Pokerface

Mission impossible

Hírek szerint a kormány (az igazságügyi tárca) már dolgozik azon, hogy alkotmányosan „megszabadulhasson” a 62. életévüket betöltő bíráktól azt követően is, hogy egy hete a szabályozást mind formai, mind tartalmi okokból alkotmányellenesnek mondta ki az Alkotmánybíróság. A kormány lehetetlen küldetésre vállalkozik, ugyanis egy könnyen elintézhető mellett két, alkotmányosan megoldhatatlan problémát is kezelnie kellene.

1. Formai ok: Az AB szerint formailag alkotmánysértő, hogy nem sarkalatos törvény szabályozta a nyugdíjkorhatárt. Ezt nem lesz nehéz korrigálni, a kétharmadnak kétharmados szabályt alkotni nem jelent nehézséget.

2. Diszkriminatív szabályozás: a szabályozás diszkriminatív voltát - ami miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen - a kormány a hírek szerint úgy kívánja megszüntetni, hogy más területeken dolgozóknak sem engedi meg a munkavégzést. Ez eleve zsákutca, hiszen már most tudjuk, hogy az egyetemi oktatókra vagy az orvosokra a korlát nem vonatkozna, sőt a kétharmad által létrehozott szabályozás a nyugdíjkorhatár és a munkavégzés kapcsán a jogászi szakmákon belül is kusza rendelkezéseket tartalmaz. Ráadásul a jogszabályok még a bírói karon belül sem egységesek, például a Kúria elnöke 70 éves koráig töltheti be pozícióját.

 3. Bírói függetlenség sérelme: a diszkrimináció az Európai Unió által folytatott kötelezettségszegési eljárásban fontos, azonban a lényeg nem ez, hanem a bírói függetlenség sérelme. Lehetne akár az összes foglalkozási ágban 62 év a kötelező nyugdíjkorhatár úgy, hogy ezzel munkavégzési tilalom jár együtt, jogállamban a kinevezett bírákat a kinevezésük lejártáig akkor sem lenne szabad elmozdítani. Ilyen rövid időn belül biztosan nem. Talán az egyetlen elképzelhető módszer a 70. életév előtti elbocsátásra az lehet, ha 3-5 évvel később léptetik életbe a szabályt. Ez egyrészt biztosít valamennyi időt az érintett bíráknak arra, hogy a hatalmas jövedelemkiesésre felkészüljenek, de ami ennél fontosabb: a végrehajtó hatalom nem a fölötte is ítélkezni jogosult bíráktól szabadulna meg, hanem azoktól, akik valamely következő kormány számára hozhatnak kínos döntéseket.

S mivel a bírói függetlenség nem a bírók és az igazságügy belső ügye, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös petíciót tettek közzé a http://www.peticiok.com/a_biroi_fuggetlensegert oldalon. A szervezetek kérik, hogy aki elfogadhatatlannak tartja a bírói függetlenség megsértését, a petíció aláírásával követelje az alkotmányellenesen eltávolított bírák visszahelyezését és a bírói függetlenség szervezeti garanciáinak helyreállítását.

Szerző: Pokerface

Rendőrkutya fejberúgása sehol a világon nem jogos védelem

A Jobbik két képviselője szerint az index.hu felvételén látható rendőrkutya fejberúgása jogos védelemnek minősül. A kifinomult jogi álláspont egyik megfogalmazójától, az öndefiníciója szerint jogvédő Gaudi-Nagy Tamástól ez felettébb meglepő álláspont. Mivelhogy nyilvánvalóan értelmetlen. 

Jogos védelmi helyzetről akkor beszélünk, ha valaki a saját vagy más élete, testi épsége ellen intézett jogtalan támadástól védi meg a megtámadott személyt. Vagyis minimum kell hozzá támadás, aminek jogtalannak kell lennie. A felvételen látható esetben egyik feltétel sem állt fönn. Támadás szóba sem jöhet, hiszen a kutyán szájkosár volt, és pórázon fogta az őt vezető rendőr. Így támadni a kutya nem is tudott volna. Az pedig teljesen jogszerű volt, hogy a kutya jelen volt a rendőri intézkedés során, hiszen a rendőrségi törvény szerint a rendőr szájkosárral ellátott szolgálati kutyát - pórázon vagy anélkül - kényszerítő eszközként akkor alkalmazhat, ha a testi kényszer alkalmazásának feltételei fennállnak. Testi kényszert intézkedés során ellenszegülés megtörésére lehet alkalmazni, az inkriminált esetben pedig egy jogellenessé vált gyülekezés oszlatása folyt. A kör bezárult. Se támadás, se jogellenesség, se jogos védelem.

Sok minden megtörténhet hazánkban, de attól messze vagyunk, hogy egy jogszerűtlen, feloszlatott gyülekezésen részt vevő, erőszakos, rendőrkutyát rugdosó szélsőjobbos szimpátiát váltson ki. És bármennyire is lazulnak majd a jogos védelem szabályai, az ilyen magatartást tanúsítót nem fogják védeni.

Szerző: Pokerface

Strasbourgnak is beintene a kétharmad

A kétharmad nem tiszteli a független bíróságokat. Ha a rendes bíróság döntései nem tetszenek neki, semmisségi törvényt alkot. Ha az Alkotmánybíróság zavarja politikai érdekeit, egész fegyvertárat képes bevetni akarata érvényesítése érdekében: korlátozza a testület hatáskörét, ha némaságra akarja kárhoztatni; nem veszi figyelembe a döntését, mikor alkotmányellenesen, indokolás nélküli kirúgással hajt végre politikai tisztogatást a közszférában; s ha épp úgy tartja úri kedve, az alkotmányellenesnek minősített szabályokat otromba módon beleírja az alaptörvénybe.

Most pedig Navracsics Tibor, a kormány második embere s egyben az igazságügyért felelős miniszter, olyan határozati javaslat elfogadását javasolja a Parlamentnek, amely kimondja, hogy hazánk nem hajlandó végrehajtani az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogerős ítéletét. A javaslat benyújtásával a független bíróságok semmibevételének egy újabb állomásához ért el a szinte korlátlan hatalom birtoklásától megmámorosodott Fidesz. A nemzetközi bíróság hatáskörét a magyar Országgyűlés nem korlátozhatja, bíráit nem tudja nyugdíjazni, döntéseit nem tudja semmissé nyilvánítani. Mi marad hát? Nem hajtjuk végre a döntést, ilyen egyszerű. S miért nem hajtjuk végre? A határozati javaslat arra hivatkozik, hogy a strasbourgi döntés ellentétes a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatával. Ez az érv eleve hibás, hiszen a strasbourgi gyakorlat az Alkotmánybíróságot is köti.

Ahogy azt az AB a 1718/D/2010. számú határozatában kimondta:

„Egyes alapjogok esetében az Alkotmány ugyanúgy fogalmazza meg az alapjog lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés (például a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye). Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi [...] jogvédelem szintje. [...] az Alkotmánybíróságnak akkor is követnie kell a strasbourgi joggyakorlatot, az abban meghatározott alapjogvédelmi szintet, ha saját megelőző, „precedens-határozataiból” ez kényszerűen nem következne.”

A határozati javaslat tárgyául szolgáló strasbourgi döntés kimondja, hogy pusztán a vörös csillag viseléséért senkit nem lehet elítélni, mert a jelkép többjelentésű: nemcsak a kommunista rendszer bűneinek propagálását vagy az ideológiájával való azonosulást fejezi ki, hanem szimbolizálja például a nemzetközi munkásmozgalmat is, amely egy igazságosabb társadalomért küzd, és ebben a jelentésében semmi nem indokolja használatának tilalmát. Márpedig a szimbólum magyar büntetőjogi üldözése általános, és ez önmagában egyezménysértő. Az álláspont persze vitatható, mondván, ha a horogkereszt (amelynek szintén van a náci terrorra nem utaló jelentése) viselése általánosan tiltható, akkor a vörös csillagé vajon miért nem? Hiszen mindkettő bűnös, totalitárius rezsim jelképe volt. A magyarázathoz szerteágazó történelmi, politikai, jogi okfejtésre lenne szükség, aminek a kimenetele nem biztos, hogy egyezik a strasbourgi döntéssel. Azonban bármi is lenne a vita végeredménye, azt nem kérdőjelezheti meg, hogy egy jogállamban a tartalmilag vitatható jogerős bírósági döntéseket is végre kell hajtani.

Egyébként pedig ha valaki annyira nagyon antikommunista, akkor nem a strasbourgi bírákat nevezi idiótának a neki nem tetsző döntés kapcsán, mint tette azt Kövér László házelnök ugyanezen ügy kapcsán tavaly novemberben, hanem a kommunista rendszer titkosszolgálati ügynökeinek adatait hozza nyilvánosságra, különösen, ha megvan hozzá a korlátlan hatalma. Amíg ez nem történik meg, addig a Pozsgay Imrével együtt alkotmányozó antikommunista kormányzati hevület csak hazug színjáték marad.

Szerző: Pokerface

Kinek fáj a szolgálati nyugdíj megvonása?

Korábban hírt adtunk arról, hogy a Magyar Helsinki Bizottság  jogi segítséget nyújt sok ezer rendvédelmi dolgozónak. Talán vannak, akik nem értik, hogy miért segítünk azoknak, akiknek a szolgálati nyugdíját szolgálati járandósággá alakították át, és egyúttal az ellátásuk mértékét is csökkentették. Jó okunk van erre.

A szolgálati nyugdíj megvonása közvetlenül néhány tízezer embert érint, közvetve azonban mindenkit Magyarországon. Miért? Mert mindannyian rendelkezünk szerzett jogokkal, ha erre a mindennapokban nem is gondolunk, mint ahogy arra sem, hogy-e jogoktól bármikor megfoszthatnak bennünket. 2012. január 1-jén éppen ez történt 42 ezer nyugdíjassal, korábbi rendvédelmi dolgozókkal és katonákkal. Az eset számunkra, a közvetlenül nem érintett milliók számára azt az üzenetet hordozza, hogy az állam hasonlóan bánhat velünk is: elveszíthetjük azt, amit magától értetődően a magunkénak véltünk, nem bízhatunk abban, hogy amit törvényesen szereztünk, az a miénk is maradhat.

Igazságos-e a szolgálati nyugdíj?

A volt rendvédelmisek és katonák szolgálati nyugdíjának csökkentett összegű járandóságra váltását lényegében azzal indokolják, hogy a szolgálati nyugdíj szabályozása igazságtalan volt. Gyakran hallani, hogy nincs az jól, hogy egy volt rendőr már 45 éves korától otthon ülhet nyugdíjasként, míg másoknak 62 éves korukig kell dolgozniuk. Az ő munkájuk sem volt könnyebb, mint a rendőröké, hát tessék csak szépen visszamenni dolgozni a nyugdíjkorhatár eléréséig, mint ahogy mindenki más is teszi. Arról nem is beszélve, hogy a szolgálati nyugdíjasként lábukat lógatók között olyanok is akadnak, akik egész aktív életükben fel sem álltak az irodai asztal mellől, és csak azért, mert az az asztal éppen a rendőrségen, vagy a tűzoltóságnál volt, akár 20 évvel korábban nyugdíjba mehettek. Mi ez, ha nem igazságtalanság?

Ezek súlyos érvek. Kétségtelen, hogy a szolgálati nyugdíjra vonatkozó korábbi szabályozás irritáló következményekkel is járt, különösen akkor, amikor emberek milliói képtelenek megélni a munkával szerzett jövedelmükből, százezreknek meg munkájuk sincs. Sokan ezért támogatják a rendvédelmisek és katonák nyugdíjának megvonását, mondván: ki kell köszörülni a csorbát, érvényre kell juttatni az igazságosságot!

Az igazságosság azonban „mindig részleges és szubjektív”. Azaz, koronként változó, emberenként különböző, vallástól, politikai meggyőződéstől, világnézettől függő. A társadalmi együttélés és az alapvető életviszonyaink rendezését ezért nem szolgáltathatjuk ki a részleges és szubjektív igazságosság elvének. Ha így tennénk, minden jogi rendelkezéssel szemben megfogalmazhatnánk egy olyan álláspontot, amely szerint az igazságtalannak minősül. A társadalmi együttélést és az alapvető életviszonyok biztonságát csak a jogszabályok egyértelműsége, kiszámíthatósága, előreláthatósága képes garantálni. Ezt hívjuk jogbiztonságnak, ami az Alkotmánybíróság 1992-es, sokat idézett megállapítása szerint „a mindig részleges és szubjektív igazságosságnál előbbre való”. Ezért egy valódi jogállamban csak rendkívül erős okokra hivatkozással indokolható egy szerzett jog megvonása, vagy csökkentése.

A nyugdíjszabályokról határozottan kijelenthetjük, hogy csak „részlegesen és szubjektíven” igazságosak. Végeláthatatlan viták tárgya lehetne, hogy vajon egy tűzoltó, egy traumatológián dolgozó orvos, egy pszichiátrián dolgozó nővér, egy halottkém, vagy egy harminc gyerekre felügyelő óvónő munkája megterhelőbb-e. Azt is nehéz lenne eldönteni, hogy a balett-táncosok fokozott megterhelése és az a tény, hogy ötvenévesen nem szokás balettozni, elég indok-e a korkedvezményes nyugdíjra. Ráadásul, az elmúlt évtizedekben az egyes szakmákra és korosztályokra vonatkozó nyugdíjkorhatárok is számtalanszor változtak, megszámlálhatatlan kategóriát és csoportot hozva létre a nyugdíjasok között aszerint, hogy mikor született, mikor és milyen iskolába járt, mikor ment nyugdíjba, kapott-e rokkantnyugdíjat korábban stb. E téren utólag szinte lehetetlen objektíve helyes vagy igazságos elvek alapján rendet tenni. Ennek tudatában pedig, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye miatt, az esetleg részlegesen igazságtalan szabályozás is jobb, mint a több évtizedig hatályos törvények alapján szerzett jogok átalakítása egy újabb részlegesen igazságos módon.

Jogbiztonság, szerzett jogok és a nyugdíj

Azt egyszerű belátni, hogy a nyugdíj-jogosultság szerzett jog. Amikor munkát vállalunk, belépünk az állami kötelező biztosítási rendszerbe, és ennek keretében nyugdíj-járulékot fizetünk a jövedelmünk egy részéből. Cserébe az állam nyugdíjat folyósít nekünk, a törvényben meghatározott korhatár elérése és egyéb feltételek teljesülése esetén. A kötelező járulékfizetésből tehát személyes és előre meghatározott igényünk származik: legitim elvárás arra, hogy az állam úgy és azt biztosítja számunkra, ahogyan és amit a törvényben garantált.

A szolgálati nyugdíj is törvény alapján szerzett jog, függetlenül attól, hogy a volt rendőr, tűzoltó vagy katona kevesebb szolgálati idő után, vagy fiatalabb korában mehetett el nyugdíjba. Sőt, a szolgálati nyugdíj kedvezményes feltételei alapvetően nem is voltak igazságtalanok, hiszen munkájuk során a rendőrök, tűzoltók, katonák, börtönőrök jogellenes parancsot is kötelesek voltak végrehajtani, politikai jogaik egy részétől is meg voltak fosztva (sztrájk, nyilvános politikai tevékenység), valamint fokozott büntetőjogi felelősséggel is tartoztak (katonai bűncselekmények) és így tovább. Ezek olyan többletkötelezettségek, amelyek más dolgozókat nem terhelnek – éppen ezért szokásos a világban, hogy minden szolgálati jogviszonyban álló részesül valamilyen nyugdíjkedvezményben. A kedvezményük léte tehát önmagában nem igazságtalan. Azonban igazságtalan lehet a kedvezmény differenciálatlan mértéke. A tömegoszlatásban résztvevő „kommandós” biztos nagyobb kockázatot vállal, mint az irodai munkát végző rendőr, így, ami az előbbi esetén indokolt, az utóbbi esetén már nem az. De a múlt igazságtalanságai nem korrigálhatók a szerzett jogokat sértő módon, vagyis visszaható hatályú szabályozással. Az igazságtalannak tartott szabályok csak a jövőre nézve módosíthatók, mert a következmények viselése kisebb sérelemmel jár, mint a jogbiztonság felszámolása.

Persze, az előre nem látható körülmények lényeges változása esetén a szerződések módosítására is van lehetőség. Az állam például megtehetné, hogy meghatározott összeg fölött, átmenetileg minden nyugdíjat megadóztat, hiszen az mégsem járja, hogy míg milliók vállalják a gazdasági világválság és tízévnyi elhibázott gazdaságpolitika terheit, addig mások, a szerzett jogaikra hivatkozva, semmilyen áldozatot ne hozzanak. De erre csakis a következő három feltétellel kerülhetne sor:

• A nyugdíjat nem alakítják járandósággá, szociális segéllyé. A nyugdíj törvény alapján szerzett jog, s nem egy kényúr nagylelkű ajándéka – a jogcím ezért nem változhat.
• A nyugdíjak adóztatása nem lehet diszkriminatív: egy bizonyos összeghatár fölött minden nyugdíjra kell vonatkoznia, nem csak a volt rendőr, vagy tűzoltó nyugdíjára. Ha egy volt miniszter, vagy bárki más négy-öthavi minimálbérnek megfelelő nyugdíjat kaphat, akkor tőle is elvárható, hogy szükség esetén ő is vállaljon terheket.
• Mivel a nyugdíj szerzett jog, mértéke csak átmenetileg csökkenthető olyan válsághelyzetekben, amikor a közös társadalmi felelősségvállalás ezt elkerülhetetlenül szükségessé teszi.

Szerző: Pokerface és Satyagrahi

20 százalék mínusz - ennyit bukhatnak a magánnyugdíjpénztári tagok a diszkrimináció miatt

2011 tavaszán, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai közösen fordultak az Emberi Jogok Európai Bíróságához, amiért a magánnyugdíjpénztári (manyup) tagokat megfosztották az állami nyugdíjuktól. A történet azóta számos fordulatot vett, de ebben a posztban nem ezzel foglalkozunk. Arra keressük a választ, hogy vajon elfogadható-e az azóta megváltozott, jelenleg hatályos szabályozás, miszerint, a manyup-tagok is kaphatnak állami nyugdíjat. A kormány szerint, igen.
A strasbourgi bíróság megkérdezett minket, hogy a megváltozott magyar szabályozásra tekintettel, fenntartjuk-e az eredeti kérelmünket. A válaszunk: igen, fenntartjuk, bár kicsit módosítva. Mert a nyugdíjszabályok a tavalyi, kiszerződésről szóló verzióhoz képest ugyan kevésbé, de még mindig jelentős mértékben diszkriminatívak.

Kiszámoltuk, hogy mennyi nyugdíj járna a nem diszkriminatív szabályozás esetén azoknak, akik 2010 októbere előtt, 5 vagy 10 évig voltak manyup-tagok, majd a tagdíjbefizetés felfüggesztését követően, a manyup- tagságukat fenntartva tovább dolgoznak, és így 20, 30, vagy 40 éven keresztül fizetik a nyugdíj-járulékot a TB-nek. Ezt összevetettük a 2012 januárjától hatályos új szabályozással. Íme, a számok:

*A figyelembe vehető havi bruttó átlagkereset az a jelen értékre valorizált átlagos jövedelem, amely után a járulékfizető életpályája során járulékot fizetett. Nyugdíjba menetelkor, az induló nyugdíjat, a megszerzett szolgálati évek száma és a jogszabályban meghatározott szorzó alapján, ebből az átlagjövedelemből kalkulálják.
Forrás: A számítások a jelenleg hatályos, 1997. évi. LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról 2.§ (5) és 20.§ (1) és (2) paragrafusaiban megfogalmazott szabályok alapján készültek és azokra vonatkoznak, akiknek a nyugdíja 2012. december 31–ét követően kerül megállapításra. A 2012. során nyugdíjba vonuló manyup tagokra vonatkozó szabályozás annyiból kedvezőbb, hogy esetükben a 2010.10.01. és 2011.11.30. között szerzett szolgálati időre teljes értékű TB nyugdíj jár. (A számításokat Spät Judit készítette.)

A hátrányos megkülönböztetés egyszerű: a manyup-tagok befizetéseit nagyságrendileg 25%-kal kisebb mértékben ismerik el azon járulékfizetőkhöz képest, akik sosem voltak manyup-tagok, vagy akik – az erős „ösztönzés” hatására – a manyup rendszerből a tiszta TB rendszerbe visszalépve, lemondtak a manyup-ban felgyűlt megtakarításaikról. Annak ellenére, hogy a manyup-tagok a pénztáruknak tagdíjat már nem utalhatnak, így, bár a jövedelmükkel arányosan ugyanannyival járulnak hozzá az állami nyugdíjkassza finanszírozásához, mint a többi járulékfizető, mégis jelentősen kisebb állami nyugdíjat fognak kapni. Ezt hívják hátrányos megkülönböztetésnek. (A diszkrimináció mértéke az utolsó oszlopban látható.)

A történet következő állomása – a működési feltételek ellehetetlenítése miatt – a nyugdíjkasszák megszűnése és vagyonuk állami kézbe kerülése lehet. Ha erre sor kerül, lesz mit mondanunk az újabb jogsértő államosításról, és jobb dolgunk nem lévén, írhatunk ismételten Strasbourgba.

A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy egyes kormányzati nyilatkozatok szerint, tervezik a fenti diszkrimináció megszüntetését. Nekünk azonban a hatályos jogszabályokból kell kiindulnunk a jogi álláspontunk megfogalmazásakor. A manyup-tagoknak pillanatnyilag azt tudjuk javasolni, hogy ne kapkodják el a maradásról, vagy a TB-be való visszatérésről szóló döntést. Hiszen – ismerve a törvényalkotás jelenlegi módját és tempóját – március 31-ig, a visszalépésre megadott határnapig, akár még meg is változhat a jelenlegi szabályozás.

 Szerző: Pokerface

Többségi demokrácia, vagy a többség zsarnoksága?

Egy korábbi blogbejegyzésünkben érintőlegesen már foglalkoztunk a demokrácia értelmével és jelentőségével. Érdemes kicsit tovább boncolgatni a kérdést, hiszen a jelenlegi parlamenti működésmód radikálisan eltérő irányt képvisel az eddig megszokotthoz képest. Lázár János nyíltan kiállt az általa „többséginek” nevezett demokrácia modellje mellett: „[…] 1989-1990-ben sok-sok amerikai segítséggel egy, a parlamenti erők megegyezésén alapuló konszenzuális demokrácia jött létre Magyarországon. Viszont ez nem azt jelenti, hogy évtizedek múltán is csak ilyen típusú demokrácia működhet. […]. Ma úgy gondoljuk a Fideszben, hogy a többségi demokrácia hatékonyabb, gyorsabb és tisztább felelősségi viszonyokat teremt”. Lázár értelmezésében a többségi demokrácia azt jelenti, hogy a többség mindent visz, az aktuális politikai többség pedig arra kapott felhatalmazást, hogy szabad belátása szerint, a kisebbség konszenzusa, esetleg akár véleményének meghallgatása nélkül is szabályokat alkothasson. Ezt civilizált államokban a többség zsarnokságának nevezik, és nem többségi demokráciának. Jó okkal.

Gondoljuk gyorsan végig, mit is jelent a demokrácia? Egy demokratikus társadalomban a közügyek intézésében minden felnőtt ember egyenlő feltételekkel vehet részt, mindenki választhat és egyben választható. Az emberek között ugyan sok különbség van (másban hisznek és más képességekkel áldotta meg őket az Isten, a sors, vagy a véletlen), de azok nem indokolhatják azt, hogy egy felnőtt ember véleményét a politikai vitákban és a parlamenti választásokon semmibe lehessen venni, például neme, vallása, iskolai végzettsége, származása, vagyona vagy hasonló okok miatt. Voltak korok, amikor egyes társadalmi csoportokat kirekesztettek a közéletből, ezen ma már szerencsére túl vagyunk. Az elért egyenlőségből legalább annyi következik, hogy a törvények megalkotása során mindenkinek a véleményét és érdekét egyenlő tisztelet illeti meg. A demokrácia ennek az elvnek a politikai következményeit juttatja érvényre (annak hiányában pedig nem garantálná semmi azt sem, hogy Lázár János választójoggal rendelkezzen – ezt bizonyára ő maga sem kedvelné).

Ha ez így van, akkor önellentmondás azt állítani, hogy nekünk magyaroknak van egy demokráciánk, amelyben ugyanakkor a kisebbség érdekeit semmibe veheti a megválasztott többség. Olyannyira, hogy véleményét meg sem hallgatja, vagy döntéseinél nem veszi figyelembe. Ugyanis ebben az esetben a kisebbség véleménye és érdekei semmilyen figyelmet és tiszteletet nem kaptak a többség részéről. A demokrácia nem olyan, ami négyévente egyszer működik az országgyűlési választások napján, aztán el lehet felejteni. A demokrácia a rendszeres politikai választásokon túl igényli a demokratikus vitát a jogalkotásban, és feltételezi, hogy a többség nem veszi szisztematikusan semmibe a kisebbségbe szorultakat.

Félreértés ne essék, a kisebbség nem azonos a parlamentben helyet foglaló ellenzéki képviselőkkel: abba minden, a többségi véleménytől eltérő álláspontot képviselő ember beletartozik. Ne feledjük továbbá azt sem, hogy a többségi minőség a periodikusan ismétlődő parlamenti választások alkalmával, az éppen aktuális politikai véleménymegoszlásról készített pillanatfelvételen alapul. Ezért a többség összetétele és mérete egy választási cikluson belül is változhat, és gyakran változik is.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy demokratikus viszonyok között a többség (akár kétharmados, akár csak 51%-os) nem is kaphat korlátlan felhatalmazást a kormányzásra, mert a kisebbséget is magába foglaló teljes közösségért tartozik felelősséggel. Ebből a felelősségből pedig egyértelmű kötelezettség – ha tetszik, korlát – származik: az alkotmányos és emberi jogok nem sérthetők a többség által sem. De a korlátozott hatalom intézményes keretei sem számolhatók fel, mert így a többség nem lesz abban a helyzetben, hogy igazolni tudja: döntései kiállják az alkotmányosság próbáját. Az Alkotmánybíróság hatásköre ezért nem korlátozható egy valódi demokráciában, emiatt a demokrácia és az alkotmányosság szükségszerűen együtt járnak.

A kisebbség véleményének és érdekeinek többség általi következetes negligálása esetén a helyzet a kisebbség szempontjából ugyanaz, mintha egyetlen zsarnok uralkodna felette. A kisebbségnek teljesen mindegy ugyanis, hogy egy személy vagy a többség veszi semmibe az érdekeit, mindkettőt szükségszerűen önkénynek éli meg. Nem nehéz ezért belátni, hogy a többségi demokrácia lényegileg a többség zsarnokságával egyenlő.

Szerző: Pokerface

Occupy Budapest

Van ez az „Occupy” elnevezésű nemzetközi mozgalom, ami kb. arról szól, hogy foglaljuk el ezt vagy azt a területet, épületet, tiltakozásként a kapitalizmus ellen. Ezt érthette félre – nem is kicsit – a magyar kormány, amikor úgy döntött, hogy március 15-én elfoglalja Budapestet. Manapság már szinte megszoktuk, hogy a kormányzati cselekvés többnyire szembemegy a nemzetközi trendekkel, és lépései – enyhén szólva – nem éppen elegánsak. Az unortodoxia a kormány büszkén vállalt védjegye. De vajon mi jogosítja fel a kormányt arra, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc megünneplése céljából az összes szimbolikus jelentőségű, tehát a gyülekezési jog szempontjából kiemelt fontosságú közterületet kisajátítsa? Valami gond biztosan van azzal a jogi szabályozással, amely lehetővé teszi, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében és az Alaptörvényben alapvető emberi jogként garantált gyülekezési jog gyakorlását a kormány és a vele többségében azonos politikai oldalon álló fővárosi önkormányzat egy egyszerű szerződéssel ellehetetlenítse.

A probléma öt fogalom áttekintésével vázolható röviden: gyülekezés, közterület, rendőrség, tudomásul vétel, területfoglalás. A hatályos gyülekezési törvény értelmében „a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják”. Azaz, minden rendezvény tulajdonképpen gyülekezés. Ha közterületen szeretnénk gyülekezni, akkor azt be kell jelentenünk a rendőrségnek, amit a hatóság – néhány esetet kivéve (ha a közlekedés másképp nem biztosítható, vagy a rendezvény súlyosan veszélyeztetné népképviseleti szerv, vagy bíróság zavartalan működését) – köteles tudomásul venni.

A Milla által a Szabad sajtó útjára bejelentett tüntetés nyilván nem esik tiltó ok hatálya alá, mégis az a hír, hogy a rendőrség nem vette tudomásul a bejelentést. De nem is tiltotta meg! Akkor mi történt? A megoldás kulcsa a közterület fogalmának sajátos értelmezésében található. A törvény szerint közterületnek minősül a mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető terület, út, utca, tér. Vagyis, ha egy terület használata bármilyen korlátozás alá esik, megszűnik közterület lenni, oda nem lehet gyülekezést bejelenteni. Ha mégis így tennénk, a rendőrség saját hatáskörének hiányát állapítaná meg, mondván, a bejelentett hely nem közterület, ott gyülekezést nem tud tudomásul venni. Ki és hogyan érte el, hogy a Szabad sajtó útja, ami 2011. október 23-án még közterület volt, 2012-ben már nem az? Az előző kormány által alkalmazott módszer a közterület megszüntetésére a kordonépítés volt. Sokat kellett küzdenünk azért, hogy a bíróság – négy évvel később – kimondja: a kordon jogorvoslattal támadható, és a konkrét esetben a rendőrség jogellenesen zárta el a Kossuth teret a gyülekezni kívánóktól.

A Fidesz más megoldást választott a gyülekezési jog korlátozására: egyszerűen „kibérli” az összes fontos közterületet, ezzel a „bérlőnek” lesz használati joga a közterület felett, így az ideiglenesen megszűnik közterület lenni. Vagyis előáll az az abszurd helyzet, hogy a „bérleti jog” felülírja az egyik legfontosabb klasszikus alapjogot. Ugyanis olyan szabály nem létezik, amely meghatározná, hogy az esemény előtt hány hónappal, évvel korábban és mennyi időre lehet lefoglalni egy területet. A bérleti díj sem jelenthet gondot, ha a kormány foglal területet egy önkormányzatától, mert vagy az adófizetők pénzéből rendezi azt, vagy megkapja ingyen. Hiszen a kormány rendezvénye mégiscsak közérdek, amiért egy „tisztességes” önkormányzat nem kér pénzt. És a kör bezárult, nem tüntet itt már senki sem, csak a nemzet ünnepel.

Persze nem olyan egyszerű ám a képlet, mint amilyennek a magyar szabályozás alapján tűnik. Amennyiben a helyzet nem változik, és március 15-én Budapesten egyik ellenzéki mozgalom sem tüntethet, akkor a magyar államot a strasbourgi bíróság a gyülekezési jog megsértése miatt sok milliós kártérítés megfizetésére kötelezheti. Megtette ezt már korábban is, amikor 2004-ben Medgyessy Péter háza előtt tiltották meg a gyülekezést. Két hete pedig éppen a kordon-ügyben marasztalta el hazánkat a strasbourgi bíróság (láthatjuk, hogy az előző kormányok sem tartották tiszteletben az ellenzék jogait!). A bíróság várható marasztaló döntésének indokolása borítékolható: a jelenlegihez hasonló konfliktusok kialakulását, az alapjogok korlátozását a magyar jogszabályok hiányosságai idézik elő, a szükséges törvényi változtatás kialakítása pedig az állam feladata. Ráadásul a területfoglalást egy állami szerv kérésére egy másik állam szerv döntése tette lehetővé, így a jogsértés a magyar államnak mindenképpen betudható.

Összegezve: vagy lehetővé teszi a kormány, hogy a nemzeti ünnepeken a kormány politikájával elégedetlenek nyilvánosan is hangot adhassanak nemtetszésüknek, vagy kártérítést fizet a magyar állam az adófizetők pénzéből a strasbourgi bíróság döntése után. Harmadik lehetőség nincs!

 szerző: Pokerface