Fogdazárkájából Demény Pált, az egyik legismertebb hazai kommunista vezetőt Péter Gábor, a politikai rendőrség irányítója barátságosan irodájába invitálja az Andrássy út 60.-ban. Mondván, rab és rabtartó, a munkásmozgalom régi harcosai nézzék és ünnepeljék közösen az „első szabad május elsejét” 1945-ben. Abszurd történet. Ma tán fel sem tudjuk fogni, az üres állami parádékkal szemben mennyire sokat jelentett ez az ünnep a szervezett munkásságnak. Egy elhúzódó emancipációs küzdelem fontos, erős, érzelemmel és tartalommal teli szimbólumává vált május 1.
A korai ipari kapitalizmus valóban semmibe vette a dolgozók méltóságát és egészségét. A végletes kizsigereléstől és az „emberi nyersanyag ledarálásától” nem óvta meg őket senki, különösen nem az állam. A munkásmozgalom éppen e felismerésből keletkezett: a munkások csak magukra számíthatnak, a munkaadókkal való egyezkedés pedig sokkal eredményesebb, ha kollektíven állnak ki jogaik és követeléseik mellett.
A munkaidő és a bér kulcskérdésnek számított a kezdetektől fogva. A XVIII. és XIX. század fordulóján heti hat napon át 10–14 órában dolgoztak a gyári munkások, fizetett szabadnapjuk nem volt, társadalombiztosításról nem is álmodhattak. Robert Owen skót gyáros és utópista szocialista lesz az, aki napi 8 órában maximálja a munkaidőt. „Hajmeresztő kísérlete” sikert arat, pamutfonó gyáruk New Lanarkban még nyereségesebben működik, mint annak előtte. Ennek ellenére a 8 órás munkanap csak vontatottan terjed el a nyugati világban, a 10 órás válik általánossá. Sztrájkok, tüntetések, véres összecsapások kísérik a munkások osztályharcát. Az állam eleinte a kizsákmányolók, a tőke oldalára áll.
A korszak legdinamikusabban növekvő városában, Chicagóban 1886. május elsején kezdődik általános sztrájk és nagyszabású munkástüntetés. A cél itt is a 8 órás munkaidő kivívása. A több napon át tartó véres konfliktusban sok rendőr és sztrájkoló veszíti életét (mai képünkön az egyik utcai harc látható), és a bombát robbantó anarchisták elleni perben négy embert ítélnek halálra.
A világszerte hatalmas felháborodást keltő események emlékére a következő években május elsején emléktüntetéseket rendeztek. 1889-ben a II. Internacionálé alakuló kongresszusa úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve nemzetközi szolidaritásuk kifejezése érdekében. Magyarországon is 1890-ben tartottak először május 1-jei demonstrációt. A II. Internacionálé 1891-es második kongresszusán május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.
Május 1. a XX. század második felében bekerül az állami ünnepek sorába. Jelentőségét és a munkásmozgalom súlyát jól jelzi az is, hogy 1955 óta már a katolikus egyház is megünnepli mint Munkás Szent József, a dolgozók védőszentjének napját.