"A feljelentés után pokollá tették az életemet"

Pokol Kriszta
büntetés-végrehajtás · 2026. november 19. 08:51

A nyolcvanéves ír férfi kertészkedés és bridzsezés helyett a magyar börtönvilágot ismerhette meg nemrég belülről (mostani nyertes peréről a Helsinki Bizottság itt számol be). 21 hónapot töltött fogva itt: megjárta a Gyorskocsi és Venyige utcai börtönöket, valamint kétszer a börtönkórházat. Utóbbit, állítása szerint, nem kizárólag egészségügyi helyzete miatt, hanem hogy feljelentésevel kapcsolatban nyomást gyakoroljanak rá.

Hogyan boldogult, amikor bekerült a börtönbe?

Eleinte még telefonhoz sem engedtek, amikor ügyvédet akartam szerezni. Csak azt mondogatták: „Később, később”.

A kirendelt ügyvéd egy szót sem beszélt angolul, tolmács kellett hozzá. A nagykövetségem intézkedett, hogy kapjak krémet az ágyi poloskák csípéseire: mindkét karom vörös és kisebesedett volt, de hiába kértem kenőcsöt.

A családja tudta, hogy börtönben van?

Tudták, hogy börtönbe kerültem, de arról nem értesítették őket, hol tartanak fogva. Végül a konzul segítségével telefonálhattam nekik.

A Gyorskocsi utcában olyan zárkákba tettek, ahol senki sem beszélt angolul. Később egy tiszt áthelyezett egy nyolcfős zárkába, ahol hatan tudtak angolul. Azt mondta: „Magának itt a helye.” Ott már be tudtam illeszkedni. Öt-hat hónap után viszont beküldtek a berettyóújfalui börtönkórházba.

Két hét után visszakerültem a Gyorskocsi utcába, egy rosszul szellőző zárkába, ahol senki sem beszélt angolul. Tüdőbeteg vagyok, szükségem van megfelelő levegőre. Öt hét után egy rendes dolgozó újra angolul beszélő rabok közé helyezett.

A Gyorskocsi utcai börtön, hivatalos nevén Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. számú objektuma
A Gyorskocsi utcai börtön, hivatalos nevén Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. számú objektuma

Mi történt a második kórházi tartózkodása alatt?

Újra Berettyóújfalura küldtek. Ott egy börtönőr megütött. Így bagatellizálták: „Ó, csak egy pofon volt.” Nem pofon volt. Ököllel ütött meg, a fejem hátsó részén, azon az oldalon, ahol korábban súlyos sztrókom volt. Féltem, hogy újabb sztrókom lesz.

Három másik rab volt a zárkában, ketten beszéltek angolul. Úgy éreztem, nyomást gyakoroltak a tanúkra. Az egyik szerint azt íratták alá vele, amit hallani akartak tőle. Ez a bíróságon is elhangzott.

A feljelentés után pokollá tették az életemet. A séták alatt elkülönítettek, és nem engedtek zuhanyozni, amikor a többieket igen.

Úgy gondolja, a feljelentés miatt történt mindez?

Igen, szerintem azt akarták, hogy ejtsem az ügyet. Az ügyvédem [Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje] és a konzulom viszont kitartottak mellettem.

Egy körszállítás során más rabok figyelmeztettek: az ottani őrök ismerték az általam feljelentett őrt. Azt híresztelték rólam, hogy pedofil vagyok, és arra kérték a rabokat, verjenek meg. Egy rab azt mondta, azt az utasítást kapta, verjen péppé, és követelje, hogy ejtsem az ügyet.

A Gyorskocsi utcában öt hétig nem engedtek sétálni. Nyár volt, nagy meleg. Mindenki más kimehetett, csak én nem. Ekkor megint történt egy eset, amit nem mondhatok el, mert nem tudom bizonyítani.

Volt egy angolul beszélő rab, aki barátságosnak tűnt, de észrevettem, hogy a bírósági ügyemről kérdezget, és információkat ad át az őröknek. A többiek előtt szembesítettem ezzel, és másnap reggel már vittek is Venyigébe.

Ott egy fiatal orvos azt mondta: „Magának nem lenne szabad itt lennie. Ezek a zárkák nem alkalmasak magának.” Az ügyvédem és a konzul is közbelépett, így néhány nap után visszakerültem a Gyorskocsi utcába.

Visszatérésem után még nagyobb lett a nyomás. Megint egy kameramentes zuhanyzóba vittek motozásra.

Venyige utcai börtön - Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet
Venyige utcai börtön - Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet
Fotó: Picasa

Minden őr részt vett ebben?

Összetartottak, de volt egy rendes, angolul beszélő őr. Undorodott attól, amit a többiek tettek, és többször bocsánatot kért. De alacsonyabb rangú volt náluk, nem sokat tehetett.

És ez a bánásmód kifejezetten ön ellen irányult?

Az engem megtámadó őr brutalitására más rabok is panaszkodtak.

De úgy érzem, engem különösen kiszemeltek. Lábbilincsben kellett négy emeletet megmásznom, a kézbilincset pedig szorosra húzták. Egyszer egy bírósági őr levetette rólam a lábbilincset: akkor tudtam először normálisan járni.

Hetente háromszor zuhanyozhattunk volna, de engem néha bent tartottak. Az ilyen apróságokat eltűri az ember, mert teljesen kiszolgáltatott.

Miért hosszabbították meg többször a börtönkórházi tartózkodását?

A második alkalommal szerintem az utolsó három hétben ok nélkül tartottak bent. A Gyorskocsi utcában elérhettem volna az ügyvédemet és a konzulomat.

Ezzel akartak nyomást gyakorolni önre?

Igen, állandóan. Az orvos újra meg újra aláírta, hogy még egy hétig bent kell maradnom. Amikor bejött, magasabb rangú tisztek beszéltek vele.

Grafika: Boros András

Hogyan tartotta a kapcsolatot a gyerekeivel?

A fiam és a lányom egyszer Angliából eljöttek meglátogatni, de a kapunál azt mondták, nincs foglalásuk. A fiam felhívta a konzult, aki intézkedett, és beengedték őket.

Több hónap után kaptam saját telefont, heti hatvan percet beszélhettem. A családi hívásokért fizetni kellett, az ügyvédi hívásokért nem. Havonta nagyjából egyszer videóhívásom is volt, például az Ausztráliában élő fiammal.

A támadás után telefonon értesítettem a fiamat. Ő szólt a parancsnoknak és a konzulnak. A parancsnok megígérte, hogy intézkedik, de a mögötte álló tolmácsnő csak a fejét csóválta felém eközben.

Miben segített Tamás, a védője?

Mindent megtett, amit tudott. De a séták megtagadását és a felvétel nélküli támadásokat nagyon nehéz bizonyítani.

A börtönben mindenki a védőm telefonszámát kérte tőlem. A bíróságon fantasztikus volt, ékesszóló és lényegre törő. Az utolsó tárgyaláson megkérdezte, miért kellene még börtönben tartaniuk. Az ügyészség nem ellenezte a szabadon bocsátásomat, a bíró pedig beleegyezett.

Mi történt azon a napon, amikor szabadon engedték?

Legkésőbb délután kettőig ki kellett volna engedniük. Elvették a telefonomat és minden holmimat. Szakadt az eső, ők pedig éjfélkor akartak az utcára tenni.

A védőm folyamatosan telefonált, de semmibe vették, még este tízkor is kint várt az esőben. Végül a konzul közbenjárására visszaadták a holmimat, és kiengedtek.

A gyerekeim budapesti szállodát és másnapra repülőjegyet foglaltak nekem.

Nem csoda, hogy nem akart Magyarországon maradni.

Sok kedves magyarral találkoztam, még ha rabok voltak is. Tamás nagyszerű volt. Orbánra viszont nagyon haragszom. Hihetetlen, amit a magyar emberekkel tett.

Más országban is volt már börtönben?

Belgiumban öt hónapot, harminc évvel ezelőtt. Ott jól bántak velem, sokkal civilizáltabb volt.

És az őrök?

Össze sem hasonlítható a magyarországi tapasztalataimmal.

A magyar börtönrendszer kivételesen rossz: az étel, a körülmények, a bánásmód. A panaszos rabnak szinte semmi esélye.

A nyolcvanadik születésnapomon egy ír barátom megkérdezte: „Hogy sikerült megérned a nyolcvanat úgy, hogy az ördög még mindig nem ért utol?” Tipikus ír ember.

Kik vagyunk?

Ez a Magyar Helsinki Bizottság blogja. Civil jogvédő egyesületünk abban segít, hogy ne hatalmaskodhassanak feletted az állami szervek vagy a rendőrség, hogy az üldözés elől menekülők védelmet kapjanak, és újra együtt lehessenek családjukkal. Segítünk, hogy legyen következménye annak, ha megsértik a jogaidat. Jogászainkkal azon dolgozunk, hogy mindig legyen hová fordulnod, ha sérelem ér.

Facebook

Soundcloud

Iratkozz fel hírlevélre!

Első kézből kaphat havi összefoglalót arról, mi történik Magyarországon és a világban. Hatósági visszaélések, jogállamiság és minden más, ami emberi jogaink védelmével kapcsolatos.

Feliratkozom

Támogass minket!

Ha szeretnél minket támogatni:

Adományozok