Három éves múlt és Szíriában született. Egyidős a polgárháborúval. Shakirah családja földönfutó lett és szétszóródott. Volt három hónap, amikor apja Irakban, anyja Svédországban, a kislány Magyarországon. Múlt hét óta anya és lánya újra együtt van.
Szeptember elsején Győző Gábornál, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjénél csöngött a telefon. A ferihegyi reptérről hívták. Ebben semmi meglepő, hiszen a Helsinki Bizottságnál állandó a készültség, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren felbukkanó menedékkérőknek segíthessünk a bürokrácia útvesztőiben. Az azonban már a sokat látott jogászt is meglepte, hogy egy 3 éves egyedül álló kislány problémájával keresték meg. Óvodáskorú gyerekek nem szoktak magányosan utazni. Shakirah-t sem jókedvükből utaztatták így szülei, igaz, nem is repült egyedül, a család két ismerőse kísérte Budapesten keresztül Svédországba, ahol az anyukája várta. Augusztus 27-én a ferihegyi átszállásnál mindenesetre kiderült, a kísérők úti okmányai nem stimmelnek, és a kislány papírjai sem jók. A felnőtteket kiutasították és őrizetbe vették. Mint Shakirah útitársai mondták, jóhiszeműen jártak el, nem embercsempészek, valójában ők is menekülnek (be is adták menedékkérelmüket), és a szülők megbízásából utaztak a lánykával. És valóban tudtak olyan fényképeket mutatni, amelyeken együtt szerepelnek a kislánnyal és az anyával. (Persze, egy óvatos embercsempész ilyen fotókat akár előrelátva a várható nehézségeket is készíthet. De most nem a kísérők ügyével foglalkozunk.)
A tündökletes lánykával a magyar hatóságok napokig nem igazán tudtak mit kezdeni. Nyilvánvalóan, egy kisgyerektől nem várható el, hogy félreérthetetlenül kijelentse, menedéket vagy védelmet kér Magyarországtól. Ilyen esetekben viszont a kirendelt ügygondnoktól vagy gyámtól nagyon is elvárható, hogy gyorsan átlássa a helyzetet, és a magyar törvények meg nemzetközi egyezmények által is sérülékeny csoporthoz sorolandó, így kiemelt védelemre számot tartó kísérő nélküli gyereknél kérelmezze a menekültügyi eljárást, illetve mindent megtegyen azért, hogy szüleit mihamarabb fellelje, és a család egyesülhessen.
Jóindulatból nem volt hiány, de a hatóságok sebességével akadt azért némi gond. Nyilván, az ügy szokatlansága miatt, de csikorogva indultak meg a fogaskerekek. Győző Gábor sem könnyedén kapcsolódhatott be a folyamatba, a gyermekvédelmi szakszolgálat azzal utasította el kollégánkat, hogy csak a gyám engedélyével avatkozhat be az eljárásba, de azt meg eleinte nem lehetett tudni, ki is lenne ő, pedig ameddig nincs gyám, addig nincsen menekültügyi eljárás sem. Nem volt zökkenőmentes az információáramlás a hazai hivatali szereplők között, noha a svéd hatóságok megkeresésünkre mindig 1–2 napon belül reagáltak. Két hét után szeptember 10-én végre a gyám benyújtotta Shakirah menedékkérelmét.
Szerencsére azért eközben történ számos jó dolog is. Shakirah-t a gyermekvédelem Alföldi utcai befogadó otthonában helyezték el, ahol a többi kicsi között egyre jobban érezte magát. De a legjobb az volt, hogy a szülők rögtön jelezték, a kislány az ő gyerekük: Amir, az apa e-mailben felvette a kapcsolatot a Magyar Vöröskereszttel, és érdeklődött a kislány hollétéről. Megírta, hogy az édesanya Shakirah utazása előtt egy nappal érkezett Svédországba, menedékjogot kért, és ott várta a kislányt. Az apa csatolt fényképeket a lánykáról és kísérőiről, valamint elküldte a gyerek születési anyakönyvi kivonatát. Meghagyta elérhetőségét. A levelet másolatban kapta még az ORFK Kommunikációs Szolgálata, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a Svéd Vöröskereszt és Shakirah édesanyja. Az asszony pedig a többi okirat másolatát küldte el.
Október közepén már teljesen világos volt, ki is a gyerek, kik a szülei, és hogy édesanyja védelmet kért Svédországban, tehát – miképpen a svéd hatóságok elismerték – a kislány menedékjogi eljárását is ott kell lefolytatni, és erről már ki is hirdették az átadó végzést. A gyámhivatal azonban – bizonyos fokig érthető módon – biztosra akart menni, és nem tekintette aggálytalanul bizonyítottnak a családi kapcsolat valóságosságát, mert az okiratok természetesen másolatok voltak. Márpedig a gyámhivatal engedélye szükséges ahhoz, hogy bármely gyerek, így Shakirah is ideiglenes hatályú elhelyezését meg gondozásba vételét megszüntessék, és visszakerülhessen a szülőkhöz. Ahhoz, hogy szíriai kislány Svédországba utazhasson, a hatóságok további, bombabiztos bizonyítékokat kértek, az okiratok hiteles másolatát és hiteles magyar fordítását.
Az Irakban rekedt apa a papírokat el is küldte, a hiteles fordítási eljárást pedig a Helsinki Bizottság ügyvédje elindíttatta. Tiszta haszon, hogy a költségeket, 30 ezer forintot nem igazán akarózott egyik hatóságnak sem leperkálni, mert – bár erről elfelejtették értesíteni munkatársunkat – végül is elfogadták a svédek megállapítását, hogy a családi kapcsolat valós, és eltekintettek a hiteles másolatoktól. A lényeg: a kislány svédországi átadása zöld utat kapott.
Shakirah utolsó magyarországi hetei már izgatott várakozással teltek, szüleivel telefonon tartotta a kapcsolatot, és Steiber Szilvia, a Cordelia Alapítvány arabul tudó munkatársa is sokat segített a feszültség enyhítésében.
A nagy út előtt búcsúbulit rendeztek a befogadó otthonban. Shakirah az otthon legboldogabb gyereke volt, és majdnem a világ legboldogabb gyereke is: ízlett a torta és szájából a szokottnál is édesebben pörögtek a frissen tanult magyar szavak; tudta, vár rá anyukája, holnap végre találkoznak. Így is lett, és november 24-én most már valóban ő lett a világ legboldogabb gyereke. Happy end.
(A történet főszerelőinek valódi nevét megváltoztattuk az írásban.)
Zádori Zsolt