Tízezer eurónyi kártérítés és 3350 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot a strasbourgi bíróság, mert II. kerületi rendőrök egy igazoltatásnál szükségtelen erőszakot alkalmaztak, a nyomozó ügyészek és bíróságok pedig nem jártak el kellő alapossággal. A pernyerteseket a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.
Réti Gergely Miklós és Fizli Zsanett 2006. október elsejének éjszakáján valószínűleg nem sejthették, amikor motorjukkal az üres Frankel Leó utca kátyúit kerülgették, hogy kígyózó, óvatos mozgásuk szemet szúr a rend éber őreinek. Az se gondolhatták, hogy 2006 szeptemberének „sajnálatos eseményei” a zavargások belvárosi gyújtópontjától messze eső II. kerület rendőreinek lelkén is nyomot hagynak. Arra pedig végképp nem számíthattak, hogy fizikai és lelki sérüléseket viszont éppen ők, a néhány hónapja Magyarországra költöző ifjú házaspár szenved majd.
Aki nem emlékezne: ez volt az az időszak, amikor az MTV-székház ostrománál megalázott rendőrség állományából sokan elégtételt vettek békés állampolgárokon is, és a testületi szellem ezt bocsánatosnak tekintette, miközben a Btk. mindezt bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményének minősíti.
A macskaköves úton
Rétiék nem voltak városi gerillák vagy balhés futballhuligánok, éppen hazafelé tartottak. A Zsigmond térnél posztoló rendőrök verziója szerint ittasnak tűnt nekik a motort vezető férfi. Megállították hát a járművet. A rendőri intézkedés tényét Fizli Zsanették sem vitatják, ám innentől kezdve gyökeresen eltérnek a változatok.
A rendőrök szerint az ifjú pár ittas volt, és eleve ellenségesen lépett fel velük szemben, megtagadták az együttműködést, különösen Réti volt támadó. Ehhez képest a magyart jól beszélő Fizli (aki gyerekkorában költözött szüleivel Amerikába) azt állította, a rendőrök – mivel idegenajkúnak vélték őket – azon tanakodtak, mennyire „veszik le majd” a házaspárt. Az valószínűsíthető, hogy vita alakulhatott ki, mert Réti – aki valóban nem tud magyarul, és a Greg Reti nevet használja inkább – az amerikai konzulátust hívta telefonján – vagy legalábbis úgy tett. Ez az egyik rendőrt annyira felbőszítette, hogy lökdösni kezdte és a földre teperte a fiatalembert, és megpróbálta megbilincselni. Aggódó felesége magyarul kiabált segítségért. Ez a másik, eddig békén maradó rendőrnek volt sok, és innentől ő is beszállt a bántalmazásba.
Sok tenyér ha csattan
Eltérnek a változatok arról, hogy miért is, de tény, a rendőrök erősítést kértek. Mire hamarosan a helyszínen termett három rendőrautó mintegy tíz rendőrrel. Réti azt állítja, semmiféle testi ellenállást nem tanúsított, így már korábban megbilincselték. A rendőrök szerint viszont a társaikat éppen azért kellett kihívni, mert a magát megmakacsoló férfi ellenállását különben csak úgy lehetett volna megtörni, ha aránytalan erőszak alkalmazásával sérülést okoznak nála. A furcsa érvelés ellenére így is keletkezett éppen elég sérülés Rétin, arca, teste teli volt vérömlenyekkel, horzsolásokkal. A rendőri verzió szerint ez a testi kényszer alkalmazása során keletkezett, sőt Réti saját magában is tett kárt. A férfi és felesége viszont arra emlékszik, hogy a magatehetetlen férj bántalmazásába egy kivétellel minden rendőr bekapcsolódott, és a bántalmazás ellen tiltakozó nő is kapott az egyik rendőrtől.
A látványos éjszakai rendőri akció furcsasága, hogy a házaspárt ugyan előállították, de semmiféle eljárást nem indítottak ellenük: se szabálysértési, se büntetőeljárást, noha a rendőrök szerint már a megállításukkor bűzlöttek az alkoholtól. Fizli Zsanett és férje viszont azonnal látleletet vetetett fel sérüléseiről és másnap feljelentette a rendőröket.
A rendőrökben meglepően későn tudatosodott a gyanú: a házaspár hivatalos személy elleni erőszakot követett el. Így különös módon csak két hónappal később, decemberben indítottak eljárást az amerikai–magyar kettős állampolgárokkal szemben. Az ügyben eljáró nyomozó ügyész az egyszerű, az ilyen ügyekben rutinnak számító megoldást választotta, bizonyítékok hiányára hivatkozna megszüntette mindkét eljárást, mondván, Rétiék ezt mondták, a rendőrök meg azt, nincsenek érdektelen tanúk, nem lehet pontosan rekonstruálni a történteket.
Tisztázatlan viszonyok
Csakhogy – bár a fiatalok kérték – nem történt meg az összes résztvevő rendőr felkutatása, azonosítása, nem került sor a fényképes felismertetésre vagy szembesítésre. A nyomozó ügyészt azt sem érdekelte különösebben, hogy a vérvizsgálat Fizlinél semennyit, Rétinél pedig – aki nem is vitatta, hogy fogyasztott alkoholt, a rendőrök mégsem jártak el ez ügyben – csekély fokú alkoholt mutatott ki.
Mivel a magyar állam nem látott vádemelésre okot, Réti és Fizli pótmagánváddal idézte bíróság elé a rendőröket. A bíróság nem pótolta az ügyészi szak hiányosságait, a rendőrök sztorijának számos ellentmondását nem oldotta fel, és bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette a rendőr vádlottakat.
Megalázó bánásmód
Miután a sértettek kimerítették az összes hazai jogorvoslati lehetőségüket, a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordultak. Képviseletüket Győző Gábor, a Helsinki Bizottság ügyvédje látta el. A kérelem az emberi jogok európai egyezményének a 3. cikkére hivatkozott, amely szerint senkit sem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.
Az eljáró tanács keddi ítéletében nem csak azt mondta ki, hogy a magyar állam nem tett eleget a rendőri brutalitás kivizsgálásnál elvárható kötelezettségének, tehát vétkesen mulasztott, hanem azt is megállapította, mivel a magyar hatóságok a rendőri erőszak törvényes okára nem találtak kellő – a strasbourgi bírák számára is elfogadható – magyarázatot, így a sértettek valóban ki voltak téve megalázó bánásmódnak.
A strasbourgi eljárásban elvileg van lehetősége a magyar államnak a nagy kamara eljárását is kezdeményezni az ítélet tulajdonképpeni felülvizsgálata érdekében, de az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy ezt az eljárást leggyakrabban meg sem indítják – a Helsinki Bizottság által sikeresen képviselt európai peres ügyekben ilyen eddig még nem történt.
zádori