Börtönben edződött a civil jogvédők szuperligája

presshelsinki
Emberi méltóság · 2026. szeptember 22. 11:18

A Havel-díjjal eddig kitüntetett 13 civil jogvédőből tízen börtönben, házi őrizetben voltak, vagy a hatóságok elől bujkáltak a strasbourgi díjátadójuk idején. Négyen ma is fogságban vannak, négyen száműzetésben, egyiküket pedig szoros megfigyelés alatt tartják, és nem engedik külföldre. De kik is ők?

Fotó: Wikipedia

Jövő hétfőn, az Európa Parlament Parlamenti Közgyűlés (PACE) őszi ülésszakának nyitányán adják át a Václav Havel Emberi Jogi Díjat, az egyik legtekintélyesebb európai jogvédelmi elismerést. Az idei díjazott a szokásoknak megfelelően három civil jogvédő közül kerül ki. Most először a jelöltek mindegyike nő. Ketten közülük az iráni teokratikus diktatúra ellen küzdenek, ők a jelenleg száműzetésben élő Maszih Alinedzsád és a csak pár hónapja szabadult, ma is hazájában élő Naszrin Szotúde. Míg a harmadik jelölt Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, aki 1995-ben még egyetemistaként csatlakozott az emberi jogi egyesülethez, és jogvédő tevékenysége a választásos autokrácia alatt teljesedett ki.

A díjat 2013 óta adják át. Az idei lesz a 14. díjazott, pontosabban a 15., mert egyszer előfordult már, hogy megosztott elismerést adtak ki. Tizenkétszer egyedül részesült az egyike az előzetesen jelölt három személynek, szervezetnek vagy kezdeményezésnek.

A jogvédelmet sokszor fogsággal díjazzák

Érdekesség, hogy a Magyar Helsinki Bizottságot mint szervezetet jelölték már Havel-díjra önállóan 2017-ben, majd a Szivárvány Koalíciójának tagjaként is. Utóbbi hazai civil szervezeti koalíció volt, amelyik elérte, hogy az Orbán-kormány transzfób és homofób népszavazása elbukjon 2022-ben.

Mind a jelöltekről, mind a díjazottról tekintélyes szakmai grémium dönt, amibe három tagot az Európa Parlament (egyikük sem a közgyűlés tagja), hármat a cseh Charta ‘77 delegál, és az odaítélő bizottság vezetője a PACE elnöke.

Eddig minden évben igazán fontos ügyek mellett köteleződtek el a Havel-díj odaítélői. A háromfős szűkített jelöltlistákra sem lehetett érdemtelenül felkerülni, és a végső díjazottak nemcsak korábbi vitathatatlan érdemeikkel, de későbbi életpályájukkal is bizonyították, hogy a döntnökök jól választottak. Az emberi jogok, a szabadság és az emberi méltóság védelme a díjazottak számára nem pusztán a nemes ügy áldozatos szolgálata, hanem mélyen megélt életprogram, életforma és bensővé tett világnézet.

Azzal szoktak tréfálkozni, hogy „a Havel a Nobel előszobája”. Igaz, a PACE egykori díjazottjai közül már ketten is elnyerték a Nobel-békedíjat, és úgy tudni, sokukat akár már többször is jelölték a norvég bizottság elismerésére, de inkább „a börtönfolyosó” köti össze a Havel-díjasokat, nem „az előszoba”.

Az eddigi 13 díjazott személyből tízen börtönben, házi őrizetben voltak, vagy a hatóságok elől bujkáltak a strasbourgi díjátadójuk idején. Négyen ma is fogságban vannak, négyen száműzetésben, egyiküket pedig szoros megfigyelés alatt tartják, és nem engedik ki külföldre. Az eddigi díjazottak között nincs egyetlen sem, akit ne tartottak volna fogságban valamikor vagy ne kényszerítették volna illegalitásba.

De kik is ők, akihez jövő héten csatlakozni fog a 14. díjazott civil jogvédő?

Alesz Viktaravics Bjaljacki (2013)

Az 1962-ben született belorusz (fehérorosz) Bjaljacki is egyike azoknak, aki nem lehetett a díjátadóján, mert börtönbe zárták. Ahogy ő is olyan, aki Havel-díj után megkapta a Nobel-békedíjat is, mégpedig 2022-ben. Bármennyire megtisztelő volt az újabb magas elismerés, ennek szívből nem tudott örülni. Egyrészt, mert ez a hír is újra börtönben találta, másrészt, mert hazája a hősies erőfeszítések ellenére továbbra is diktatúra maradt, és az Ukrajna megtámadásában is szerepet vállaló Lukasenka elnök továbbra is erőszakkal tartotta fenn hatalmát.

Fotó: Civil Rights Defenders

Alesz Bjaljacki – mint annyian más civil jogvédő – nem hősnek, de még csak nem is jogvédőnek készült. Ifjúkorában az orosz és belarusz szépirodalom foglalkoztatta, irodalomtudós lett a polgári foglalkozása, de a tektonikus szovjet változások, ami a birodalom összeomlásáig és Fehéroroszország önállósodásához vezettek, a közélethez és érdekvédelemhez sodorta őt.

Miután Lukasenka alkotmánymódosítással elkezdhette önkényuralma kiépítését a függetlenné váló országban, Bjaljacki 1996-ban megalapított a Vjaszna (Tavasz) nevezetű szervezetét. Az emberi jogi központ elsődleges célja, hogy jogi és pénzügyi segítséget nyújtson a politikai üldözöttek és politikai foglyok családjainak. Emellett nyilvánosságra hozza a hatalom jogsértéseit, valamint komoly kockázatot vállalva választási megfigyeléseket végez. A szervezet tagjai dokumentálták például az elcsalt elnökválasztás utáni tömegtüntetések elleni terrort 2020–2021-ben. Aktivistái közül sokakat megvertek, letartóztatták és bebörtönöztek.

Maga Bjaljacki kétszer is hosszú éveket töltött börtönben. Először 2011-ben fogták le, és négy és fél év börtönre ítélték, ahonnan nagy nemzetközi tiltakozás nyomán 2014-ben szabadult. Újabb fogvatartása 2021-ben kezdődött, és 10 év szabadságvesztésre ítélték. Tavaly decemberben az amerikai kormánnyal kötött megállapodás keretében szabadulhatott: Litvániába száműzték. Biztonsági okokból nem tudni, most hol él, de gyakran tart előadásokat és ad interjúkat Európában.

Anar Mammadli (2014)

Az 1978-ban született azeri Mammadli sem vehette át ünnepélyes keretek között a Havel-díjat. Börtönben tartották fogva Bakuban, mert fellépett a választási csalások ellen a 2013-as azeri elnökválasztás folyamán. A szabadságjogokért nyíltan és szervezetten kiálló újságíró 2001 óta végzett civil választási megfigyelést, szervezetét már 2008-ban betiltotta a hatalom.

Fotó: Wikipedia

2014-ben ítélték el öt és fél év börtönbüntetésre. A koholt büntetőeljárásról később a strasbourgi bíróság kimondta, hogy Azerbajdzsán megsértette vele Mammadli alapvető jogait. Hősünk két és fél év múlva szabadult elnöki kegyelemmel.

Mammadlit a börtön nem törte meg. Továbbra is eltökélten állt ki a szabadságjogok mellett és a diktatúra ellen. 2024-ben megszervezte az azeri civil szervezetek koalícióját. Két hete koncepciós eljárásban ítélték el újra, immáron 13 évre. Előtte két évet húzott le letartóztatásban.

Ljudmila Mihajlovna Alekszejeva (2015)

Az európai emberi jogi mozgalom veteránja a Magyar Helsinki Bizottság személyes barátja és példaképe volt. Ő ugyan személyesen vehette át a Havel-díjat, ez azonban nem jelenti azt, hogy szovjetként és oroszként ne lettek volna személyes börtönélményei. Brezsnyev idején kijutott neki a fogvatartásból és üldöztetésből, de még Putyin pribékjei is előállították, mert 82 évesen tüntetett a gyülekezési szabadságért.

Fotó: Wikipedia

Ljudmila Alekszejevának (1927–2018) történész végzettsége volt, eredetileg szerkesztőként dolgozott az egyik állami könyvkiadónál, később illegális, szamizdat kiadványokat gondozott. Emiatt 1968-ban elbocsátották, és kizárták a kommunista pártból.

1977-ben emigrálásra kényszerítették az 1976-ban induló Moszkvai Helsinki Csoportban vállalt szerepe miatt. Száműzetésben is aktív maradt, a Szabadság Rádiónál, a Szabad Európa Rádió orosz változatánál és az Amerika Hangja Rádiónak dolgozott.

A Szovjetunió összeomlása után hazatért és csatlakozott az újraindított Helsinki-csoporthoz. Ő lett a szervezet elnöke egész haláláig. Az 1976-os vakmerő indulás idején a helsinkis tagok között a középnemzedékhez sorolták, és a Szovjetunió megszűnése óta ugyan születése alapján inkább már a szenior kategóriához tartozott, de bátorsága és éleslátása a fiatalokat is lepipálta. 2009 szilveszterén például más tiltakozókkal együtt őt is előállították. Mikor a rendőrök rájöttek, hogy kit vittek el, elengedték volna, de ő inkább a letartóztatást választotta. „Őszintén szólva úgy gondoltam, hogy többet tehetek értük, ha szabad maradok, de ez árulás lett volna” – magyarázta később.

Nadia Murad Besê Taha (2016)

Az 1993-ban született iraki jezidi aktivista is a kevesek egyike, aki személyesen vehette át a díjat a strasbourgi Európa-palotában. Addigi rövid életében azonban már annyi mindent átélt, amibe a legtöbben belerokkannának. Túlélőként ő is cipeli tragikus múltját, mégis segíteni akar másokon.

Fotó: Nadia's Initiative

2014-ben elrabolta az Iszlám Állam terrorszervezet, rokonait lemészárolták, a fegyveresek rendszeresen megerőszakolták és eladták őt szexrabszolgának Moszulba. Fogvatartóitól fél év múlva sikerült megszöknie egy menekülttáborba, hogy aztán az észak-iraki jezidi kisebbséget és a nőket sújtó bűncselekményekről, így a kiterjedt emberkereskedelemről és népirtásról tanúskodjon egyebek mellett az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

Németországban telepedett le, itt házasodott össze jezidi párjával. Nadia az ENSZ jószolgálati nagykövete lett. 2016 szeptemberében indította el a Nadia's Initiative nevű szervezetét, amely népirtások áldozatainak nyújt segítséget, és Szindzsár régió újjáépítését támogatja. Történetét könyvben írta meg, ami magyarul is megjelent Az utolsó lány címmel.

A kongói Denis Mukwege orvossal megosztva 2018-ban kapta meg a Nobel-békedíjat. Ezzel ismerték el kiemelkedő erőfeszítésüket, hogy ráirányították a figyelmet arra: a tömeges, szervezett nemi erőszak emberiesség elleni és háborús bűn. A két díjazott közösen hozta létre a Globális Túlélőalapot azért, hogy a fegyveres konfliktusokkal összefüggő szexuális erőszak áldozatai világszerte jóvátételt és segítséget kaphassanak.

Murat Arslan (2017)

Az 1974-ben született török bíró is börtönben volt, amikor ünnepelték. És azóta is fogva tartják – egy hónap híján 10 éve.

Fotó: medelnet.hu

Murat Arslan bírói karrierje szépen indult, a tehetséges ankarai jogász előbb a számvevőszéknek dolgozott, aztán az alkotmánybíróságnak. Kollégái elismeréseként a Bírák és Ügyészek Uniójának Egyesülete (YARSAV) elnökének választotta. 2016-ban Fethullah Gülen puccskísérlettel vádolt követőire, feltételezett követőire, más ellenzékiekre, valamint a szabadság és jogállam híveire brutálisan csapott le a török állam. Ekkor számolták fel YARSAV-ot is mint az igazságszolgáltatás függetlenségének következetes támogatóját.

Arslant 2016 júliusában fogták le, és 2019 januárjában ítélték 10 év szabadságvesztésre. A koncepciós pert számos nemzetközi fórum ítélte el, és sürgette a Havel-díjas jogász azonnali szabadon bocsátását. Egyelőre hiába. Egy biztos, a büntetését október 19-én fogja teljesen kitölteni, akkor mindenképpen szabadulnia kell.

Ojub Szalmanovics Tyitijev (2018)

Az 1957-es születésű csecsen nemzetiségű, orosz állampolgárságú emberi jogi aktivista sem lehetett a strasbourgi ünneplésén, egyik kollégája vette át a díjat. Tyitijevet börtönben tartották.

Fotó: Human Rights Centre

Tornatanárnak, edzőnek indult, ezen a területen ért el sikereket, gyerekként számos profi sportoló indult a szárnyai alól. Ráébredt azonban, hogy a háború sújtotta Csecsenföldön nem lesz elég, ha megmarad az edzőtermeknél, és nem vállal közéleti szerepet. 2000-ben csatlakozott a nagyszerű Memorial csecsenföldi csoportjához, amelynek elévülhetetlen érdemei vannak a háborús bűncselekmények dokumentálásában és a jogfosztott emberek segítésében.

Amikor 2009-ben Natalja Estemirovát meggyilkolták, Tyitijev vette át a csoport vezetését. 2018 januárjában egy rutinszerű közlekedési intézkedésnek beállított lejárató akcióval (marihuánát csempésztek a kocsijába) sikerül őt letartóztatni. 2019 áprilisában ítélték őt négy év javítómunkára. 2019 nyarán aztán feltételesen szabadlábra bocsátották.

Élete veszélyben volt, mivel Kadirov csecsen elnök „nemkívánatos személynek” nyilvánította, így Csecsenföldről kénytelen volt Moszkvába költözni. A Memorial hatósági felszámolása és az ukrajnai háború óta ott is nehéz lett a helyzete. Ennek ellenére nem adta fel, és az emberi jogi Auróra-közösség tagjaként folytat közéleti tevékenységet.

Ifjúsági Kezdeményezés az Emberi Jogokért és Ilham Tohti (2019)

Ebben az évben megosztva adták ki a Havel-díjat és a vele járó hatvanezer eurós jutalmat.

2003 alapított Ifjúsági Kezdeményezés az Emberi Jogokért (YIHR) öt nyugat-balkáni országban működik, Szerbiában, Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Montenegróban. Céljuk a délszláv háborúk örökségével való szembenézés, a háborús bűnök dicsőítésével szembeni kiállás bátorítása és a megbékélés előmozdítása. Az önállóan tevékenykedő civil szervezetek regionális hálózata elsősorban az egykori Jugoszlávia területén élő fiatal korosztályok gondolkodásában akar fordulatot elérni, hogy a pusztító és önsorsrontó etnicizmust felváltsa a párbeszéd és megértés kultúrája, az etnikai csoportok közti konfliktusokat a jövőben ne erőszakkal, hanem békés eszközökkel rendezzék.

Működésük során 15 ezren – főleg diákok – vettek részt programjaikon. Több tucatnyi jelentést és tanulmányt tettek közzé, 200 képzési programot, több mint 150 regionális csereprogramot, 300 utcai megmozdulást és tiltakozást szerveztek. Emellett 15 pert nyertek meg nemzeti és nemzetközi bíróságok előtt. A 2020-as években jelentősen csökkent aktivitásuk.

Fotó: Tohti Institute

Az 1969-ben született Ilhan Tohti közgazdász, aki több mint harminc éve küzd a kínai ujgur kisebbség jogaiért és Hszincsiang tartomány autonómiájáért, börtönben volt a díjátadás idején, ahogyan azóta is fogva tartják.

2006-ban alapította meg a kínai pártállamtól független Uyghur Online weboldalt, ahol kínai és ujgur nyelven hírt adott az ujgur kisebbséget sújtó elnyomásról. Szeparatizmus vádjával 2009-ben börtönözték be először, de nemzetközi nyomásra 55 nap múlva szabadulhatott.

2014 januárja óta tartják fogságban újra. nemcsak őt, hanem tanítványait is bebörtönözték, és vannak akiket még büntetésük után sem engedtek szabadon, hanem átnevelő táborokba zártak.

Tohtit 2014 szeptemberében ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre. Egyesek szerint ezzel a kínai állam megteremtette az „ujgur Mandela” alakját a nemzetközi közvélemény előtt. A hivatalos Kína ezt hevesen ellenzi, de az bizonyos, hogy Ilhan Tohti azóta szinte az összes jelentős nemzetközi emberi jogi díjat megkapta már – kivéve a Nobel-békedíjat, de kiszivárgott, hogy már arra is jelölték.

Ludzsejner al-Hazlúl (2020)

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as díjat nem a szokásoknak megfelelően az év őszén, hanem következő év áprilisában adták át online ünnepségen. Ám az 1989-ben született szaúdi nőjogi aktivista nemcsak ezért nem vehetett részt rajta, hanem azért sem, mert házi őrizetben tartották. Így a nővére mondott sírva köszönetet az európai elismerésért.

Fotó: Facebook

Az amerikai egyetemen diplomázott Ludzsejner al-Hazlúl 2014-ben került először börtönbe, mert civil szervezetével nyilvánosan felszólalt a férfiak gyámsági rendszere ellen Szaúd-Arábiában. Azért fogták le 73 napra, mert a nők önálló autóvezetési tilalmát megszegte, hiába volt jogosítványa az Egyesült Arab Emírségekből. 2015-ben megpróbált indulni a helyhatósági választásokon, de nőként kizárták. 2016-ban 14 ezer szaúdival együtt petíciót írt a királynak a gyámsági rendszer megszüntetése érdekében.

2017-ben újra letartóztatták, ügyvéddel, családjával nem érintkezhetett. Újra kiszabadult, és az az Egyesült Arab Emírségekbe távozott. Onnan 2018 márciusában rabolták el a szaúdi hatóságok, pár napot ismét fogságban volt, majd kiengedték. Májusban újra őrizetbe vették több más nőjogi aktivistával együtt.

A szaúdi nők hiába kapták meg közben az önálló autóvezetés jogát, a hatóságok Ludzsejner al-Hazlúlt és más nőket is megkínoztak. Megverték, megkorbácsolták, fojtogatták, árammal sokkolták őket. Hősünk ellen 2019 márciusában kezdték meg a büntetőpert. Ügyét óriási nemzetközi figyelem kísérte, számos állam követelte szabadon bocsátását, önkényes fogvatartása miatt még a G–20-csúcs rijádi megrendezése is veszélybe került. Ennek ellenére 2020. december 28-án 5 év és 8 hónap börtönbüntetésre ítélték.

1001 napot töltött börtönben, és 2021 februárjába szabadult, de azonnal házi őrizetbe kellett vonulnia. Később ezt utazási tilalomra enyhítették, ami már 2023 lejárt, de mégsem oldották fel. Lánytestvérei, akik csatlakoztak mozgalmához (Women to Drive), Torontóban és Brüsszelben élnek, de Ludzsejnert nem engedik ki az országból. Nem nyilatkozhat, nem beszélhet a kínzásáról, nem tarthat kapcsolatot jogvédőkkel és külföldiekkel. Mint kiderült, a magyar újságírókhoz, politikusokhoz, civil aktivistákhoz hasonlóan az ő telefonját is Pegasus kémszoftverrel törték fel és hallgatták le. A megrendelő az ő esetében is a hatalom lehetett.

Marija Aljakszandravna Kalesznyikava (2021)

Az 1982-ben született fuvola és blockflöteművész nem politikusnak és nemzeti hősnek készült. 2007-től Németországban élt és dolgozott, és csak alkalmi vendégként járt hazájában, Belaruszban. A politikai fordulat reménye és igazságérzete 2019-ben azonban hazahívta, hogy aktív szerepet vállaljon Lukasenka elnök diktatúrájának felszámolásában, majd a nemzeti ellenállásban.

Fotó: Facebook

Előbb az ellenzéki államfőjelölt, Szvjatlana Cihanovszkaja mögé állt, aztán az elcsalt választások után az ellenzéki Koordinációs Tanács elnöke lett. Egy hónap sem kellett hozzá, és elrabolták Lukasenka emberei. Át akarták rakni a határon, de ő eltépte az útlevelét, hogy ne lehessen kirakni az országából.

Belaruszban maradt. A Havel-díját ő sem vehette át, mert 11 év börtönre ítélték. A börtönkörülmények olyannyira megviselték, hogy intenzív osztályra került. Ő is tagja lett annak a 123 fős ellenzéki kontingensnek, amelyet Trump amerikai elnök nyomásra engedtek szabadon. Hazájukban nem maradhattak, de külföldre távozhattak.

Marija Kalesznyikava öt év, három hónap és hat napig raboskodott. Ma Berlinben él, és tovább küzd hazája szabadságáért.

Vlagyimir Vlagyimirovics Kara-Murza (2022)

Az 1981-ben született újságíró, politikus és emberi jogi aktivista anyatejjel szívta magába a közéleti érdeklődést. Már 16 éves korától újságot írt, korán a Novije Izvesztyija londoni tudósítója lett, aztán a Kommerszanthoz került, majd az Eho Moszkvi rádióhoz, de dolgozott a BBC-nek is.

Fotó: Wikidedia

Emellett könyveket írt és dokumentumfilmeket készített. Rendszeresen számolt be Putyin Oroszországának demokráciaellenes trendjeiről. Aktívan támogatta országa liberális politikusait (Javlinszkijt, Nyemcovot, Kaszparovot, Hodorkovszkijt stb.), némelyiknek tanácsadója volt. 2003-ban ő is indult a parlamenti választásokon, de elcsalták azokat az ő körzetében is.

2012-ben, amikor határozottan támogatta az amerikai Magnyickij-törvényt, ami megvonja az amerikai vízumot az elnyomásban és terrorban szerepet vállaló (orosz) potentátoktól, végképp célpontjává válik Putyinéknak. Borisz Nyemcov 2015-ös meggyilkolása után egyenesen hazaárulónak kiáltották ki Kara-Murzát, aki mindent elkövetett, hogy ne lehessen következmények nélkül megúszni a politikai gyilkosságot. Ettől valószínűleg nem függetlenül Kara-Murzát kétszer is megmérgezték.

Ezek után volt bátorsága Ukrajna 2022-es orosz invázióját elítélni, a Putyin-kormányt pedig a gyilkosok rezsimjének nevezni. Letartóztatták. Ekkor kapta meg a Havel-díjat, amit így nem vehetett át személyesen. 2023 áprilisában 25 év börtönre ítélték, és egy szibériai büntetőtáborban tartották fogva különleges biztonsági intézkedések mellett. Az elhelyezését tovább szigorították, és magánelzárásba rakták.

Fogolycserével szabadult 2024. augusztus 1-én. Vlagyimir Kara-Murza azóta a demokratikus orosz emigráció egyik vezető alakja.

Osman Kavala (2023)

Az 1957-es születésű török közgazdászt, üzletembert és filantrópot is távol tartották Havel-díjának strasbourgi ünneplésétől. Már akkor börtönben tartották fogva, és most is ott várja szabadulását.

Fotó: Stockholm Center of Freedom

Egy gazdag dohánykereskedő család sarjaként Nyugaton élt és tanult, és csak apja 1982-es halála után tért haza. Több könyvkiadót alapított, és bőkezű támogatója volt az antik örökséget feltáró régészetnek. A kulturális jótékonykodás mellett talajerózió elleni kezdeményezést is pártfogolt.

Ahogyan szívesen állt ki a demokratikus kezdeményezésekért is, így Soros György mellett egyik alapítója volt a törökországi Nyílt Társadalom Alapítványnak. Ez azonban már szemet szúrt Recep Tayyip Erdoğan elnöknek, aki nekitámadt Kavalának. 2018-ban az alapítvány be kellett zárni.

A másik „bűne” az volt Kavalának a hatalom szemében, hogy egyetértett a Gezi park védelmében tüntetőkkel. Ez az eredetileg városfejlesztési konfliktus miatt indult tiltakozás később kiterjedt Erdoğan-ellenes felkeléssé vált, amit csak nagy nehezen tudtak leverni.

Ehhez jött még az is, hogy Kavala állítólag részt vett az állítólagos „Gülen-puccsban” (lásd korábbról Murat Arslan történetét). Hősünket 2017 októberében tartóztatták le. Azóta bár kétszer is felmentették már, de még mindig börtönben tartják, mert az ügyészség azonnal újabb vádakkal áll elő. A strasbourgi bíróság már 2019-ben jogsértőnek ítélte a fogvatartását, és felszólította a török kormányt Osman Kavala azonnali szabadon engedésére. Az Európai Unió – amikor életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték Kavalát 2022-ben – szerette volna elítélni a török kormányt, de az Orbán-kormány ezt meg akadályozta.

María Corina Machado (2024)

Az 1967-ben született venezuelai politikus és emberi jogi aktivista a szerencsés kevesek közé tartozik a Havel-díjasok közül, aki nem volt börtönben az átadási ünnepsége idején. De ő sem lehetett ott Strasbourgban, mert kénytelen volt bujkálni hazájában, így csak videóhívásban mondhatott köszönetet.

Fotó: Alex Coco Pro (Alex Cabello Leiv/@alexcocopro (Instagram - Twitter) alexcocopro@gmail.com

1992-ben útjára indította az Atenea Alapítványt, amely Caracas utcagyerekeit segíti. 2002-ben az egyik alapítója volt a Súmate szervezetnek, amely a szabad és tisztességes választásokat támogatja, valamint választási megfigyeléseket is szervezett. 2010-ben rekord számú szavazattal megválasztották képviselőnek a Nemzetgyűlésbe.

2014-ben a Maduro-rezsim megfosztotta mandátumától is. A diktatúra elleni tiltakozások vezetője lett, és ekkor kényszerült először illegalitásba. 2023-ban megnyerte az ellenzéki előválasztást, így ő lett volna Maduro első számú kihívója az elnökválasztáson, de eltiltották az indulástól. Azután újra bujkálnia kellett.

Tavaly a venezuelai demokrácia előmozdításáért végzett erőfeszítéseiért kapta meg a Nobel-békedíjat. Sokáig úgy látszott, nem tudja átvenni, hogy aztán kémfilmbe illő konspiráció segítségével mégis ott lehetett az ünnepségen. Amikor idén Madurót elvitték Amerikába, hogy bíróság elé állítsák, felmerült, hogy María Corina Machado komolyabb szerepet kaphat az új Venezuelában. Trumpék azonban másként és másban gondolkodnak, és az sem segített, hogy Washingtonban María Corina Machado odaajándékozta a Nobel-plakettjét az arra ácsingózó amerikai elnöknek.

Makszim Olekszandrovics Butkevics (2025)

Az 1977-ben született ukrán újságíró és emberi jogi aktivistát 11 hónapja volt szabad, amikor személyesen átvette Havel-díját. Előtte két év és négy hónapig volt orosz börtönökben.

Fotó: Wikipedia

Bölcsész tanulmányok és hazai újságírói indulás után költözött Angliába, ahol a BBC ukrán nyelvű adásának is dolgozott. Itt kapcsolódott be emberi jogi és baloldali mozgalmakba. Elsősorban a nemzetközi menekültek, belső menekültek és hontalanok helyzete foglalkoztatta. Több évig PR-tanácsadóként dolgozott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának.

Pacifizmusa ellenére Ukrajna megtámadása után önként jelentkezett a hadseregbe. 2022 júniusában esett orosz hadifogságba Luhanszkban. Az orosz propaganda „neonácinak” és „brit kémnek” titulálta.

Butkevicset háborús bűncselekményekkel vádolták, konkrétan azzal, hogy gránátvetővel lőtt civilekre Szeverodonyeckben. A bíróság figyelmen kívül hagyta azt a bizonyítékot, hogy az állítólagos támadás időpontjában Butkevics a város közelében sem tartózkodott. 2023 márciusában 13 év börtönre ítélték. A fellebbviteli tárgyalásán elismerte a vádakat – a vallomást kínzással csikarták ki tőle.

A nemzetközi közvélemény is megmozdult kiszabadításáért. Egy 190 fős ukrán–orosz hadifogolycsere nyomán 2024. október 18-án engedték szabadon Makszim Butkevicset. Új jótékonysági szervezetet hozott létre, amely kifejezetten az orosz fogságban lévő ukrán hadifoglyok és civil túszok kiszabadítását, valamint a már hazatért katonák társadalmi és pszichológiai reintegrációját segíti. De hű maradt a korábbi szervezetéhez, az általa is alapított ZMINA Emberi Jogi Központhoz is.

Kik vagyunk?

Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.

Facebook

Soundcloud

Iratkozz fel hírlevélre!

Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.

Feliratkozom

Támogass minket!

Ha szeretnél minket támogatni:

Adományozok