Mit tud tenni ilyenkor a strasbourgi bíróság?”
A strasbourgi bíróság azért tudja arra kötelezni a kormányt, hogy adjon enni a fogvatartott menedékkérőknek, mert eljárási szabályzatának 39. cikke szerint jogosult ideiglenes intézkedést elrendelni akkor, ha valakit a visszafordíthatatlan károsodás valós veszélye fenyeget.
Vagyis az Emberi Jogok Európai Bírósága azt mérlegeli, hogy mi történne valakivel, ha nem adna helyt a kérelemnek, és csak a legritkább esetekben rendel el ideiglenes intézkedést. A 2019-es statisztikák szerint csupán a kérelmek alig több mint 9%-a járt sikerrel.
Ez tehát nem egy teljes eljárás, hanem egy nagyon gyors beavatkozás, amit sok esetben még többéves pereskedés követ.
Soltani Abozart is éheztették, és kisfiával együtt 13 hónapja van a tranzitzónába zárva
5. „Engem sem etetnek, amikor ügyeket intézek a hivatalban, pedig sokat kell várni!”
Elhisszük, hogy a hosszas várakozás bosszantó, de a két helyzet nem hasonlítható össze. Nem mindegy, hogy egy rossz, kényelmetlen helyzet órákig vagy hetekig, hónapokig, esetleg évekig tart. Ellentétben az ügyeit intéző polgárokkal, a fogvatartottak teljesen ki vannak szolgáltatva a hatóságoknak, nincs lehetőségük az eljárást megszakítani vagy megismételni. Ezeken túl egészen egyszerűen nincs más módjuk rendszeresen ételhez jutni a tranzitzónában, mint hogy őrzőik biztosítják számukra. Márpedig a létfenntartáshoz enni kell. Épp ezért a hatóságok feladata, hogy adjon enni azoknak, akiket megfoszt szabadságuktól, máskülönben egészen egyszerűen éhen halnának. Ha hosszú időt is kell valakinek egy kormányablakban ücsörögnie, ez a veszély azért nem fenyegeti. Ahogyan az sem, ha kimegy a szomszédos boltba, akkor azzal lemond alapvető jogairól is.
Szekeres Zsolt