Április 8.: halállal végződő rendőri bántalmazás Izsákon (2013)

Az izsáki rendőrőrsön belehalt sérüléseibe Bara József, egy előállított, lopással gyanúsított román állampolgárságú férfi. A kényszervallató rendőr vádlottakat két év múlva jogerősen 12, illetve 10 év fegyházbüntetésre ítélték. Magyarországon minden száz egyenruhás erőszak miatt tett feljelentésből csak évi 1–4 jut el a bíróságig.

(Hangos változat, podcast itt.)

A Kecskeméti Törvényszéken a bántalmazókat első fokon még életfogytiglanra, illetve húsz év fegyházra ítélték minősített emberölés miatt. A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla halált okozó testi sértésben találta őket bűnösnek.

A vádirat szerint Bodor Viktor első rendű vádlott a halálos kimenetelű bántalmazás előtt három hónapban legalább még hat személyt bántalmazott. Bűntársa, Bimbó Csongor pedig egy híján az összes bántalmazásban részt vett. „Munkájukat, eredményeiket” feletteseik elismerték, előléptették őket. Hegedűs István, az ítélőtábla tanácsvezető bírája szerint felvetődhet a felettesek felelőssége: tudtak-e arról, mi folyik az őrsön, ha pedig nem, hogy alakulhatott ki olyan légkör, hogy a történteket senki nem jelentette az elöljáróknak. Kérdés, hogy ha a sértett nem halt volna meg, akkor a két vádlott vajon még mindig rendőrként szolgálna-e.

A Magyar Helsinki Bizottság kutatása azt mutatja, feltűnően kevés bántalmazás, kényszervallatás és jogellenes fogvatartás miatt tett feljelentés jut el bírói szakba: ezek aránya a feljelentésekhez képest évi 1–4% között mozog. Az is látható, mindez nem magyarázható pusztán azzal, hogy az ilyen esetek nehezen nyomozhatók, vagy nagy számban születnek „bosszúból” feljelentések. Például a családon belüli erőszaknál, ahol szintén nehéz nyomozni és bizonyítani, ráadásul itt is elképzelhető, hogy valakit bosszúból jelentenek fel, sokszor több volt a vádemelések aránya, mint a rendőri bántalmazásoknál.

Több bántalmazott ügyfelünk nyert már pert a strasbourgi bíróságon, akiknél kimondták: nem csak maga a bántalmazás sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, hanem bizony az is, ha egy állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a bántalmazásos ügyeket és megtalálja a felelősöket.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.