Jogerős: az indoklás nélküli elbocsátás emberi jogot sért

Nem fogadta be a kormány fellebbezését a strasbourgi bíróság. Így jogerőre emelkedett az a döntése, amely kimondta: alapvető jogot sért az indokolás nélküli elbocsátás.

[caption id="attachment_1134" align="aligncenter" width="560" caption="Vékony jégen"]

[/caption]

Mint ismeretes, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága idén júliusban elmarasztalta Magyarországot a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése miatt egy indokolás nélkül elbocsátott kormánytisztviselő jogviszonyának megszüntetéséért.

A magyar kormány nem nyugodott bele a döntésbe, és annak ellenére élt fellebbezési jogával, hogy a másodfokon eljáró Nagykamara elé csak egészen kivételes esetben kerülnek ügyek. Éppen ezért többnyire az Európa Tanács tagállamai már az első fokú döntést végrehajtják.

A bonyolult strasbourgi fellebbviteli eljárás szerint a kormány fellebbezése nem kerül egyből a Nagykamara elé, annak befogadásáról egy öt bíróból álló kollégium dönt. Ez esetben november 20-án a bírák úgy határoztak, hogy a fellebbezést nem lehet befogadni, mert nem vet fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének értelmezését vagy alkalmazását érintő lényeges kérdést. Az öttagú testület döntése ellen fellebbezésnek helye nincs, így a strasbourgi nyári döntése jogerőre emelkedett.

A kirúgott pernyertes kormánytisztviselőt a Magyar Helsinki Bizottság képviselte Strasbourgban. A bíróság kimondta, hogy az indokolás nélküli elbocsátás megfosztotta a panaszost a valódi jogorvoslat lehetőségétől, és hatezer euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg számára, valamint háromezer euró eljárási költség megfizetésére kötelezte az államot. Mindazok, akik az elbocsátásuktól számított hat hónapon belül Strasbourghoz fordultak, hasonló döntésre számíthatnak.

A Magyar Helsinki Bizottság ügyfelét 2010. szeptember 27-én indokolás nélkül bocsátották el állásából a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény friss módosítása alapján. Az új rendelkezés tette lehetővé az indokolás nélküli elbocsátást, korábban erre nem volt mód. Az indokolás nélküli felmondást a magyar Alkotmánybíróság (AB) később két döntésében is alkotmánysértőnek és az európai uniós jogba ütközőnek mondta ki. Azonban az AB – hatáskör hiányában – a munkaviszonyokat nem állíthatta helyre és kártérítést sem ítélhetett meg, sőt mivel a szabályozást csak a jövőre nézve semmisítette meg, lehetővé tette, hogy az alkotmányellenességet kimondó AB-döntés után még több mint három hónapon át lehessen alapjogot sértően elbocsátani kormánytisztviselőket, és ezzel a lehetőséggel egyes kormányzati szervek az AB által meghatározott határidő utolsó napjáig, 2011. május 31-ig éltek is.

A strasbourgi bíróság egyhangú döntésében elfogadta a Helsinki Bizottság által képviselt panaszos érvelését, miszerint indokolás hiányában értelmetlen a felmondások jogellenességének megállapítását kérni a magyar bíróságoktól, ugyanis érvek hiányában szinte lehetetlen sikeresen vitatni a felmondást. Éppen ezért az indokolás hiánya a valódi, hatékony jogorvoslat lehetőségétől fosztotta meg az érintetteket, ami sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot, azon belül is a bírósághoz fordulás jogát.

A Helsinki Bizottság további nyolc ügyfelet képvisel ugyanilyen ügyekben a strasbourgi bíróság előtt, akik a mostani döntés fényében alappal számíthatnak a magyar államot elmarasztaló, számukra kedvező döntésre, mégpedig viszonylag hamar, előre láthatólag az elkövetkező egy év folyamán.

Külön kérdés azoknak az ügye, akik nem egyenesen Strasbourgot, hanem előbb még a magyar bíróságokat keresték meg jogorvoslatot kérve. Az Emberi Jogok Európai Bírósághoz ugyanis csak az fordulhat, aki előbb kimeríti országának az összes hatékony jogorvoslati lehetőségét. Sokan a kirúgottak közül úgy gondolták, a hazai munkaügyi bíróságok ilyen fórumnak minősülnek. Strasbourg azonban megállapította, hogy az egyébként alkotmányellenes törvénymódosítás miatt a magyar törvényszékek nem képesek hatékony jogorvoslatot nyújtani. A hosszabb (és reménytelenebb) utat választók jóhiszeműségét azonban aligha lehet elvitatni, az pedig igen különös lenne, ha a hathónapos határidő „túllépése” miatt rosszabb helyzetbe kerülnének, mint sorstársaik, akik elbocsátásuk után egyből Strasbourghoz fordultak.