A sztálini rezsim hivatalosan azért rombolta le a Megváltó Krisztus-székesegyházat, mert helyére akarta megépíteni az új rend szimbólumát, a gigantikus Szovjetek Palotáját – de más, hatalomtechnikai és spirituális céljai is voltak.
John Milton Areopagitica című röpirata szerint a könyvek cenzúrája keresztyénietlen dolog, vagyis idegen a reformált vallásoktól. Afféle pápista vircsaft, amit semmiféle biblikus vagy antik hagyomány nem igazol. Mint írja: „egy könyvet megölni szinte felér egy ember megölésével”.
Mintegy 10–20 éven át volt Európa legnagyobb hatású értelmiségije Rotterdami Erasmus. Más humanistákhoz hasonlóan mindenről volt véleménye. Viszont más humanistákhoz képest ő többnyire a saját véleményét írta meg, és nem elvárt vagy jól megfizetett szövegeket. Az is megkülönböztette kortársaitól, hogy ő nem vitapartnereit kívánta elsöpörni, hanem az emberi balgaságot.
A szembenálló felek oly igen gyűlölték egymást, hogy harmincéves háborút lezáró hét éven át tartó alkudozásban nem voltak hajlandók még egyazon városban sem tartózkodni. Az egymástól ötven kilométerre lévő Münsterben tanyáztak a katolikusok, Osnabrückben pedig protestánsok, és csak követek útján érintkeztek egymással. Azért csak sikerült lezárni a vallásháborút, és a vesztfáliai béke a valóságnak megfelelően egyenrangúvá tette a protestantizmust.
A felkorbácsolt vallási és politikai ellenségeskedés katasztrófákhoz vezet. Az 1670-es évek egyik legismertebb igazságtalansága volt a protestáns prédikátorok koncepciós pere Pozsonyban. A kollektív bűnösség alapján halálra ítélt, majd gályarabnak eladott lelkészek és tanítók sohasem szabadultak volna iszonyú fogságukból, ha nincsen nemzetközi felháborodás és segítség.