A Fővárosi Ítélőtábla 11. sz. tanácselnöki álláshelyének betöltésével kapcsolatos döntés az elmúlt napokban vált ismertté a közvélemény előtt, és komoly visszhangja lett. Az ügy pikantériája, hogy az a pályázó kapta meg a kiírt álláshelyet, aki az ítélőtáblai bírák véleménynyilvánító szavazásán lényegesen kevesebb szavazatot kapott, és aki történetesen a Kúria elnökének felesége. A megjelent hírekre a Fővárosi Ítélőtábla elnöke és a Kúria elnöke is gyors közleményben reagált. Az alábbiakban a két bírósági elnök álláspontjához fűzünk néhány gondolatot, és hogy érthetőbb legyen a helyzet, az általunk megismert tényeket és a pontos szavazati arányokat is közzétesszük.
Mik a tanácselnök feladatai és hogyan zajlik a tanácselnöki pályázat?
A tanácselnöki pozíció egy szakmai vezetői tisztség, amely minden olyan bírósági fórumon megtalálható, ahol a bíróság többtagú tanácsban (tehát nem egyesbíróként) ítélkezik. A tanácselnöki pozíció a szakmai vezetői szintek közül a legatomibb: a tanácselnök egy néhány fős (három vagy ötfős) ítélkező tanácsot vezet és szervezi annak munkáját, például kijelöli az ügy előadó bíráját (vagyis azt a bírót, aki elmélyed az ügy részleteiben és javaslatot tesz az ügy mikénti eldöntésére) és részt vesz a bírák ítélkezési tevékenységének vizsgálatában. A polgári peres tárgyalást mindig az elnök vezeti, az elnök hallgatja meg a feleket és más személyeket, idézi a tanúkat, határoz a végrehajtás felfüggesztéséről és más fontos eljárásjogi cselekményekről, bizonyos kérdésekben önállóan is dönthet. Az ítéletet azonban minden esetben a tanács hozza meg. A tanácselnöki megbízás határozatlan időre szól.
A tanácselnöki álláshelyre szóló pályázat kiírásáról a bíróság elnöke egyszemélyben dönt, és a pályázatot is a bíróság elnöke bírálja el, de előtte az adott szakágban ítélkező bírák titkos szavazáson véleményezik a jelölteket. A törvény nem ír elő határidőt a megüresedett tanácselnöki álláshelyek pályázatának kiírására, ezért előfordulhat, hogy a bíróság elnöke nem ír ki pályázatot egy üresen maradt álláshelyre. Ilyen esetben eseti jelleggel megbízhat valakit a tanácselnöki feladatok ellátásával. A megbízott tanácselnököt ilyenkor az elnök pályázaton kívül saját hatáskörben választja ki.
Mi a gond Kovács Helga Mariann bírónő tanácselnöki kinevezésével?
Kovács Helga Mariann bírónő tanácselnöki kinevezésével kapcsolatban a legfőbb gond az, hogy a Fővárosi Ítélőtábla elnöke annak ellenére nevezte ki, hogy a pályázati eljárás kötelező részét képező titkos véleménynyilvánító szavazáson a kollégái elsöprő többsége a másik pályázót találta kinevezésre érdemesnek. A mellőzött vélemény súlyát növeli, hogy a jogszabályok értelmében tanácselnöki pozíció esetében egy tisztán szakmai testület – az adott bíróság megfelelő kollégiuma (az adott jogterületen ítélkező bírók összessége) – ad véleményt. Ennek tagjai nyilvánvalóan csak olyan bírák lehetnek, akik a kérdéses szakterülethez jól értenek, ezért véleményük egyben szakmai visszajelzésként is értékelhető.
Mik voltak a pontos szavazati arányok?
A Fővárosi Ítélőtábla kollégiumi üléséről kiszivárgott jegyzőkönyv szerint 44 szavazatot adtak le az ítélőtáblai bírák, ebből kapott
Vagyis a véleménynyilvánító szavazáson szavazó 44 ítélőtáblai bíró közül a Fővárosi Ítélőtábla elnöke által végül ki nem nevezett pályázót hétszer annyian támogatták, mint ahányan nem, szemben a tanácselnöki pályázat nyertesével, aki 50%-kal több nem támogató szavazatot kapott, mint támogatót. Másképpen: nagyobb különbséggel támogatták a vesztest, mint ahány szavazatot a végül kinevezett bíró összesen kapott.
Mi a baj az ilyen döntésekkel és a Fővárosi Ítélőtábla elnöke által adott magyarázattal?
Kezdjük a nyilvánvalóval. A véleménynyilvánító szavazáson azzal az meggyőződéssel vesz részt bármely bíró, hogy azt feltételezi: a szavazata számít. A fentiek fényében ez a feltételezés megdőlni látszik, hiszen annál egyértelműbben nehéz kifejezni egy szakmai közösség véleményét, mint ahogy az a fenti számokban tükröződik, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke mégis a szavazáson vesztes bírót nevezte ki tanácselnökké.
Emellett az ítélőtábla a négyfokú magyar bírósági szervezetrenden belül a Kúria alatti legmagasabb, harmadik szint. Az ott dolgozó bírák nap mint nap fontos és bonyolult, a felek életére jelentős hatással bíró ügyekben hoznak ítéletet, és a perek során további nehéz részdöntéseket hoznak, például abban, hogy melyik tanú vallomása hiteles, melyik ügyvéd érvelése meggyőzőbb egy bonyolult kérdésben. A bírói munka kulcsa tehát a jó ítélőképesség. Amikor Ribai Csilla a szavazást elsöprő arányban elvesztő pályázót nevezte ki tanácselnöknek, a Fővárosi Ítélőtábla polgári bíráinak éppen az ítélőképességét kérdőjelezte meg.
A Fővárosi Ítélőtábla elnöke szerint a kinevezésre objektív szempontok alapján került sor. Közleménye dicséri az általa kinevezett nyertest, hangsúlyozza végzettségeit, tudományos és oktatói tevékenységét és eredményeit, a másik pályázóról ezzel szemben mindössze annyit mond, hogy a felkészültsége elmarad Kovács Helga Mariannétól, és a pályázatában nem volt meggyőző az, amit az eljárások időszerűségéről írt. Nem ismerjük a pályázatok részleteit, és nem is tisztünk azok szakmai értékelése, annyi azonban a szavazás eredménye alapján bizonyos, hogy az ítélőtáblai bírák túlnyomó többségének véleménye szerint a vesztes pályázó szakmai felkészültsége legalábbis vetekszik a végül kinevezett bíróéval, és ezt egyébként objektív és nyilvánosan is elérhető adatok is alátámasztják: így például a vesztes pályázó kétszer annyi ideje dolgozik a Fővárosi Ítélőtáblán, mint Kovács Helga Mariann, és több mint négyszer annyi közzétett ítélet meghozatalában vett részt, mint ő.
Az stiláris kérdés, hogy az elnök nyilatkozatában egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy a végül nem kinevezett bíró pályázatát az ítélőtáblai bírák többsége támogatásra érdemesnek, tehát nyilván megalapozottnak és meggyőzőnek találta, az viszont már tartalmi, hogy a pályázat kiírása a végül kinevezett bírónak kedvezett több szempontból.
Hogyan lejtett a pálya a kinevezett bírónak?
A Fővárosi Ítélőtábla elnöke több gesztussal is megkönnyítette Kovács Helga Mariann pályázatának sikerét, kihasználva a törvény által a jogkörébe utalt döntési lehetőségeket.
#1 - A pályázati követelmények átalakítása
Először is, Ribai Csilla, mint a pályázat kiírására jogosult bírósági elnök erőteljesen átírta a 11. sz. tanácselnöki pozíció pályázati követelményeit. Ezt az álláshelyet legutóbb 2020-ban hirdették meg. Az akkori pályázati kiírás szerint “A pályázat elbírálásánál a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az öröklési perekben, vegyes kötelmi perekben, szerződésen kívüli kártérítési perekben, személyhez fűződő jogok megsértése miatti perekben szerzett másodfokú ítélkezési gyakorlatnak van jelentősége.” Ugyanezt az álláshelyet 2022-ben viszont már úgy hirdette meg, hogy “A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – tényleges működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.” A meghallgatás során Kovács Helga Mariann bírónő maga is felhívta a figyelmet “a referádában nagy mennyiségben jelen lévő személyiségi jogi perek”-re. A módosításnak azért van jelentősége, mert amint látni fogjuk, a végül tanácselnöknek kinevezett bírót 2020 októberében nevezték az Ítélőtáblára, míg a pályázaton vesztes bírót 2016-ban, és utóbbinak lényegesen nagyobb (több mint egy évtizeddel hosszabb) tapasztalata van a személyiségi jogi perek terén. Ami az igazgatást tapasztalat jelentőségét illeti, az alábbi pont világítja meg a kérdést.
#2 - Megbízott tanácselnöki tisztség odaítélése
A megváltoztatott pályázati kiírás alapján a Fővárosi Ítélőtábla elnöke a döntés során a másodfokú ítélkezési gyakorlat helyett a pályázó korábban szerzett igazgatási tapasztalatának tulajdonított nagyobb jelentőséget. Ez azonban visszás annak fényében, hogy korábban törvényszéki bíróként mindkét pályázó tanácselnök volt. Kovács Helga Mariann csak ítélőtáblai bíróként szerzett egy orrhosszal nagyobb tapasztalatot, ugyanis Ribai Csilla közvetlenül a pályázat kiírását megelőző hónapokban - pályázati eljáráson kívül, ideiglenes jelleggel - tanácselnöki megbízással látta el, és ilyen módon biztosította Kovács Helga Mariann számára azt az előnyt, amelyet később a pályázat során a javára figyelembe vehetett. Vagyis az egyik olyan „objektív szempont”, amelyre az elnök hivatkozott, egyáltalán nem volt független az ő saját korábbi döntésétől. Mindezek mellett – a fent már leírtak szerint – a tanácselnöki pozíció elsősorban szakmai, és kevésbé igazgatási-jellegű vezetői pozíció, ezért a pályázat szempontjából a szakmai tapasztalatnak rendkívül nagy a jelentősége, márpedig a szakmai tapasztalatot illetően a végül vesztes pályázó bizonyosan nem volt hátrányban Kovács Helga Mariannhoz képest.
Mi az ügy jelentősége jogállami szempontból?
Kovács Helga Mariann bírónő tanácselnöki kinevezésének jogállamisági szempontból két fontos következménye is van.
Egyrészt, a bíróságok igazgatásával kapcsolatos évtizedes problémára mutat rá. Arra, hogy az erős hatalmi jogosítványokkal felruházott igazgatási vezetők törvényes következmények nélkül hagyhatják figyelmen kívül a bírói önigazgatási testületek döntéseit. A bíró kollégák szakmai döntésével homlokegyenest ellenkező kinevezések mind a bírák, mind az igazságszolgáltatási rendszert igénybe vevő felek számára üzenetértékűek. A nyilvánosság számára azt a látszatot keltik, hogy a kinevezésekre nem kizárólag szakmai érdemek, hanem más - adott esetben politikai - szempontok alapján is sor kerülhet. A bírói társadalom számára pedig azt a csüggesztő valóságot közvetítik, hogy a bírósági igazgatás rendszere nem biztosítja számukra az érdemeik alapján történő szakmai előmenetelt.
Kovács Helga Mariann kinevezésének azonban van egy másik, legalább ugyanilyen fontos következménye is. A 11. sz. tanácselnöki álláshelyhez ugyanis - a korábban már említettek szerint - a demokratikus nyilvánosság szempontjából különösen jelentős ügycsoport tartozik, a személyiségi jogi perek és a sajtó-helyreigazítási perek köre is. Ezek mind olyan ügyek, amelyek a kormány és a kormányközeli média számára rendkívül kellemetlen eredménnyel vagy akár politikai következményekkel is járhatnak, ugyanakkor a demokratikus nyilvánosság szempontjából is meghatározóak. Azt, hogy a kormányközeli média – sok esetben bírákat sem kímélő – lejárató kampányai miatt a szerkesztőségek kötelesek-e jóvátételre, a jövőben Kovács Helga Mariann az ilyen típusú ügyeket tárgyaló tanácsok egyikének elnökeként bírálhatja majd el.
Miért félrevezető a Kúria elnökének sajtóközleménye?
A sajtóban megjelent állításokra nem csak a Fővárosi Ítélőtábla elnöke reagált, hanem a Kúria központi honlapján sajtóközleményt adott ki maga a férj, Varga Zs. András, a Kúria elnöke is. A közlemény szűkszavú, mégis minden mondata külön figyelmet érdemel.
“A Kúria elnökének semmilyen szerepe nincs az ítélőtáblai pályázatok elbírálásában” - kezdi Varga Zs.
Nem láttunk olyan állítást a sajtóban, hogy Varga Zs. András belenyúlt volna a felesége pályázatának elbírálásába, és mi sem feltételezünk ilyesmit. A kúriai elnöki reakció felütése így leginkább arra alkalmas, hogy rágalomként állítsa be a történteket és elterelje a figyelmet a valós problémáról: arról, hogy egy ítélőtáblai bírót a kollégái döntő többségének véleményét figyelmen kívül hagyva neveztek ki bírósági vezetői pozícióba.
Kovács Helga Mariann bírónő megválasztásának körülményei ráadásul kísértetiesen emlékeztetnek Varga Zs. András kinevezésére, akit a jelölését véleményező Országos Bírói Tanács elsöprő többségének tiltakozása ellenére választott meg az Országgyűlés a Kúria elnökévé. Megválasztásának körülményei nemzetközi szinten is aggályokat vetettek fel. Az aggodalmak eloszlatása érdekében hivatalba lépése óta Varga Zs. előszeretettel hangoztatja, hogy vezetői döntéseit a bírói testületek véleményére támaszkodva hozza meg. Interjúiban rendre elmondja, hogy “a Kúriának van elnöke és nem az elnöknek Kúriája”. Úgy tűnik, azt azonban nem tekinti problémának, hogy a Fővárosi Ítélőtáblán a bírói testületek véleményével szemben mégiscsak az elnöki szó a döntő.
“Magyarország alkotmányos rendje nem engedi a bírák családi kapcsolatainak vizsgálatát pályázatok elbírálása során” - folytatja Varga Zs.
Magyarország alkotmányos rendjével takarózni egy olyan esetben, ahol épp az alkotmányos berendezkedés egyik fontos alappillére, a bíróságok függetlensége a tét, legalábbis visszás. A törvény épp az önkényes kinevezési gyakorlat kiküszöbölése érdekében írja elő a bírák szakmai véleményének kikérését. Ahogyan azt is, hogy a kinevezés során a véleményező szerv javaslatát figyelembe kell venni. Habár a javaslat valóban nem köti a pályázatot elbíráló elnököt, a javaslattól eltérő döntést írásban részletesen indokolni kell. A kinevezésről szóló határozat és az abban foglalt indokolás a nyilvánosság számára jelenleg nem érhető el. Így semmit nem tudunk arról, hogy mi az oka annak, hogy az egyik pályázó nyilvánvaló bírói szakmai támogatottsága ellenére a bírói szavazáson vesztes pályázót nevezték ki a meghirdetett pozícióra.
Magyarország alkotmányos rendje valóban nem teszi lehetővé a családi kapcsolatok vizsgálatát a pályázatok elbírálása során, de azt megköveteli, hogy a bírák véleményét figyelembe vegyék a döntés során. És ha olyankor hoznak a bírók jelentős többségének véleményétől eltérő döntést, amikor e döntés kedvezményezettje ráadásul a bírói szervezet csúcspozícióját betöltő személy közeli hozzátartozója, akkor különösen fontos lenne ennek részletekbe menő és nyilvános megindoklása, mert különben súlyosan csorbul az igazságszolgáltatás megfelelő működésébe vetett közbizalom.
“Képtelenség is lenne a bírósági vezetők hozzátartozóit sajátos végzettségüktől, hosszú tanácselnöki és több évtizedes bírói tapasztalatuktól függetlenül kizárni a pályázatokból.”
Ez megintcsak terelés: senki nem azt kifogásolta, hogy a Kúria elnökének felesége indulhatott egy bírói pályázaton, hiszen ez a világ legtermészetesebb dolga, ha az illető bíró. A bírálat tárgya az, hogy olyan jelölttel szemben nevezték ki bírósági vezetői pozícióba, akinek kinevezését elsöprő többséggel támogatták a saját a kollégái, és ebben az összefüggésben már lehet jelentősége a családi kapcsolatoknak.
A strasbourgi bíróság gyakorlatában a bíróságok pártatlanságának lényeges része a pártatlanság látszata is, azaz annak elkerülése, hogy az eljárás résztvevőiben észszerű kételyek merülhessenek fel a bíróság pártatlanságát illetően, mivel ebben a kérdéskörben – ahogy a strasbourgi testület fogalmaz – „az a bizalom forog kockán, amelyet egy demokratikus államban a bíróságoknak a társadalomban keltenie kell”. Ami a Fővárosi Ítélőtábla 11. sz. tanácselnöki álláshelyének betöltésével kapcsolatban történt, az, sajnos, inkább e bizalom aláásására volt alkalmas, és részletes, nyilvános indoklás nélkül az is marad.