Metil-izocianátnak hívják azt a vegyszert, ami a világ eddigi legnagyobb közvetlen ipari katasztrófájában ezreket gyilkolt és nyomorított meg. Sevin néven rovarölőt gyártottak belőle az indiai Madhja Prades tartományban, Bhopalban, ott is a milliós város közepén. Mint rendesen, ma sem tudni, pontosan mennyi áldozata volt a katasztrófának. Az első napon mintegy háromezren fulladtak meg, többségük gyerek. Két héten belül nyolcezren, egy éven belül újabb nyolcezer ember halt meg a mérgezéstől.
A kártérítési perek egész 2010-ig elhúzódtak. Érdemes megjegyezni nem csak a gyilkos szer, de a gyilkosan felelőtlen cég nevét is: Union Carbide. Egymilliárd dolláros kártérítéssel úszta meg a dolgot. Pedig az amerikai–indiai vegyesvállalat minden biztonsági előírásra fittyet hányva gyártotta a város közepén 1969 óta a Sevint. Egy olyan rovarirtót, amit Amerikában már rég betiltottak.
15 év alatt a legszükségesebb javításokat sem végezték el az üzemben. De nem csak a karbantartás maradt el, a munkaerőn is spóroltak, éhbérért többnyire képzetlen munkásokat alkalmaztak. Technológiai fegyelem egyáltalán nem létezett.
Amikor a földbe ásott tartályokból kiszabadult a gáz, a műszerek ugyan jeleztek, de a melósok eleinte inkább arra gondoltak, hogy azok hibásodtak meg, nem a tartályok, és nem tettek semmit. Amikor bekapcsolták a szirénákat, azt meg a városiak nem vették komolyan, mondván, megint elszúrtak valamit a gyárban.
Az bhopaliak nem is a szirénavijjogásra ébredtek, hanem arra, hogy fulladoznak. A kórházi orvosok csak annyit tehettek, hogy megállapították a mérgezés tüneteit, de mivel fogalmuk sem volt, mi okozta, nem segíthettek. Mire a 42 tonnányi fehér mérgesgázködfelhő eloszlott mintegy 200–500 ezer ember szenvedett súlyos egészségkárosodást, sokan maradandót. Tömegével vakultak meg az emberek, gyomor-, légzőszervi és idegi betegségeket és születési rendellenességeket okozott a mérgesgáz. De nem csak emberi világ esett áldozatul a városban és környékén, hanem az állat- és növényvilág is.
A bezárt gyár ma is halált termel. A Greenpeace kimutatta, hogy a monszun idején bemosódó mérgek ma a felszíni vizeket mérgezik. „Ezt a vizet isszák a helyiek, ebben fürdenek, és ahogy Indra Szinha, a tragédiáról könyvet megjelentetett író fogalmazott: lassan és intim módon mérgeződnek meg” – írta a Népszabadság Bhopalba látogató tudósítója 2009-ben.
Hiába a földrajzi távolság, Bhopal „nincs messze tőlünk”. A 2000-es Nagybányáról induló tiszai cián- és az ajkai vörösiszap-katasztrófa 2010-ben ezt megmutatta. Az emberi felelőtlenség és gátlástalanság, valamint a körülmények szerencsétlen összejátszása felfoghatatlan pusztítást tud végezni, ha nem vagyunk kellően elővigyázatosok. Fontos, hogy a jognak és szabályozásnak ne csak utólag biztosítsunk szerepet, hanem előzetesen, a katasztrófák megelőzésében is.