jogalkotás

2021. február 2.

Hüpp-hüpp-hüpp, Barba-trükk: veszélyhelyzet 3.0

A kormány újabb múlt pénteken veszélyhelyzetet hirdetett ki február 8-tól. Szintén péntek este a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a harmadik felhatalmazási törvényt is. Ezek a jogalkotási „bravúrok” újra megmutatják azt, hogy a kormány képtelen a kiszámítható vagy legalább következetes szabályalkotásra, ezzel pedig mindannyiunk életét megnehezíti.

2014. december 12.

Törvényes, de nem alkotmányos

Alkotmányellenes rendelkezés alapján tartják fogva szeptember óta S. Sándort. Sem ő, sem ügyvédje nem lehetett jelen az előzetes letartóztatás elrendelésén. A fogva tartott férfi a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult. A jogvédő szervezet szeretné elérni a büntetőeljárási törvény módosítását is. 

2014. augusztus 22.

Csöbörből csöbörbe

Megszűnik a rendőrségi fogdák zsúfoltsága – ígéri a készülő rendőrségi fogdarendelet. Valójában azonban ma már nem a fogdák, hanem a börtönök zsúfoltsága az igazi probléma.

2013. november 4.

Rendszerváltás az idegenelhárításban

Eddig a menedékkérők és menekültek szociális ellátásában a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) volt a kulcsszereplő. Jövőre a gyakorlati feladatok már a családsegítő szolgálatokra hárulnak. Nagy kár, hogy erről nekik fogalmuk sincs.

A kormány három és fél év alatt számtalan területen hajtott végre rendszerváltásnak beillő átalakításokat. E tektonikus méretű változások alapjaiban formálták át – hogy csak néhány példát idézzünk – az igazságszolgáltatás, a média, a közoktatás, az egészségügy, a dohány-kiskereskedelem, a szerencsejáték- és energetikai ipar, a banki és távközlési szolgáltatások, a nyugellátás és a szociális ellátás addigi viszonyait vagy az egyházak, valamint az uniós pénzek szétosztásának rendszerét. Ha figyelmen kívül hagyjuk is most a változások irányát és tartalmát (nem könnyű, mégis próbáljuk meg), mindegyik átalakítástól elmondhatjuk: erőszakoltan, előkészítetlenül és ötletszerűen ment végbe. Még az elfogadás előtti utolsó pillanatokban is alapvető kérdésekben változtattak a készülő jogszabályon, és utána is továbbfolyt a toldozgatás-foltozgatás, az érintettekkel nem folyt érdemi konzultáció, illetve az új szabályok hatályba lépését nem előzte meg elegendő felkészülési idő. Az átláthatóság, a tervezhetőség és a meghatározó szereplők bevonása nem valamiféle avítt illemszabály – ezek mindegyike éppenséggel hozzájárul ahhoz, hogy a változtatások a lehető legolajozottabban mehessenek végbe, tehát a jogalkotó (a parlamenti többség és a kormány) érdekeit is szolgálja.

Csakhogy az a jogalkotás, amelyet alapvetően nem a közjó szolgálata és nem közpolitikai célok vezérelnek („a lehető legnagyobb boldogság a lehető legtöbb ember számára”), hanem az osztályviszonyok átalakításának, az ország újrafelosztásának messianisztikus igénye, és amelyet primer hatalmi érdekek mozgatnak, valamint szimpla kommunikációs érdekek tartanak izzásban, szóval az a jogalkotás szükségszerűen lesz erőszakos, ötletszerű, túlhajszolt és végső soron mérhetetlenül impotens. A jogalkotó képtelen lesz a jog eszközeivel elérni célját, és más, nem jogállami eszközök alkalmazására kényszerül.

Kutyaharapást kutyaharapással

A menekültügyi szabályozás finomságai kevés embert izgatnak Magyarországon. Pedig mint cseppben a tenger mutatkozik meg benne a hazai jogalkotási gyakorlatnak és magának a magyar államnak a valós természete. A kevés hozzáértő érdeklődő (köztük a Helsinki Bizottság) már tavasszal figyelmeztetett arra, a menekültügyi törvény elsietett, megszorító, több ponton a nemzetközi szabályokkal ellentétes módosítása (ilyen volt a például menekültügyi őrizetnek, a menedékkérők rabosítása lehetőségének a bevezetése), nem csak az oltalomra szoruló külföldiekre hoz bajt, hanem a hatóságokra is.

Várhatóan idén a tavalyinak a tízszeresére nő majd a Magyarországon benyújtott menedékkérelmek száma. A hatóságok és a politika arra jutott, ennek egyedül az az oka, hogy a menedékkérelmüket először benyújtók esetében az idegenrendészeti őrizetet átmenetileg (féléven át) megszüntették. Így kissé átpolírozva a korábbi szabályokat a kormánypárti képviselők tavasszal létrehozták a menekültügyi őrizet jogintézményét, és újfent lehetővé tették a menedékkérők rabosítását. Mindeközben egyáltalán nem biztos, hogy egyedül csak a „túlzottan liberális szabályozás” miatt nőtt meg a kérelmek száma, a görögországi idegenellenesség fokozódása és a gazdasági krízis elmélyülése sok migráns bírt rá arra ugyanis, hogy megpróbáljon továbbállni. A xenofóbiára is építő magyar szélsőjobb törekvései ezzel együtt mégis arra sarkallták a Fidesz Kósa Lajos vezette önkormányzati lobbiját, hogy vehemensen sürgessék a kormányt és parlamentet az „illegális migránsok” megrendszabályozó normák felállítására. És lőn. „Külön szerencse”, hogy BÁH már eleve dolgozott a szigorításokon.

A káosz csöndje

Az üstöllést, már nyáron érvénybe lépő „idegenelhárító” rendelkezések mellé elvileg a „legalizált” menekülők integrációját elősegítő szabályok is kerültek, amelyek 2014. január elsején lépnek hatályba. A végrehajtást szabályozó kormányrendelet mostanában készül.

Ezek szerint új szereplő lép be a menekültellátás területére. Ez az új aktor „a menekült vagy az oltalmazott lakóhelye szerint illetékes családsegítő szolgálat”. Elvileg helyeselhető, hogy a menekültintegráció ezentúl nem különül el minden szinten a hazai jóléti szolgáltatásoktól, az is jó irány, hogy a helyi viszonyokat ismerő szakembergárda hivatott segíteni a menekülők beilleszkedését. Csakhogy a megvalósítás hajszolt üteme, valamint a törvényben és a kormányrendelet tervezetében lefektetett bürokratikus és egyszerre kaotikus kivitelezése kétségessé teszik, hogy az új rendszer és szabályozás valóban segíteni fogja az integrációt.

Miközben az új integrációs szisztéma és szabályok már szűk 9 hét múlva életbe lépnek, a kulcsszereplőnek számító családsegítők mit sem tudnak róluk. A rendelettervezet véleményezése során a Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületét (MACSGYOE) és több családsegítőt is megkerestünk, mit szólnak leendő feladataikhoz, de közülük egyetlen olyan sem akadt, amely akárcsak hallott volna a változásokról. Mindegyikük elmondta viszont, felkészítés és (pénzügyi, szakmai) támogatás híján nem lesz képes megfelelni a jogszabályok támasztotta igényeknek, s legjobb esetben is az integráció segítése puszta formalitás marad, érdemi tartalma nem lesz. Mivel várhatóan a legnagyobb ügyfélforgalom majd azoknál a családsegítőknél jelentkezik, ahol eleve problémát jelent a túlterheltség (Budapest belső kerületeiben), külön státusz, tolmácsok és hatékony, gyors felkészítés nélkül eleinte bizonyosan teljes káoszra lehet számítani.

Segítőből bürokrata

De nem csak a feladat tartalma (menekültellátás) lesz teljesen új, hanem az intézményes szerep is újszerű helyzetet teremt. Eddig ugyanis hatósági vagy kvázi hatósági jogköre a családsegítőknek gyakorlatilag csak egyetlen helyzetben, a munkanélküli ügyfeleik szűk és speciális csoportja esetében volt (a munkaügyi központoknak szolgáltatnak adatokat), de klienseikről más jelentéstételi kötelezettséggel semmilyen más szervnek, szervezettnek sem tartoztak, még a fenntartónak (ezek leginkább önkormányzatok) sem. Ehhez képest a kormányrendelet tervezete kimondja, hogy „a családsegítő szolgálat a hónap 5. napjáig köteles a menekültügyi hatóság felé igazolni az illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, a családsegítő szolgálattal integrációs szerződés alapján kapcsolatot tartó, integrációs támogatásban részesülő menekültek és oltalmazottak számát, a Tv. 82. § a)-c), e), g) és i) pontjában meghatározott adataik egyidejű feltüntetésével. A családsegítő szolgálat igazolásában köteles jelezni, ha a menekült vagy az oltalmazott lakóhelyén nem fellelhető.” A családsegítő munkatársa, a szociális munkás leginkább tehát állami kontroll (hatósági) feladatot lát majd el, nem pedig szakszerű segítséget nyújt az integrációhoz: a BÁH-pótlék hivatalnok szerepébe kényszerül, ezentúl nem olyan szociális segítő lesz, akinek munkáját eddig nem utasítások, hanem szakmai-etikai normák szabályozták.

Mindez összefügg egy másik problémával. Az integrációs szerződés a BÁH, illetve a menekült vagy oltalmazott között jön létre, de a valóságos kapcsolat a családsegítő és a kliens között lesz. Az ügyfél integrációs erőfeszítéseit a családsegítővel igyekszik elfogadtatni, a családsegítő pedig mindezeket a hivatalnak köteles jelenteni.

Beismeréssel ér fel, de legalábbis árulkodó, hogy a rendelettervezet csak azzal számol, hogy az ügyfél nem működik együtt a „hatóságokkal”, fel sem merül annak a lehetősége, hogy a családsegítő vagy a BÁH rosszul vagy tessék-lássék végezhetné dolgát, és ezzel maga az állam akadályozná az integrációt vagy egyszerűen csak a juttatások igénybevételét. Hiányoznak az ügyfél érdekeit védő garanciák. Mindennek a gyakorlati következményei már most megjósolhatók: konfliktus esetén a menekültnek vagy oltalmazottnak nem vagy alig lesz esélye érvényesíteni jogait a hatósággal szemben.

Felelőtlenség a menekültellátást azokra a teljesen felkészületlen és eszköztelen családsegítő szolgálatokra bízni, amelyek saját eddigi klienseik problémáival is nehezen birkóznak meg. Felelőtlenség lenne, ha államunkat valóban a menekültek integrációjának humánus és ésszerű célja hajtaná. Ha viszont valójában a menekültelhárítás mozgatja, annak pompásan megfelel majd az új szabályozás.

Zádori Zsolt

2013. május 30.

Tábor mellett nem jó lakni – és táborban sem

Nyilatkoztunk. Levelet kaptunk. Levelet írtunk. A téma: menekültek és helyiek debreceni együttélése. Újabb társadalmi probléma, amire a kormánynak egyetlen válasza van: a bebörtönzés.

[caption id="attachment_1815" align="aligncenter" width="560" caption="Man Ray: Ajándék (1921)"][/caption]

Az előzmények: a Jobbik május 18-án fáklyás felvonulást szervezett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) Debreceni Befogadó Állomásához. A résztvevők szerint a mintegy ezer menekült „szélsőséges magatartása” aggasztó problémát jelent. „A Sámsoni úton élő emberek valósággal rettegnek, és nincs az a rendőri erő, amely képes lenne megvédeni őket a szabadon kószáló, kártékony bevándorló bűnözőktől.” Néhány nappal később már Debrecen polgármestere, Kósa Lajos tartott a menekülttábornál sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, a kormánytöbbség megszigorítja a menekülteljárás szabályait és bevezetik a menekültügyi őrizetet, az új szabályozás hatályba lépéséig pedig fokozzák a rendőri jelenlétet. „Ami most van, az tarthatatlan″ – jegyezte meg a politikus.

Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke reagált a polgármester szavaira. Az, hogy jelenleg 900 ember tartózkodik a táborban, nem újszerű helyzet, korábban is kialakult hasonló, például bosnyák és koszovói menekültek tömeges érkezésekor. A túlzsúfoltság magukra a táborlakókra rója a legnagyobb terhet. Az év eleje óta az ENSZ Menekültügyi Főbizottság és az Európai Bizottság kritikája miatt a menedékkérők többsége nem kerül idegenrendészeti őrizetbe, de a friss törvényjavaslat a gyakorlatban szinte ugyanolyan hatású menekültügyi őrizetet vezetne be.

*

Szervezetünk ezek után levelet kapott egy állampolgártól az alábbi tartalommal:

Engedjék meg, hogy a debreceni menekültek befogadó állomásával kapcsolatban az Indexen megjelent nyilatkozatukra ezúton reagáljak. Előre bocsátom, hogy nem vagyok semmilyen párt katonája, hívője. Igaz, Pesten élek, de családom a menekülttábor közelében lakik. Mi ismerjük a tábor történetét, lakóit, a város támogató hozzáállását. Saját bőrömön nem, de testvéremen, ismerőseimen keresztül én is érzékelem az elmúlt időszak változásait. Testvérem (31 éves nő) nem mer egyedül utazni a helyi járatú buszon, mert már szólították le a tábor lakói, nem jó szándékból. Szomszédban élő ismerős nem engedi gyermekeit egyedül utazni, mert félti őket. Egy közeli csendes utcában élnek, és ingatlanuk elértéktelenedett, pedig egyikőjüké sincs jelzáloggal terhelve.

Értem, hogy önök védelmükbe veszik a menekülteket, de az ott lakókat ki fogja megvédeni? Mikor lesznek megvédve az állampolgárok magántulajdonhoz való és egyéb, az Alaptörvényben valamint egyéb EU-s direktívákban szereplő jogai?

Az, hogy ezentúl két rendőr helyett négy lesz, nem védelem egy városrész számára. A legjobb tényleg a tábor bezárása és elköltöztetése lenne valahová a pusztába, ahol senkit sem zavarhatnak. Javaslom, hogy mielőtt újra védelembe veszik a menekültek jogait, béreljenek a környéken egy lakást, és saját bőrükön tapasztalják meg az ott lakók sorsát.

*

Válaszunk a következő volt (kivonatos közlés):

Köszönjük levelét, melyben általunk is fontosnak tartott szempontokra hívta fel figyelmünket. Külön örömmel olvastuk empatikus és higgadt hozzáállását.

Természetesen a Helsinki Bizottság is olyan működő szisztémát szeretne látni, amely egyszerre veszi figyelembe a menedékkérők környezetében élő lakosság igényeit, a menedékkérők sérülékenységéből fakadó sajátosságait és az egész ország érdekét.

A menedékkérők környezetében élő lakosok méltánylandó érdeke biztonságérzetük fenntartása. Fontos látni, hogy a menedék keresése alapvető emberi jog, amely semmiképpen sem bűncselekmény, és a menedékkérők nem bűnelkövetők, hanem súlyos emberi jogsértések, háború és életveszély miatt kényszerülnek elhagyni hazájukat. A környezetükben élő magyar lakosság biztonságérzetét hosszútávon az adhatja vissza, ha a menedékkérőket nem egy központosított óriásintézményben tartják, mint amilyen a Debreceni Befogadó Állomás. A helyi lakosság akkor érezheti magát továbbra is biztonságban, ha a menedékkérőket európai mintára kisebb lakóotthonokban vagy menedékkérők részére is igénybe vehető szociális bérlakásokban helyezik el. Így ugyanis a helyi lakosság és a menedékkérők között nem létezne akkora szakadék, mint most. A központosított óriásintézményekben, mint amilyen a debreceni tábor, nincs elegendő szociális munkás, orvos és tanár. Az rengeteg feszültségnek elejét vehetné, ha a menedékkérőket már a menekültügyi eljárás alatt magyar nyelvre tanítanák, már ekkor a magyar társadalomban és kultúrában elfogadott értékekről szóló tájékoztatást kapnának, hogy jobban megérthessék, hova kerültek. A bevándorlási hivatal, az érintett állami szervezetek és a helyi önkormányzatok bevonásával az is lehetővé kéne tenni, hogy a menedékkérők és a helyi lakosság úgy találkozhasson, hogy egymást és egymás problémáit közelebbről megismerhessék.

Ehhez képest nyelvtanítást és a kulturális orientáció képzést jelenleg csak a már menekültként elismert személyek kapnak.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy sok-sok éve a magyar kormányzat (nem csak a mostani) ezt nem tartja kívánatosnak, erre programokat nem dolgoz ki.

A debreceni lakosság biztonságérzetének csökkenése álláspontunk szerint annak is köszönhető, hogy Kósa Lajos pártja újfent egy olyan törvényt léptetett hatályba 2013 januárjával (megszüntetve a menedékkérők első menekültügyi eljárásuk idején történő őrizetbe vételét), amelynek nem végezték el a hatásvizsgálatát. Kósa Lajosnak, a menedékkérők befogadásában nagyon is érintett város polgármesteréként lehetősége és kötelessége lett volna idejében jelezni aggályait, ami ahhoz vezethetett volna, hogy a menedékkérők megnövekedett számához megfelelő számú és minőségű szakembert (szociális munkásokat, orvosokat, tanárokat) és tárgyi erőforrást (kisebb lakóotthonokat) tudjanak biztosítani.

Debrecen polgármesterének abban sincsen igaza, hogy ma Magyarországon „menekültáradat” lenne. Jóllehet az év eleje óta valóban megnőtt a Magyarországra érkező menedékkérők száma, nálunk kisebb méretű és lakosságú európai országok (pl. Ausztria) jóval több menedékkérőnek az eljárását bírálják el, és a menedékkérőket befogadó feltételek is jobbak, így pl. őrizetbe sem veszik őket. A 2013. július elsejével bevezetni tervezett menekültügyi őrizet, mely pusztán azon az alapon teszi lehetővé a menedékkérők őrizetét, hogy nincsen érvényes útlevelük vagy tartózkodási engedélyük, nem jogszerű és semmiképpen sem emberséges bánásmód. Ez nem jelent valós megoldást a Debrecenben is kialakult helyzetre. 1956-ban kb. 180 ezer menekülő hagyta el Magyarországot, akiket szintén nem cellákkal vártak a környező országok, Ausztriában például a Traiskirchen nevű kisváros. Ha a jelenlegi menedékkérők helyzetébe képzeljük magunkat, szintén beláthatjuk, hogy nem őrizetben vagy egy minden életlehetőségtől elszigetelt táborban szeretnénk tartózkodni.

Máshogyan érdemes a menedékkérők befogadási feltételeit biztosítani – ezek felelősségteljes kialakítása a BÁH és a Belügyminisztérium feladata. Az Országgyűlés jelenleg éppen felülvizsgálja a menedékkérőkre és a menekültekre vonatkozó szabályokat, amely a fentebb említett menekültügyi őrizetet is lehetővé tenné, valamint a befogadási feltételeken is változtatna. Ezen új befogadási feltételek kialakítása azonban csak akkor vezethetne mind a helyi lakosság biztonságérzetének fennmaradásához, mind a menedékkérők sajátos igényeinek való megfeleléshez, ha a szabályozást ezúttal alapos hatásvizsgálat előzné meg. Szintén elengedhetetlen, hogy a befogadásban tevékeny szociális szakembereket, egyházakat és helyi közösségeket bevonják mind a szabályozás kialakításába, mind a befogadás feltételeinek az életből fakadó változásokhoz való igazításába. Ez a most folyó jogszabály-alkotási folyamatban ismét nagyon csekély mértékben történt meg, és a civil szervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága javaslatai szinte semennyire sem köszönnek vissza a parlament elé került törvényjavaslatban.

Egyik munkatársunk 2008 óta él a városban és dolgozik jogászként nap mint nap a táborban, így naprakész információval rendelkezünk a Debreceni Befogadó Állomás és a környező lakók helyzetéről, kapcsolatáról. A levelében említett szempontoknak ezzel együtt is különösen örülünk, mert minket is gazdagítottak.

*

A teljesen előkészítetlen, egyezménysértő és különösen zord új menedékjogi szabályozásról  a képviselők előreláthatóan június 10-én fognak szavazni. Az új regulák pedig július elsején lépnek hatályba. Hogy mindez mennyiben fogja a Sámsoni úti lakosság biztonságérzetét javítani és az ingatlanárakat növelni, nehéz lenne megjósolni.
2013. május 13.

Normavilágosság és a jogbiztonság 0.2

Itt a piros, hol a pirost játszik a kormány az antidiszkriminációs eljárások hatósági szabályaival. Csak a bürokrácia zord istene a megmondhatója, mi értelme az egésznek.

[caption id="attachment_1783" align="aligncenter" width="560" caption="Edward Hopper: Iroda éjjel (1940)"][/caption]

Július elsejétől az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvénybe (Ebktv.) kerülnek az antidiszkriminációs hatósági eljárások szabályai. Ettől ugyan nem fog a föld megremegni, de egyébként miért ne lehetnének ott. Felvetődik viszont, hogy hol is voltak ezek a regulák eddig? A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben (Ket.). Éppen ott is lehettek. De mi is indokolja, hogy most átkerülnek?

Részlet az indoklásból: „2013. július 1-jétől [....] az eredeti állapot kerül helyreállításra, így – a jogrendszer egységességének és a jogi szabályozás átláthatóságának biztosítása érdekében – az egyenlő bánásmód követelményével összefüggő minden szabály az Ebktv.-be kerül, ezzel párhuzamosan a Ket. vonatkozó rendelkezései hatályon kívül helyezésre kerülnek.”

Ja, vagy úgy: eredetileg is az Ebktv.-ben voltak ezek a szabályok, és most „a jogrendszer egységességének és a jogi szabályozás átláthatóságának biztosítása érdekében” visszakerülnek oda. Fontos célok. De tavaly meg miért kerültek át (ezek szerint csak átmenetileg) a Ket.-be ezek a fránya antidiszkriminációs eljárási szabályok? Az indoklás itt is heurisztikus:

„Az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésére irányuló – jelenleg az Ebktv. részét képező – eljárási szabályok a Ket. új X/A. Fejezetében kapnak helyet. Az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésére vonatkozó, az Egyenlő Bánásmód Hatóság mint általános antidiszkriminációs hatóság eljárására vonatkozó általános szabályanyag Ket.-ben történő elhelyezését egyrészt az indokolja, hogy ezek olyan általános érvényű – az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítését szolgáló – eljárási szabályok, melyek alkalmazása elsőbbséget élvez, különös figyelmet érdemel . Másrészt a normavilágosság és a jogbiztonság érdekében szükséges ezen eljárási szabályok Ket.-ben történő rögzítése, tekintettel arra, hogy a jogalkalmazók számára segítséget nyújt az egységes jogalkalmazás terén, ha az eljárási szabályokat egy törvény keretében találják meg.”

Lám-lám, mikkel kénytelen mostanság foglakozni a hazai jogalkotás motorja, szakmai csúcsa, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Nem is csoda, ha ideje másra, kevésbé fontos dolgokra nem marad, és egyéni képviselői indítványként kell alkotmányt, médiatörvényt vagy választási törvényt írni.

2013. április 23.

A miniszter megbocsát

A Fidesz törvénymódosítása alapján a belügyminiszter már több mint egy éve olyan rendőröket is az állományban tarthat, akiket a bíróság jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt. 2009-ben merőben más volt a mostani kormánypárt álláspontja.Kép: Paula Rego: A rendőr lánya. Tisztára suvickolva

2013. április 9.

Törvénygyári capriccio: 1 óra hatásvizsgálatra, 72 egyeztetésre

Navracsics Tibor igazságügyi miniszter jó egy éve ígéretet tett, hogy igyekszik betartatni a törvényt. Igyekvése eddig nem járt sikerrel.

„Ül az ember Budapesten, egy hónapja zajlanak az alkotmánymódosítás vitái. Semmilyen tiltakozás nincs semmilyen nemzetközi szervezettől. Az Európai Tanács nem szólal meg, az Európa Tanács nem szólal meg, külföldi kormányok nem szólalnak meg, és ez így megy heteken keresztül, majd három nappal a szavazás előtt elkezdődik valamilyen kritika. Egy nappal a szavazás előtt fölhívják a miniszterelnököt – valahonnan –, mondjuk, Brüsszelből, hogy állítsa le a szavazást. Nem tartja ezt abszurdnak?” – szegezte a kérdést Orbán Viktor egy újságírónak, aki március 15-én a miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóján az Alaptörvény negyedik módosítása elfogadásának zaklatott körülményeiről érdeklődött.

Jogállamban a jogalkotás nem hebrencs kapkodás, hanem időigényes, elmélyült tevékenység. Elegendő idő kell a normaszöveg precíz megszövegezéséhez, de még inkább a házon belüli és kívüli egyeztetéshez meg a készülő változások hatásvizsgálatához. Egy-egy törvény sikeres megformálása nagyban múlik „külsős” közreműködők bevonásán. Erre Magyarországon nem csak a józanész, de törvény is kötelezi a jogalkotót. A „több szem többet lát” ez esetben is igaz, különösen, ha azok szakértő szemek.

A Belügyminisztérium (BM) március 26-án tette közzé honlapján a szabálysértési eljárással kapcsolatos törvények módosításának tervezetét. A 45 oldalas dokumentum véleményezésére három nap állt rendelkezésre.

Igazság szerint a most átgyúrni vágyott kódex se túl régi, tavaly lépett hatályba, minek nyomán ügyek özöne zúdult a bíróságokra: a pénzbírság, a helyszíni bírság, valamint a közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatásával kapcsolatos ügyek nyolc hónap alatt 5210-ről tavaly decemberre 43 423-ra halmozódtak fel. Pedig a bíróságok tehermentesítését a kormánypártok egyébiránt olyannyira szívükön viselik, hogy az európai, ellenzéki és civil tiltakozás ellenére az Országos Bírói Hivatal elnöke ügyáthelyezési jogának egyenesen alkotmányos védelmet adtak.

A balul sikerült szabályozás megrázó tapasztalata ellenére a mostani kodifikáció során hatásvizsgálatra mégis mindösszesen – írd és mondd – 1 órát fordítottak. Az előzmények ismeretében maradjunk abban: feltűnően merész megoldás.

Fontos tudni, nem arról van szó, hogy a hatásvizsgálat és a társadalmi egyeztetés kiüresítése csak egyetlen törvény gondja-baja lenne. Így például egyetlen nap állt rendelkezésre az ügyészségi törvény 95 oldalas, 164 paragrafusból álló tervezetének véleményezésére, 4 nap az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezménye fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló törvény tervezetének véleményezésére is. Utóbbi esetben a kormány a véleményezési határidő lejárta napján már benyújtotta a törvénytervezetet.

A Helsinki Bizottság és más jogvédő szervezetek az abszurd határidők ellenére rendszeresen véleményezik a kormány jogszabálytervezeteit. Most is így tettünk. De azon túl, hogy a minisztériumok legfeljebb nyugtázzák a szakvéleményeket, tartalmi reakcióhoz tőlük eddig még nem volt szerencsénk, noha azt is törvény írja elő, hogy az el nem fogadott javaslatok esetében a tárcáknak érdemi indoklással kellene válaszolni.

Rendszerint nem áll módunkban azonnal ellenőrizni, a minisztériumok eljárása legalább betű szerint megfelel a törvény előírásának, miszerint a társadalmi szervezeteknek éppannyi idő áll rendelkezésére, mint az egyéb kormányzati szerveknek. Önmagában persze már az is abszurd lenne, ha jelen esetben az „ügygazda” BM mindössze három napot szánt volna a többi minisztériummal való egyeztetésre. De a kétharmad által elfogadott a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény preambuluma egyenesen kinyilvánítja: a cél, hogy a „társadalom legszélesebb rétegei kapcsolódhassanak be a jogszabályok előkészítésébe, elősegítve ezzel a közjó érdekében a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását, ezzel pedig a jogszabályok minőségének és végrehajthatóságának javítását”. Emellett a törvény egyik rendelkezése azt is előírja, hogy a normát „úgy kell közzétenni, hogy a tervezet céljához és hatálybalépéséhez igazodóan megfelelő idő álljon rendelkezésre a tervezet érdemi megítéléséhez és a vélemények kifejtéséhez”.  Csak a mesékben elég ehhez három nap.

A Magyar Helsinki Bizottság mindezt már 2011 októberében jelezte Navracsics Tibornak. A jogalkotásért felelős miniszternek, egyben miniszterelnök-helyettesnek három hónapba tellett levelünkre válaszolni. Akkor megígérte, hogy törekszik a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényben foglaltak érvényesítésére. Újabb neki címzett, múlt héten postázott levelünkben kénytelenek voltunk figyelmeztetni arra, hogy dicséretes igyekezete egyelőre meddőnek bizonyult.

Zádori Zsolt

2013. március 26.

„Maga a botrány”

Közműcégeket is megilletnek bizonyos alapjogok. A kormány minden erejével azon van, hogy erről megfeledkezzünk. Példátlan hadjárata számos alkotmányos jogot sért, és nem csak „az arcátlan” cégekét.

[caption id="attachment_1630" align="aligncenter" width="448" caption="Orbán új gázelosztót avat 2010-ben. Eltekerve"][/caption]

Új eljárásra kötelezte a Magyar Energia Hivatalt (MEH) ma a bíróság. Ezek szerint újra kell szabályozni az áramszolgáltatók rendszerhasználati díját, amit a kormány „10 százalékos rezsicsökkentő” akciója alaposan megvágott. Látszólag hasonló, a cégeknek kedvező döntés született kevesebb, mint szűk három hete, amikor a Fővárosi Törvényszék a gázszolgáltatók beadványa kapcsán kötelezte a hivatalt ugyanerre. Igaz, a mostani, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által hozott határozat jogerős, az előző ítélet meg nem. Fontosabb viszont, hogy a dolog tartalmát illetően ordító a különbség.

A gáz- és az áramszolgáltatók bírósági keresetük révén ugyanis azt akarták elérni, hogy a hatósági ár megállapításánál vegyék figyelembe a cégek költségét, a MEH ne szegje meg az eddigi szabályokat, és ne diktátumként közvetítse feléjük a kormány akaratát. A korábbi ítélet osztotta a gázszolgáltatók azon álláspontját, hogy a hivatal eljárása nem felelt meg a földgáztörvény rendszerhasználati díjakra vonatkozó rendelkezéseinek; a jogszabály szerint ugyanis a díjakat az indokolt működési és tőkeköltség, illetve összehasonlító elemzések alapján a legkisebb költség elvének érvényre juttatásával kell meghatározni, úgy, hogy az a cégeket gazdálkodásuk hatékonyságának, illetve a szolgáltatás minőségének javítására, illetve az ellátásbiztonság növelésére ösztönözze. Márpedig ezekhez a költségekhez eminensen hozzátartoznak az adók, az energiaellátók jövedelemadója, a közműadó és a pénzügyi tranzakciós illeték is – mondta ki március elején a Fővárosi Törvényszék. A bíróság mai döntése szerint azonban – amely három lényegtelen részlet miatt mégiscsak új eljárásra kötelezte a hivatalt – a MEH-nek ezeket már nem kell figyelembe venni. Ezek szerint az adó nem számít érvényesíthető költségnek.

Ítélettől végítéletig

Hogyhogy, mi történt ilyen rövid idő alatt? Nem, nem arról van szó, hogy az egyes bíróságoknak más-más az ítélkezési gyakorlata. Nem. Egész egyszerűn időközben gyökeresen átalakult a jogszabályi környezet, mégpedig visszamenőleges hatállyal.

Történt, hogy az első bírósági döntést követően Orbán Viktor miniszterelnök éles kirohanást intézett az igazságukat a törvénykezésnél kereső (multinacionális) szolgáltatók és a bíróságok ellen. Másnap az Országgyűlés már meg is szavazta azt a törvényt, amely szerint az energiaszolgáltatók nem háríthatják át különadókból fakadó többletköltségeiket a fogyasztókra, sőt mindezt a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazhatóvá tette. Ráadásul március 14-én a parlament rendeletalkotási joggal ruházta fel az energiahivatalt. Ezek után bíróságon már nem lehet majd megtámadni az energiahivatal rezsicsökkentést érintő döntéseit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ármegállapító rendeleteivel szemben már csak az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni. A MEH tehát olyan erős jogosítványhoz jutott a mostani kormánytöbbség kegyelméből, mint a médiahatóság és a PSZÁF.

Ez aztán gyorsan ment. Ha minden ilyen flottul menne…

A közhangulat lovasai

– De hát itt szimpla árvitáról van szó, nem? Mi köze mindennek az emberi jogokhoz meg az alkotmányossághoz? – kérdezhetik gyanútlan olvasóink. Meglehetősen sok.

A rendszerváltás óta élénk folyik arról, meddig mehet el az adott hatalmi ág vezető képviselője, ha egy másik hatalmi ág valamelyik döntéssel nem ért egyet. Ez a konfliktus leginkább az Alkotmánybíróság és a bíróságok, illetve a kormány viszonylatában volt mindig is a leglátványosabb. Eddig általánosnak mondható volt az a gyakorlat, hogy folyamatban lévő ügyeknél a kormánytagok igyekeztek önmérsékletet tanúsítani. Ezzel a hagyománnyal szakított Orbán, amikor a vörösiszap-katasztrófa után a Mal Zrt. vezetői őrizetbe vételének bejelentésével megtapsoltatta a parlamenti plénumot. A látványos demonstráció ellenére a bíróság mégsem találta megalapozottnak a cégvezető előzetes letartóztatását. Aztán Navracsics Tibor igazságügyi miniszter a Cozma-gyilkosság másodfokú tárgyalás után fordult a Kúria elnökéhez, mondván, a Győri Ítélőtáblán túl enyhe ítélet született. Darák Péter válaszában kulcsfontosságúnak nevezte az igazságszolgáltatás egyik alapvető értékének, a pártatlanságnak a szempontjából, hogy a bíró döntését se a közhangulat, sem más, az eljárás keretein kívüli körülmény ne befolyásolhassa. A Kúria felülvizsgálati eljárása később az egyik vádlottnál jelentősen (öt évvel) súlyosbította a büntetést.

Orbán Viktor március 11-i országgyűlési beszéde minden korábbi nyomásgyakorláson túltett. Ne felejtsük, egy nem jogerős, elsőfokú döntés után voltunk. „A kormány korábban rezsicsökkentésről, tehát gázár- és villanyárcsökkentésről hozott döntését a bíróság előtt azok a cégek, amelyek azt sérelmesnek gondolják, megtámadták. A cégek azzal az indítvánnyal fordultak a bírósághoz, hogy vissza akarnak térni a magasabb gázárhoz és a magasabb villanyárhoz. A bíróság ezt a beadványt megvizsgálta, és a cégeknek adott igazat. […] Tehát, tisztelt Ház, a magyar bíróság úgy döntött, hogy a magasabb árat érvényesíteni akaró cégeknek ad igazat a magyar kormánnyal szemben, azzal a magyar kormánnyal szemben, amely csökkentette a gáz és a villany árát. Az ítélet a gázcégekre vonatkozik, de jövő héten várható, hogy ítélet születik az áramellátást biztosító cégek rezsicsökkentés ellen benyújtott javaslatának, kérésének ügyében is. A bíróság tehát az árakat ismét emelni akaró cégeknek adott igazat. […] Ha a profitot begyűjtő cégek helyzetét nézzük, akkor azt látjuk, hogy éveken át ezek a cégek óriási profitokat termeltek, és a cégek tízmilliárdokat kerestek a magyar embereken. […] Ennek ismeretében, tisztelt Ház és tisztelt elnök úr, a kormány nevében azt kell mondanom, hogy a bíróság döntése botrányos, maga a botrány. Szeretném világossá tenni, hogy meggyőződésünk szerint Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy a magyarok érdekeit érvényesítse. A milliárdokat kereső cégek most összefogtak a magyar családok ellen, összefogtak azért, hogy megakadályozzák a magyarokat sújtó terhek igazságos csökkentését. Ez arcátlanság. Nehéz szalonképes szavakba foglalni a felháborodásomat” – foglalta felháborodását szavakba a miniszterelnök.

A Kúria elnöke lényegében elhamarkodottnak és szereptévesztésnek minősítette a miniszterelnök kirohanását. A Magyar Bírói Egyesület is szokatlannak nevezte azt. Közleményükben leszögezték: más hatalmi ágak képviselőinek minden olyan megnyilvánulása alkalmas a bíróságok iránti közbizalom csorbítására, amely azt a látszatot kelti, hogy a bírák befolyásolhatók, döntéseik meghozatala során nem kizárólag szakmai szempontokat tartanak szem előtt. Az egyesület szerint a bírálatnak ez esetben is tényszerűnek, tárgyilagosnak és szakszerűnek kéne lennie.

Utólag

A kormányfő beszédében előre utalt a ma meghozott döntésre is, és sejtette, a korábbihoz hasonló határozatra számít, ami – ha így történt volna – „maga lett volna a botrány”. Ezt előzte meg a többlépcsős és rapid „jogalkotással”, olyan rendelkezések kierőszakolásával, amelyek visszamenőlegesen és eljárás közben fordítottak a szabályokon. Ilyesféle „antedatált” regula volt már a „pofátlan végkielégítések” 98%-os kulccsal való megadóztatása, illetve a szolgálati nyugdíjak utólagos felülvizsgálata is.

A bíróság még megtehette volna, hogy ma nem hirdet döntést, hanem észlelve a helyzet visszásságát az Alkotmánybírósághoz fordul – például arra hivatkozva, hogy a döntés során kötelezően alkalmazandó törvény sérti a vállalkozás szabadságát [Alaptörvény, M) cikk (1) bekezdés], mivel tiltja, hogy a piaci szereplő a közterheket érvényesítse az általa forgalmazott termék fogyasztói árában. Ad absurdum így megtörténhet ma, hogy az adó mértéke magasabb lesz, mint a hatóság által meghatározott fogyasztói ár.

De az eljáró tanács nem így határozott, hanem mechanikusan alkalmazta a március 14-én hatályba lépett törvényt.

Körötte „csönd”

A kormányfő parlamenti beszéde egyenesen a magyarok elleni összeesküvéssel vádolta meg a szolgáltatókat, mégpedig abból kiindulva, hogy merészeltek egyáltalán vélt jogaik érvényesítése érdekében bírósághoz fordulni. Csakhogy mind az előző alkotmány, mind a jelenlegi Alaptörvény erre módot ad. A hatósághoz, bírósághoz fordulás joga, a jogorvoslathoz való jog az alapjog, amelyet senki el nem vitathat (még a miniszterelnök sem), még akkor sem, ha közben közérdekre („a magyarok érdekeire”) hivatkozik. Önmagában ennek a jognak a gyakorlása pedig nyilvánvalóan nem igazolhat olyasféle kormányfői fenyegetést, hogy a végrehajtó hatalom célja immáron nem is rezsiköltségek 10, hanem a 15 százalékos csökkentése.

Sólyom László a Csöndről szóló szép esszéjében arról ír, hogy az egykori keleti blokk jogállami forradalma akár világtörténelmi jelentőségű is lehet, a múlt meghaladásának és magasabb érdekek tiszteletének olyan példája, amelynek sikeres előzménye nincs. Ha sikerülne, az itt élőknek a teljes európai emancipációját jelentené. „Látszólag kevés kell ehhez: a jog elsőbbségének kikényszerítése a politika felett, illetve az alkotmány, s különösen az alapjogok feltétlen betartása.” Az írás 12 éve jelent meg, s ma jóval távolabb állunk a jog kívánatos uralmától, mint akkoriban. Hogy a kormányfőt idézzük: ez „maga a botrány”.

Zádori Zsolt

2012. november 28.

Jogerős: az indoklás nélküli elbocsátás emberi jogot sért

Nem fogadta be a kormány fellebbezését a strasbourgi bíróság. Így jogerőre emelkedett az a döntése, amely kimondta: alapvető jogot sért az indokolás nélküli elbocsátás.

[caption id="attachment_1134" align="aligncenter" width="560" caption="Vékony jégen"][/caption]

Mint ismeretes, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága idén júliusban elmarasztalta Magyarországot a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése miatt egy indokolás nélkül elbocsátott kormánytisztviselő jogviszonyának megszüntetéséért.

A magyar kormány nem nyugodott bele a döntésbe, és annak ellenére élt fellebbezési jogával, hogy a másodfokon eljáró Nagykamara elé csak egészen kivételes esetben kerülnek ügyek. Éppen ezért többnyire az Európa Tanács tagállamai már az első fokú döntést végrehajtják.

A bonyolult strasbourgi fellebbviteli eljárás szerint a kormány fellebbezése nem kerül egyből a Nagykamara elé, annak befogadásáról egy öt bíróból álló kollégium dönt. Ez esetben november 20-án a bírák úgy határoztak, hogy a fellebbezést nem lehet befogadni, mert nem vet fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének értelmezését vagy alkalmazását érintő lényeges kérdést. Az öttagú testület döntése ellen fellebbezésnek helye nincs, így a strasbourgi nyári döntése jogerőre emelkedett.

A kirúgott pernyertes kormánytisztviselőt a Magyar Helsinki Bizottság képviselte Strasbourgban. A bíróság kimondta, hogy az indokolás nélküli elbocsátás megfosztotta a panaszost a valódi jogorvoslat lehetőségétől, és hatezer euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg számára, valamint háromezer euró eljárási költség megfizetésére kötelezte az államot. Mindazok, akik az elbocsátásuktól számított hat hónapon belül Strasbourghoz fordultak, hasonló döntésre számíthatnak.

A Magyar Helsinki Bizottság ügyfelét 2010. szeptember 27-én indokolás nélkül bocsátották el állásából a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény friss módosítása alapján. Az új rendelkezés tette lehetővé az indokolás nélküli elbocsátást, korábban erre nem volt mód. Az indokolás nélküli felmondást a magyar Alkotmánybíróság (AB) később két döntésében is alkotmánysértőnek és az európai uniós jogba ütközőnek mondta ki. Azonban az AB – hatáskör hiányában – a munkaviszonyokat nem állíthatta helyre és kártérítést sem ítélhetett meg, sőt mivel a szabályozást csak a jövőre nézve semmisítette meg, lehetővé tette, hogy az alkotmányellenességet kimondó AB-döntés után még több mint három hónapon át lehessen alapjogot sértően elbocsátani kormánytisztviselőket, és ezzel a lehetőséggel egyes kormányzati szervek az AB által meghatározott határidő utolsó napjáig, 2011. május 31-ig éltek is.

A strasbourgi bíróság egyhangú döntésében elfogadta a Helsinki Bizottság által képviselt panaszos érvelését, miszerint indokolás hiányában értelmetlen a felmondások jogellenességének megállapítását kérni a magyar bíróságoktól, ugyanis érvek hiányában szinte lehetetlen sikeresen vitatni a felmondást. Éppen ezért az indokolás hiánya a valódi, hatékony jogorvoslat lehetőségétől fosztotta meg az érintetteket, ami sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogot, azon belül is a bírósághoz fordulás jogát.

A Helsinki Bizottság további nyolc ügyfelet képvisel ugyanilyen ügyekben a strasbourgi bíróság előtt, akik a mostani döntés fényében alappal számíthatnak a magyar államot elmarasztaló, számukra kedvező döntésre, mégpedig viszonylag hamar, előre láthatólag az elkövetkező egy év folyamán.

Külön kérdés azoknak az ügye, akik nem egyenesen Strasbourgot, hanem előbb még a magyar bíróságokat keresték meg jogorvoslatot kérve. Az Emberi Jogok Európai Bírósághoz ugyanis csak az fordulhat, aki előbb kimeríti országának az összes hatékony jogorvoslati lehetőségét. Sokan a kirúgottak közül úgy gondolták, a hazai munkaügyi bíróságok ilyen fórumnak minősülnek. Strasbourg azonban megállapította, hogy az egyébként alkotmányellenes törvénymódosítás miatt a magyar törvényszékek nem képesek hatékony jogorvoslatot nyújtani. A hosszabb (és reménytelenebb) utat választók jóhiszeműségét azonban aligha lehet elvitatni, az pedig igen különös lenne, ha a hathónapos határidő „túllépése” miatt rosszabb helyzetbe kerülnének, mint sorstársaik, akik elbocsátásuk után egyből Strasbourghoz fordultak.

2012. november 13.

„Türelmetlenségi zónák” hajléktalanoknak

Elzárással, bírsággal és „türelmetlenségi zónákkal” erősítené a hajléktalanok emberi méltóságát némelyik alkotmánybíró. Meghökkentő különvélemények egy ésszerű alkotmánybírósági döntés margóján. Nem először.

[caption id="attachment_1062" align="aligncenter" width="560" caption="Szent Márton és a koldus (részlet). Stigma és lóláb"][/caption]

Az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodásának tilalmát és büntetését. Négy alkotmánybíró, Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla és Szívós Mária nem értett egyet a többség döntésével és különvéleményt fogalmazott meg. Mindegyiküket a mostani kormánytöbbség jelölte a testületbe. Utóbbi kettő pedig visszaesőnek számít, ha a hajléktalanok ráncba szedéséről van szó.

Szívós Mária mostani különvéleménye szerint – amelyhez Balsai is csatlakozott – a hajléktalanság és a közterületen életvitelszerűen tartózkodás nem azonosítható. „Filozófiainak” minősítette a többségnek azt az álláspontját, hogy a szabálysértési és az önkormányzati törvény a tiltással „a hajléktalanságot minősítette büntetendőnek”. Szerinte ezzel az a hamis állítás rokonítható, mintha a szegénységet azonosítanák a lopással. Az előbbi állapot, míg utóbbi magatartás, aktív cselekmény, így érvelése szerint akár szankcionálható is, sőt helyes, ha szankcionálják, mert a tiltás arányos és „védendő érdekeket” szolgál. Ezek megítélése szerint közegészségügyi, köztisztasági, járványügyi, közlekedési, idegenforgalmi, kriminalisztikai természetűek. Meghökkentő módon Szívós mégis azt állítja, hogy „a törvényszöveg egészen egyszerű értelmezése nyomán teljesen világosan megállapítható, hogy önmagában a közterületen való (akár folyamatos) tartózkodást a jogalkotó nem szándékozott pönalizálni”.

De a legépületesebb talán mégis az, hogy Szívós szerint mindez a szabályozás „végső soron a hajléktalanok evidens érdekeit szolgálja, az ő méltóságukat védi. […] Elveim és szilárd jogi meggyőződésem szerint nem sérti (nem sértheti) az emberi méltóságot egy olyan szabályozás (legyen az akár büntető jellegű szankciókkal fenyegető törvény), amely alkalmas lehet arra, hogy az embert az emberhez méltóbb életkörülményeket lehetővé tevő eszközök igénybevételére rávegye, hovatovább az egészséget, végső soron az életet veszélyeztető életmód felől a mind fizikálisan, mind mentális értelemben egészségesebb lét felé terelje.”

Dienes-Oehm és Pokol érvélése látszólag pragmatikusabb. Szerintük a közterület használata összetett kérdéseket érint. Vannak olyan érdekek (pl. közrendiek, közigazgatásiak), amelyeket indokolt a tiltással is óvni, de persze, a hajléktalanokat is megilletnek bizonyos jogok. Arra jutnak hát, hogy az önkormányzatoknak indokolt lenne megjelölni azokat a helyeket, ahol a hajléktalanoknak tilos életvitelszerűn tartózkodni. Vagyis a prostik türelmi zónájához képest valamiféle „türelmetlenségi zónák” létrehozására buzdít a két ítész.

Pokol és Szívós alkotmánybírák különvéleményt fűztek már az AB 2011. december 28-án kihirdetett határozatához is, amelyben az AB alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette a kaposvári önkormányzat guberálást szabálysértéssé nyilvánító rendeletét. Pokol és Szívós tehát úgy vélték, hogy az AB többségi álláspontjában megfogalmazott minden indok (négy ilyen volt) megalapozatlan, a guberálók pedig fizessenek 30 ezer forintot vagy menjenek a börtönbe. És különvéleményük indokolásához hozzáfűzték:

"Az államnak valóban alkotmányos kötelessége az emberhez méltó élet alapfeltételeinek megteremtése és ennek érdekében az elesettek, rászorulók segítése. Ezen kötelezettségével lenne ezért álláspontom szerint ellentétes az, ha a hulladékból történő táplálkozást, az abban való turkálást, mint az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen jelenséget lehetővé tenné, azaz nem tiltaná. A szóban forgó korlátozásnak – a már ismertetetteken túl – az is célja, hogy a jogalkotó így bírja rá a rászorulókat arra, hogy a szociális intézményrendszer eszközeit igénybe vegyék, azaz az emberhez méltó(bb) létforma felé terelje ezeket az embereket."

"A büntetőjog és a szabálysértési jog olyan magatartásokat tilt, amelyek veszélyesek a társadalomra. A társadalomra veszélyes magatartás pedig deviancia. (...) Az pedig, hogy az adott deviancia döntően a társadalom egy bizonyos részét jellemzi, még nem teszi a szabályt diszkriminatívvá."

Lefordítanánk, mert döbbenetes gondolatok ezek :

1. Az emberhez méltó élet Pokol és Szívós szerint nemcsak jog, hanem kötelesség is. (Egy jog nem gyakorlása ugyanis logikailag nem szolgálhat tiltás alapjául.)
2. Aki nem él emberhez méltóan, az a többségi társadalom által üldözendő – deviáns - magatartást tanúsít.
3. Az emberhez méltó élet tartalmát a többség szabadon határozhatja meg és kényszerítheti ki.
4. A végtelenül szegény ember vagy menjen hajléktalan szállóra, vagy dögöljön meg, ugyanis a guberálás emberhez méltatlan. Akkor is érvényes ez a kötelezettség, ha a hajléktalanszállón nincs hely, vagy éppen rosszabb, mint guberálni és az utcán megfagyni.

Ezeket a téziseket Pokolnak és Szívósnak sikerült az Alaptörvény alkalmazása során kimondania. Az Alaptörvény szerint az emberi méltóság alapvető jog, amelyet nem lehet szükségtelenül és aránytalanul korlátozni, és a korlátozás oka pedig nem lehet a bizonytalan tartalmú deviancia, hanem csakis mások alapvető jogának vagy valamely alkotmányos értéknek a védelme.

Azt meg emberi jogi idealizmustól és liberális eszméktől elvakítva nem igazán látjuk, hogy milyen alapvető jogunkat sérti egy hajléktalan vagy éppen végtelenül szegény ember, amikor az általunk a kukába dobott csikket kiveszi. S azt sem, hogy sértheti a guberálás annak az Alaptörvénynek az értékeit, amely ezt tartalmazza: « Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét. » (Alaptörvény, Nemzeti Hitvallás).

Ha a tisztelt bírák ráérnének, javasoljuk a Garbage Dreams c. film megtekintését. Nyert vagy harminc nemzetközi díjat, és a guberálásról szól.

M. Tóth Balázs–Zádori Zsolt

2012. október 29.

A „második alkotmánymódosítás” és a rozsdás kés

Ma a kormánypártok jóvoltából alkotmányos védelmet kap a választási regisztráció, amely szűkíteni fogja az általános választójogot. Hogy mennyire alkotmányos ez a megoldás, alkotmánybírák biztosan nem vizsgálhatják.

[caption id="attachment_987" align="aligncenter" width="560" caption="Köszörűs. Harapj rá!"][/caption]

– Igen, a kormánypártok kérni fogják majd az előzetes választási feliratkozás (regisztráció) előzetes alkotmánybírósági kontrollját – erősítette meg a parlamenti vitában Gulyás Gergely éppen egy hónapja. Ehhez képest ma szavaznak az alkotmánymódosításról, amelyik lehetetlenné teszi majd az új jogintézmény alapjogi vizsgálatát.

De nem csak Gulyás képviselő, hanem az új választási eljárásról szóló törvény előterjesztője, Lázár János államtitkár is megígérte, hogy lesz előzetes normakontroll. Ehhez képest másokkal együtt éppen ő jegyzi azt a törvénymódosítási javaslatot, amelyik a „Magyarország Alaptörvényének második módosítása” hangzatos címet viseli, és egyszer s mindenkorra elintézi, hogy alkotmánybírók semmiképpen ne tárgyalhassanak a regisztrációról.

Futólag megjegyezzük, hogy az egykor Mózes kőtábláinak maradandóságához mért Alaptörvénynek nem ez lesz a második módosítása, merthogy arra már akkor sor került, amikor az új alkotmány még hatályba sem lépett. Ott is sántít a módosítás tekintélyt parancsoló, az amerikai gyakorlatot idéző elnevezése, hogy voltaképpen nem is az Alaptörvényt, hanem az utólag praktikus okból alkotmányos szintre emelt átmeneti rendelkezéseket egészítik ki. Emlékeztetőül, a praktikus ok ott is az volt, hogy az Alkotmánybíróság ne vizsgálhassa az abba foglalt vegyes rendelkezések alkotmányosságát. Ezek szerint nem dönthet arról, hogy például az MSZP meg az Úttörőszövetség minden felelősségben osztozik azért, amit, mondjuk, Rákosi terrorrendszere követett el. Vagy például a legfőbb ügyész szabadon megválaszthatja, melyik bíróságon „tárgyaltatja” az arra érdemesített ügyét.

De vissza a regisztrációhoz. A Helsinki Bizottság és a TASZ még szeptember közepén közleményben tiltakozott Lázárék manővere ellen. Eszerint mindez „leleplezi a parlamenti többség valós szándékait. Ha meg lennének győződve javaslatuk alkotmányosságáról, és valóban a demokrácia iránti elkötelezettség hajtaná őket, akkor bátran néznének szembe az alkotmánybírósági vizsgálattal. Nyilvánvaló azonban, hogy a törvényjavaslat beterjesztője is tudja: a választásokon való részvétel lehetőségét szűkítő szabályok alkotmányellenesek.”

Azóta tovább romlott a helyzet. A Salamon László vezette alkotmányügyi bizottság módosító javaslatot nyújtott be. Eszerint az új „alkotmányos rendelkezés”, amely szerint a választójogi törvény a „választójog gyakorlását kérelemre történő névjegyzékbevételhez kötheti”, kiegészülne a részletszabályokkal is. Ha elfogadják őket (ugyan, miért is történne másképpen), az Alkotmánybíróság még szükségességi–arányossági szempontból sem vizsgálhatja, hogy, mondjuk, az általános választójog szempontjából elégséges-e, ha a regisztráció csak a választás vagy a népszavazás megelőző 15. napig kérelmezhető.

Efféle technikai jellegű szabályok alkotmányba foglalására biztosan lehet nemzetközi példát találni, elvégre sok ország van sokféle szabállyal. Meg hát konyhakéssel is lehet gyilkolni, mégis kapható a Vasedényben. De csak a vak nem látja, hogy a hazai törvényalkotót mi hajtja: az alkotmányos fékek és ellensúlyok teljes körű kiiktatása annak érdekében, hogy a következő választáson a mostani kormánypártok minél nagyobb eséllyel és minél nagyobb mértékben győzhessenek. Ez a buzgó igyekezet szüntet meg olyan hasznos jogintézményt, mint a központi lakcímnyilvántartás, vagy zilál szét olyan demokratikus alapintézményt, mint a választás és a népszavazás.

Hogyan festenek most a hatalmon lévők a demokratikus jogállam rogyadozó arénájában? Valahogy úgy, ahogyan azok az eszement focidrukkerek, akik egyedül a nagy cseh szatirikus, Jaroslav Hašek illemtanácsát fogadják meg. „Hogyan viselkedjünk labdarúgó-mérkőzésen? Bírót rozsdás késsel leszúrni tilos.” Ezt még betartották. Noha eddig nem is volt alkotmányos elvárás. Feszülten várjuk, mit ígér meg Gulyás képviselő és Lázár államtitkár.

Zádori Zsolt