Az Alkotmánybíróság felébredt a mesterséges kómából

presshelsinki
Alapjogok · 2026. október 14. 13:46

Három nagy jelentőségű határozatot hozott az Alkotmánybíróság. Önmagában már az is figyelemre méltó, hogy egyáltalán döntést hozott politikailag kényes ügyekben. Ezenfelül azonban a döntések tartalma is élesen elüt az előző egypárti testületnél megszokottól. A három határozatban közös még, hogy összhangba kerültek nemzetközi bíróságok ítéleteivel.

Lábadozóban. A Kóma (1978) c. film jelenetének AI-módosított változata
Fotó: Meta AI/Kóma

Az új összetételű Alkotmánybíróság – öt az országgyűlési választások után megválasztott alkotmánybíróval – szeptember 29-én nekilátott a hosszú évek alatt felgyülemlett adósságai törlesztésének. Ennek köszönhetően egy-egy 2017 és 2018 óta az asztalán lévő ügyben döntött. A harmadik ügycsoport ugyan frissebbnek számít, a 2020-as évekből való, de ott is jóval korábban megszülethetett volna az alkotmánybírósági határozat, hiszen több olyan nemzetközi bírósági ítéletet hoztak a témában, amelyek megkönnyítették a hazai alkotmányvédelem dolgát.

Vajon miért kellett várni mostanáig? A fideszes egypárti Alkotmánybíróság egyik fogása volt, hogy politikailag kényes ügyekben végletekig halasztgatta a döntést. Így az egykori kormánypártnak és az autokrácia vezetőinek nem kellett tartani valóságos hatékony alkotmányos kontrolltól. De persze a 15 fős testületen belül is voltak véleménykülönbségek, így az a fura helyzet állt elő, hogy olykor a szívüknek kedves ügyeket maguk az előadó alkotmánybírák nem vitték a testület elé, fiókban parkoltatták, mert féltek a leszavazástól, féltek a Fidesz-hű többségtől. Ez tovább rontotta az Alkotmánybíróság teljesítményét, és hozzájárult a testület mesterségesen előidézett kómájához.

De milyen ügyekről született döntés két hete?

Az újságíró közérdekű munkát végez

Nyilas Gergely, az akkori Index akkori riportere kirgiz menekültnek adta ki magát, hogy bejuthasson az egyik menekülttáborba a 2015-ös menekültválság idején. Azért kényszerült erre, mert a hatóságok nem engedélyezték az újságíróknak, hogy ilyen helyekre szabályosan beléphessenek, a körülményekről tájékozódhassanak, a személyzettel és az üldözöttekkel beszélhessenek. Mindeközben óriási közérdeklődés volt a téma iránt.

Az újságírót jogerősen elítélték közokirat-hamisítás bűntette és hatóság félrevezetése vétsége miatt, megrovást kapott. Nyilas Gergely a sajtótörvény speciális rendelkezésére hivatkozott, amely szerint újságíró „nem vonható felelősségre olyan jogsértésért, amelyet valamely közérdekű információ megszerzésével összefüggésben követett el, és az adott információ általa nem vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető”.

Daliás idők. Sólyom László elnököl az AB-ben.
Fotó: Alkotmánybíróság

Más riporterek is próbálkoztak bejutni a menekülttáborokba. Így például Szurovecz Illés, az egykori Abcúg munkatársa is. Neki több kérelmét utasította el a menekültügyi hatóság. 2019-ben aztán megszületett az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete, amely elmarasztalta a magyar államot. A strasbourgi bíróság szerint ugyanis jogsértő az újságírók fizikai elzárása a tudósítás lehetőségétől, ami a közönségnek is sérelmet okoz, mert így „az állam ellenőrzésére hivatott újságírók nem tudják leleplezni a zárt ajtók mögött zajló esetleges visszaéléseket, jogsértéseket”.

Nyilas Gergely már a strasbourgi ítélet kihirdetése előtt, 2018-ban az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítsék meg a Kúria végzését, amely helybenhagyta az újságíró jogerős elítélését.

A taláros testület két hete végre igazat adott a riporternek. Megállapították, hogy a Kúria döntése alaptörvény-ellenes volt, mert nem mérlegelte, hogy az újságíró a szabályokat betartva nem tájékoztathatta a közvéleményt a közérdekű információkról. Ebből az is következik, hogy ezentúl hasonló esetekben az újságíró nem ítélhető el. Fontos segítség ez a sajtószabadságnak.

Az életfogytos rabtól sem vehető el a változás reménye

Az első Orbán-kormány 1999-ben vezette be a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést (tész) a hazai büntetőjogba. Magyarországon a 2024-es adatok szerint 77 fő töltötte tényleges életfogytig tartó szabadságvesztését, amely azt jelenti, hogy a bíróság az elítéléskor kizárta ügyükben a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. Náluk csak 40 év elteltével vizsgálható meg a szabadulás lehetősége egy olyan eljárásban, amelyben nem érvényesülnek garanciális szabályok.

A strasbourgi bíróság már több ítéletben is alapjogsértőnek ítélte a tész magyar szabályozását. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága pedig 2018 óta számos alkalommal – legutóbb idén júniusban – szólította fel arra a magyar kormányt, hogy változtassa meg a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó hazai szabályokat, és biztosítsa, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét egy bizonyos idő után valóban megvizsgálják.

Sulyok Tamás határozatot hirdet 2016-ban
Fotó: Alkotmánybíróság

A Velencei Bizottság is úgy nyilatkozott a tészről (annak kapcsán, hogy az intézmény az Alaptörvényben is szerepel), hogy sérti az európai emberi jogi sztenderdeket. Ennek ellenére maradt a rossz szabályozás.

Mi a gond a jelenlegi tész-szabályokkal? Leginkább az, hogy a kötelező kegyelmi eljárás mellőzi az eljárási biztosítékokat, és szemernyi reális lehetőséget nem biztosít a szabadulásra senkinek.

A kötelező kegyelmi eljárást a fogva tartó börtön kezdeményezi először 40 évvel a büntetés megkezdése után. Már önmagában ez is példátlanul hosszú időnek számít az európai országokban. Másutt általában 25 év az első lehetőség. De más gond is van ezzel. Ugyan egy ötfős bírói testület, a Kegyelmi Bizottság készít részletes véleményt a kérelemről, de a végső döntés a köztársasági elnöké, aki indoklás nélkül dönt róla. A börtön aztán kétévente újra kezdeményezheti a feltételes szabadon bocsátást, ameddig vagy nincs kegyelem, vagy az elítélt meg nem hal.

Idáig ilyen eljárásra még egyetlenegyszer sem került sor, és 2039 után is aligha fog ilyenre sor kerülni. Negyven évnyi fegyházat csak kevesen élnek túl. És ha mégis, vajon melyik köztársasági elnök vállalna személyes kockázatot azért, hogy szabadon bocsásson „egy gyilkos bűnözőt”, még ha egyébként a megváltozott körülmények (az elítélt aktív megbánása, gyökeres személyiségváltozása, jó magaviselete, gyógyíthatatlan betegsége stb.) ezt lehetővé is tennék?

Mint látható, itt abszurd módon magasra tették a lécet. Nem annak biztosításáról lenne szó, hogy egy idő után (mondjuk, 25 év után) mindenképpen ki kellene engedni a súlyos bűnökért, pl. emberölésért elítélt elkövetőket, hanem arról, hogy senkitől nem vehető el a változás reménye, még az életfogytos rabtól sem.

A tész és „a sima életfogytiglan” felülvizsgálati lehetősége mögött az a mindennapi antropológiai felismerésünk áll, hogy az ember megváltozhat. Aki képes rá, annak hosszú, de nem irreálisan hosszú idő után meg kell adni a lehetőséget a feltételes szabadulásra, aki meg nem képes rá, annak nem kell megadni. De hogy ki lesz arra majd érdemes személy, azt a büntetés kiszabásánál még senki nem tudhatja előre biztosan.

Más esetekben is képesek a bíróságok mérlegre tenni a fegyházak és a pártfogó felügyelők véleményét, és nem csak a személyes benyomásukra támaszkodnak. Itt sem lenne másként. Ha azt gondoljuk a bírókról, hogy alkalmasak a büntetés kiszabására, úgy ez igaz a feltételes szabadságra bocsátásról való döntésre is, életfogytig tartó szabadságvesztés esetében is.

Az Alkotmánybíróság a döntésével nem vette át a parlament hatáskörét. Csak annyit állapított meg egy tényleges életfogytos elítélt 2018-as indítványa alapján, hogy a jelenlegi, 2015-ben bevezetett tészes szabályozás sérti az emberi méltóságot, és ellentétes a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmával.

Az Alkotmánybíróság mostani határozata levezette egy olyan szabályozás igényét, amely alapján a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt emberek büntetését megfelelő eljárási garanciák alkalmazásával, a büntetéstani szempontok következetes érvényesítésével, majd minden esetben felülvizsgálják. Egy ilyen szabályozás megalkotása a parlament feladata.

Ezért az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jelenlegi szabályozást, de jövő május 31-ig időt adott az Országgyűlésnek, hogy az Alaptörvényhez igazítsa a tész szabályait.

A Magyar Helsinki Bizottság évtizedek óta dolgozik ezért. Már 2009-ben Alkotmánybírósághoz fordult a témában. A jogvédő szervezetnek azóta is határozott meggyőződése, hogy a társadalom védelme és az elkövetett bűncselekmény tettarányos megtorlása a jogállami garanciák és a nemzetközi emberi jogi sztenderdek betartásával is biztosítható.

A tisztességes eljárás a külföldit is megilleti

2020 táján újabb jogfosztással kellett szembenézniük az itt élő külföldieknek. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) sorra kezdett olyan szakhatósági javaslatokat és állásfoglalásokat kiadni idegenrendészeti és menekültügyi eljárásokban, amelyekben megállapították, hogy az itt élő menekültek, tartózkodási, letelepedési, bevándorlási engedéllyel rendelkező külföldiek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra.

Ezek a szakhatósági állásfoglalások automatikusan, minden további vizsgálat nélkül az érintettek tartózkodási jogának azonnali visszavonásához, kiutasításához, rövid időn belüli deportálásához, menedékkérelmek elutasításához, státuszok visszavonásához vezettek. Gyakran olyan évtizedek óta itt élő külföldieknek kellett elhagyniuk itteni családjukat, akiknek magyar állampolgár házastársuk, magyar gyerekeik, unokáik vannak. Sőt, vannak akik egyenesen itt születtek, nőttek fel.

Nem kérdés, hogy a nemzetbiztonság védelme fontos közérdek, és azt az államnak védeni kell.

Derűs munkahelyi légkör 2024-ben
Fotó: Alkotmánybíróság

Csakhogy a kiutasítottak nem ismerhették meg, mi alapján minősítették itteni tartózkodásukat nemzetbiztonsági kockázatnak a hatóságok, és mi alapján lépett fel velük szemben a bíróság. Belátható, olyan vádak ellen, amelyeknek a lényegi tartalmát sem lehet megismerni, képtelenség védekezni. Pedig tudjuk jól, előfordulhat, hogy a hatóság rosszul értékeli a körülményeket, téved vagy lényeges körülményeket nem ismer.

A tisztességes eljáráshoz hozzátartozik az is, hogy az állam biztosítja a védekezés lehetőségét – különösen olyan ügyekben, amelyeknek súlyos következményei lehetnek az eljárás alá vont ember és családja életére. Az Alaptörvény és a nemzetközi egyezmények megkövetelik, hogy az állam biztosítsa a fegyveregyenlőség elvét, azaz azt, hogy a hatóságok a döntéseiket megindokolják, így a hátrányos döntésekkel szemben az érintett lehetőséget kap az ellenérvei kifejtésére.

Itt ezt önkényesen tagadták meg a hosszú ideje itt élő külföldiektől, azaz sokszor házastársaktól, szülőktől, nagyszülőktől, köztük a Magyar Helsinki Bizottság számos ügyfelétől is. Miközben a büntetőeljárások gyanúsítottjainak 1998 óta már külön kérés nélkül is megismerhetők a minősített adatok, tehát a titkosszolgálati eszközökkel beszerzett információk, addig ilyeneknek még a lényegét sem adták meg a menekültügyi és idegenrendészeti eljárások alá vont személyeknek vagy ügyvédeiknek.

Még kafkaibbá tette az eljárást az, hogy az idegenrendészeti hatóság sem tudhatta meg, a szakhatóság mire alapozta az állásfoglalását, viszont azt köteles volt automatikusan elfogadni és az alapján visszavonni a tartózkodási jogot, nem vizsgálva, hogy például mit jelentene a kiutasítás a külföldi magyar állampolgárságú kisgyerekére nézve. Ráadásul a kiutasítással szembeni jogorvoslati kérelmeknek nem volt halasztó hatályuk.

A Magyar Helsinki Bizottság és más, külföldieket képviselő ügyvédek beadványai sorra buktak el a Kúrián.

Korábban – ahogyan a Kúriáról – úgy az Alkotmánybíróságról is lepattantak az ilyen ügyek. A Sulyok Tamás, Juhász Imre, majd Polt Péter vezette testület nem volt fogékony azokra az érvekre, amelyek tisztességes eljárást, hatékony jogorvoslathoz való jogot, a magán- és családi élet védelmét kérték számon a hatósági és bírósági döntéseken.

Közben azonban három ügy eljutott az Európai Unió Bíróságához (EUB), valamint másik három a strasbourgi bírósághoz (EJEB). Mindegyikben megállapították a magyar állam jogsértését, mivel sérültek a minimum eljárási garanciák, a tisztességes eljárás és a hatékony jogorvoslat követelménye azzal, hogy a kiutasított külföldiek a vak sötétben tapogatóztak a hazai hatóságok döntéseivel szemben. Nem tudtak védekezni. A magyar bíróságok pedig nem nyújtottak megfelelő jogorvoslatot nekik, nem végeztek megfelelő felülvizsgálatot, amikor automatikusan jóváhagyták az önkényes döntéseket.

Időközben újabb és újabb alkotmányjogi panaszok érkeztek az Alkotmánybírósághoz is, ezek közül ötöt egyesített az Alkotmánybíróság (négyet Pohárnok Barbara, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje vitt), és a korábbi gyakorlatára rácáfolva nekilátott a panaszok érdemi vizsgálatának, majd az alkotmánybírók szeptember 29-én meghozták a határozatukat.

Az „új AB-nak” tehát hat nemzetközi ítélet után kellett felülvizsgálni az eddigi álláspontját. Ezt meg is tette. Már abban is újszerűen járt el, hogy érdemben foglalkozott a panaszokkal, nem utasította el őket formai okokra hivatkozva. Az AB-határozat tartalma pedig még ennél is formabontóbb lett, de közel sem hibátlan.

Az Alkotmánybíróság egy bizonyos pontig az EUB és az EJEB ítéleteit követve hozta meg döntését. Az AB megállapította, hogy a tisztességes eljárás biztosításához nem elégséges annyi, hogy az eljáró bíróság teljes körűen megismerheti a nemzetbiztonsági szakvélemény alapját képező minősített adatokat, de a külföldi nem. A tisztességes eljárás megköveteli, hogy a nemzetbiztonság védelme érdekében történő titkosítás esetén is biztosítsanak a hatékony védekezéshez szükséges megfelelő garanciákat a külföldinek. Ilyen minimális garancia a titkos információk legalább „lényegi” tartalmának közlése a külföldivel.

Ezzel együtt sem lehetünk teljesen elégedettek az AB két héttel ezelőtti határozatával. Az Alkotmánybíróság nem ment végig ugyanis az EUB- és az EJEB-ítéletek kijelölt nyomvonalán, hanem egy ponton lényegében szembe fordult velük. A határozat ugyanis elfogadja a Kúria jogegységi határozatában kitalált megoldást (amit azóta jogszabályban is kodifikált még a fideszes kétharmad), miszerint ha a szakhatóság az indokok lényegét sem közli a külföldivel (tehát továbbra is teljes sötétben hagyják őt), akkor elég garancia az, ha a bíró mellett ügyész ismeri meg a minősített iratokat. Pedig ezt a megoldást már korábban uniós jogot sértőnek minősítette az EUB, merthogy a tisztességes eljárás személyesen a külföldit illeti meg, és nem az ügyészt vagy bármilyen más kívülállót. Az EUB ítéletei kimondják ugyanis, hogy az olyan állásfoglalás, amelynek lényegét sem közlik, nem lehet alapja idegenrendészeti hatóság vagy bíróság döntésének.

***

Szóval politikailag kényes ügyekben három fontos határozatot alkotott meg az új összetételű Alkotmánybíróság. Ezekben egyértelműen tetten érhető az alapjogok iránti elkötelezettség, a szakítás a politikai igények és a megtévesztett közvélemény készséges kiszolgálásával. Változás az is, hogy a nemzetközi ítélkezési gyakorlat is meghatározó szerephez jutott olyan döntések indokolásánál is, amelyek nem feltétlenül számítanak népszerűnek. Nem forradalmi döntések ezek még, de erős jelzések arra, hogy a jogállamnak és az emberi jogoknak újra erős intézményes támasza lehet az Alkotmánybíróság.

Már hat a vérátömlesztés: a halott felül és enni kér.

Kik vagyunk?

Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.

Facebook

Soundcloud

Iratkozz fel hírlevélre!

Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.

Feliratkozom

Támogass minket!

Ha szeretnél minket támogatni:

Adományozok