A Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport (rövidítve a FECSKE), amelynek tagja a Magyar Helsinki Bizottság is, hiánypótló kutatást készített: a fogvatartottak kapcsolattartását vizsgálta általában és az elmúlt évben. A kutatás kitért arra, mit jelent a fogvatartottak és családtagjaik számára, hogy 15 hónapja nincs személyes kapcsolattartás a börtönökben, és azt is vizsgálta, mennyire tudta a látogatást pótolni a Skype és a telefon. A válasz röviden az, hogy részben. A 75 forintos percdíj továbbra is megfizethetetlen sokaknak, és sajnos rengeteg családban hiányoznak a Skypeoláshoz szükséges feltételek.
A közel végleges kutatási jelentést a megjelenés előtt a Magyar Helsinki Bizottság elküldte a börtönöket irányító központi szervnek, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP), azzal a céllal, hogy a BVOP szempontjai, javaslatai is bekerülhessenek a tanulmányba. A BVOP azonban egyáltalán nem reagált. Mivel a Helsinki Bizottság börtönmegfigyelő programjának 2017-es megszüntetése óta hiába próbálunk szakmai kérdésekben érdemi egyeztetést kezdeményezni a BVOP-val, egyszer sem álltak kötélnek, a hallgatáson nem lepődtünk meg.
Azon már annál inkább, hogy miután nyilvánosságra hoztuk a jelentést, a BVOP közleményt adott ki a jelentéssel kapcsolatos kifogásairól. A börtönmegfigyelő program két évtizede alatt az a jól működő gyakorlat alakult ki, hogy a Helsinki Bizottság börtönlátogatásokról készített jelentéseihez a BVOP észrevételeket fűzött, amelyeket a Bizottság jól láthatóan feltüntetett a közzétett jelentésekben, így az esetlegesen eltérő álláspontok egymás mellett meg tudtak jelenni. A börtönmegfigyelő programmal együtt ez a nézetkülönbségeket is kezelni tudó, konstruktív szakmai együttműködés és párbeszéd is eltűnt. A BVOP úgy döntött, a továbbiakban nem konzultál, nem vitatkozik, nem véleményez, hanem csak kiüzen a falak mögül. A magunk részéről ezt őszintén sajnáljuk, és ha a BVOP megváltoztatja a véleményét az érdemi vita hasznosságáról, örömmel térünk vissza a normális szakmai kommunikációhoz.
És most lássuk a kifogásokat. A BVOP szerint a kutatási jelentés „azt sugallja, hogy a büntetés-végrehajtás szervezete nem tesz eleget a jogszabályokban meghatározott kötelességeinek, nem biztosítja megfelelően az elítéltek és hozzátartozóik kapcsolattartását.” Ahogy írják: „[a] büntetés-végrehajtási szervezet felelőssége az, hogy a vírus a börtön falain kívül maradjon. Ezért döntöttünk úgy, hogy – más európai országokhoz hasonlóan – a hazai börtönökben ideiglenesen felfüggesztjük a személyes kapcsolattartást, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítunk a fogvatartottak jogszabályban meghatározott kapcsolattartási jogainak egyéb módon történő érvényesülésére.”
A kutatás nem állítja, hogy a BVOP-nak nincs jogszabályi felhatalmazása a teljes látogatási tilalom alkalmazására. Azt sem állítjuk, hogy nem volt az elmúlt 15 hónapban olyan időszak, amikor nem volt indokolt a teljes zárás, a „személyes kapcsolattartás ideiglenes felfüggesztése”.
Azt viszont állítjuk, hogy ma már, a börtönbeli átoltottság, az általános járványveszély jelentős csökkenése és a szabad életbeli korlátozások feloldása mellett a BVOP valóban nem teszi meg azt, ami elvárható azért, hogy biztosítsa a családok személyes kapcsolattartását. Igaz, hogy a látogatási tilalomnak van jogszabályi alapja, azonban semmi nem akadályozza meg a büntetés-végrehajtás döntéshozóit abban, hogy a több mint egyéves látogatási tilalom után (amit „ideiglenes felfüggesztésnek” nevezni némiképp cinikusnak tűnik) – akár korlátozásokkal, esetleg kreatív megoldásokkal – visszaállítsák a beszélőket akkor, amikor más zárt intézményekben, például az idősotthonokban, április vége óta nincsen látogatási tilalom.
„Más embereket, akiket néha lát az utcán már megismeri, az apukáját pedig nem fogja, és ettől már én magam is szorongok.”
„Van egy 1 éves kisfiunk, aki [2020] március óta nem látta az édesapját, mivel őt a Skype nem érdekli, nem tudja, hogy van ott valaki a képernyő másik felén.” – mondták a megkérdezett hozzátartozók.
A Magyar Helsinki Bizottság végiggondolta, milyen lehetőségek vannak a beszélő biztonságos lebonyolítására. Az elmúlt évben a BVOP figyelmét többször megpróbáltuk felhívni arra, mi történik más országokban, ott milyen megoldást választottak annak érdekében, hogy fogvatartott szülők és gyermekek találkozhassanak, de a magyar börtönrendszer döntéshozói a teljes tiltás mellett voksoltak, és senkinek nem engedélyezték a személyes látogatófogadást semmilyen formában. Azok sem mehettek haza több mint egy éve, akik korábban a közelgő szabadulásukra tekintettel hazajártak.
Az európai börtönök elsöprő többségében már 2020 nyarától volt lehetőség személyes találkozásra, sok helyütt még ősszel is megmaradt ennek lehetősége. A látogatófogadás 2020. márciusi felfüggesztését követően a látogatás az első hullám után májusban (Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Horvátország, Spanyolország, Románia), júniusban (Ciprus, Csehország, Finnország, Hollandia, Lettország, Litvánia, Málta, Olaszország, Portugália, Szlovénia), illetve júliusban és augusztusban (Anglia és Wales, Írország, Lengyelország) az országok többségében megfelelőnek ítélt óvintézkedések mellett újraindult, később is a börtönök lezárását a járványhelyzet határozta meg.
Figyelemmel ezekre a példákra és az általános országos nyitásra, álláspontunk szerint a teljes látogatási tilalom fenntartása semmiképpen sem tekinthető a magánélethez és a családi kapcsolatok fenntartásához való alapvető jogok arányos korlátozásának. Ezért a Magyar Helsinki Bizottság közvetlenül a büntetés-végrehajtás országos parancsnokához, valamint a Legfőbb Ügyészséghez és az ombudsmanhoz fordult, kérve, hogy vizsgálják meg a helyzetet.
A FECSKE kutatási jelentése elismeri a bv-szervezetben dolgozók munkáját, a Magyar Helsinki Bizottság is többször, a vírus betörését megelőzően is felhívta a figyelmet arra, hogy milyen óriási teher nehezedik az állományra. A látogatási tilalom miatti feszültségek is pont a terepen dolgozók munkáját nehezítik meg, még akkor is, ha a látogatások megszervezésével járó feladatok alól mentesülnek.
Nem értjük azt sem, milyen alapon kérdőjelezi meg a BVOP közleménye, hogy valóban fogvatartottak hozzátartozói válaszoltak a kutatóink kérdéseire. Nem tartják életszerűnek vajon, hogy egy hozzátartozó úgy ítéli meg, hogy „mivel látogatni nem lehet, személyes kontaktus nincs, a családtagok eltávolodnak egymástól”? Vagy hogy problémát jelent egy élettársnak, hogy „nem [győzi] tölteni a telefonra a pénzt, mert horror áron megy az egész”, illetve „továbbra is magas a [75 forintos telefon]percdíj”, amikor a család „ugyanabból a fix összegből” gazdálkodik? Nekünk, akik nem csak a kutatás keretei között beszélünk rendszeresen fogvatartottak hozzátartozóival, nagyon is ismerősek ezek a panaszok. A kutatás hitelességének vitatása egyébként azért is különös, mert a COVID alatti kapcsolattartásra vonatkozó megállapításokat részben a BVOP saját adataira építettük.
A Magyar Helsinki Bizottság közel két évtizeden át rendszeres szakmai kapcsolatban állt a büntetés-végrehajtással. Az elmúlt pár évben a börtönök még zártabbá váltak – a kutatók számára is. Az utóbbi időben ha tudományos kutatás céljából próbált bárki bejutni a magyarországi büntetés-végrehajtási intézményekbe, komoly akadályokba ütközött. Ezért jelenleg ha első kézből származó információkat szeretnénk kapni a fogvatartottak és a börtönben dolgozók helyzetéről, problémáiról, akkor a büntetés-végrehajtástól való közérdekű adatigénylés mellett az egyetlen elérhető információforrás az érintett csoportok közvetlen megkérdezése interjús és kérdőíves módszerekkel. Ezek a társadalomtudományos kutatásban használt, elfogadott tudományos módszerek.
A Magyar Helsinki Bizottság továbbra is küzdeni fog azért, hogy átláthatóbb, nyitottabb, a reintegrációt inkább segítő intézmény legyen a magyar börtön, ahol a külvilággal és különösen a családdal való kapcsolattartást csak a valóban szükséges és arányos mértékben korlátozzák. Ennek érdekében továbbra is kutatásokat végzünk, jogi segítséget nyújtunk hazai és nemzetközi fórumok előtt. Meggyőződésünk, hogy a börtönök átlátható működése nemcsak a fogvatartottaknak és hozzátartozóiknak fontos, de a büntetés-végrehajtás és a társadalom hosszú távú érdekeit is szolgálja. Nagy örömünkre szolgálna, ha ezt felismerve, az erre irányuló munkában a BVOP is partner lenne.
