A 24 éves Ady Endre (1877–1919), a nagyváradi újságíró cikkben támadta meg a helyi főpapokat, valójában a katolikus egyházat és annak ultramontán klerikalizmusát. Elítélték, és három napot börtönben kellett töltenie. Nem a világ vége, mondhatni. És még a századfordulós nosztalgiáinknak is alájátszik, hogy a börtönbe zárt ifjú tehetség élelmezéséért versengtek a nagyváradi vendéglősök. De azért mégiscsak elfogadhatatlan, hogy valakit elítéljenek azért, mert egy cikkben elmondja véleményét a here kanonokokról.
(Hangos változat, podcast itt.)
A nagyváradi káptalan tagjai nyomtatvány útján elkövetett nyilvános becsületsértés miatt nyújtottak be „bűnvádi panaszt” Ady Endre ellen az Egy kis séta c. írása miatt, ami 1901. április 22-én jelent meg a Nagyváradi Friss Újságban. Az egész cikk címmel együtt csupán 194 szó.
A szerző vasárnapi sétára invitálja a város népét. Úti cél a kanonoksor, ahol lehúzott redőnyöket látni. De ennél fontosabb, hogy „lakosai a legmihasznább, legingyenélőbb emberek, […] hasztalanul vonják el ezer és ezer éhezőtől a kenyeret”, pedig „mennyi nyomort lehetne enyhíteni, s mennyi könnyet letörülni a kanonok pénzével”. A legkeményebben Wolafka Nándor kanonokot minősíti: „az a nagyváradi hájú, kövér pap, aki csupa erő és vér és fanatizmus, többet árt a magyar társadalomnak s a magyarságnak, mint kilencven szocialista agitátor s ezer kétfejű sas”.
Ady akkoriban a kormánypárti Szabadság munkatársa volt, és írása azért kerülhetett a konkurens laphoz, mert annak szerkesztőjét behívták hadgyakorlatra, és addig Ady helyettesítette cimboráját a Frissnél. Más világ járta akkoriban, kétségtelen.
Az első tárgyalást a nagyváradi törvényszék 1901. december 18-án tartotta, és a publicistát háromnapi fogházra és tíz korona pénzbüntetésre ítélték. Aztán az ítéletet jóváhagyta a nagyváradi királyi ítélőtábla is és legvégül 1903. március 5-én a Kúria is.
Ady őszintén elképedt az eljáráson. Egyáltalán nem számított rá, hogy feljelentik. Ahogyan arra sem, hogy vádat emelnek ellene és elítélik. Pedig sejthette volna, hogy a hatóságok igen komolyan veszik az ügyet, mert egyenesen Gerő Ármin főkapitány hallgatta ki az időközben a Nagyváradi Naplóhoz átigazoló zsurnalisztát.
Az első fokú ítéletet követő napon a felháborodott Ady így replikázott új lapjában: „Tessék egyebekben örvendezni tisztelt reakció!… Ez fényesen, szépen sikerült. Hejh, de pompás előrelátással csinálták is meg azt az új sajtótörvényt!… Fiatal, túlontúl becsületes hitű, butaságok ellen küzdő, kis újságíró cikket ír, amelyben azon meggyőződésének ad kifejezését, hogy a Káptalan-sornak nem mindegyik lakója teljesíti hivatalát krisztusi szellemben. Hatalmának, tradicionális nimbuszának, tekintélyének egész súllyával ráfeküsznek ezért azok, akiknek kedvez a reakció első beharangozója az új sajtótörvény, mely ebben a szerencsétlen országban az egyetlen szabad institucióra [intézményre], a sajtóra is rámérte a halálos csapást…”
Szabadulása után egy nappal, 1903. június 9-én hozta a Nagyváradi Napló A börtön filozófiája c. „élménybeszámolóját”. Ebben szarkasztikus javaslatot tesz: „Az a bolond ötlet tartott ébren az egyik rab-éjszakán, vajon nem úgy lehetne-e csak az emberiséget örök gyötrelmétől megváltani, ha börtön-mintára rendeznők be az emberi társadalmat? […] A guillotine nem vált be, a lámparúd sem, a bomba sem, a gyilok sem – a bibliáról, koránról stb. nem is szólván. Hátha a börtön beválnék?… Mindenesetre nagyon helyesen az újságírón kell a dolgot kipróbálni. A modern társadalom az újságíróból vagy a zsidóból szokta szelni a Volta-féle békacombot.”