Börtönben járt a HírTv

Pocsék börtönkörülményei miatt Magyarországot többször marasztalta el a strasbourgi bíróság. Küszöbön áll több döntés is, amely újabb súlyos pénzekbe kerülhet. A HírTv száguldó riportműsora a mélybe szállt, hogy az ország bukszájáért aggódókat tájékoztassa.

És mit talált? Felújított vagy felújítás alatt álló zárkákat, padlófűtést, infraérzékelős zuhanyzót, szorgoskodó fogvatartottakat. Na jó, icipici zsúfoltságot meg a BVOP teljesen korrekten nyilatkozó képviselője által ismertetett problémákat is. De alapvetően olyan viszonyokat, amelyek alátámasztják azt a feltételezést, hogy Magyarországon rabnak lenni inkább jó, mint rossz. Sőt, hogy Európában van hasonlóan telített börtönrendszer, szóval nemzetközi viszonylatban sincs szégyenkezni valónk. A fene egye meg, hogy a jogvédők megint más látnak, akik az ország tucatnyi börtönében járnak, és még jelentést készítenek tapasztalataikról. [Posztunk illusztrációi: 1) a HírTV, 2) a Helsinki Bizottság látleletei.]

Szép dolog az oknyomozás és a tényfeltárás, s ha a tények csúnyák, akkor javítani kell az ábrázoláson, hogy szép is maradjon. Talán ezért lenne, hogy a HírTv riportjában nem szerepelnek azon intézetek, amelyek rosszabb képet mutatnak a valóságról? A Helsinki Bizottság ezeket is látta.  Kattintson, és megláthatja ön is!

Az sem szerepel a riportban, hogy egy nagyon friss kutatás szerint az Európa Tanácsban vizsgált 47 ország közül Magyarországon van a negyedik legzsúfoltabb börtönrendszer a maga, ma már 146%-os átlagos telítettségével (Szerbia, Olaszország és Ciprus fegyintézetei zsúfoltabbak). Az sem hangzik el, hogy vannak hazai büntetés-végrehajtási intézetek, amelyekben együttesen ezernél is több embert tartanak fogva 200%-os telítettségnél zsúfoltabb körülmények között, ami azt jelenti, hogy egy főre nem jut másfél négyzetméter. Azt sem tudjuk meg a műsorból, hogy a kedvtelésből tartott ebeknek ennél hatszor több hely jár hazánkban. Azt sem, hogy a zsúfoltság azt is jelenti egyes helyeken, hogy egyszerre a fogvatartottak felállni sem tudnak a zárkában, viszont jól hallják (olykor látják) zárkatársaikat, ahogyan szükségüket végzik. És van, ahol annyira kevés a hely, hogy az ebédet a WC-kagylón ülve lehet elfogyasztani, mert az elválasztott WC hiánya és a zsúfoltság kombinációja ezt jelenti. Azon sem ütközik meg a riportban senki, hogy egy felnőtt embernek hetente kétszer lehet fürdeni az adott helyen, arról meg be sem számolnak, hogy van börtön, ahol ez heti egy alkalmat jelent. Arról sem esik szó, hogy az előzetes letartóztatásban valójában legtöbbször nem lehet dolgozni, a riportban bemutatott esetek üdítő kivételek.

Persze arról sem hallunk a riportban, hogy a százezer főre jutó 185 fogvatartottal a vizsgált 52 országból 13. helyen áll Magyarország. (E mutató szerint nálunk kevesebb fogvatartottal szégyenkezhetnek liberális büntetőpolitikájuk miatt olyan „balkáni” országok, mint Románia, Szerbia, Bulgária vagy Görögország). Arról sem tudunk meg semmit a tudósításból, hogy a jogerős ítélet nélkül fogvatartottak arányában is meghaladjuk az európai átlagot, ahogy arról sem, az előzetes letartóztatás elrendelésével kapcsolatos rendszerszintű problémák vannak Magyarországon, amit az egyre szaporodó strasbourgi elmarasztalások is jeleznek.

Nem kérdés, hogy a tévések is a valóságot rögzítették, de a bemutatott európai körülményekkel a hazai fogvatartottaknak csak elényésző része találkozhat. Túlnyomó többségük így csak a HírTv-ből értesülhet arról, mennyire jó neki.

Azt is megtudhatja még a néző, hogy a gonosz Európa számon kéri az embertelen bánásmód tilalmát Magyarországon, de arra már pénzt nem ad, hogy legyen is elég börtön. Az nem hangzik el, hogy azért kéri ezt számon rajtunk a világ, mert mi vállaltunk ilyen kötelezettséget nemzetközi egyezményekben. És persze arra sem utalnak a riportban, hogy ha az Európai Unió fizetné a magyar börtönöket, akkor joggal kívánna beleszólást a magyar büntetőpolitika alakításába, az meg már milyen lenne, hova lenne a magyar állam szuverenitása? Arra meg különösen nincs utalás, hogy a zsúfoltságot a fogvatartottak számának csökkentésével is lehet enyhíteni, nem csak új börtönök építésével.

Ezektől eltekintve a riport egyébként korrekt volt.

M. Tóth Balázs