Ma 228 éve működtették először „élesben” az egyik leghírhedtebb gyilkológépet, a Guillotin-féle nyaktilót. A ráció korának szülöttje. Az egyenlőség eszméje, sőt még némi humánum is kapcsolódik létrejöttéhez, mégis a forradalmi terror járatta csúcsra, amely során csak perverz módon érvényesült az egyenlőség és emberiesség, amennyiben az állami önkény hazug módon ilyesmikkel akarta igazolni a tömeggyilkosságait. A legtöbb vér ekkor tapadt a guillotine-ra, és a fékevesztett vérengzés szimbóluma lett. Pedig buta jószág volt alapvetően, elporosodott volna a sarokban, az ember tette vérengzővé.
„A nézőhely hirtelen Párizs Greve-piacává változik. Az erkély egy guillotine-emelvénnyé, az íróasztal nyaktilóvá, mely mellett Lucifer mint bakó áll. Ádám mint Danton az emelvény széléről zajgó néptömegnek szónokol” – így szól Madách Imre szerzői utasítása az Az ember tragédiája 9. színe előtt. A hetven évvel az iparszerű kivégző eszköz megszerkesztését és műbeállítását követően keletkezett dráma idején a guillotine már éppúgy közismert forradalmi szimbólumnak számított, mint a trikolór vagy a kokárda. Csak azoknál közvetlenebbül, egyértelműbben mutatta meg a forradalomnak, valamint a terrornak, ennek az aggálytalan, önkényes és parttalan, de megideologizált erőszaknak a kapcsolatát.
A guillotine-hoz hasonló masinákat már későközépkor óta is ismerte a nyugat-európai egzekúciós gyakorlat. De azokat korábban „ki kellett érdemelni”, és csak az előjogokkal rendelkező bűnösöket végezték ki nyaktilóval, „zuhanó fejszével”, a közönséges latroknak pallos, bárd, vagy még inkább kötél, kerékbetörés, máglya vagy karó dukált. A francia forradalom az ítélet-végrehajtásban is az egyenlőség eszméje szerint járt el: a halálra ítéltek mindegyikét lenyakazták függetlenül azok bűnétől vagy társadalmi helyzetétől. Járulékos előnye volt még a korábbi gyakorlatokkal szemben, hogy gyors és megbízható volt, valamint az áldozat számára a legkisebb testi fájdalmat okozta.
Bizonyos, hogy feltalálása időszakában és még jó sokáig a kivégzési nemek közül a „legemberségesebbnek” számított – már amennyire helyénvaló emberek meggyilkolása kapcsán ilyesmiről beszélni. Ma, amikor az európai joggyakorlat nagyon helyesen elutasítja a halálbüntetést, tán taszítóan hathat ez a „megengedő hozzáállás”, de történelmi léptékkel még nem régóta tilalmazzák a halálbüntetést, és Európán kívül ma is vannak kivégzések. Van tehát összehasonlítási alap, és összevetve a többi állami kivégzési móddal, már inkább a nyaktiló, mint kötél, golyó, megkövezés, méregkamra vagy villamosszék… Amíg vannak kivégzések, mégiscsak kénytelenek leszünk köztük különbséget tenni.
Ezzel semmiképpen nem magasztalnánk fel Joseph-Ignace Guillotin doktor gyilkoló masináját, amit végül a csembalókészítő Tobias Schmidt épített meg, és emberi hullákon próbálták ki. Különösen nem ünnepelnénk az államnak a büntető célú gyilkolását, amire a jakobinus diktatúra alatt a nyaktilót leginkább használták. „Ne csak az árulókat büntessétek meg, hanem a közömbösöket is, mindenkit büntessetek meg, aki passzív magatartást tanúsít” – süvöltötte akkoriban Saint-Just, „a terror angyala”.
A Nagy Terror idején 200–300 ezer „gyanúst” tartottak fogva bírósági ítélet nélkül Franciaországban. Ugyanúgy a külső és belső ellenségekre hivatkozva megalkotott „különleges szabályok” szerint pedig mintegy 30–40 ezer embert végezhettek ki, a felét gyorsított eljárásban. Persze, a „rendes eljárásokban” se volt sok köszönet. Ezen felül ott voltak még a Vendée-ban lemészárolt tízezrek is, köztük nagy számban nők és gyerekek. Nekik nem nyaktiló jutott, velük katonai sortűz végzett.
#emberijogikalendarium #emberijogok2020